Nyugat, 1931. január-június (24. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 4. szám - MÓRICZ ZSIGMOND: FORR A BOR (10) REGÉNY

FORR A BOR REGÉNY 00) A tanári szobában kellemesen folyt tovább a vizsgálat. A három tanár igazán tanárhoz illő módon fogta fel a szokatlan munkát. Minden más hivatalbeli ember türelmetlen lett volna, hogy így időn túl még mindig bent kell maradni s olyan munkát végezni, amiért semmit sem fizetnek, de a tanárok hozzá voltak szokva, hogy egész életükben olyan munkát végezzenek, amiért semmiféle díjazás nem jár. Attól az időtől kezdve, hogy az első nevelősködést vállalták, mindig úgy volt, hogy az ő munkájuk felbecsülhetetlen és megfizethetetlen lévén, nem is becsülték meg a munkaadók, az pedig még kevésbé jutott eszükbe, hogy megfizessék. A diákköri instruktorkodás az olyan teljes odaadást és lekötöttséget jelentett, hogy a szülők, akik szörnyű nehezen szánták el magukat arra, hogy néhány forinttal kisegítsék buta gyer­­m­eküket, ha már ésszel nem tudták ellátni, hogy az instruktortól, aki az istentől ingyen kapta az észbeli adományt, elvárták, hogy minden idegét és minden idejét arra fordítsa, hogy az ő gyereküket átvezesse királyi úton a mathézis tudományába. Azzal nem törődtek, hogy az annak a szintén gyermek, vagy ifjú nevelőnek mibe kerül. Hogy azalatt kint szaladgálhatna a réten, vagy sétálhatna a korzón, udvarolhatna a lányoknak, vagy önmagát képezhetné valamiben, szórakozhatna, műve­­lődhetne, úgy érezték, hogy a megállapított tandíjjal mélységesen és bőségesen ki van fizetve a nevelő. Túl van fizetve, meg van ajándék­­ozva és valósággal szerencse fia, hogy ilyen ifjú létére pénzt is keres, így a tanárok már mielőtt hivatalba léptek volna, megkapták az élettől a dresszúrát jövendő pályájukra, hogy munkájukért ellenszol­­gáltatásra egyáltalán nem számíthatnak. Nem is számítottak, hanem oly szorgalmasan és alaposan végezték ezt a vizsgálatot is, mintha az ország legfőbb ítélőszéke lett volna e percben rájuk bízva. Ha az ember meggondolja, néhány perc alatt tisztába jöhettek az egész bűncselekménnyel s az összes tanuk kihall* gatása sem szaporíthatta az adatokat s nem tökéletesíthette vélemé­ nyüket. Hiszen a legnagyobb bíró is csak addig érdeklődik a tanú­­vallomások iránt, míg az ítéletet meg nem fogalmazta magában. De amint megtalálták a törvénykönyvben azt a paragrafust, amelynek alapján ki lehet mondani a döntő szót, akkor már elközönyösödnek s gépiesen tárgyalják, ledarálják tovább a fölösleges tanuk kihallgatását, akiket már csak azért vonultatnak fel, mert a törvény előírja s nem célszerű elhanyagolni. Ezek a tanárok azonban rendíthetetlen nyuga­­lommal és komolysággal végezték feladatukat s egyik diákot a másik után előcitálták s ugyanazokat a kérdéseket tették fel, előre tudva, hogy ugyanazokat a feleleteket fogják a kérdésekre kapni. Mindössze annyi elégtételt vettek maguknak, hogy egy kevés szó­­rakoztató elemet kevertek a dologba s a diákokat, akiket oly sok év óta látnak az órákon, szinte önkéntelenül, tudattalanul olyan veksza.

Next