Orosházi Friss Hírek, 1937. március (14. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-02 / 49. szám

Előfizetési árak : Helyben negyedévre 5 P, vidékre 7 Pengő. Lapzárta éjjel 12 órakor. Megjelenik mindennap korán reggel. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő és laptulajdonos : DEMARTSIK FERENCZ Szerkesztőség és kiadóhivatal Orosházán IV., Bajza­ utca 12. sz. Telefon: 113. szám Hirdetéseket díjszabás szerint veszünk fel. Kedd, 1937. március hó 2 óra 8 fillér XIV. évfolyam 49-ik szám Az új sajtófőnök ünneplése A Pátria Klubban tömörült írók és hírlapírók vasárnap este vacso­rát rendeztek régi bajtársuknak, Rá­­kóczy Imre miniszteri tanácsosnak, a miniszterelnökségi sajtóiroda új ve­zetőjének tiszteletére. Az ünnepi va­csorán nagyszámú előkelő közönség vett részt. Az első pohárköszöntőt a kormányzóra Hindy Zoltán, a klub elnöke mondotta, majd Tóth László dr. a Nemzeti Újság főszerkesztője megkapó, gondolatokban gazdag be­szédben köszöntötte fel az új sajtó­főnököt. A nagy tapssal fogadott üdvözlésre Rákóczy Imre megillető­­dötten válaszolt: Mi a gondolatban és írásban — mondotta — a lélek szabadságát látjuk. A közéletet meg­termékenyíti az újságíró munkája, amely véleményt formál, előrelendít nemes törekvéseket és gátat vet­ hi­báknak. A mi munkánk, tetteink, po­litikai meggyőződésünk, világnéze­tünk forrása az örök nemzet legyen, az ezeréves magyar gondolat, amely az ország alkotmányos szabadságát és európai arculatát jelenti. A va­csora résztvevői melegen ünnepel­ték Rákóczy Imrét. Schuschnigg nem megy Rómába Schuschnigg kancellár tudvalevő­leg elhatározta, hogy meglátogatja Mussolinit. A kancellár útja május közepére volt tervezve. Schuschnigg az olaszországi utat egyelőre elha­lasztotta és egy közbeeső időben lá­togatást tesz Budapesten. Olaszország és az osztrák restauráció kérdése Azokkal a hírekkel kapcsolatban, melyek az utóbbi időben a Habs­burgok ausztriai trónraültetése ügyé­ben elfoglalt olasz álláspontról a kül­földön elterjedtek, a Stefani-iroda diplomáciai szerkesztője illetékes olasz helyen azt a felvilágosítást kap­ta, hogy olasz felfogás szerint ezt a kérdést olyannak kell tekinteni, amely nem időszerű és veszélyes a nemzetközi helyzetre. Baldwin utóda Neville Chamberlain A bécsi esti lapok vezető helyen köztik a Sunday Dispatch jelenté­sét, amely szerint Baldwin angol mi­niszterelnök május 22-én lemond. Angol politikai körökben — az an­gol lap jelentése szerint — azt vár­ják, hogy Baldvin miniszterelnök a koronázás után tíz nappal lemond és utódjának, Neville Chamberlaint fogják ajánlani. ép. lek. M. Kir. Ügyészség Sornemissza miniszter fontos bejelentést tett A­ Köszig­azgatási tanfolyam megnyitása Ünnepies keretek között nagy be­széddel nyitotta meg tegnap délelőtt Darányi Kálmán miniszterelnök a közigazgatási továbbképző tanfolya­mot a belügyminisztérium díszter­mében. A nagyhatású beszéd után Bor­nemissza Géza iparügyi miniszter tartott előadást s bejelentette, hogy a szellemi és fizikai munkásság bé­kés fejlődését a kormány még to­vábbi gazdasági előnyök intézmé­nyesítése révén is elő akarja mozdí­tani. Ezzel kapcsolatban öt fontos bejelentést tett: 1. Közismert tény, — mondotta a miniszter — hogy a polgári gondo­lattól nehéz eltántorítani azt, aki bárminő kis ingatlannal, házacskával rendelkezik. Minden lehetőt el kell tehát követnünk annak érdekében, hogy a munkásosztályt saját kis csa­ládi házak szerzése révén kon­zervatív gondolkozásává tegyük. Ezt az akciót a LÁB kere­tében valósítjuk meg olyképpen, hogy a jelenlegi határozmányokat módosítjuk. A kormány elindulás­ként máris 200.000 pengőt bocsá­tott rendelkezésre abból a célból, hogy a munkásosztály gazdaságilag jobban megalapozott tagjai is LÁB- kölcsönben részesüljenek és ezt az akciót később ki is akarjuk szélesí­teni. 2. Családi munkabérek rendszeré­nek a bevezetését is tervezzük. Az alapgondolat abból a megfontolás­ból ered, hogy a családos munkás mindenképpen hátrányban van azzal szemben, akinek nem kell családról gondoskodnia. A családos alkalma­zottnak különösen gyermekei után, külön bérpót­lékot állapít meg ez a rendszer. 3. Célunk, hogy minden dolgozó­nak üdülést, fizetéses szabadságot biztosítsunk, amelynek ideje alatt te­hát rendes munkabérének, fizetésé­nek élvezetében marad. 4. Erőteljesen szorgalmazni kíván­juk a munkahelyeken az­­egészség­­ügyi berendezések fokozott létesíté­sét. 5. A békéltető intézményt is to­vább kell fejleszteni. — Ennek a reformnak a lényegét abban látom, — mondotta a minisz­ter —, hogy a jogszabályokat egy­ségesíteni kell és magát az intéz­ményt úgy kell tovább építeni, hogy a sztrájkot, amely bűn a gazdasági élet rendje és nyugalma ellen, kikü­szöbölhessük. A munkásnak és a munkaadónak a nemzet iránti köte­lessége, hogy megértsék egymást. Még a héten bizottság tárgyalja le a vágóhíd építésének ügyét Leérkezett a vágóhídi építési szakértő véleménye A múlt hónap közepén — mint ismeretes — Králik László budapesti vágóhídi építési szakértő Oroshá­zán járt és egy bizottsággal együtt megtekintette az orosházi vágóhidat, majd mindazokat a helyeket, ahol vágóhíd felépítése községfejlesztési és egyéb szempontokból legmegfele­lőbbeknek látszanak. A vágóhídi szakértői szemle az­zal az eredménnyel végződött, hogy az építendő vágóhíd legmegfelelőbb helye a vasútvonal melletti Beller­­féle telek lenne és a költséges hű­­tőházzal együtt nem tennének ki többet, mint 260 ezer pengőt A vágóhídi szakértő írásba fog­lalt, terjedelmes és minden részletre kiterjedő szakértői véleménye teg­nap érkezett le a községhez. Mint értesülünk, a község vezető­sége még a héten bizottságot hív össze, amelyben a község elöljárósá­gán, képviselőtestületi tagjain kívül az ipartestület, a gazdák és a hús­­iparosok, valamint egyéb érdekelt­ségek képviselői is részt vesznek. Ez a bizottság tárgyalja le a vágóhíd építésének ügyét és keresni fogja azokat a módokat, amelyek az épí­tés tervét a megvalósulás stádiumá­ba juttassa. Újból sztrájkolnak a pécsi bányászok Az elbocsátott mintásokkal szolidáris az öisszmunkásság A pécsi bányaigazgatóság 146 munkásnak felmondott, az igazgató­ság eme intézkedésére a bányamun­kások újból sztrájkba álottak. Hor­váth István főispán ebben az ügy­ben a következőképp­ nyilatkozott: — Ismeretes már hogy­­a mun­kásság Bornemissza iparügyi minisz­ter hathatós támogatásával elérte az 1933 évi nyolcszázalékos bérleszál­­lítás eltörlését. Ez a munkásság e­­gyetemes érdeke volt. A száznegy­venhat ember visszavétele azonban nézetem szerint nem egyetemes mun Szeged. kásérdek. Megmondottam, hogy négyezer ember sorsát nem lehet összekapcsolni 146 ember sorsával. A mozgalmat a jelen körülmények között nem támogathatom és sem­miféle intervenciós eljárásra nem vál­lalkozom. A hatóság — fejezte be nyilatkozatát a főispán —­­ezentúl csupán a rend fentartására fog fel­ügyelni. Hiszem, hogy a munkásság józan elemei belátják a további sztrájk céltalanságát és rövidesen tel­jes létszámban megkezdik a mun­kát, hogy a kormányhatóság által részére kieszközölt felemelt munka­bér előnyét élvezhesse. A pásztói petíciót meg­szüntették Tegnap délelőtt tíz órára tűzött ki a közigazgatási bíróság Bot­os-ta­­nácsa tárgyalást a pásztói petíció ügyében. A petíciót Ivády Bélának, a NÉP elnökének mandátuma ellen adták be a kisebbségben maradt Cseresnyés Aladár független kisgaz­dapárti jelölt hívei. A Bor­os-tanács tíz órakor kezdte meg a tárgyalást és minthogy az elnök megállapította, hogy szabályszerű idézés dacára a felek egyike sem jelent meg a tár­gyaláson, a törvény rendelkezései a­­lapján az eljárást megszüntette. A pásztói petíció ügye ezzel véget ért. Ivády Béla Pásztó végleg igazolt képviselője lett. Nincs vérmérgezése Graziani tábornagynak Rómában hivatalos helyen megcá­folják a Graziani tábornagy, abesz­­sziniai alkirály vérmérgezéséről el­terjedt híreket. A vasárnapi választások A Kozma Miklós lemondásával megüresedett szombathelyi mandá­tumért folyó harc vasárnap befeje­ződött. A kormánypárt Halla Au­rél kereskedelmi államtitkárt jelölte, míg az ellenzék részéről Csenkovics Iván gróf volt a jelölt. Csaknem 6000 szótöbbséggel kapta meg a mandátumot a NÉP jelöltje. Az el­lenzéki képviselők is megállapítot­ták, hogy a szavazás minden terror­tól mentes volt, a legkisebb vissza­élést sem követték el. Karafiáth Je­nő dr., volt kerületében, Ipolyszal­­kán, ugyancsak vasárnap volt a vá­lasztás. Itt már az előzmények lénye­gesen izgalmasabbak voltak, mint Szombathelyen. Nagy Emil NEP-je­­lölt és Mátéffy Géza kisgazdapárti jelölt között az elmúlt hetekben éles választási küzdelem fejlődött ki. A mandátumot 187 szótöbbséggel Nagy Emil nyerte el. Az elmúlt he­tek viharos választási agitációjához képest a választás simán és rendben történt.

Next