Nyugat, 1930. július-december (23. évfolyam, 13-24. szám)
1930 / 22. szám - MÓRICZ ZSIGMOND: FORR A BOR REGÉNY (4)
FORR A BOR REGÉNY (4) 6. Zalatnay Laci az asztal mellett ült és írt. Sietve írt, mert sietnie kellett. Október 3-én járt le a Mészáros-féle pályázat a Nemzetiben s a darabja még sok munkát kívánt. Ma úgy fel volt izgatva az események miatt, hogy úgy érezte, szépet fog írni. A IV. felvonás nagy jelenetét írta, mikor Sertorius, a nagy rabszolgavezér az édesanyjával találkozik. Nagyon vigyázott rá, hogy ne hasonlítson a Coriolanus találkozásaihoz Volumniával, mert a helyzet kissé hasonlít. Coriolanus a hazáját ostromolja s Volumnia a hazáját védi meg, fia ellen. Sertorius, a rabszolga Rómát akarja megközelíteni s most, mikor búcsút vesz spanyol hazájától, hogy a roppant távolságban levő zsarnoki várost, a városok városát meghódítsa, anyja, aki elkísérte őt a határig, búcsút vesz tőle, nagy titkot árul el. Az anya nem rabszolganő, csak az apja volt rabszolga. Az anya a patríciusok vérét hordja magában s csak a sors különös kényszere, nem is a szerelem, hanem a családi helyzet dobta egy rabszolgának az ölébe. Ezt vallva, nem akarja őt visszatéríteni erről az útról, mert dicsőségszomj van benne, csak fel akarja világosítani, hogy Rómának ne lerombolója legyen, hanem urává akarjon lenni, mert joga van rá. Az anyai ősök patríciusok voltak s csak azért vándoroltak ki a kolóniába, mert sérelem érte őket otthon. Az anya ezért a fiában, a válás pillanatában fel akarja ébreszteni a nemes érzéseket, a büszkeséget és fiúi kötelességet az ősi honnal szemben. Mikor odaér az anya, hogy legyőzi szemérmét s fiának megvallja a tragikus érzéseket, Laczi olyan szavakat talál, amelyektől zokogás tör ki a lelkéből. Leborult az asztalra, úgy sírt, mert a saját életét érezte s azt írta meg ebben a tragédiában. Az ő anyja az, aki itt beszél. Az ő anyja is főúri ősökre tekint vissza s az ő szenvedései fakadnak fel a mély nyomorban, a parasztház mélyén. Könnyen tudta a rabszolgavezér alakját megrajzolni, csak saját életét és gondolatait kellett leírnia, ő a magyarságot mindig úgy tekintette, hogy vérségi kötelékkel van összekötve annak minden rétegével s azért fájt neki a nép elnyomása az urak által, mert az volt az érzése, hogy egyik testvére nyomja el a másikat, ő volt tehát az a Sertorius, aki magára veszi azt a feladatot, hogy élére áll a néptömegnek, hogy fegyverrel kivívja a jogainkat. Kenyeret és jogot akart szerezni testvéreinek a testvérektől. Mély megrendülés szakgatta a szívét, mert érezte azt a tragikus feszültséget, amelybe ő maga is belekerülne, ha valóban vállalkozna valaha erre a munkára.