Orient Expressz, 1993. július-november (2. évfolyam, 26-40. szám)
1993-07-02 / 26. szám
orient expressz, 26., 1993. július 2. ABMK Kilátó Az „önrendelkezés“ (self-determination) manapság mármár közhelyszerűvé vált. Se pontosan meghatározni, se normálisan bírálni nem szokás. Adrenalinvezérelt politikai légkörünkbe mégis villámcsapásként vág bele... Jelentheti egy nép jogát ahhoz, hogy a létező határokon belül válassza meg a kormányzási formát, például túllépve a diktatúrát vagy gyarmati függőségét szüntetve meg. Jelentheti egy ettikai, nyelvi vagy vallási közösség jogát ahhoz, hogy nemzeti önállóságra törekedve, létező nemzeti határokat rajzoljon újra. Jelentheti egy szövetségi rendszer politikai egységének külön államba való szakadáshoz való jogát. (Kanada, Csehszlovákia, az ex- Szovjetunió, a volt délszláv államszövetség.) Jelentheti még egy etnikai, nyelvi vagy vallási csoport jogát nagyobb fokú autonómiához és nyelvi vagy vallásos identitáshoz egy létező szuverén állam határain belül. Az önrendelkezés elve ellentétbe hozható más, szintén eléggé tág keblű fogalmakkal, mint például a nemzeti határok sérthetetlenségével, vagy a más államok belügyeibe való be nem avatkozással. És valójában a délszláv mészárlás előtt az ENSZ alapelve az önrendelkezés ürügyén folyó polgárháborúkba való be nem avatkozás volt. (Nigéria — 1960, Pakisztán —1971) Az elmúlt három év alatt a nemzetközi közösség önrendelkezéssel kapcsolatos álláspontja változni kezdett. Az önrendelkezés égisze alatt több mint 60 országban vannak mozgalmak. Ezek célkitűzései a teljes önállóság és a tűrhetőbb kisebbségi lét óhajtása közötti palettán mozognak. Ezek közül a mozgalmak közül néhány már polgárháborúba torkollott. A be nem avatkozás szent elve a polgárháborúk kiterjedéséhez vezetett. Mi több, a XIX. század doktrínája, amely szerint egy szövetségi államnak jogában áll a szecessziós mozgalmak elfojtása (ez volt az Egyesült Államok polgárháborújának mentsége) kiment a divatból. Sok modern föderáció alkotmánya lehetővé teszi a békés kiválást. Más alkotmányok szemérmesen hallgatnak a témáról (Kanada, ex-Csehszlovákia). Ám sehol nem beszélnek az elválási szándék erőszakkal való elfojtásának jogáról. Az önrendelkezésért küzdő mozgalmak erőszakkal való elfojtását manapság a nemzetközi közvélemény egyenesen elítéli. „Az önrendelkezési óhaj, mint kollektív követelés, rohamosan közeledik a nemzetközileg is elismert alapvető emberi jogok státusának elnyeréséhez. Ilyen mozgalmakat már nem lehet büntetlenül vérbe fojtani.“ — állítja Lloyd N. Cutler, a Hágai Nemzetközi Bíróság egyik amerikai tagja. Történelmi visszatekintés A hidegháború alatt egy mesterséges stabilitás keletkezett, az etnikai, vallási, nyelvi mozgalmakat mindkét oldalon igyekeztek elfojtani. (1959-ben Kína egy három évtizedes emésztő polgárháborújában ötszázezer ember vesztette életét. Franciaország és Spanyolország baszkok lakta vidékein, Észak-Írországban is évtizedes a szeparatista mozgalom.) * Woodrow Wilson, az USA elnöke az első világháború alatt hirdette meg a népek önrendelkezéshez való jogát: „.. .a szabadság, az önkormányzás és a népek szabad fejlődése... Nem szabad egy népet sem arra kényszeríteni, hogy általa nem óhajtott fennhatóság alatt éljen. Egy terület sem cserélhet gazdát csupán akkor, ha a csere célja a lakosok szabadságának, tisztességes életlehetőségeinek biztosítása.“ (Woodrow Wilson üzenete Oroszországhoz, 1917. június 9). A Wilson által kissé homályosan és félreérthetően megfogalmazott elvek mára kezdtek tisztázódni. Az önrendelkezést, első megközelítésben kétféleképpen értelmezhetjük. Külső önrendelkezési jog a teljes szuverenitáshoz. Belső önrendelkezési jog a közösség saját kormányzási módjának meghatározásához. Az 1919-es párizsi béketárgyalásokon sokan próbálták hitelét rontani a wilsoni elveknek. A félreértelmezésből születtek azok az elképzelések, melyek szerint csupán az új nemzetállamok kezeskedhetnek az önrendelkezési elv hiánytalan megvalósítása felől. Ezzel szemben az önrendelkezés nem jelenti az etnikai és politikai határok feltétlen egybeesését. * 1960. december 14-én az ENSZ közgyűlése elfogadta (89 igen, 0 nem, 9 tartózkodás) az 1514-es számú határozatot: „Minden népnek joga van az önrendelkezéshez; szabadon határozhatja meg politikai státusát, valamint gazdasági, társadalmi és művelődési fejlődésének útját“. * Az önrendelkezés körüli újabb keletű kavarodásnak három kirívó példáját idézhetjük: a volt szovjet birodalom, a délszláv válság és az iraki kurdok története. Mindhárom eset látványosan meghaladta a „szabad világ“ feldolgozó képességét. (Az USA kormányzata például egyszerűen a jugoszláv egység melletti kiállását hangoztatta, de az Villámcsapás a politikai légkörben egységet esetleg megőrizni tudó reformokat már nem sürgette...) Az eredményről jobb nem beszélni. * Mire észbekapnánk, már a terminológia is elhalad a fejünk fölött. A belső ill. külső önrendelkezést „hagyományosnak“ minősítik (Morton H. Halperin, David J. Scheffer, Patricia L. Small: Self-Determination in the New World Order, Washington, D.C., 1992) A hidegháború utáni, korszakban az önrendelkezés fogalmának kezd kialakulni leíró terminológiája is. A nemzetközi jogászoknak pedig fel kell készülniük a különböző önrendelkezési óhajok jogi kodifikálására. Nagyjából hat csoportba oszthatók az önrendelkezési igények: a gyarmatosításellenes önrendelkezés, az államon belüli önrendelkezés, a szétszórtan élő népcsoportok önrendelkezése, az őshonosak önrendelkezése és a képviseleti önrendelkezés. Lássuk közelebbről ezeket. A fogalom lib.%)£:11C4ULiGI^9 d Gyarmatosításellenes önrendelkezés: a legkönnyebben körülírható, idegen uralom elleni, teljes politikai hatalomra és függetlenségre törő mozgalom. (Franciaország — Új-Kaledónia, USA — Puerto Rico) Államon belüli önrendelkezés alapjánál etnikai, földrajzi, történelmi vagy gazdasági tényezők állnak. Célja általában az adott államon belüli nagyobb politikai és kulturális autonómia elérése. Egyes esetekben külön állam megalakítása is lehet a cél. Etnikai alapokon sorolható ide Tibet vagy a Punjabban élő szikh mozgalom; gazdasági alapokon áll a Szibériai mozgalom; földrajzi és történelmi okokra vezethető vissza a Tajvanon észlelhető mozgalom. A kanadai franciák, az indiai tamilok és a nigériai ibok követelései föderációs alapon nyerhetnek megoldást. Évekkel ezelőtt ide sorolható lett volna a Sri Lanka-i tamilok és a koszovói albánok mozgalma. De Bandaranaike miniszterelnök 1950-ben, Milosevics elnök 1988-ban megszüntette a két tartomány föderációs autonómiáját. És mára ezek a követelések önálló állam megalapítását tűzték zászlajukra. Ide sorolhatók többek között: Angola — Cabinda, Kamerun — angolofonok; Etiópia — Eritrea; Mali — tuaregek; Marokkó — Nyugat-Szahara; Szudán — keresztények; Kína — Hong-Kong, Belső Mongólia, Tajvan Xinjaing; India — Assam, Manipur, Nagaland; Franciaország — Brittain, Korzika; Románia — magyarok; Spanyolország — Katalónia; Nagy-Britannia — Észak-Írország, Skócia — Wales; Irak — kurdok, Siria; Törökország — kurdok; Grúzia — Abházia; Moldova — Transznisztria, Gagauzia; Oroszország — Csencsenföld, Kaliningrad, Szibéria, Tatárföld, Volgai terület; Tádzsikisztán — Kulgak, Leninabad; Bosznia-Hercegovina — szerbek; Horvátország — Krajnai szerbek; Macedónia — albánok; Szerbia — Koszovó, Vajdaság. Állam fölötti önrendelkezés: több állam területén létező népcsoport követelése. Ilyen például a kurdok és a baszkok helyzete. Vannak esetek, amikor egy népcsoport ki akar válni egy létező államból és egy másik létező államhoz kíván csatlakozni: a Nagorno-Karabah-ban élő örmények Örményországhoz kívánnak csatlakozni, Kashmírban vannak Pakisztánhoz csatlakozni kívánó csoportok, a Krímben élő oroszok Ukrajna helyett Oroszországhoz akarnának tartozni. Egy független Kurdisztán vagy Kasmír gondolata azt sugallja, hogy az ilyenfajta követelések is vezethetnek önálló állam alapításának gondolatához. (A Törökországban, Irakban, Szíriában és a Kaukázusban élő kurdok vezetőinek egyelőre nem sikerült egységes álláspontra jutni.) Irredenta mozgalmakká változhatnak a volt szovjet birodalomban élő oroszok Oroszország felé tájékozódó mozgalmai. A szétszórtan élő népcsoportok önrendelkezési törekvéseire jelenleg talán a legjobb példa Bosznia-Hercegovina. Itt egy igen kényes kérdés vetődik fel: milyen ismérvek alapján dönthető el, hogy egy népesség szétszórtan vagy földrajzilag koncentráltan él? India dekolonizációjának idején a britek az Indiai Nemzeti Mozgalom és muzulmánok közötti vitában ez utóbbiak javára döntöttek, elismerve a muzulmánok koncentrált jelenlétét. Szintén ide sorolható az anyaországgal nem rendelkező kisebbségek védelmének kérdésköre is. (Ide sorolhatók még: Oroszország — Tatárföld, volgai tartományok, Ukrajna — krími tatárok.) Őshonosak önrendelkezése: gyarmatosítás előtti, külön etnikai identitással, hosszú történelmi folytonossággal, gyakran különböző államok határai által szétdarabolt közösségek követelései igen bonyolult kihívást jelentenek. Ilyen nehezen kezelhető helyzetek vannak Guatemalában és Nicaraguában, Kanadában, ahol a Cree indiánok (Észak- Quebec) nem akarnak a különváló francia Quebechez tartozni. (Ide sorolhatók még: Fidzsi-szigetek; Brazília; Amerikai Egyesült Államok.) Képviseleti önrendelkezés: óhaja akkor nyilvánul meg, ha egy létező állam lakossága politikai rendszerváltásra törekszik. (Vannak például olyan kurd vezetők, akik Irak ilyen jellegű változásáért szállnak síkra, ellenezve a kurdok kiválását.) (Ide sorolhatók még: Burkina Faso, Burundi, Kamerun, Chad, Djibouti Etiópia, Kenya, Malawi, Mali, Nigéria, Rwanda, Somalia, Dél-Afrika, Szudán, Zaire, Cambodia, Kína, Myanmar (Burma), Thaiföld, Haiti, Irak.) Az osztályozás természetesen nem kimerítő és nem tökéletes, csupán egy (amerikai) kísérlet arra,hogy valamelyes rendszert sikerüljön bevezetni az igen bonyolult kérdéskör tárgyalásába. A kisebbségi jogok védelmének kérdése (vallásgyakorlás szabadsága) már a XVII. századi európai szerződésekben szerepel. A XIX. században pedig már vallási, civil és politikai jogokról esik szó. 1815-ben Bécsben szó esik — a lengyelek révén — etnicitásról és nyelvi kérdésekről is. A ’20-as évek szabályzói szavatolták a vallási, szociális és oktatási intézmények kisebbségi irányítását. Ugyanakkor az államot arra kötelezték, hogy anyagi támogatásban részesítse az anyanyelvű elemi oktatást. A második világháború után a kisebbségi jogok helyét — amerikai sugallatra — átveszi az egyéni jogok köre. 1966-ban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi egyezményében jelenik meg újra a kisebbségi jog fogalma: „Azokban az államokban, ahol léteznek etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbségek, a kisebbséghez tartozó egyéneknek joga van, a csoport többi tagjával közösségben gyakorolni a vallást, a nyelvet és kultúrát.“ Az 1990-es Koppenhágában tartott emberjogi konferencia óta egyre tisztábban fogalmazódnak meg nemzetközi dokumentumokban is a csoportjogokkal kapcsolatos fogalmak. * „A hidegháború végével előtérbe kerültek a különböző önrendelkezési mozgalmak. A SZU magábaomlása, a volt Jugoszlávia tragédiája „jelzik“, hogy a különféle önrendelkezési követeléseket nem lehet a végtelenségig figyelmen kívül hagyni. Manapság a kérdés nem az, hogy egy bizonyos népcsoport törekedhet-e az önrendelkezésre, hanem az, hogy a központi állam túléli-e ezt a törekvést? Lassanként körvonalazódnak azok a nemzetközi normák, melyek alapján el lehet ismerni az önrendelkezési igényeket: a nemzetközi joghoz való illeszkedés, a határok sérthetetlenségének elismerése, erőszakmentesség, a vitás kérdések békés rendelkezésének óhaja, a garanciák egy alkotmányos demokrácia létrejöttére, a szólásszabadság szavatolása, az egyéni és kisebbségi jogok védelme, a piacgazdaság, és az eddig felsorolt elvek életbeléptetésének létező mechanizmusa. Az önrendelkezés körüli zűrzavar nemegyszer polgárháborúba torkollik. Most kezd kialakulni az a többlépcsős rendszer, amellyel a nemzetközi szervezetek kezelni próbálják a kialakuló krízishelyzeteket: ténymegállapítás, diplomáciai közbelépés, a nemzetközi legitimitás meghatározása, gazdasági szankciók életbe léptetése, és a katonai intervenció. A nemzetközi jog nehézkesen bár, de követi a valóságot. Az önrendelkezési óhajok nem megfelelő kezelése már eddig is rengeteg áldozatot követelt. A kihívás erősödik, a világ okos elméinek nincs más választásuk, a kihívásra válaszolni kell. CSUTAK ISTVÁN