Orosházi Friss Hírek, 1939. március (16. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-14 / 60. szám

Az uj sajtófőnök elfoglalta hivatalát Tegnap délelőtt foglalta el hivatalát vitéz Thuránszky László dr., a miniszterelnökség saj­tóosztályának raj vezetője. A tisztviselői­­kar élén dr. Didin Elek miniszter osztálytanácsos üdvözölte Thuránszky Lászlót. Az új sajtófőnök hálás szavakkal mondott köszönetet az üdvöz­lésért, utalt arra, hogy 1935-ben Gömbös Gyula hívó szavára lépett a politikai életbe. Meggyő­ződése, hogy akik azóta vezetik az ország ügye­it, Gömbös Gyula programját követik és ez adja meg az ő politikai hitvallását. Program­ja gróf Teleky Pál miniszterelnök programja, aminthogy sajtópolitikája is gróf Teleky Pál sajtópolitikája. Kérte a tisztviselőkar támo­gatását, hogy teljes bizalommal álljanak mel­lette nehéz munkájában. Megkoronázták XII. Pilist Százezrek borultak térdre az új pápa előtt Rómában vasárnap ment végbe XII. Pius pá­pa ünnepélyes megkoronázása. A szentmise után a pápa kíséretével megjelent a Szt. Péter tem­plom homlokzatának főerkélyén és a hatalmas baldachin alatt százezrek ujjongó önfeledt lel­kesedése közben Monsignore Caccia pápává koronázta. Fejére tette a díszes tiarát. Azután felállt XII. Pius pápa, arannyal díszített fehér öltözéke csillogott a napsütésben, felemelte két kezét és erős ,biztos hangon megáldotta a tö­meget. A hatalmas téren, végig egészen az Angyalvárig százezrek borultak térdre XII. Pius pápa előtt. VÁLTOZÁSOK A FŐISPÁNI KARBAN A kormányzó a belügyminiszter előterjesz­tésére dr. Kászonyi Richárd Csanád-Arad- Torontál vármegye és Hódmezővásárhely város főispánját ezen állásától felmentette és Bács- Bodrog vármegye és Baja város főispánjának kinevezte. Hódmezővásárhely főispánjává dr. Sinkó Elemér Mihályt Szeged szabadkirályi vá­ros tisztifőügyészét nevezte ki, vitéz simecs­­falvi Imecs György szegedi főispánt állásától felmentette és helyébe dr. Tukacs­­ Sándort egyetemi magántanárt szegedi lakost főispánná kinevezte. 250 angol hadihajó kelet­indiai manővere Szingapúri jelentés szerint a brit flotta 250 egysége — Szingapúr erődítéseivel együttmű­ködve, e héten nagyszabású hadgyakorlatot tart. Főleg a legutóbbi időben létesített part­védelmi berendezéseket akarják kipróbálni. Nem terjesztik elő a gróf Károlyi- Indítványt a zsidójavaslattal kapcsolatban Az egyik hétfői lapban olyan köz­lemény jelent meg, amely szerint gróf Károlyi Gyula a zsidótörvényjavaslattal kapcsolatban indítványt terjeszt elő, hogy huszonöt­­­évvel ezelőtt megkeresztelt zsidók teljes jogú keresz­tényeknek tekintessenek. Gróf Károlyi Gyula kijelentései szerint azonban ez a közlés­­ téves. K* m. "■K" °«*-sSzeged OROSHÁZI Kedd, 1939. március 14. 8 filion XVI. évfolyam 60. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre helyben házhoz hordva 5 P Negyedévre vidékre postán küldve 7 P Felelős szerkesztő és kiadó: DEMARTSIK FERENC POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal Bajza­u 12 Telefon: 113 sz. Lapzárta éjjel 12 órakor Szlovákia ügyét rendezik Tiso Berlinben tárgyal Hitlerrel Pozsonyból jelentik: Mach Sanyo a Carl­ton szálló erkélyéről beszédet intézett a nép­hez, amely hangos ovációban részesítette Ma­chet és Tisot. Mach bejelentette, hogy Ber­linből távirat érkezett, hogy a szlovákkérdést végleg megoldják. ( Beszédje közben lovasrendőrök szétzavar­ták a tömeget, nyilván nem tudták, hogy Mach Szidor engedélyével beszél, majd amikor a fél­reértést tisztázták, Mach újból beszédet intézett az összegyülekezett tömeghez. Tiso, volt miniszterelnököt Durcsánszky mi­niszter kísérte Berlinbe. Tiso Hitlernél Pozsonyból jelentik: Tiso Szlovákia volt mi­niszterelnöke Hitler vezér és kancellár meghívására Berlinbe utazott. A volt szlovák miniszterelnök tegnap dél­ben Pozsonyligetújfalunál lépte át a­­határt, délután repülőgépen megérkezett Berlinbe, ahol Ribbentrop német külügyminiszter társaságá­ban kihallgatáson jelent meg Hitlerné.­ Hitler segíteni fog Szlovákiának Pozsonyi jelentés szerint Murgács Károlyt a Hlinka gárda parancsnoki tisztjétől Sidor szlovák miniszterelnök megfosztotta. Murgács rádióbeszédben közölte a szlovák néppel, hogy szakított Sidorral, figyelmeztette a szlovákokat, hogy Sidor szerencsétlenséget hoz a nem­zetre. Beszéde végén azzal biztatta a szlováksá­got, hogy Hitler élénken figyeli az eseménye­ket és segíteni fog Szlovákián. Ki kell elégíteni a szlovákokat Az olasz lapok­ a szlovák helyzet súlyob­­bodásáról írnak, megállapítják, hogy Prága az új kormány kinevezésével nem szüntette meg a zavarokat, a szlovákok igényeit ki kell elé­gíteni. Késső éjjel jelentik: Tiso Hitlernél történt kihallgatása után érintkezésbe lépett Pozsonnyal s közölte, hogy a szlovák parlamentet mára össze kell hívni 10 órára. Szidor miniszterelnök bejelentette, hogy a szlovák parlament ma délelőtti ülésén­­dönt, hogy Szlovákia megmaradjon-e a Csehszlovák állam keretében. KAAAAAAAAAAAAA A magyar csapatok ma szállják meg az új cseh-magyar határt A miniszterelnök nyilatkozott a határmegerősítésről A MTI munkatársa felkereste gróf Te­leky Pál miniszterelnököt és kérdést intézett hozzá, vájjon milyen álláspontot foglal el a kor­mány a szlovák eseményekkel szemben. A mi­niszterelnök igy felelt: — Magyarország határait a közös bizott­ság megalapitotta s ezeket a határokat éppen kedden fogják megszállni csapataink. — Ami ezen a határon túl történik, az szomszédaink belső ügye. Ezután arra a kérdésre, hogy a szlovákiai forradalmi állapotok nem teszik-e szükségessé a határ megerősítését, gróf Teleky igy felelt: — Lehet, hogy szükség lesz ilyen intéz­kedésekre, mert hiszen a múltban is előfordult, hogy a ha­tármenti községek lakóinak egy része át akart jönni a határokon s ezt meg kell akadályozni. De a határfelügyeleti intézkedéseket a Szlovákia iránt tisztelet fogja irányítani. Cs­ütörtök folytatja a képviselőfizrm a törvényjavaslat vitáját Pontosan 10 órakor nyitotta meg a Ház tegnapi ülését Darányi Kálmán elnök. Napirend szerint folytatólagosan tárgyal­ták a zsidójavaslatot, melynek első felszólalója Cseh-Szombathy László volt. " Ha a zsidóság térfoglalását a magyar­ság egyetemes érdekét tekintve vissza is kell szorítani a gazdasági élet, a sajtó, a színház, a film területén, hangsúlyozni kell, hogy csakis magyar kezekbe kell helyezni az irányítást, nem pedig idegen kézbe. — A tűzharcosoknak minden téren teljes egyenjogúság jár, nem előnyök, nem kivételes bánásmód, hanem egye­njogúság.­­ A magyar lovagiassággal nem lehet összeegyeztetni azt a mostoha elbánást, aho­gyan a törvényjavaslat bánik a hadiözvegyek­kel, hadiárvákkal, rokkantakkal és különösen érthetetlen az igazságügyminisz­ter rideg álláspontja, amelyekben a hadiárvákat részesíti. Bródy Ernő beszéde elején kijelenti, hogy a legteljesebb mértékben helyesli az előtte felszólalt Cseh-Szombathy Lászlónak a tűzhar­ Ha Olcsón, elegánsan és jól lfprCPIHfrilllSlIlLlIiail Csirke­piac Női kabátok- térti ruhák és kabátok, gyermek­flksr öltözködni vísíírftliftn a VCl­LCN­TM­I •IllíllltlJLUMI — ■■■■ ■— ruhák és kabátok csinos kivitelben, minden szin-Apollo móri nem és minden minőségben — Hazai és külföldi Szabott ár! Uriszabóság! mellett szövetek — Márkázott áruk garantia mellett.

Next