Orosházi Hírlap, 1957. július-szeptember (2. évfolyam, 18-30. szám)
1957-07-04 / 18. szám
Kerékpáros, állj! — szól a rend őre, ha a figyelmetlen és könnyelmű emberek karikáznak a járdákon, sétányokon, vagy a sötétség beálltával lámpa nélkül az utcán lopakodnak. Bosszantó és sok esetben zsebbevágó ez a felszólítás, de helyes, mert mi is volna, ha mindenki ott kerékpározna, ahol csak akarna. A büntetés sem azért van, hogy a rendőröket szidjuk, hanem, hogy eszünkbe jusson a rend betartása, a kerékpárlámpa beszerzése. Elite ééjt? Az utóbbi időben tolvajlások gyanúja merült fel a Vas- és Kályhamari Vállalatnál. A vállalat vezetősége váratlanul motozás megtartását rendelte el, az egyik napon. A motozás első „áldozata” Dirrák József lett, aki táskájában részéőt, feszítőcsavart takargatott, a portásfülkében el nem számolt öntvényeket, az öltözőszekrényében pedig egy aluminium motorhengerfejet és 3 méter vil-Dimák József ismert és megbecsült szakembere a vállalatnak. A múltban gépműhely tulajdonos volt Még ma is van otthoni használatában két esztergapad. Vajon mit cselekedett volna Dimák József azzal a munkásával, aki meglopja őt? Bizonyára kurtán bánna el vele. Vajon erkölcsös dolog meglenni a közvagyont, a sajátunkat? Magunkat, szaktémáinkat, a saját üzemünket fonjuk meg vele, ahol biztosabb és több a hetuani kenyér, ha nem rongáljuk nem lordok, hanem megbecsüljük a közvagyont Több figyelemmel kell lenni népművelési szerveinknek a KIGSZ Dalkör munkájára. A kisiparosok férfikarukat már évek óta fenntartják és igen szép eredményeket is értek el. Mégis azt kellett tapasztalnunk, hogy ez az énekkar a június 22-i gyopárosi kórusfesztiválról kimaradt sót karnagyukat sem méltatták arra, hogy a karnagyok megbeszéléseire meghívják. Lebecsülése ez a művészi munkájuknak, de magának a kisiparosok szervezetének is. Milyen szép lett volna, ha a megye 6 kórusa közül velük együtt Orosháza hármat tudott volna magáénak. OROSHÁZI HÍRLAP O» #iskésí í^h Bii»k*ad Senkinek nem olvashatják manapság a fejére, hogy erőszakolja a termelőszövetkezetbe való belépést. Viszont, sajnos, senkit nem dicsérhetünk meg Orosházán azért, mert egyéni parasztokat akar meggyőzni a belépésre. Lennének belépők, nem is ketten-hárman, de bizony városunk szövetkezeteiben a beléperndők irányában túlságosan igényesek. Teljesen kész, öntudatos, szocialista belépőket szeretnének. Valahogy úgy vannak, hogy: „Szeretnénk, ha mindenki kitűnő úszó lenne, de nem engedjük hogy belépjen a vízbe, mert amíg úszni megtanul, baj is lehet vele." A parasztifjúság tömegei távol vannak a párttól, a KISZ-től. „Nem is lesznek közelebb — vélik egyes elvtársak —, amíg ilyen nagy lehetőségeik vannak az egyéni termelőknek. Ne engedjük, hogy több jövedelmük legyen az egyénieknek, mint a tsz-eknek, akkor majd közelednek.” Vannak sokan egyéniek, akik nem hisznek még kormányzatunknak, hogy a szövetkezés önkéntes marad és kényszerítő eszközökre számítanak. Erre azért következtetnek, mert kormányunk nyíltan kijelentette, hogy célja az egyéni gazdaságoknak szövetkezetekben való tömörítése. És mivel még nem látják kis parcellájuk korlátait, még nem látják a nagyüzem előnyeit, nem is hisznek az önkéntességben. Átmenetinek, taktikának tekintik. Az egyéni paraszti gazdaságoknak még vannak lehetőségeik a többtermelésre. Szakképzettségük bővítésével még többet hozhatnak ki a földjükből, állataikból. De fejlődésük közben okvetlenül eljutnak abba a helyzetbe, amikor továbbfejlődésükhöz több föld és több munkaerő kellene, mert másként nem volna lehetséges. Világos, hogy kormányzatunk ezt korlátozza, mert nem engedheti meg, hogy egyes földtulajdonosok mások munkájának eredményeit tehessék saját erszényükbe. A szövetkezeti nagyüzem az egyre korszerűbb gépek használatát teszi lehetővé. Gyorsítja a munkát, olcsóbbítja a termények előállítását, növeli azok mennyiségét. Ez adja az alapot az egyéni parcellák feletti győzelméhez. A feladat városunk szövetkezeteiben az, hogy mindazon munkát, amelyet gép végezhet, az is végezzen el. A kézi munkaerőt pedig ott helyes alkalmazni, ahol nincsenek gépek, és amely munkák nyomán minél értékesebb termények, termékek állíthatók elő. A termelvények többsége közösen feldolgozva kerüljön eladásra. Ne pedig feldolgozatlanul jusson például a takarmánygabona a háztáji gazdaságokba. A szarvasmarhatenyésztés fejlesztése, a baromfiak nagytömegű tenyésztése, a korszerű trágyakezelés, a korszerű takarmányozás, és még sok más biztosítéka a nagyüzem fölényének. A szövetkezetek vezetőin és tagjain múlik, hogy eredményeikkel minden kétséget kizáróan bebizonyítsák: igenis érdemes a közös útra lépni. Kényszeríteni a szövetkezetbe senkit soha nem szabad és ez nem következhet be, legyenek nyugodtak azok, akik ebben érdekeltek. De saját gazdasági helyzetünk, külkereskedelmi kürülményeink a fejlődés, törvényei nehéz helyzet elé állítják még az egyénieket, mert kis területük nagy korlátokat is rejt magában. Emiatt sokan majd a rendszert okolják, amit elhallgatni nem lehet, amire magyarázatot kell adni, hogy megértve, a szövetkezet tagjai lehessenek. Mindezek ellenére a szövetkezetbe való belépés nemcsak ma önkéntes, de holnapra és holnaputánra is önkéntes marad. Amikor egy házasság felbomlik Kilenc évig éltek együtt, házasságukból két fiúgyermek született. A megyei bíróság a közelmúltban felbontotta házasságukat. Vajon miért? A férfi, bár paraszt származású, nem szerette a földet. Nem volt kitartása, ott dolgozott, ahol pillanatnyilag jobban megfizették. Beállt alkalmi rakodómunkásnak. Volt nap, mikor 200 forintot vitt haza. A pénzt mindig hazaadta, aztán auránként elhurcolta. Elhurcolta, mert már akkor is erősen ivott, mikor elvette a vékonyka asszonyt A lumpoló barátok vitték és ő sohasem ellenkezett Sűrűn kimaradozott, a család nélkülözött. Nem egyszer a másnapi kenyérrevaló is az italmérésbe vándorolt Elitta a kerékpárt rádiót. Az asszony sokat sírt mellette és lassan életunt lett. Évek folyamán a férjnek mindjobban rögeszméjévé vált, hogy őt megcsalja felesége. Erre a feltevésre biztos oka nem volt, de mivel felesége a termelőcsoportban dolgozott majd háziipari munkát vállalt a szövetkezetben, s élt*' otthonról — ezt a vádat találta legalkalmasabbnak. Az összetűzések napirenden voltak. Ittasan, feldúlt állapotban egyszer egy felkapott vasalóval akarta feleségét agyonvágni, másszor a baltával rontott rá. Mindkét esetben a 8 és 3 éves fiúk mentették meg anyjukat. Ha meg olyanja volt, hát fél kanta számra hozta haza a bort és esküdött asszonyának, hogy nagyon szereti. Egy ízben Pécsre ment bányásznak, de hamarosan visszajött. Ismét vádolta az asszonyt. Törhetetlen lett köztük az állapot. Az ital úgy annyira megtette hatását, hogy a két kisfiú már remegett és sikoltozott, ha apjukat belépni látták a kiskapun. így ment vissza a szüleihez az asszony, majd kérte a bíróságot, hogy bontsák fel házasságát. A különélés sem ment álmon. Állandóan az asszony nyomában volt, megleste, szidta, bántalmazta. Az ital sokszor teljesen elvette az eszét.A nT este a szülői értekezletről hazatérő asszonyt a ház kapujában megleste és a falhoz verte. A lánya segítségére kirohanó apát leteperte és fojtogatta. Az asszony, hogy apját megmentse, kénytelen volt megütni ekkor az ittas embert. Az esti dulakodásnak a szomszéd lakók is szemtanúi voltak. A részeges embert ekkor a rendőrségen komolyan megfigyelmeztették, és ő fogadta, hogy nem iszik és nem bántja a családját. A megyei bíróság a férj hibájából mondta ki a válást és a két gyermek után 300 forint tartásdíjat ítélt meg az asszonynak. Azt hinné az ember, hogy ezzel minden meg lett oldva. Korántsem. Újra lesi, újra szidja az asszonyt. A tartásdíjat nem hajlandó fizetni, inkább rendszertelenül dolgozik és iszik, iszik, iszik. Az anya két gyermekével hajlékot kapott ugyan szüleinél, de az állandó zaklatások miatt a kétségbeesés szélén áll. Szomorú emberi sorsok ezek. Az alkohol rabja így teszi tönkre savát maga, családja és embertársai életét. Seperni kellene a gádorosi paplak táján Az 1200 lelket számláló gádorosi evangélikus egyházközség 1957. nyarán választotta meg lelkészének Egyed Róbertet, akit a gádorosi hívek serege bizalommal fogadott A tűzbiztosítási ügynökből és horthysta katonatisztből lett evangélikus lelkésznek is voltak reményei. Persze mások, mint a híveké, ő nem tudta megtagadni önmagát és biztosabbnak vélte a földi kézzelfoghatót. Nem látta szívesen az állam és egyház javuló viszonyát, ahol tehettse. akadályt gördített Míg a más felekezetek templomában sűrűn hangzanak el békefelhívások, ő mindenkor tartózkodik ettől — mondván, a hívek békéjének ügye nem a papok gondja. Az előtte működő lelkész úgynevezett „békepap” volt, aki az egyháztanáccsal egyetértésben dolgozott. Egyed Róbertnek nem volt jó ez a presbitérium. Fittyet hányva az egyházi törvényeknek, ő maga teremtette meg a neki megfelelő presbitériumot. Eltanácsolta Fehér József, Dimák József dolgozó paraszttagokat s Bencsik Imréné női szabót, akik nem voltak ínyére. Ugyanakkor megerősítette az egyháztanácsban a kulákokat, köztük Molnár Sándor ismert kocsmárost. Miért is kellett távoznia egyeseknek? Mert nem rejtették véka alá a lelkész ferde ténykedéseit, szemébe mondták, hogy elhanyagolja az egyházat, hogy durva, goromba a hívekkel, hogy zsarolja a híveket, hogy a tanácsháza melletti paróchia egész területe el van hanyagolva, hogy seperni kellene néha a paplak táján. Ez a jogos bírálat olyan égtelen haragra lobbantotta a gádorosi lelkészt, hogy Bencsiknének még az úrvacsora kiszolgáltatását is megtagadta, mondván „Távozz tőlem, ilyen bűnös nem érdemli meg az Úr testét!” A zsinati törvény egyik paragrafusa kimondja, hogy a végtisztességeken a lelkész közreműködéséért önkéntes a hozzájárulás. Egyed Róbert helyileg ezt úgy módosította, hogy 300 forintos tarifát állapított meg és azt tűzön-vízen át be is hajtja. Bottyán János édesapját is 300 forintért vállalta volna, de mivel nem volt a családnak ennyi pénze, nem vállalta a temetést. Horváth Mari nénit 400 forintért, Horváthné temetését szintén 400 forintért vállalta a hat árvától. Mikor a hívek felzúdultak miatta, az egyik árva kapott tőle egy ócska kabátot kiengesztelé el. Törekvő ember Egyed Róbert és nem veti meg a földi javakat , maga kíméli magát, inkább feleségét fogja be. Id. Molnár Sándornak kijelentette: „Addig nem megyek el Gádorosról, míg az egyháznak egy gatyája lesz.” Elődje sokat segített a gádorosi dolgozókon. Ügyes-bajos hivatali ügyekben eljárt. Ezt a segítést Egyed Róbert nem folytatta, neki csak a stóla a fontos — amint mondják a hívek. Újvárosi és Eperjesi látogatásaiért 150—150 forintokat vesz fel a hívek zsebére. Ez hát a krisztusi alázat és felebaráti szeretet Egyed Róbert módra. A gádorosi evangélikus hívek felháborodása jogos. Aki egyháza, hívei szolgálatát vállalja, nem lehet ugyanakkor a hívek könyörtelen fosztogatója. A gádorosi lelkész példája ezt mutatja. Kétszeresen is igaza van hát az eltanácsolt egyháztanácstagoknak, mikor azt mondják, hogy „seperni kellene a gádorosi papiak táján.” Utolsó figyelmeztetést kapnak azok a Vörös Csillag tszből kilépett tagok, akik annak idején jogtalanul széthurcolták a tsz vagyonát. Huszonegyen vannak, akik kisebb-nagyobb összegekkel károsították meg a közös gazdaságot, így Zvolenszky István 4000, Nagypál Sándor 5224, Csordás János 3000, Keresztes Gergely 2793, Bökfi Sándor 2512, Bakk Imréné 3892, Kiss László 2284, Bodzsár József 6545, id. Mihály István 5009, Steff István 4824 forint értéket vitt el jogtalanul. Amennyiben a jogtalanul elvitt értékeket vissza nem származtatják, büntető eljárás indul ellenük. Főjegyző és forró akart ismét Pusztaföldvár dolgozóinak a nyakára ülni. Ez derül ki Kocsondi Ferenc pusztaföldvári ellenforradalmár vallomásából, aki Szász Gyula horthysta főhadnaggyal együtt parancsnokolt októberben—novemberben. Orosháza város ellenforradalmi tanácsától — Papp Károlytól, Nagy Lajostól — kaptak írásos felszólítást, hogy a község vezetőségét váltsák le és Bartók Géza volt községi főjegyző és Németh József bíró vegye át a hatalmat. Szász Gyula ráfogta a község kommunistáira, hogy 45 darab géppisztolyt rejtegetnek, hogy ennek ürügye alatt házkutatásokat tarthasson. A szovjet csapatok megérkezése után Szász Szegedre szökött. Most az orosházi járásbíróságon büntető eljárás indul ellenük. Mi tagadás Rászorult emberek, családok az ősszel Orosházán kilenvennégyen kölcsön búzát kaptak kenyérnek, összesen 250 mázsa mennyiségben. Most értesítették őket, hogy a kormány a kölcsön búzának csak az egyharmadát kéri vissza, a kétharmadát térítés nélkül nekik adja. Sokan nem akarják elhinni, hogy azért soha nem kell fizetniük. A Zsinór utcai Rózsavölgyi Mihály idős ember, mi tagadás, örömében, meghatottságában könnyezett. A Ságvári kert (régebben a volt Mikolay kert, nem zavartalanul alkalmas játszóhely, vagy pihenőhely a gyermekeknek és felnőtteknek — erről panaszkodnak az emberek. A kert sétaútjain motorkerékpárok és kerékpárok szoktak túlzott sebességgel közlekedni. Ezt meg kellene akadályozni — egyes javaslatok szerint a bejáratoknál felszerelendő forgókkal. Állatokat is szoktak ott legeltetni, ami szintén helytelen. Erkölcsrendészeti fellépést is sürgetnek időközönkéntre a rendőrségtől, mert a kis gyermekek olyan látottakról tudnak mesélni, amiket nekik nem lenne szabad látni. Olyan óhaj is felmerült, hogy a Ságvári kertben jó lenne táncparkettet építeni, jó lenne, ha lehetne a hűvösön elsörözgetni. Mert Gyopáros jó, Gyopáros szép, de a korosabbaknak az messze van. Könyvégfetők Az orosházi Rendőrkapitányság eljárást indított Keszerű Sándor Mikes utca 67 szám és Kardos István Arany János utca 6 szám alatti lakosok, a Vasipari Szövetkezet tagjai ellen, akik az ellen« forradalmi idők alatt a szövetkezet könyvtárából és a pártalapú szervezet irataiból máglyát raktak: