Orosházi Hírlap, 1960. július-szeptember (5. évfolyam, 27-39. szám)
1960-08-04 / 31. szám
Akik télen-nyáron hőségben dolgoznak — Néhány perc az Orosházi II. sz. Téglagyárban — A C-es számú téglagyár kemencéjében valamikor 14—15 éves gyermekek is dolgoztak, mint behordók és kirakok. Nehéz munkájukért a tőkés — mégha teljesítményük azonos is volt a felnőttekével —, csökkentett munkabért fizetett. A nyomorúságos viszonyoknak, a szervezet idő előtti rendkívül erős igénybevételének és az éhbernek sok fiatal egészsége és élete esett áldozatul. Erre az öregek még jól emlékeznek, s a mai fiatalok talán már sokszor hallottak róla. » A kemencében szinte perzsel a levegő. Aki nem szokta meg, úgy érzi, menten megfullad a forró és bizony eléggé gázos levegőtől. Persze azért ki lehet ezt bírni, sőt — amint azt Bíró József, Kormányos József és Jandzsó Kálmán példája mutatja —, igen jó eredményt is elérhetnek ilyen viszonyok között. Ők azonban már meglett emberek. A nehezebbjét Bíró József kihordó végzi. Párban dolgozik, amikor azonban mi a téglagyárban vagyunk, a társa éppen valami más feladatot végez, így hát csak az ő munkájáról adunk számot. A már kész téglát hordja ki a kemencéből — ez a feladata. Ehhez a munkához egy taliga és egy azbeszt kézvédő áll rendelkezésére. A taligát percek alatt megrakja a forró téglával és máris tolja ki a kemencéből, ahol aztán rendben „falba” rakja. Ez is gyorsan megvan és az üres taligát visszatolja a kemencébe, ahol kezdődik az egész elölről. A 60—70 fokos levegő és a sietős munka bizony eléggé átforrósítja Bíró Józsefet, akinek meztelen felsőtestéről itt-ott legördül egy-egy izzadtságcsepp és összekeveredik a rakodásnál felcsapódó tégla- és salakporral. — Nem könnyű ez a munka — mondja — de itt szépen lehet keresni. 1953 óta dolgozom a kemencében, nem egyszer 2.500 forintot is kaptam. A berakóknál valamivel könnyebb a helyzet, ők nyers téglával dolgoznak. Nekik nem kell az azbeszt kézvédőt használniok és itt a levegő hőmérséklete sem magasabb a 40—50 foknál. Teljesítményük egy műszak alatt egyenként eléri a 10 ezer darabot. Ez azt jelenti, hogy 8 óra alatt 3—400 mázsa súlyt emelnek fel és raknak „falba”. Érdekes a berakás és kihordás folyamata ... A berakók és kihordók egymást követik a körbefutó kemencében, de soha nem érik utól egymást. Amennyi bekerül, annyi kerül ki is a kemencéből. Egy kört, ami 140 méter, 6 nap alatt fejeznek be, miközben 220 ezer darab tégla készül el. A berakóknak Puhala Lajos kis kulimotorral vontatott kocsikkal hordja a nyerstéglát a kemencékhez. A kihordóknak Zahorecz András „házmester” segít, aki az égetés ütemének megfelelően bontja ki a kemenceajtókat. Ez évben eddig 5 millió darab téglát gyártott a II-es számú téglagyár, s ebben nem kis szerepük volt azoknak, akikről most megemlékezünk. Busa László, a téglagyár vezetője ugyan azt módja, hogy az eredmény az egész kollektíva érdeme, mindenki egyformán veszi ki részét a munkából. Nekünk azonban az a véleményünk, hogy a kemencénél dolgozók azért egy kicsit mégis többet vállalnak. (Pásztor) Széljegyzet Fontos tárgyalás?! A tiszteletben álló személyiség „rendkívül fontos” tárgyalást folytathat valakivel az irodájában. Már messziről figyelmeztet az egyik mogorva „külső” munkatársa, az egyfejű Cerberus: — Várjon, most nem lehet bemenni! Fontos tárgyalás van odabent.« _ ?? Ilyenkor az embernek lenne néhány kérdése. Például: Ki van benn? — Minek ment be?... Régen tanácskoznak?... stb. Ezekből sok mindenre lehet következtetni. Én azonban nem kérdezek semmit, csak leülök és várok. Nézem az órát. 5... 10..., sőt már 25 perc is elmúlik, amikor nyílik a mogorva „külső” munkatárs szobájának ajtaja, s lassan belép rajta... azaz beviharzik egy asszony. Biccent, ami azt jelenti, jónapot kívánok! Én vissza, ami ugyanazt jelenti. A mogorva „külső” munkatárs azonban egészen más. ő már ettől a kisebbfajta biccentéstől láthatóan megilletődik és szélesre tágult arccal „csókolom”át köszön. A csodálkozásra azonban nincs sok idő, mert az asszony tovább viharzik, el egészen a tiszteletben álló személyiség irodája ajtajáig. Sem a „rendkívül fontos” tárgyalás, sem az én 25 perccel kiérdemelt helyzeti előnyöm nem számít. A most már mosolygó „külső” munkatárs egy szóval sem igyekszik őt rábeszélni arra, hogy ór isten ments, be ne lépjen, mert fontos tárgyalás van odabent. Sőt... Szinte örül, hogy szívességet tehet és talán ismét eggyel növelheti jó pontjainak számát. Könnyen megállapítható, hogy az asszony a tiszteletben álló személyiség felesége. Csak azt kérdezheti meg az olvasó: vajon mikor történt ez? Válasz: Időszámítás után 1960. július havának 26-ik napján. Persze sokkal szerencsésebbek lennénk, ha ez mondjuk úgy 10—15 évvel előbb történik, mert akkor most nem írnánk róla — legfeljebb legyintenénk. (P) onosnAzi rirlav Anyakönyvi hírek Születések: Molnár István és Fábri Irénia István Tamás, Tompa Pál József és Lénárt Eszter fia Pál, Mészáros László és Pipis Erzsébet fia László, Györgyi Mihály és Hajdú Lenke fia Zoltán. Ravasz János és Szabó Hona leánya Hona, Kovács László és Csáki Margit fia László, Kőszegi István és Sajtos Márta leánya Ilona, Tóth Sándor és Berki Mária fia Lajos, Nagy Ferenc és Kis Julianna leánya Éva Juliánna. Gerai Pál és Varga Mária leánya Márta, Papp Dezső Béla és Varjú Iri ha Dezső, Horváth Ferenc és Jávorcsik Margit fia Ferenc István. Zsidek Zoltán és Kónya Juliánna fia Zoltán. Házasságkötések: Gombkötő István és Berta Erzsébet. Katona Kálmán és Fodor Zsuzsanna, Bartók János István és Szilágyi Irén, Horváth Bálint és Varga Elza Anna. Daubner Sándor és Éva Emma Etelka, Gulyás Gyula és Rajki Éva. Halálesetek: novszky Lajos Méves, Madarász Etelka T3 éves, Macsir Pál 44 éves. pusztafülgyAr A határban A tanácstitkárral, Oláh Andrással járjuk a határt... Az egyik tanyában a Dózsa Tsz sertésgondozójával találkozunk. Tavaly novemberben lépett a tszbe ifj. Tóth Balint. 171 sertést hizlal, 435 munkaegysége van. Több a keresete, mint amikor 10—20 hold földön gazdálkodott. Gondja, baja pedig összehasonlíthatatlanul kevesebb. Szépek, tiszták a hízók. Nagyjai még e hónapban szállítják, év végéig 500-at adnak el. A dara értékesítése 24 százalékos, ami a múlt hónapban több mint 24 mázsa súlygyarapodást eredményezett. — Nem kell félni, hogy a gondozó aprójószágja eszi meg a közös darát — mondja a titkár elvtárs, aki jól ismeri a tsz-t is, az embereket is. — Tovább indulunk Kormányos Antal, Szabó István, Szendi H. István tanácsA falu szélén beiik a cséplőgép dugása, mire a Kossuth utcába érünk, Tóth József portájáról Gál Jánoshoz huzat a traktor. Az emberek csoportba verődve beszélgetnek az udvaron. Mészáros István csapatvezető azt feleli kérdésünkre, hogy mind tagok tanyájára. A vasárnapi tanácsülésre hozza nekik a meghívókat. Szendiné újságolja, hogy vasárnap kirándulásra mennek Lillafüredre. Először hatan voltak a faluból Kékesen, most iien, legközelebb Badacsonyba már több mint húszan készülnek. Egyszerű falusi emberek... Dér János, majd Gombkötő József tanyájára hajtunk. Gombkötő néni 15 mázsás búzaterméssel dicsekszik... A Rajki-tanyán 120 Dózsa osztagnak főzi az ebédet Rajki Sándorné, Mikucz Lászlóné, Tóth Bálintné és Szemenyei írónké. Az ebéd: tojásos leves, disznópaprikás tésztával, uborkasalátával. A kombájnosoknak kihordják az ételt. Megtudjuk, hogy fél 4-kor kezdenek és néha bizony 8 óra után mennek haza az asszonyok. Megérdemlik a 2,5 munkaegységet... a huszonöten, akik az 5-ös gépnél egyformán dolgoznak, igyekeznek a munkával. — Csak a „vállalkozó” nem! — kötekednek vele. Újságolják, hogy jó másfél nap alatt 250 mázsát „eresztettek le” az egyéni parasztok szérűin, 8—12 mázsás az eddig elcsépelt termés. Csépelnek Működik a tűzfigyelő szolgálat ezen áll. A figyelő szolgálat megszervezését Révesz István v. b. elnök, Becsei József v. b. elnökhelyettes, Dantűzvédelmi bizottság megszervezéséről Laj06 önkéntes tűzoltóparancsis. Jó munkájukat bizonyítja, hogy a nők és Dévai Géza önkéntes tűzoltó tűzkészültségi szolgálat állandóan bevégzik. A kertek végében sokasodnak az asztagok. Jó ütemben halad a hordáé az egyéni dolgozó parasztoknál. A községi tanács előre gondoskodott a 3 — 1330 HOLD silókukorica betakarítására kötött szerződést a tsz-ekkel az orosházi gépállomás, de lényegesen nagyobb területről takarítják be a silókukoricát, majd később a kukoricaszárat. A megnövekedett feladatok elvégzésére komplex brigádokat szerveztek. — 12« SZÁZALÉKRA teljesítették féléves tervüket az Orosházi Építőipari Ktsz dolgozói. Jelenleg tsz-ekben gazdasági épületek építésén dolgoznak, az Alföld Szálló tatarozását végzik és betonudat építenek a gyopárhalmi tejüzemnek. ORVOSI ÜGYELETES SZOLGÁLAT 1960. augusztus 6-án déli 12 órától 8-án délelőtt 8 óráig dr. Mekis János körzeti orvos (Orosháza, Deák Ferenc u. 20.) tart ügyeletes szolgálatot. Az ügyeletes szolgálat kizárólag életveszély, sürgős orvosi beavatkozás és elsősegélynyújtás esetén vehető igénybe. — Orosháza élelmiszerboltjaiban 3. hete árusítják a kilós fehér kenyeret, mely igen népszerű, szívesen fogyasztja a lakosság. A Sütőipari Vállalattól kapott tájékoztatás szerint KÉSŐ mázsát sütnek naponta, amely az össztermelés 35—40 százaléka. A Bált rendez augusztus 7-én este 8 órai kezdettel az Alföld Szálló nagytermében az orosházi területi KISZ-alapszervezet. A SOK LÁTOGATÓ keresi fel a Szántó Kovács Múzeumban megnyílt Félegyházi László és Bíró Lajos festőművészek kiállítását. Hol lesznek vásárok? Augusztus 4-én, Orosházán havi állatvásár. Augusztus 5-én Hódmezővásárhelyen havi állatvásár. Augusztus S-an Békéscsabán, Szegeden havi állatvásár. Augusztus 10-én Makón havi állatvásár. MOZI Partizán Filmszínház. Augusztus 5—6: „A diadalmas olimpia". Magyar film az olimpiád játékok történetéről. Augusztus 7—8: ,,A megmentett nemzedék*’. Önfeláldozó küzdelem egy város gyermekedért. Szovjet film. Augusztus 9—1«: „Hulot úr nyaral”. Kacagtató francia film. Augusztus 7-én délelőtt 1« órakor egyaegesen 2 forintos helyárral mesesorozat: Egy leslabda kalandjai, Kismalac és a farkas, Muzsikus bak, Hazug kislány, Kékruhás kislány, Tantuska jatekaa. Béke Filmszínház: Augusztus 4—9. „Különös hajótöröttek". Színes angol filmszatíra. köszönetnyilvánítás Mindazon rokonok, ismerősök, jóbarátok, a BM Határőrség Parancsnokságának, polgári beosztottjainak, az MSZMP kerületi alapszervezet vezetőségének és tagságának, a Nőtanácsnak, a Partizán Mozi, Magtisztító Vállalat, Cipész Ktsz, Ruhagyár dolgozóinak és mindazoknak, akik forrón szeretett, drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk. MACSAR PÁl. temetésén részt vettek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekezett, fogadják érte fájó szívünk hálás köszönetét. 2377 A gyászoló család — Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jóbarátok, ismerősök, szomszédok, és a KIOSZ helyi csoportja, akik drága jó férjem, apa, nagyapa és dédapa, Ilovszky Lajos temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot hoztak, megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszönetünket. A gyászoló család. 2375 — Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, ismerősök, szomszédok, akik drága jó édesanyám, testvérem, Madarász Etelka temetésén megjelentek, ravatalára virágot helyeztek, mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják érte hálás köszönetünket. A gyászoló család. 2367 Azért, mert tilos Nemrégiben írtunk arról, hogy városunk forgalmasabb utcáin meghatározott helyen lehet átkelni meg hogy a gimnázium előtt éppen úgy, mint a Szentesi úton és más utcák járdáin sem szabad kerékpározni. A rendelkezés végrehajtását természetesen rendőrök ellenőrzik. A szabálysértőkre ráfütyülnek, majd udvariasan kioktatják a vétőt. A másik esetben a járdán kerékpározó fizet 5 forintot és ezzel az ügy a lovagiasság szabályai szerint elintéződött. A rendőr elégedett, szabálysértői is, de ő azért indulás után lopva hátratekint: figyeli-e a rendőr, felhajthat-e ismét a járdára. Szóval ilyenek vagyunk. Azzal az ürüggyel, hogy a gimnázium előtti park megkerülése nagy időveszteség, felhajtunk a járdára, kerüljön a gyalogos, ő biztos, azért jár gyalog, mert jobban ráér... Nagy kerülő, nagy kerülő, az igaz. De nem itt a baj. Úgy van ezzel az ember, mintha azt hallja, hogy nincs víz, halálosan szomjas lesz A gyerek azért szokik rá a cigarettázásra, mert tiltják tőle. Én is olthatatlan vágyat érzek olykor-olykor, hogy az úttesten keresztül-kasul közlekedjek, a jó új betonjárdán kerékpározzak, egy-két járókelőt én is lesodorjak. Egyszer azt elmondtam, hogy éjjel kiosontam az utcára és vagy húszszor a tilos átkelőhelyeken átszaladgáltam és úgy ugyanannyiszor kerékpárral elkarikáztam a gimnázium előtt, a Bajcsy és„ a Szentesi, a Csizmadia Sándor utcán, meg a sportpályához vezető jó betonjárdán. Jól kiduhajkodtam magam. Megmondom, ilyen jól régen nem szórakoztam. Egy bibije mégis csak volt a dolognak, mert csak álom volt, meg, hogy éjjel volt, és ilyenkor még talán az átkelés sem tilos. De azért egy megmaradt belőle: elhatároztam, hogy egyszer ha nyerek a totón, vagy a lottón, a nyeremény felvétele után világos nappal egymás után tízszer átmegyek a tiloson és ugyanannyiszor kerékpározok a járdán, aztán odamegyek a rendőrhöz. Fizetek, kérem! Csak azért is így, mert tilos! (ár) Ezt látja ember, ha a vasútállomás épületéből fellép.