Örökségvédelem, 2003 (7. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1-2. szám
ÖRÖKSÉGVÉDELEM3 2003. JANUÁR-FEBRUÁR ráírtak lefolytatására. Hasonlóan kínzó módon jelentkezett az adminisztrátor hiánya, s ez a közeli jövőben akár az igazgatási feladatokat is ellátó osztály munkájának megbénulásához is vezethet. Az év folyamán az osztály szakemberei folytatták a teljes hivatali eljárási levelezést, a földhivatali beszerzést, értesítést, a levelek megfogalmazásától azok megírásán át nyomtatásukig, mert a Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság titkárságán dolgozók, egyéb feladataik miatt, csupán a postázásban állhattak rendelkezésünkre. A 2002. évben több mint száz újabb dokumentáció került a VNyB elé. Elkészült, s minisztériumi felterjesztésre került 56 védetté nyilvánítási, valamint 12 törlési dokumentáció. A miniszteri rendeletben tavaly 27 védetté nyilvánított, illetve 7 törölt emlék listáját közölte, azokat röviden bemutatták az Örökségvédelem 2002. november-decemberi számában, amely azonban még nem tartalmazta a 2002. december 25-én megjelent további 7 védetté nyilvánítást. Ekkor vált műemlékké a Budapest VIII. kerület Futó utca 3. szám alatti art deco stílusú lakóház, illetve a Múzeum utca 7. szám alatti historizáló Hadik-palota. Védett lett Budapest IX. kerületének meghatározó városképi eleme, a kiemelkedő ipartörténeti jelentőségű Hungária Malom épületegyüttese. Szakrális emlékeink közül a csongrádi barokk római katolikus templom, a rácalmási görögkeleti szerb ortodox templom, a szabadkígyós Szent Anna kápolna és az Ybl Miklós tervezte Wenckheim-kripta kapott ekkor műemléki védelmet. Folytatódott Szeged szecessziós épületeinek védetté nyilvánítása, ezúttal a Szent Mihály utca 9. szám alatti, népies majolikadíszes lakóházzal. 2002-ben kezdődött el osztályunk irányításával, a Topográfiai Osztály támogatási keretéből megbízott külső szakember, Herczeg Renáta művészettörténész alapos munkájával az 1999-2000. év folyamán bekért szakvéleményeken alapuló elővédelmi lista, amely jelenleg közel 900, jórészt XX. századi emlék adatait, leírását, fényképét tartalmazza. A hatalmas anyag digitalizálása gyakorlatilag elkészült, azt megvitatás, illetve határozathozatal céljából még 2003 januárjában a Felügyeleti Igazgatóság, valamint a régiók rendelkezésére bocsátották. * * * A Védési Osztály állományában 2002 áprilisa óta dolgozó népi műemléki referens (Jékely Berta) a népi építészeti emlékek védetté nyilvánítását és védett- Budapest III., Római-part, Bíbic I. csónakház Budapest VII., Futó utca 3., lakóház Budapest IX., Soroksári út 48-54., Hungária Malom Fotó: Győr Attila Fotó: Borossay Katalin