Örömhir, 1930 (14. évfolyam, 1-9. szám)
1930-01-26 / 1. szám
2 ÖRÖMHÍR telmezzük és gyakoroljuk is az imádkozás fenségesen szép és szent jogát, kötelességét, — hogy amikor a legszebb imádkozó szavakat lebegjük, a szivünk nemtelen indulatok, érzések viharzásának a szinhelye; gondolatunk mindenütt inkább jár, csak épp az Istennél nem. Pedig Isten akarata — ránk nézve szenvedésteljes, kárhozatos következmények nélkül — csak úgy telhet be, ha ezt követeli a szívünk minden érzése, az agyunk minden idegszála is s ha hisszük, hogy lelki és testi életünkre is az a legjobb, ha Isten akarata valósul. Legyen azért nekünk könnyítés gyönyörűséges ezt: legyen meg a Te akaratod — elmondani nemcsak a szánkkal, hanem a szívünkkel és az Isten nagyságos dolgait megérteni törekvő agyunkkal is. így lesz imádkozásunk a törhetetlen keresztyén hitnek igazolója, az életharc megvívásához szükséges lelki, erkölcsi erőknek s ezek nyomában az anyagi boldogulás eszközeinek is kimeríthetetlen áldott kincsés bányája. S legyen könnyű nekünk az Isten akarata előtt meghajolni. Ehhez mélységes alázat és bűntudat kell. Tudnunk kell, hogy a mi értelmünk nem birja a kezdetet, a folyamatot és a véget csalhatatlanul áttekinteni. Olyan ez az Isten örök, világokat kormányzó, üdvünket munkáló bölcseségéhez képest, mint a csalóka lidércfény, amely éppen akkor csal ingoványba, amikor a legnagyobb biztonságban hisszük magunkat. Bízzuk rá azért magunkat arra az élő, hatalmas, bölcs és szerető Istenre, akinél kizárt a tévedés. Tudnunk kell, hogy fogva tart a bűn, melynek átkos mesterkedéséből fakad az emberi élet minden lelki és testi nyomorúsága, igyekeznünk kell megérteni, hogy Isten csak igazságot szolgáltat, amikor megalázza a bűnt s ezzel célja nem a lelkünk meggyötrése, összetörése, hanem a szentséges törekvés komoly vágyának felkeltésére. Hálát kell éreznünk iránta, hogy bűneink dacára ,figyelmére méltat és a próbák által nagykorúságra, erkölcsi szabadságra nevel. A sokat szenvedettek tapasztalják meg a legjobban az Isten jóságát s ezek tudják azt igaz érdeme szerint értékelni. Nehéz meghajolni az Isten akarata előtt, mert ez a mi bűnös énünk megöldöklését jelenti; olyan alávetettséget, amelyre az embert nem a kényszerűség, hanem a Krisztusnál még a kereszt kínjaiban is megmutatkozó örömteljes engedelmesség sarkalja abban a tudatban, hogy ezzel nemcsak Istennek szerez gyönyörűséget, de a maga javát is a legjobban szolgálja. Olyan engedelmességre gondoljunk, mint amilyen volt Ábrahám, Pál apostol, vagy a mi nagy Lutherunk engedelmessége, akik boldogok voltak, hogy kiválasztott eszközökül használta fel őket az Isten az ő szent akaratának érvényesítésében. Tanuljuk meg tőlük nemcsak szóval, hanem szívvel, az élettel is igaz bensőséggel imádkozni a Miatyánk 3-ik kérését is: „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.“ Ha ezt megtanuljuk, nem fogjuk ismerni, mi a bizonytalanság nyugtalanító érzése. Amen. Diósgyőr-Vasgyár, 1930. január hó. Vietőrisz László.