Orient Expressz, 1995. szeptember-november (4. évfolyam, 28-34. szám)
1995-09-19 / 28-29. szám
Az Üldözöttek saját országukban drámai címet viselő dokumentumkötet nyilvánvaló szándéka, hogy leleplező vádirat legyen mindazon erdélyi magyarok ellen, akik 1989. december 22. és 1990. március 20. között úgymond románokat nyúztak elevenen és csavarhúzóval szúrták ki a szemüket, csupán azért, mert románul beszéltek. így harangozza be a könyvet a Vocea României 1. év augusztus 20-i száma, hangsúlyozván, hogy a „szemtanúktól” felidézett szörnyű bűntetteket Hargita, Kovászna és Maros megye tájain működő földalatti szervezetek hosszú időn át készítették elő, még mielőtt törvényesnek kiáltották volna ki magukat (utalás az RMDSZ-re). A posztforradalmi román apokalipszis krónikája a bécsi döntés 55. évfordulója alkalmából került piacra, de távolról sem valamely zugkiadónál, mely például mostanában a román fasizmus irodalmát jelenteti meg buzgón és büntetlenül, hanem a kormány Tájékoztatási Főigazgatóságának égisze alatt. Ezzel magyarázható, hogy ugyanennek a kormánynak fent említett hivatalos szócsöve, a Vocea României olyan fürgén reagált, mikor recenziójában nemcsak rálicitál a három megye magyarjainak vérszomjára, hanem hazafiasan orrba is veri a bukaresti Libertatea „ágrólszakadt” szerzőjét, aki „kölcsönvett névvel” (értsd: zsidó) nem átallja azt állítani, hogy a kormány ilyen kiadványokkal csak olajat önt a tűzre, majd a kormánytollnak hozzáteszi: „íme, akadnak nálunk, akik hajlandók kezet csókolni a hóhéroknak.” Ugyanebben a lapszámban olvashatunk egy cikket Horthy zsidóüldözéseiről, németbarát politikájáról is, hogy a szerző végül nem csekély hazafias büszkeséggel állapítsa meg: „Mi nem estünk a barbarizmus bűnébe - ezt is örököltük elődeinktől” - mintha nem hallott volna a bukaresti pogromról, a dorohoii vérengzésről, az 1940. június 30-án Iaşiból elindított két halálvonatról, amelynek túlzsúfolt vagonjaiban 2071 zsidó fulladt meg, emléküket Podul Iloaiei, Târgu Frumos stb. tömegsírjai őrzik. És nem hallott a szerző a Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi stb. „hőstetteiről” sem: 1994 őszén ártatlan embereket családjuk szeme láttára lefejeztek pusztán azért, mert magyarul beszéltek. Nem is volna szóra érdemes, hiszen megszoktuk, hogy a Vocea României kormánylap következetesen adagolja a sovinizmus mérgét olvasóinak, tehát ilyen cikkek közlésében semmi rendkívülit nem látunk. Most is csak azért említjük, mert ugyanezen a napon - augusztus 30- án -, mikor a kormány hivatalos sajtófóruma magyar „hóhérok” rémképével inti a román népet toleranciára, a bécsi döntés 55. évfordulója alkalmából rendezett bukaresti szimpóziumon Ion Iliescu elnök ünnepélyes szózatot intézett Magyarországhoz történelmi megbékélésre, hogy általa a két állam „véget vessen az évszázadokon át táplált feszültségeknek.” A felhívás a román médiáktól eltekintve mind ez ideig visszhangtalan maradt, aminek legfőbb oka bizonyára az, hogy a román kormány és szélsőséges nacionalista szövetségesei sajtójukban, nyilatkozataikban ma is szüntelenül táplálják az elnök úrtól említett feszültségeket, ahogy ezt fentebb a Vocea Románieinek csupán egyetlen számából is volt alkalmunk példázni, de ezen túlmenően is, több kedvezőtlen körülmény rontja a kezdeményezés sikerének esélyeit. Romániában neofasiszta erők élednek újjá, ordas eszméiket a törvényesen megjelenő Noua Dreaptă és a Mişcarea hirdeti, mindkettő mögött egy-egy törvényesen bejegyzett párt is áll; a nyáron ifjú légionáriusok táborozásairól olvashattunk tudósításokat, apostolaik már a parlamentben is megvetették lábukat (Cornel Brahaş, Ion Coja), miközben a vezető kormánypárt egyik vezéregyénisége, Gheorghe Dumitraşcu, a Szenátus tanügyi bizottságának elnöke, a román extremizmus fórumában (România Mare) hetente fröcskölheti szét sovén indulatainak mérgét, a Képviselőház elnöke pedig arról győzködi a Bundestag elnökét, hogy a kormány ultranacionalista szövetségesei európai szellemiségű pártok, hiszen aláírták az Európai Közösség felé itthonról utat nyitó snagovi egyezményt; mikor augusztus 31-én az erről szóló sajtóközleményt olvastuk, véletlenül eszünkbe jutott, hogy Nicolae Ceauşescu is aláírta a Helsinki Egyezményt és számtalan, hasonló tartalmú ENSZ-okmányt, tehát „európaiságban” semmivel sem volt alábbvaló, mint nacionalizmusának mai örökösei. Iliescu elnök szándékainak jóhiszeműségében senki sem kételkedhet, ezért csak sajnálni lehet, hogy a szélsőséges eszméktől egyre inkább fertőzött romániai politikai élet nem szolgálhat felhívásának fedezetéül. Ehhez még egy apró részlet: mikor beszédében toleranciából leckét adott Magyarországnak és a romániai magyar kisebbségnek, épp akkor került törvényesen engedélyezett forgalomba a bukaresti Europa szeptemberi száma, címoldalán a következő szalagcímmel: Az örökös zsidó pofátlanság - a román ultranacionalizmus díszpéldánya ezzel köszönti dr. Mark Ioheskel új főrabbit. Meggyőződésünk, Ion Iliescu ünnepélyes felhívása méltó visszhangot akkor váltott volna ki itthon és a nagyvilágban, ha egy olyan találkozón hangzik el, ahol románok, magyarok, zsidók, németek együtt emlékeznek meg Ipp, Szárazajta, Podul Iloaiei, Földvár vagy a szovjet haláltáborokba román kommunista segítséggel hurcolt svábok és szászok tragédiájáról. Igazi történelmi megbékélés nem lehetséges szelektív történelmi tudat nélkül, a feszültségek sajnos mindaddig nem enyhülnek, amíg bárki is, legyen államelnök vagy közember, a maga tetszése szerint ragad ki vagy hallgat el olyan sebeket, amelyek fél évszázad alatt jelképpé nőttek. Barabás István KI (MI) ÁLLJA ÚTJÁT A MEGBÉKÉLÉSNEK? 1995. szept. 19. - okt. 3. * IV. évf. 28-29. (126-127) szám • Ára 600 lej/50 Ft. Tisztelt Olvasó! Nem e sorokat szerettük volna közölni e helyen. De kényszerű kötelességünk megmagyarázni, hogy olvasóink miért nem találhatták meg a beígért időben, a Parlament munkálatainak kezdetekor az Orient Expresszt a lapárusoknál; hogy miért ennyivel később kapják kézhez kedvenc lapjukat. Még 1993 végén szedő- és tördelősor érkezett Bukarestbe, az itt működő négy szerkesztőség - Romániai Magyar Szó, A Hét, Orient Expressz, valamint az akkor még a román fővárosban elgondolt Erdélyi Gazda - számára. Az adományt az említett lapok, valamint más esetleges bukaresti magyar újságok kiadásának megkönnyítéséért adták. Ez áll az adománylevélben. A nonprofit adomány adminisztrálását - közös megegyezéssel - a Bukarestben könyveléssel rendelkező és a Romániai Magyar Szót kiadó Transit Rt.-re bízták. Az adománylevél kimondja azt is, hogy a szedő- és tördelősort működtető részleg költségeit és bevételeit külön kell adminisztrálni és könyvelni, a nyereség pedig a szerkesztőségek által elfogadott hányadban osztandó fel. Ugyanakkor alapelv, hogy a fontosabb döntéseket az érdekelt feleknek közösen kell meghozniuk. Sajnálattal kell leírnunk azt, hogy a felek által aláírásukkal elfogadott és az adománylevélben papírra vetett előírásokból szinte semmi nem valósult meg, s az adomány, ami az Orient Expresszt illeti, nem hogy segítené, hanem gyakorta problematikusabbá teszi a megjelenést. Amíg az OrEx igyekszik - bár a Romániában lévő nehéz sajtóviszonyok között nem mindig sikerül ezt időre megtennie - a szedésért, tördelésért kifizetni az összeget, addig nincs tudomásunk egyetlen számláról sem, amelyet az RMSZ fizetett volna ki a Transil cégnek. Holott itt tíz- meg tízmilliókról van szó! Gyakorlatilag a nagyváradi Fehér Dezső Alapítvány tulajdonában lévő és a bukaresti lapoknak használatba adott adományt a Transil cég mint saját tulajdonát kezeli, olyannyira, hogy e részvénytársaság, pontosabban ennek igazgatója, Gyarmath János többször is leállította lapunk kiadását, azzal az indokkal, hogy nem fizetjük ki időben a ránk esedékes összeget. Legutóbb pedig, amikor kiegyenlítettük a tartozást, akkor is kerékkötőjévé vált a megjelentetésnek, mert nem fizettünk késedelmi kamatot... Ezért, kedves olvasóink, kénytelenek voltunk az OrEx kiadását elhalasztani. S mindezt akkor, amikor csak az világos, hogy semmi sem világos az adomány körül, és amikor az elmúlt közel két esztendőben megtagadták az illető részleg működtetéséről szóló mérleg kiadását, a nyereségrészek inkasszálásáról nem is beszélve. Mivel magyarázható e viselkedés? Hivatkozzunk-e rá, hogy olyan különleges alkalmakkor került sor az OrEx leállítására, mint az RMDSZ kongresszusa, vagy a parlamenti ülésszak megkezdése, vagy az e hetekben megkezdődő választási kampány - amikor is igen nagy szükség lett volna az erdélyi magyarság bővebb politikai tájékoztatására. Itt arról van szó, hogy egy magyar lapot kiadó részvénytársaság igyekszik a vetélytársnak vélt másik magyar lapot csődhelyzetbe juttatni. Egyszerűen úgy, hogy nem veszi figyelembe az adománylevelet, azt, hogy a szedő- és tördelősor a bukaresti magyar lapok - tehát nemcsak a Romániai Magyar Szó, hanem az Orient Expressz - helyzetének megkönnyítésére érkezett a fővárosba. Már a szedésért megkövetelt borsos árak is bizonyítják, hogy a Transit Rt. lényegében nem az adománylevél előírásait akarja teljesíteni, hanem a saját maga bevételeit növelni. És ezért ködösít mindent, ami e részleg pénzügyi helyzetét illeti. Tisztelt Olvasó, e néhány sort is csak az Önök jobb, pontosabb tájékoztatására vetettük papírra, hiszen amint láthatják, az Orient Expressz minden meglévő nehézség ellenére továbbra is megjelenik. Még akkor is, ha kis késedelemmel, amiért szíves elnézésüket kérjük. És ezután is szót adunk a lap oldalain mindenfajta véleménynek, gondolatnak, még akkor is, ha akadnak olyanok, akiknek ez nem tetszik. Úgy véljük, hogy ezzel olvasóinkat szolgáljuk. Elkeserítő ez esetben azonban az, hogy amíg egyesek szóban a magyarság érdekeiről szónokolnak, összefogásról, egymás segítéséről beszélnek, addig a gyakorlatban éppen az ellenkezőjét teszik. Tisztelt Olvasók, fogadják tehát továbbra is szeretettel az Orient Expresszt, s csak arra kérjük Önöket: vásárolják, olvassák a lapot és hívják fel rá ismerőseik figyelmét. A többivel megbirkózunk mi magunk. AZ ORIENT EXPRESSZ SZERKESZTŐSÉGE