Örömhir, 1930 (14. évfolyam, 1-9. szám)

1930-01-26 / 1. szám

2 ÖRÖMHÍR telmezzük és gyakoroljuk is az imádkozás fenségesen szép és szent jogát, kötelességét, — hogy amikor a legszebb imádkozó szavakat lebegjük, a szivünk nemtelen indulatok, érzések viharzásának a szin­­helye; gondolatunk mindenütt inkább jár, csak épp az Istennél nem. Pedig Isten akarata — ránk nézve szenvedésteljes, kárhozatos kö­vetkezmények nélkül — csak úgy telhet be, ha ezt követeli a szívünk minden érzése, az agyunk minden idegszála is s ha hisszük, hogy lelki és testi életünkre is az a legjobb, ha Isten akarata valósul. Le­gyen azért nekünk könnyítés gyönyörűséges ezt: legyen meg a Te akaratod — elmondani nemcsak a szánkkal, hanem a szívünkkel és az Isten nagyságos dolgait megérteni törekvő agyunkkal is. így lesz imádkozásunk a törhetetlen keresztyén hitnek igazolója, az élet­­harc megvívásához szükséges lelki, erkölcsi erőknek s ezek nyomá­ban az anyagi boldogulás eszközeinek is kimeríthetetlen áldott kin­csés bányája. S legyen könnyű nekünk az Isten akarata előtt meghajolni. Ehhez mélységes alázat és bűntudat kell. Tudnunk kell, hogy a mi értelmünk nem birja a kezdetet, a folyamatot és a véget csalhatatla­­nul áttekinteni. Olyan ez az Isten örök, világokat kormányzó, üdvün­ket munkáló bölcseségéhez képest, mint a csalóka lidércfény, amely éppen akkor csal ingoványba, amikor a legnagyobb biztonságban hisszük magunkat. Bízzuk rá azért magunkat arra az élő, hatalmas, bölcs és szerető Istenre, akinél kizárt a tévedés. Tudnunk kell, hogy fogva tart a bűn, melynek átkos mester­kedéséből fakad az emberi élet minden lelki és testi nyomorúsága, igyekeznünk kell megérteni, hogy Isten csak igazságot szolgáltat, amikor megalázza a bűnt s ezzel célja nem a­ lelkünk meggyötrése, összetörése, hanem a szentséges törekvés komoly vágyának felkelté­sére. Hálát kell éreznü­nk iránta, hogy bűneink dacára ,figyelmére méltat és a próbák által nagykorúságra, erkölcsi szabadságra nevel. A sokat szenvedettek tapasztalják meg a legjobban az Isten jóságát s ezek tudják azt igaz érdeme szerint értékelni. Nehéz meghajolni az Isten akarata előtt, mert ez a mi bűnös énünk megöldöklését jelenti; olyan alávetettséget, amelyre az em­bert nem a kényszerűség, hanem a Krisztusnál még a kereszt kínjai­ban is megmutatkozó örömteljes engedelmesség sarkalja abban a tu­dat­ban, hogy ezzel nemcsak Istennek szerez gyönyörűséget, de a maga javát is a legjobban szolgálja. Olyan engedelmességre gondol­junk, mint amilyen volt Ábrahám, Pál apostol, vagy a mi nagy Lu­therunk engedelmessége, akik boldogok voltak, hogy kiválasztott esz­közökül használta fel őket az Isten az ő szent akaratának érvényesí­tésében. Tanuljuk meg tőlük nemcsak szóval, hanem szívvel, az élet­tel is igaz bensőséggel imádkozni a Miatyánk 3-ik kérését is: „Le­gyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.“ Ha ezt megtanuljuk, nem fogjuk ismerni, mi a bizonytalanság nyugtalanító érzése. Amen. Diósgyőr-Vasgyár, 1930. január hó. Vietőrisz László.

Next