Orosházi Hírlap, 1957. július-szeptember (2. évfolyam, 18-30. szám)

1957-07-04 / 18. szám

Kerékpáros, állj! — szól a rend őre, ha a figyel­metlen és könnyelmű emberek karikáznak a járdákon, sétányo­kon, vagy a sötétség beálltával lámpa nélkül az utcán lopakod­nak. Bosszantó és sok esetben zseb­­bevágó ez a felszólítás, de helyes, mert mi is volna, ha mindenki ott kerékpározna, ahol csak akarna. A büntetés sem azért van, hogy a rendőröket szidjuk, hanem, hogy eszünkbe jusson a rend betartá­sa, a kerékpárlámpa beszerzése. Elite ééj­t? Az utóbbi időben tolvajlások gyanúja merült fel a Vas- és Kály­hamari Vállalatnál. A vállalat ve­zetősége váratlanul motozás meg­tartását rendelte el, az egyik na­pon. A motozás első „áldozata” Dirrák József lett, aki táskájában részé­­őt, feszí­tőcsavart takarga­tott, a portásfülkében el nem szá­molt öntvényeket, az öltözőszek­rényében pedig egy aluminium motorhengerfejet és 3 méter vil-Dimák József ismert és meg­­becsült szakembere a vállalatnak. A múltban gépműhely tulajdonos volt Még ma is van otthoni hasz­nálatában két esztergapad. Vajon mit cselekedett volna Dimák Jó­zsef azzal a munkásával, aki meg­lopja őt? Bizonyára kurtán bán­na el vele. Vajon erkölcsös dolog­­­ meglenni a közvagyont, a sajá­tunkat? Magunkat, szaktémáin­kat, a saját üzemünket fonjuk meg vele, ahol biztosabb és több a hetuani kenyér, ha nem rongál­juk nem lordok, hanem megbe­csüljük a közvagyont Több figyelemmel kell lenni népművelési szerveink­nek a KIGSZ Dalkör munkájára. A kisiparosok férfikarukat már évek óta fenntartják és igen szép eredményeket is értek el. Mégis azt kellett tapasztalnunk, hogy ez az énekkar a június 22-i gyo­­párosi kórusfesztiválról kimaradt sót karnagyukat sem méltatták arra, hogy a karnagyok megbe­széléseire meghívják. Lebecsülése ez a művészi munkájuknak, de magának a kisiparosok szervezeté­nek is. Milyen szép lett volna, ha a megye 6 kórusa közül velük együtt Orosháza hármat tudott volna magáénak. OROSHÁZI HÍRLAP O» #iskésí í^h Bii»k*ad Senkinek nem olvashatják ma­napság a fejére, hogy erőszakolja a termelőszövetkezetbe való belé­pést. Viszont, sajnos, senkit nem dicsérhetünk meg Orosházán a­­zért, mert egyéni parasztokat akar meggyőzni a belépésre. Lennének belépők, nem is ketten-hárman, de bizony városunk szövetkezetei­ben a beléperndők irányában túl­ságosan igényesek. Teljesen kész, öntudatos, szocia­lista belépőket szeretnének. Valahogy úgy vannak, hogy: „Sze­retnénk, ha mindenki kitűnő úszó lenne, de nem engedjük hogy be­lépjen a vízbe, mert amíg úszni megtanul, baj is lehet vele." A parasztifjúság tömegei távol vannak a párttól, a KISZ-től. „Nem is lesznek közelebb — vé­lik egyes elvtársak —, amíg ilyen nagy lehetőségeik vannak az egyéni termelőknek. Ne engedjük, hogy több jövedelmük legyen az egyénieknek, mint a tsz-eknek, akkor majd közelednek.” Vannak sokan egyéniek, akik nem hisznek még kormányzatunknak, hogy a szövetkezés önkéntes marad és kényszerítő eszközökre számíta­nak. Erre azért következtetnek, mert kormányunk nyíltan kije­­lentette, hogy célja az egyéni gaz­daságoknak szövetkezetekben va­ló tömörítése. És mivel még nem látják kis par­cellájuk korlátait, még nem lát­ják a nagyüzem előnyeit, nem is hisznek az önkéntességben. Át­menetinek, taktikának tekintik. Az egyéni paraszti gazdaságok­nak még vannak lehetőségeik a többtermelésre. Szakképzettségük bővítésével még többet hozhatnak ki a földjükből, állataikból. De fejlődésük közben okvetlenül eljutnak abba a helyzetbe, a­­mikor továbbfejlődésükhöz több föld és több munkaerő kellene, mert másként nem volna lehet­séges. Világos, hogy kormányza­tunk ezt korlátozza, mert nem engedheti meg, hogy egyes föld­tulajdonosok mások munkájá­nak eredményeit tehessék saját erszényükbe. A szövetkezeti nagyüzem az egyre korszerűbb gépek használa­tát teszi lehetővé. Gyorsítja a munkát, olcsóbbítja a termények előállítását, növeli azok mennyisé­gét. Ez adja az alapot az egyéni parcellák feletti győzelméhez. A feladat városunk szövetkezeteiben az, hogy mindazon munkát, amelyet gép végezhet, az is végezzen el. A kézi munkaerőt pedig ott he­lyes alkalmazni, ahol nincsenek gépek, és amely munkák nyo­mán minél értékesebb termé­nyek, termékek állíthatók elő. A termelvények többsége közösen feldolgozva kerüljön eladásra. Ne pedig feldolgozatlanul jusson pél­dául a takarmánygabona a ház­táji gazdaságokba. A szarvasmar­hatenyésztés fejlesztése, a barom­fiak nagytömegű tenyésztése, a korszerű trágyakezelés, a korszerű takarmányozás, és még sok más­ biztosítéka a nagyüzem fölényé­nek. A szövetkezetek vezetőin és tagjain múlik, hogy eredményeik­kel minden kétséget kizáróan be­bizonyítsák: igenis érdemes a kö­zös útra lépni. Kényszeríteni a szövetkezetbe senkit soha nem szabad és ez nem­­ következhet be, legyenek nyugodtak azok, akik ebben ér­dekeltek. De saját gazdasági helyzetünk, külkereskedelmi kürülményeink a fejlődés, tör­vényei nehéz helyzet elé állítják még az egyénieket, mert kis területük nagy korláto­kat is rejt magában. Emiatt sokan majd a rendszert okolják, amit elhallgatni nem lehet, amire ma­gyarázatot kell adni, hogy meg­értve, a szövetkezet tagjai lehes­senek. Mindezek ellenére a szövet­kezetbe való belépés nemcsak ma önkéntes, de holnapra és holnap­­utánra is önkéntes marad. Amikor eg­y házasság felbomlik Kilenc évig éltek együtt, házasságukból két fiúgyermek született. A megyei bíróság a közelmúltban felbontot­ta házasságukat. Vajon miért? A férfi, bár paraszt származású, nem szerette a földet. Nem volt ki­tartása, ott dolgozott, ahol pilla­natnyilag jobban megfizették. Beállt alkalmi rakodómunkásnak. Volt nap, mikor 200 forintot vitt haza. A pénzt mindig hazaadta, aztán auránként elhurcolta. Elhurcolta, mert már ak­kor is erősen ivott, mikor elvette a vékonyka as­­­szonyt A lumpoló barátok vitték és ő sohasem ellenkezett Sűrűn kimaradozott, a család nélkülö­zött. Nem egyszer a másnapi ke­nyérrevaló is az italmérésbe ván­dorolt Elitta a kerékpárt rádiót. Az asszony sokat sírt mellette és lassan életunt lett. Évek folyamán a férjnek mind­jobban rögeszméjévé vált, hogy őt megcsalja felesége. Erre a felte­vésre biztos oka nem volt, de mi­vel felesége a termelőcsoportban dolgozott majd háziipari munkát vállalt a szövetkezetben, s élt*­' otthonról — ezt a vádat találta legalkalmasabbnak. Az összetűzések napirenden voltak. Ittasan, fel­dúlt állapotban egyszer egy fel­kapott vasalóval akarta feleségét agyonvágni, másszor a baltával rontott rá. Mindkét esetben a 8 és 3 éves fiúk mentették meg anyjukat. Ha meg olyanja volt, hát fél kanta számra hozta haza a bort és esküdött asszonyának, hogy nagyon szereti. Egy ízben Pécsre ment bá­nyásznak, de hamarosan vissza­jött. Ismét vádolta az asszonyt. Törhetetlen lett köztük az álla­pot. Az ital úgy­ annyira megtette hatását, hogy a két kisfiú már re­megett és sikoltozott, ha apjukat belépni látták a kiskapun. így ment vissza a szüleihez az asszony, majd kérte a bíróságot, hogy bontsák fel házasságát. A különélés sem ment álmon. Állandóan az asszony nyomában volt, megleste, szidta, bántalmazta. Az ital sok­szor teljesen elvette az eszét.­­A nT este a szülői értekezletről hazatérő asszonyt a ház kapujá­ban megleste és a falhoz verte. A lánya segítségére kirohanó apát leteperte és fojtogatta. Az as­­­szony, hogy apját megmentse, kénytelen volt megütni ekkor az ittas embert. Az esti dulakodás­nak a szomszéd lakók is szemta­núi voltak. A részeges embert ek­kor a rendőrségen komolyan meg­figyelmeztették, és ő fogadta, hogy nem iszik és nem bántja a családját. A megyei bíróság a férj hibá­jából mondta ki a válást és a két gyermek után 300 forint tartásdí­jat ítélt meg az asszonynak. Azt hinné az ember, hogy ezzel minden meg lett oldva. Korántsem. Újra lesi, újra szidja az asszonyt. A tartás­­díjat nem hajlandó fizetni, in­kább rendszertelenül dolgozik és iszik, iszik, iszik. Az anya két gyermekével hajlékot kapott u­­gyan szüleinél, de az állandó zak­latások miatt a kétségbeesés szé­lén áll. Szomorú emberi sorsok ezek. Az alkohol rabja így teszi tönkre savát maga, családja és embertár­sai életét. Seperni kellene a gádorosi paplak táján Az 1200 lelket számláló gádoro­­si evangélikus egyházközség 1957. nyarán választotta meg lelkészé­nek Egyed Róbertet, akit a gádo­­rosi hívek serege bizalommal fo­gadott A tűzbiztosítási ügynökből és horthysta katonatisztből lett evangélikus lelkésznek is voltak reményei. Persze mások, mint a híveké, ő nem tudta megtagadni önmagát és biztosabbnak vélte a földi kézzelfoghatót. Nem látta szívesen az állam és egyház ja­vuló viszonyát, ahol tehettse. aka­dályt gördített Míg a más fele­kezetek templomában sűrűn hangzanak el békefelhívások, ő mindenkor tartózkodik ettől — mondván, a hívek békéjének ü­­gye nem a papok gondja. Az előtte működő lelkész úgy­nevezett „békepap” volt, aki az egyháztanáccsal egyetértésben dolgozott. Egyed Róbertnek nem volt jó ez a presbitérium. Fittyet hányva az egyházi törvényeknek, ő maga teremtette meg a neki megfelelő presbitériumot. Eltaná­csolta Fehér József, Dimák Jó­zsef dolgozó paraszttagokat s Ben­­csik Imréné női szabót, akik nem voltak ínyére. Ugyanakkor meg­erősítette az egyháztanácsban a kulákokat, köztük Molnár Sándor ismert kocsm­árost. Miért is kel­lett távoznia egyeseknek? Mert nem rejtették véka alá a lelkész ferde ténykedéseit, szemébe mondták, hogy elhanyagolja az egyházat, hogy durva, goromba a hívekkel, hogy zsarolja a híve­ket, hogy a tanácsháza melletti paróchia egész területe el van ha­nyagolva, hogy seperni kellene néha a paplak táján. Ez a jogos bírálat olyan égtelen haragra lobbantotta a gádorosi lelkészt, hogy Bencsiknének még az úrvacsora kiszolgáltatását is megtagadta, mondván „Távozz tő­lem, ilyen bűnös nem érdemli meg az Úr testét!” A zsinati törvény egyik pa­ragrafusa kimondja, hogy a vég­tisztességeken a lelkész közre­működéséért önkéntes a hozzájá­rulás. Egyed Róbert helyileg ezt úgy módosította, hogy 300 forin­tos tarifát állapított meg és azt tűzön-vízen át be is hajtja. Bot­­­tyán János édesapját is 300 fo­rintért­ vállalta volna, de mivel nem volt a családnak ennyi pén­ze, nem vállalta a temetést. Hor­váth Mari nénit 400 forintért, Horváthné temetését szintén 400 forintért vállalta a hat árvától. Mikor a hívek felzúdultak miat­ta, az egyik árva kapott tőle egy ócska kabátot kiengesztelé­ el. Törekvő ember Egyed Róbert és nem veti meg a földi javakat , maga kíméli magát, inkább feleségét fogja be. Id. Molnár Sándornak kijelentette: „Addig nem megyek el Gádorosról, míg az egyháznak egy gatyája lesz.” Elődje sokat segített a gádorosi dolgozókon. Ügyes-bajos hivatali ügyekben eljárt. Ezt a segítést Egyed Róbert nem folytatta, ne­ki csak a stóla a fontos — amint mondják a hívek. Újvárosi és Eperjesi látogatásaiért 150—150 forintokat vesz fel a hívek zsebé­re. Ez hát a krisztusi alázat és fe­lebaráti szeretet Egyed Róbert módra. A gádorosi evangélikus hívek felháborodása jogos. Aki egyháza, hívei szolgálatát vállal­ja, nem lehet ugyanakkor a hívek könyörtelen fosztogatója. A gádo­rosi lelkész példája ezt mutatja. Kétszeresen is igaza van hát az eltanácsolt egyháztanácstagok­nak, mikor azt mondják, hogy „seperni kellene a gádorosi pap­iak táján.” Utolsó figyelmeztetést kapnak azok a Vörös Csillag tsz­­ből kilépett tagok, akik annak idején jogtalanul széthurcolták a tsz vagyonát. Huszonegyen van­nak, akik kisebb-nagyobb össze­gekkel károsították meg a közös gazdaságot, így Zvolenszky Ist­ván 4000, Nagypál Sándor 5224, Csordás János 3000, Keresztes Ger­gely 2793, Bökfi Sándor 2512, Bakk Imréné 3892, Kiss László 2284, Bodzsár József 6545, id. Mi­hály István 5009, Steff István 4824 forint értéket vitt el jogtala­nul. Amennyiben a jogtalanul el­vitt értékeket vissza nem szár­maztatják, büntető eljárás indul ellenük. Főjegyző és forró akart ismét Pusztaföldvár dolgo­zóinak a nyakára ülni. Ez derül ki Kocsondi Ferenc pusztaföldvá­­ri ellenforradalmár vallomásából, aki Szász Gyula horthysta főhad­naggyal együtt parancsnokolt ok­tóberben—novemberben. Oroshá­za város ellenforradalmi tanácsá­tól — Papp Károlytól, Nagy La­jostól — kaptak írásos felszólítást, hogy a község vezetőségét váltsák le és Bartók Géza volt községi fő­jegyző és Németh József bíró ve­gye át­­ a hatalmat. Szász Gyula ráfogta a község kommunistáira, hogy 45 darab géppisztolyt rejte­getnek, hogy ennek ürügye alatt házkutatásokat tarthasson. A szovjet csapatok megérkezése u­­tán Szász Szegedre szökött. Most az orosházi járásbíróságon bünte­tő eljárás indul ellenük. Mi tagadás Rászorult emberek, családok az ősszel Orosházán kilenvennégyen kölcsön búzát kaptak kenyérnek, összesen 250 mázsa mennyiségben. Most értesítették őket, hogy a kor­mány a kölcsön búzának csak az egyharmadát kéri vissza, a kéthar­madát térítés nélkül nekik adja. Sokan nem akarják elhinni, hogy azért soha nem kell fizetniük. A Zsinór utcai Rózsavölgyi Mihály idős ember, mi tagadás, örömében, meghatottságában könnyezett. A Ságvári kert (régebben a volt Mikolay kert, nem zavartalanul alkalmas játszó­hely, vagy pihenőhely a gyerme­keknek és felnőtteknek — erről panaszkodnak az emberek. A kert sétaútjain motorkerékpárok és kerékpárok szoktak túlzott sebes­séggel közlekedni. Ezt meg kellene akadályozni — egyes javaslatok szerint a bejáratoknál felszerelen­dő forgókkal. Állatokat is szoktak ott legeltetni, ami szintén helyte­len. Erkölcsrendészeti fellépést is sürgetnek időközönkéntre a rend­őrségtől, mert a kis gyermekek o­­lyan látottakról tudnak mesélni, a­­miket nekik nem lenne szabad lát­ni. Olyan óhaj is felmerült, hogy a Ságvári kertben jó lenne táncpar­­kettet építeni, jó lenne, ha lehet­ne a hűvösön elsörözgetni. Mert Gyopáros jó, Gyopáros szép, de a korosabbaknak az messze van. Könyvégfetők Az orosházi Rendőrkapitányság eljárást indított Keszerű Sándor Mikes utca 67 szám és Kardos István Arany János utca 6 szám alatti lakosok, a Vasipari Szövet­kezet tagjai ellen, akik az ellen« forradalmi idők alatt a szövetke­­zet könyvtárából és a pártalapú szervezet irataiból máglyát raktak:

Next