Örömhir, 1924 (8. évfolyam, 2. szám)
1924-09-07 / 2. szám
& VIII. évfolyam Miskolcz, 1924 szemptember 7 Második szám ■ n ____ ORO [UNK] [UNK] HÍR A MISKOLCZI EVANGÉLIKUS HITTESTVÉREK LAPJA Szerkeszti: PUSZIK LAJOS Megjelenik havonkint egyszer Szerkesztőség és kiadóhivatal: az evangélikus lelkészi hivatalban A tanítás művészete. Imádkozva nézünk az ég felé, fohász szakad szivünkből... Egy uj iskolai év kezdődik. Hatalmas jelentőségű mozzanat. Az áhítva várt szebb, boldogabb jövendőnek kapuja az iskola ajtaja, aminő erős, bátor, kipallérozott gyermekek, ifjak lépnek ki rajta, olyan álmot megvalósító, ígéretet beváltó a jövőnk. Egy nemzet naggyá lehet fegyveres hatalmával is, de ez a nagyság igen esékeny, igen rövid életű. Amit fegyver vív ki, fegyver vesz el. Újabb népviszonyok, újabb hatalmi eltolódások megingatják a legerősebben állani látszó népek alatt a talajt és lesz zuhanás, mállás, széthullás, mert ez a sors, ez a világtörténeti rend. Babylon és Ninive, Egyptom és Karthago, Athén és Spárta hová lettek ? Hová a médek, perzsák, rómaiak végeláthatlan seregei ? jöttek, mint a nyári villámos fergeteg és kitombolásuk után elpihentek. Mi maradt a nagy hódításból? De ... A széthullott birodalom városromjaira rétegződő homokon villan a csákány, koppan az ásó és a halott, a letűnt nép csontjai, korhadó, pusztuló koponyái eltakaríttatnak és tisztán, bámulatra kényszerítően emelkedik ki a romokból, a csontok közül az, ami örök, a kultúra. A nagy, cézári Róma letűnt, de a köveken, a bronz-szobrokon, a kiásott palotaromokon él, tanít, utánzásra hív és továbbfejlesztésre ösztönöz a letűnt ragyogó, puha, bűnös, de szépséges korszak műveltsége. Hiszem, hogy a háború egyszer eltávozik a világról. Hiszem, hogy az emberiség kijózanodik ebből a véres tébolyból. Hiszem, hogy a fegyver múzeumba kerül, hol késő utódaink elrettenve fogják bámulni s elszörnyűködnek, hogy volt idő, mikor ilyen gyilkos szerszámokkal mészárolta, irtotta egymást az ember. A fegyverek is meghalnak. Egyiket a másik emészti el. De az ívás, a festés, a faragás szerszámai megmaradnak. A kicsiny acéltoll erősebb a súlyos, éles kardnál. Az apró ólombetűk hatalmasabbak az acélozott puskagolyónál, mert hogy ezek röpködjenek, szíveken keresztül csapjanak, előbb a betűknek kell elrendeződniük a háborút akaró közhangulat megteremtésére. Egyetlen hatalom, mely népet naggyá tehet, a kultúra, a nemes, belső és külső műveltség. Az anyagi hatalom elpusztulhat, de a szellem ereje örök. A nagy hadintéző katonák babérkoszorúját megtépi az idő, de a Praxiteles, Phidias, a Michel Angelo, Raffael, Tizian, a Bethoven és Wagner, a Shakespeare és Molter, a Petőfi és Arany, a Jókai és Mikszáth, vagy a Munkácsy és Izsó értékét nem csökkenti semmi forradalmi földindulás. Letiprott, megcsalt nemzetünk kezéből kicsavarták a kardot. Háborút nem kezdhetünk. De a magyar névnek tiszteletet, a mi megtépett nemzeti lobogónknak becsülést szerezhet a művelt magyar