Orient Expressz, 1996. január-június (5. évfolyam, 1-11. szám)
1996-01-15 / 1. szám
Petőfi Sándor Magyar vagyok Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy területén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl. És rónasága, mintha a föld végét keresné, olyan messze-messze nyúl. Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem, Magas kedvembe sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A múltnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát: Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep. Úgy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyermek. Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? Hol dicsőség halvány kísértete. Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar - Ha vert az óra - odva mélyébe. Hogy hallgatunk! A második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét. S saját testvéreink, kik reánk készítik A gyász s gyalázat fekete mezét. Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatban is nemzetemet! Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak ! 1996. január 15. * V. évf., 1. (133.) szám * Ára 600 lej/28,50 Ft.