Műemléklap, 2001 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3-4. szám
2001. MÁRCIUS-ÁPRILIS MŰEMLÉKLAP DR. MÁTÉ ZSOLT A tokaji borvidék a világörökségi várományosi listán Tokaj-Hegyalja a világ első zárt borvidéke. Az erről szóló királyi rendeletet III. Károly adta ki 1737-ben. A Hegyalja, amely azóta folyamatos védelem alatt áll, a kultúrtáj kategóriában most pályázik a nemzetközi elismertséget jelentő UNESCO világörökségi védelemre is. A tokaji borvidék minden kétséget kizáróan olyan ismertséggel és elismertséggel rendelkezik, ami méltán indokolttá teszi, hogy az emberiség közös örökségeként tartsa számon. A tokaji bor, vagy az idők során a bor fogalmát is magába olvasztó „tokaji" jelző, amely ma már önmagában is jelenti ezt a páratlan nedűt, évszázadok óta, határainkon túl is mint a borok királya, a királyok bora szerepel a köztudatban. Sőt a tokaji aszút mint a pestis és sok más betegség gyógyszerét is számon tartották. A „Vinum Tokajense Passum” még a közelmúltban is megtalálható volt a gyógyszertárak polcain. A tokaji borvidék különféle tényezők meg nem ismételhető, páratlan együttállásának köszönheti egyedülvalóságát. Szakmai körökben ismert, hogy itt, a Hegyalján, Erdőbényén került elő a miocén kori ősszőlő, a vitis tokaiensis levelének lenyomata. Ez a prehisztorikus maradvány botanikailag minden mai szőlőfajta közös ősének tekinthető növény. Különös szerencse, immár szimbolikus értékű, hogy a nyilvánvalóan többfelé elterjedt ősi növényt éppen a tokaji szőlővidékről ismerte meg a tudomány. Ugyanakkor ez a lelet egy dolgot mindenképpen igazol is, azt tudniillik, hogy Tokajban a szőlő őshonos, endemikus növény, és hogy a Hegyalja e növény számára régóta kivételesen kedvező adottságokkal bír. Persze egy jó borfajta önmagában nem elegendő a világörökségi védelem alá helyezéshez. Különösképpen azért nem, mert a világörökségi szabályzat kifejezetten kizárja olyan értékek védetté nyilvánítását, amelyek a területről elmozdíthatók. A bor pedig nem csak mozdítható, hanem éppen folyékony. Egy évezrede állandó azonban annak a kultúrtájnak az egysége, amelyen a bor megterem. És ez az egység valóban sajátos, elmozdíthatatlan adottságok és értékek sorához kötődik. Ebbe a sorba tartozik a táj egyedülállóan gazdag földtörténeti öröksége, a sokszínű vulkanikus és posztvulkanikus tevékenység és erózió eredményeképpen kialakult kőzetek és talajok sokfélesége, ezeknek a szőlő szempontjából kedvező termőereje, hőelnyelő, -tároló és -visszasugárzó képessége. Sajátos a terület földrajzi fekvése is. A délkeletről övező Bodrog és a Tisza közelsége az őszi párák és ködök olyan kialakulását eredményezi, amelyek hatására az aszúsodást elindító Botrytis cinerea megtelepszik, és ideális mértékű nemes rothadást idéz elő. A kedvező fekvésű lejtők, a nagy besugárzás, a hosszú ősz a többi adottsággal együtt biztosítják a kedvező klímát és a minőségre nagy befolyást gyakorló mikroklímát. A bor érésére és kezelésére a pincék tufa falán megtelepülő különleges pincepenész, a Gladosporium cellare van jótékony hatással. Különleges érték a hegyek magasabb övezeteiben megtelepült kocsánytalan tölgy erdőinek fája, amely a hordókészítés kiváló anyaga. Mint ismeretes, a hordó anyaga jelentősen befolyásolja a bor érési folyamatát, és hatással van az aromájára és színére is. A bor és a hordó egyedülállónak mondható egysége mutatkozik meg ezzel itt Tokaj-Hegyalján, ahova a világ más bortermő területeivel szemben nem messze földről kell szállítani a hordóanyagot. A táj maga termi meg azt, és ősidők óta hozzájárul az egyedülálló, eredeti minőség előállításához. Az itt megtelepedett ember sok évszázados szőlőművelési kultúrája a nyugati, római és keleti, kaukázusi hagyományokat egyesíti. A sziklába vájt pincék a kabar eredetet, a boltozott pincék a római hagyományt képviselik. Kabarok, besenyők, jászok, kunok, vallonok, szászok és svábok, ruszinok, lengyelek, románok, örmények és zsidók gazdagították ennek a világszerte ismert magyar borvidéknek a termelési és borkészítési kultúráját. A vidék népéletében és társadalmában szintén ötvöződtek a sokféle eredetű népesség vallási elemei és ennek építészeti megnyilvánulásai. A települések gazdag örökségében megjelennek a katolikus, protestáns, görög katolikus és ortodox, valamint a zsidó templomok, egyházi épületek. A települések képét a szőlő és bor különleges értékén, piacteremtő szerepén alapuló sajátos, privilegizált mezővárosi lét is alakította. Ebben a településképben nemcsak a különféle egyházak épületei, hanem a különböző rangú építtetők épületei is jól megférnek egymással. Hegyalján sajátos harmóniát eredményezve keverednek a kamara, az arisztokrácia, a polgárosodó paraszti réteg épületei a népi építészet épületeivel. Megtalálhatók a fejedelmi várépítészet és a borászathoz kapcsolódó épületfajták rangos emlékei, és külön világot jelent a pincék „föld alatti mennyországa”. A szüret ünnepei ma is azt a „dionysosi” örömet sugározzák, amellyel az istenek közelében élő antik képek az erdőbényei pincesorról