Nyugat, 1923. január-június (16. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 1. szám - Szép Ernő: Petőfi - Pataki József: Petőfi a színpadon

30 .P­a­t­a­k­i J­ó­z­s­e­f: P­e­t­ő­f­i a s­z­í­n­p­a­d­o­n­ színész lett belőle. Egressy Gábor is a lassan fejlődő színészi egyéniségek közé tartozott s­­ jóformán csak idős korában tudta művészete iránt a teljes elismerést kivívni. De hát akkor mit akarnak a kezdő Petőfitől ? Nem elég, hogy a statiszta­sorból hirtelen előállva húsz esztendős korában általános tetszésre eljátszotta Lear bolondjának keserű humorral telített nehéz szerepét? Ki tudja, hogy ez a szent rajongó nem mívelt volna le csodákat a színpadon is, ha véglegesen meg nem utálja — nem a színművészetet, mert azért haláláig rajongott —, hanem a siváran kis­szerű ripacs­ életet ?! Minden jel arra mutat, hogy Petőfiből nem hiányzott a színészi tehetség. Igazgatói azonban a külső színi hatás szempontjából nem sok használhatóságot olvastak ki belőle. Az átlagos középtermetnél kisebb, sovány alakja, erős csontozatú arca, csontos kezei és tompa hangja, főleg pedig fölényesen önérzetes lénye egyáltalán nem ajánlották őt a külső hatást kelletén túl­becsülő és szolgai hízelgéshez szoktatott színigazgatók szereposztó kegyeibe. Nagy baj volt továbbá az is, hogy a fiatalokat leginkább megillető szerelmes szerepekben, miután nem volt eléggé muta­­tós legény, az akkori felfogás szerint meg sem próbálkozhatott. A nagyobb jellemszerepekhez viszont az öregebb aktoroktól nem juthatott, így aztán kénytelen volt beérni a bejelentő szolgák és feszes inasok háládatlan szere­­pével. Közös sorsa ez már a fiatalon is jellemszerepekre predesztinált színészeknek. Ezek rendszerint sokáig kénytelenek várni, amíg idejük elérkezik. Várni! Sokáig várni! És tűrni! Nem a nyomort, mert azt hivatása tudatában büszkén viseli az ember, tűrni az igaztalan mellőztetést, a szóhoz jutni nem tudást, egyikét hitvány pályatárs áskálódásait, az üres nagyhangúak felülkerekedését, a színházi érdek­csoportok garázdál­­kodásait, egy csomó nagyképű embernek úgynevezett «kritikáéit, egy­ szóval tűrni mindazt, amit minden önérzetes színésznek tűrnie kell,­ az életen szilaj türelmetlenséggel végig robogó Petőfi képtelen lett volna! Ez volt az ok, nem pedig a tehetség hiánya, hogy nem játszhatott, s hogy szívében keserű csalódással egészen fiatalon hátat fordított a hálá­datlan színpadnak. .. és ment, ment — kitérés nélkül — a maga útján. . . a halhatatlanságba!!! PATAKI JÓZSEF

Next