Orient Expressz, 1995. szeptember-november (4. évfolyam, 28-34. szám)

1995-09-19 / 28-29. szám

INTERJÚ TILTAKOZÁS ÉS ÉPÍTKEZÉS Amikor első ízben vagy másodjára történt meg, hogy a román politikusok meg a sajtó bizonyos szárnya „félreér­tette”, félremagyarázta az ET-raportő­­rök, majd az ET elnökének nyilatkoza­tait, úgy véltük, a balkáni politika két­arcúsága, hamissága kísért. De mivel az eset jobbára hasonlóan megismétlő­dött Max van der Stoel, az EBESZ ki­sebbségügyi főbiztosának legutóbbi lá­togatása alkalmával is, gyanút fogtunk: itt többről van szó, összetettebb jelen­séggel állunk szemben, amelynek szövetét tanulságos lenne fölfejteni. Ezért kértük föl Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, tekintse át a főbiztos látogatásának mozzanatait, a különbö­ző politikai erők viszonyulását, hogy bepillantást nyerhessünk ennek a bo­szorkánykonyhának a titkaiba is.­­ Induljunk ki abból, hogy a főbiztos első útja Romániában az RMDSZ-hez vezetett. Ez kétségtelenül jelzi a magyar kérdés súlyát a kisebbségügyi főbiztos szemléletében.­­ Tagadhatatlan, hogy amikor Kelet-Közép- Európában kisebbségi problémák kerülnek na­pirendre, akkor elsősorban a magyar kérdésre gondolunk. Max van der Stoel úrral több ízben volt alkalmunk találkozni. Az ő tisztsége nyil­vánvalóan az, hogy az EBESZ-ben jelenlévő or­szágok - és köztudott, hogy valamennyi európai ország tagja a szervezet­nek - politikai terében föl­merülő etnikai-kisebbségi­­nemzeti problémákat meg­vizsgálja és a tényállásról időről időre tájékoztassa az EBESZ-t. Eddigi ta­lálkozásainkon azt tapasztaltuk, hogy ezeken az útjain és egyáltalán a kisebbségi kérdés vizsgá­latakor az EBESZ-dokumentumokból indul ki, amely egyébiránt teljesen természetes. Ezt azért fontos tisztázni, mert a kisebbségi kérdések megítélésekor párhuzamosan működnek bizo­nyos európai intézmények, amelyek közül egye­sek valószínűleg össze fognak olvadni. Működik tehát az Európa Tanács, amely sajátosan em­berjogi kisebbségjogi szempontból közelíti meg a kérdéseket. Az Európai Unió kevésbé tág, hi­szen a nyugat-európai közösségeket foglalja ma­gában, e struktúrának már másak a hangsú­lyai. Többek között gazdaságiak, de ugyanúgy emberjogi és kisebbségjogi kérdésekkel is fog­lalkozik. A két intézmény tehát nem ugyanazt a kört fedi le. És következik az EBESZ, amely egy­fajta biztonságpolitikai szempontot képvisel. Már az első találkozásunkon is kiderült, és a lá­togatás végén sorra kerülő második megbeszélé­sen bebizonyosodott, hogy Max van der Stoel olyan szempontból közelíti meg a kisebbségi kérdést, hogy mennyire illeszkedik ez az EBESZ-dokumentumok kritériumaiba. A mi esetünkben, mennyire felelnek meg a koppen­hágai dokumentumnak, amely az 1989 után született nemzetközi egyezmények, nyilatko­zatok közül a legradikálisabb, ami a kötelező standardokat illeti. (Itt nem gondolok az ET- ajánlásokra, amelyek nyilván bizonyos szem­pontból kötelezőek azokra nézve, akiket az ET tagjaivá fogadott, és ezzel természetesen adott kötelezettségeket is vállaltak.) Viszont a koppen­hágai dokumentum kitételei is általánosak. Ezért támadt a Max van der Stoel úr látogatása körül zavar, v­ogy az oktatási törvény megfelel-e a nemzetközi normáknak vagy sem. - Konkrétan hogyan zajlott le az első ta­lálkozás? - Mi kezdetben általános tájékoztatást nyúj­tottunk, felvázoltuk a hazai politikai helyzetké­pet és ennek keretében a magyar közösség gond­jait, részletesen taglaltuk az erdélyi magyarság problémáit. Az ő kérdései szinte kizárólag az ok­tatási törvényre vonatkoztak. Ismerte a cannes-i csúcsértekezlethez intézett levelünket, elemzé­seinket, dokumentumainkat. Ezekből kiindulva vettük cikkelyről cikkelyre az oktatási törvényt, és részleteztük fenntartásainkat. És honnan szárnyazott a zavar? Onnan, hogy a nemzetközi dokumentumok általános elveket mondanak ki. Ezeknek alapján a román kor­mány képviselői azt próbálják bizonygatni, hogy a romániai helyzet megfelel a nemzetközi nor­máknak, standardoknak. Ugyanakkor nekünk is a legfontosabb eszközünk pontosan a nemzet­közi normákra való hivatkozás.­­ Konkretizáljuk az oktatási törvényre ezt a kettősséget... - Vegyük azt a tételt, miszerint a helyi lehe­tőségekhez igazítva és a helyi hagyományoknak megfelelően biztosítani kell az anyanyelvű okta­tást. Viszont a helyi lehetőség, hagyomány, és egészen a kisebbségnek bizonyos területen a je­lentős számarányáig­­ mind olyan tételek, ame­lyeket nemzetközi dokumentumban jobban le­bontani nem lehet, mert a helyzetek sajátosak. Az egyelőre elképzelhetetlen, hogy olyan nem­zetközi szabályozás szülessék, amelyben azt mondják ki, hogy ott, ahol tíz százalék fölötti arányban élnek kisebbségek, a kétnyelvű felira­tokat használni kell. Ezek a nemzetközi szabá­lyok úgy szólnak, hogy ott, ahol jelentős szám­ban és hagyományosan élnek kisebbségek, le­hetővé kell tenni a kétnyelvű feliratokat. A felté­telekről lehet vitatkozni - és a hatalom minden lehetőséget megragad arra, hogy saját szem­pontjai szerint „értelmezze” ezeket a nemzetközi szabályokat -, de ez csak látszatvita. Végül is mindenki nagyon jól tudja, hogy a mi esetünk­ben az anyanyelvi oktatás teljes struktúrájához adottak a feltételek. A számaránybéli és más té­nyezők ezt bizonyíthatóan indokolják. - Milyen más tényezőkre gondol? - Egyetlen példát mondanék: az országban 1989 után több mint húsz állami főiskolai intéz­mény jött létre, tehát olyan városokban is, ahol azelőtt nem is működött egyetem vagy főiskola. Miért ne lett volna lehetőség az egyetlen magyar egyetem létrehozására, amelyet még más - pél­dául a hagyomány­­­tényezők is támogatnak. Ilyen kérdések megvilágítása végett került sor, és végül is nagyon hasznos volt a főbiztos­sal a második beszélgetés, miután a megfelelő kormányfórumokon a szóban forgó kérdéseket végigtárgyalta és véleményt formált... - Kinek a kezdeményezésére került sor az RMDSZ-székházban a második találkozóra? - Max van der Stoel úr kérte, hogy a látoga­tás végén, utolsó mozzanatként újra találkozó­zunk, és csak ez után fogalmazta meg, tette közzé a sajtónyilatkozatát, amellyel tiszta vizet öntött a pohárba. Ez a beszélgetés számunkra nagyon fontos volt, mert előzőleg a román kormány, a Tud­o­­mány- és Oktatásügyi Minisztérium képviselői azt próbálták Max van der Stoel úrnak bebizo­nyítani, hogy a törvénynek azok az általunk tá­madott cikkelyei úgy alkalmazhatók, hogy sem­miféle diszkriminációhoz ne vezessenek. De ami még ennél is súlyosabb, mi megfogalmaztuk, hogy ez a törvény nemhogy nem jelent előrelé­pést az oktatás demokratizálásában, hanem ép­pen visszatáncolást, és kimutattuk, hogy nem tágítja a kereteket, mi több, létező formákat is megfojt. Ennek ellenére a kormány képviselői mindenképpen bizonygatni próbálták, hogy ez nem igaz, és igyekeztek garanciákat adni: úgy fogják alkalmazni a törvényt, hogy a visszalépés ne következzék be. Nos, másodszor éppen ezekre a kérdésekre tértünk vissza. Max van der Stoel úr elmondotta nekünk a kormány vélekedését, és akkor me­gint vettük az oktatási törvényt cikkelyről cik­kelyre, problémáról problémára, és jeleztük, hogy amire a kormány utal, az nem lehetséges. Egyrészt azért, mert nem bízunk a kormányban. De ezen túlmenően hogyan képzelhető el az, hogy egy rossz törvényt az alkalmazásánál javít­sanak ki. Persze, ebben az országban a végre­hajtásnál sok mindent el lehet követni, de az ki­zárt dolog, hogy a mi érdekünkben egy rossz törvényen, amelyet az egész hatalom elfogadott, az államelnök ellenjegyzett - javítana valaha va­laki. Nem beszélve arról - és ezt is elmondottam Max van der Stoel úrnak -, hogy a javítási szán­déknak eddig éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk. Ceauşescu idején is például voltak olyan tör­vények, amelyek viszonylag elfogadhatóak vol­tak. Sőt, az Alkotmány ránk vonatkozó tételei sem voltak a legrosszabbak, de ezeket úgy alkal­mazták az RKP utasításai nyomán, hogy súlyo­san sértették a magyarságot és egy nagyon erős asszimilációt segítettek elő. Most is, hogyan len­ne az elképzelhető, hogy egy jogcsonkoló törvényt a javunkra alkalmazzanak? Mi jeleztük, hogy a megoldás nem ez. Ezt a törvényt félre kell tenni, tárgyalják le a mi törvénykezdeményezésünket, és ennek segítségével módosuljon a kisebbségi oktatásra vonatkozó rendelkezéscsomag. Úgy érzem, hogy ennek a beszélgetésnek is az eredménye, hogy a látogatás nyomán kiadott sajtónyilatkozatban Max van der Stoel úr sok kételyt is megfogalmaz. Szerepel benne az a ki­tétel is, hogy a nemzetközi normák és standar­dok nem írnak elő teljes körű anyanyelvi okta­tást. A lehetőséget kérik ott, ahol megvannak a feltételek, élő hagyomá­nyok. Ily módon ez a kor­mányok akaratától is függ. De amiképpen ebben a sajtónyilatkozatban szere­pel, legalább ennyire kel­lene függnie a kisebbség­ben élő közösségek óhajá­tól, kívánságától. És a ké­telyek mellett ott sorakoznak számunkra nagyon fontos problémák, többek között az, hogy az egye­temi oktatás körét ki kell terjeszteni gazdasági­szociális szakokra is, ami azt jelenti, hogy közgaz­dasági, jogi és más karokon is lehetséges legyen az anyanyelvi képzés,­meg hogy a szakiskolákban az anyanyelvi szakoktatást biztosítani kellene.­­ Most hol vesztegel a félmillió aláírással jegyzett oktatási törvénykezdeményezés? - A Szenátusban, ahová több mint egy esz­tendeje beadtuk. Az RMDSZ szenátusi frakciója máris sürgette az Állandó Bürónál, hogy a szak­­bizottság, majd pedig a plénum tűzze napirend­re. Minden a politikai akarattól függ. A kezde­ményezésre sor kerülhet holnap, de éppen úgy elhúzódhatik, ki tudhatja azt, hogy meddig... Ez természetesen nem mindegy számunkra: minden legális, parlamenti eszközzel sürgetni fogjuk a megvitatását.­­ A parlamenti úttal párhuzamosan zajla­nak a nagy tömegeket mozgósító nagygyűlé­sek az életbe lépett oktatási törvény diszkri­minatív cikkelyei ellen, az anyanyelvű okta­tás kiszélesítéséért. Hogyan minősítené ezeknek a nagygyűléseknek a funkcióját, je­lentőségét?­­ Nagyon fontosnak ítélem mind a székelyud­varhelyi, mind Erdély más városaiban sorra ke­rült nagygyűléseket. Meg is kell köszönnünk a részvevőknek, hogy eljöttek, felmutatták azt, hogy nem igaz, amit a román nyelvű médiák egész sora harsog, miszerint az emberek kiáb­rándultak volna, letargiában lennének és nem lennének képesek szolidáris megnyilatkozások­ra. Fontos a székelyudvarhelyi rendezvény üze­nete is. Ez kettős: tiltakozás és építkezés. Ma­gyar iskolaalapítványt hoztunk létre, ezt most meg kell tölteni tartalommal. Működtetni kell. Csaknem minden hozzászólásban el is hangzott, hogy a stratégiát nemcsak ki kell dolgozni, hanem érvényesíteni is az anyanyelvű oktatás fenntartására. BÉRES KATALIN Vendégünk Markó Béla, az RMDSZ elnöke

Next