Nyugat, 1940 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / 1. szám - Várkonyi Nándor: Petőfi arca (tanulmány)
12 VÁRKONYI NÁNDOR: PETŐFI ARCA Ieoni idők szatirizáló kedvét elfojtotta a Szent Szövetség cenzúrája s az új francia hatás talán csak ébredezett. Széchenyiről láthatunk néhány, inkább tiszteletet, mint gúnyt kifejező képet, amint «a pesti por és Sárában gázol, vagy mint a «nemzet napszámosa», különféle kézimunkákat végez. Irodalmi harcban kemény sebeket adtak és kaptak a költők, de személyes nimbuszuk dolgában nem ismertek tréfát. Midőn felvidéki útjára indult Petőfi, útirajzaiban leírta búcsúját: «A bucsulakomán részt vett pesti pajtásaimon kívül egy pár vidéki költőcollegám (Szemere Miklós, Sárossy), kik azért voltak akkortájban Pesten, hogy magukat egyikmásik divatlapszerkesztő által levétessék. Hja, mikor az olyan szép, ha az embert Barabás lepingálja, s a szerkesztők aztán küldik szét az egész két magyar hazának némely helyére, s a közönség bámulva kiált föl: « Tehát ilyen ő?!» Ezen a vidám enyelgésen Szemere mértéktelen dühbe gurult s hosszú nyilatkozatot adott ki, melyben «szennyes gyanúsításnak» nevezte Petőfi tréfáját, továbbá egy maró gúnyú verset a Honderűben, amelyről még szó lesz. Ebben a környezetben a karrikirozó nem sok megértésre számíthatott. Petőfinek tudtommal ma sincs még (posthumus) karrikatúrája. Kertbeny, aki elég gondatlanul szövi mondókáját, nem figyelt oda, mit ír. Kertbeny 1847-re teszi a daguerrotipia csináltatásának idejét, de ez némi ellenőrzésre szorul, mert ellentmond Petőfi életrajzának néhány általánosan elfogadott adatával. A nyomozást megkönnyíti, hogy Petőfi különc módjára öltözködött, bizonyos elvi súlyt helyezett ruházkodására s jelmezcseréi gyakori meg- és feljegyzésekre adtak okot. Pesten mint «népköltő» tűnt fel, csizmát, szűk nadrágot, Csokonai-mentét viselt, efölött «bogrács-alakit» kalapot, mint Jókai mondja; kezében fokost forgatva «nagy lépésekkel járt, mint a távgyaloglók». Ezt a közismert ruhadarabot pécézte ki szörnyű haragjában Szemeres hosszú gúnyversének egyik szakaszában így örökítette meg (Petőfit beszéltetve): Volt egy szép hölgy, nem állhatott ki, Ha rápislogtam borzadott, Ha zajtagmentémre nézett, Majd nyilallásig kacagott. De én azért megénekeltem, Ez énekben sok könny potyog; Az ebrudon kiröppent Marczi Zöld éneklője én vagyok. S jegyzetben hozzáteszi: «Affectált különczködésből a Peleskei nótárius hasonmásává téve magát Petőfy barátunk, sicut notum est» A színpadias magyar viseletét 1845 elején únta meg Petőfi. Harsányi Zsolt szerint ekkor pitykés kék dolmányt csináltatott, piros hajtókával. Ennek az adatnak a lelőhelyét nem ismerem. De a kék dolmány is elég látványosnak volt mondható s csakhamar, még ez évben, követte Petőfi első komoly, szintén magyar szabású öltönye. Ferenczi Zoltán írja: «... Ezután is (t. i. a Csokonai-mente után) magyar ruhában járt s Egressyvel való barátsága idején jó darabig egyformán öltözködtek, t. i. sima vagy virágos fekete szövetből (Jókai: virágos tafotából) varratott