Orosházi Hírlap, 1962. április-június (7. évfolyam, 14-26. szám)

1962-04-04 / 14. szám

1962. ÁPRILIS 4., SZERDA AZ MSZMP OROSHÁZI VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Tizenhét év távlatából írta: Gonda József, az MSZMP orosházi városi bizottságának titkára Egy új, boldogabb kor hajnal­hasadása kezdődött a magyar tör­ténelemben 1945. április 4-én. Év­századok óta népünk legjobbjai küzdöttek a szebb, emberibb életért, de harcuk nem vezetett teljes győzelemre. Népünk a törté­nelem során sokat szenvedett az idegen török és német elnyomás miatt. 1945 tavaszán a Szovjet Hadsereg felszabadította hazánkat és népünk a kommunista párt ve­zetésével elindult azon az úton, amely a szocializmushoz vezet. Nehéz munkával, küzdelmekkel telt el az a 17 esztendő, mégis történelmünk legszebb szakasza. A magyar munkásosztály másod­szor, de most már véglegesen ke­zébe vette az ország vezetését. Be­bizonyította, hogy a munkásosz­tály vezetésével népünk történel­mileg rövid idő alatt olyan ered­ményeket tud elérni, amit a tőkés társadalom egy évszázad alatt sem ért el. A munkásosztály ve­zetésével parasztságunk rátért a kollektív gazdálkodás útjára, ami egyedüli biztosítéka felemelkedé­sének, a szebb, emberibb élet megteremtésének. Az értelmiség alkotómunkájával segítette ezt a nagyszerű átalakulást, országunk fejlődését. Ez alatt a 17 esztendő alatt, míg népünk nagyszerű sikereket ért el hazánk építésében és fejlesztésé­ben, megváltozott a világ arculata is. Létrejött és egyre erősödik a szocialista világrend. Soha nem volt a magyar népnek ennyi igaz barátja, segítője, mint most, a szocializmus nagy családjában. Joggal lehetünk büszkék, hogy a nemzetközi haladás élvonalába tartozunk. A felszabadulás után 17 eszten­dő alatt nagy változáson mentek keresztül az ország városai és fal­vai. Pártunk és kormányunk ve­zetésével népünk valóra váltja azokat a terveket, melyek elve­zetnek bennünket ahhoz a társa­dalomhoz, amelyért történelmünk során sok igaz hazafi harcolt és életét áldozta. Jelentős az a fejlő­dés is, amit a mi városunk elért és még szebb az a jövő, ami vá­rosunk előtt áll. Elmúlt az az idő örökre a mi városunkban is, amit az egykori jelentés így tükröz: „Az 1934—35-ös iskolaévben a belterületi iskolában 306 tanuló volt. Az összes létszámnak csak­nem a fele kap tejet. Ettől kezdve az igénylők száma állandóan 330- tól 350-ig mozgott. A tejhez zsem­lyét vagy kenyeret osztottak. A tejet felmelegítve, délelőtt a tíz­órai szünetben osztották ki a tan­erők. Öröm volt látni azokat a csillogó szemeket, amikor a tejet itták. A maradékból néha három­szor is kértek, de meg is látszott a sovány arcocskákon, amint ki­kerekedtek és egészséges színt kap­tak.” Ma már ez a múlté. A múlté a cselédkönyves rendszer, s az árverezés és mindaz a megalázás, ami a felszabadulás előtt a munkások­nak, parasztoknak és az értelmi­ségnek osztályrészül jutott. Nagy­szerű eredménye ennek az időnek, hogy dolgozóink egyre jobban megértették, hogy övék az ország, hogy munkájukkal saját maguk és a nép életét is szebbé teszik. A mi pártunk politikájában is egyre jobban érvényesül az az elv, amit a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII.­­ kongresszusán fogalmaztak meg, hogy „mindent az emberért, mindent az ember javára”. Az emberek életének szebbé té­tele tükröződik abban is, hogy pártunk politikája következtében a II. 5 éves terv során városunk jelentős ipari és szociális, egész­ségügyi beruházást kap. Az öt­éves terv során megépül Oroshá­zán az Üveggyár, az új 400 ágyas modern kórház, egy 600 vagonos gabonatárház és egy új MTH-is­­kola. Ezenkívül több üzemünkben sok millió forintot fordítanak re­konstrukciós építkezésre. Nagyon jelentős az is, hogy az 5 éves terv ideje alatt a városban mintegy 240—250 lakás épül meg, ami eny­híteni fogja a városban a lakás­hiányt. Több millió Ft az az ös­­­szeg is, amit öt év alatt városfej­lesztés címén, a lakosság hozzájá­rulásával városunk szépítésére fordítunk. Jellemző az ötéves terv beruházásának nagyságár­a, hogy az ötéves terv során olyan összeget ruházunk be a városban, mint egy évi termelési értéke a város minden ipari és mezőgazda­­sági üzemének együtt. Ismeretes, hogy a párt Központi Bizottságának döntése alapján a vidék, különösen a Viharsarok iparosítására egyre több anyagi eszközt fordít népgazdaságunk. Ezek a beruházások, amik a­ mi városunkban valósulnak meg a párt Központi Bizottsága határo­zatának realizálását jelentik. Ez kötelezettséget is ró városunk dolgozóira, hogy a termelésben biztosítsuk a tervek részleteiben való teljesítését, a mezőgazdaság­ban pedig a tervek túlteljesítését. A mezőgazdaságban most nagy munkák előtt áll városunk pa­rasztsága. Az idei szélsőséges idő­járás miatt szükséges, hogy jól szervezett munkával, gyorsan vé­gezzük el a tavaszi vetést és nö­vényápolást. Ipari üzemeink kez­deményezését, hogy a VIII. párt­­kongresszus tiszteletére munka­versenyt indítottak, helyesnek tartjuk és kérjük a munkásokat és a termelőszövetkezetek tagjait, városunk értelmiségi dolgozóit, hogy jó munkával készüljenek pártunk VIII. kongresszusára. A 17 éves eredményeink joggal töltik el népünket büszkeséggel Kemény, áldozatos munka van ezekben a sikerekben. Népünk jövője még szebb lesz, amit az ötéves tervünk teljesítésével érünk el. Bizakodva nézhetünk a jövőbe, mert pártunknak a nép érdekeit kifejezésre juttató politi­kája biztosítéka annak, hogy még nagyszerűbb eredményeket érünk el a szocializmus és a béke meg­teremtésében. VIL ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Qlagja is.Mi tizenhét év Ünnepet ül most a magyar dolgozó nép: tizenhét éve, hogy megszületett az önálló Magyaror­szág. Tizenhét éve, hogy nálunk minden hatalom az alkotó, jövőjét építő dolgozó népé. Az elmúlt tizenhét év alatt nagyon sok változás történt ebben az országban. A kommunisták vezetésével fejlődő nemzet elfeledtette a múlt nyomorát. Okos, céltudatos irányításuknak számtalan jelét tapasztalhatjuk városunkban is. Amerre csak járunk, mindenütt egy kibontakozó, kulturáltabb, szebb életforma jelei tűnnek szemünkbe. A dolgozó nép elmaradottsága egyre inkább a múlté. A sze­génység, a testet, lelket elgyötrő robot helyét a jobb megélhetés, a könnyebb munka, a szebb élet foglalja el. Megváltozott életünk tényei ezek a képek, amely mögött a múlt és a jelen húzódik meg. Tizen­hét év távlatából kérdeztük meg az apát, anyát, a fiút és a leányt, akiknek az életkörülményeiről írt feljegyzéseinket most az olvasó elé bocsátjuk. ÓNODI PALI BÁCSINAK, a Vörös Csillag Tsz 60 éves pénz­tárosának önéletrajza is úgy kez­dődött és úgy is folytatódott, mint sok millió nincstelen társáé: az elemi iskola után nagygazdák szolgájául szegődött, aztán cseléd lett a Zselinszky-birtokon. És jött a hat gyerek. Nagyobb család, na­gyobb nyomorúság, s a törvény megismétlődik: a serdülő gyerekek sántán cselédnek szegődtek. Az új világban nyolc hold földet kapott Pali bácsi abból a birtokból, ame­lyen egykor húzta az igát,­­ majd 1952 elején belépett a szövetkezet­be. Gyermekei is mind megtalál­ták helyüket a társadalomban. A legkisebb: Jancsi egyidős a sza­badsággal. Ő NEM ISMERTE A SZENVEDÉST,­­ a nélkülözést, készen kapta az em­beribb életet De mint apja mond­ja, azért értékelni tudja a minden­napok örömét. Ezt mondja Jancsi is, s mindjárt hozzáteszi: olyan nehéz elhinni, megérteni, hogy valamikor más­ként volt. Hogyha éhes volt az ember, nem ehetett kedvére j­ól­­lakásig, hogy nem volt pénz ruhá­ra, szórakozásra... Nehéz elhin­ni, mert ma olyan természetes, hogy a szövetkezetben, ahol dol­gozik, mindennél többre értékelik a becsületes munkát. Jancsi már régen eljegyezte magát a szövet­kezeti élettel, nem akar elmenni máshová, hiszen látja, hogy jól megtalálhatja a számítását a kö­zösben is. Megtanulta már a KISZ-ben és kommunista apjától, hogy a tizenhét éves szabadságot óvni, védeni kell, s munkával, ta­nulással még teljesebbé tenni, hogy erős gazdag „felnőtt” váljék belőle, mint magából Ónódi Jan­csiból. LISZKAI JÓZSEFNÉ HIVATAL­SEGÉD Az Orosházi Malomban dolgo­zik. Édesapja a felszabdulás előtt néhány hold földön gazdálkodott. — A múltról beszélni sem sze­retek. Apámat két évben is behív­ták katonának, anyámmal és há­rom kisebb testvéremmel marad­tam otthon. Anyám és én dolgoz­tunk rájuk is. Az élet ma már sok örömöt nyújt számára. Férje vasöntő. Lá­nya szíve szerinti szakmát tanul­hat. Mindnyájuk életét televízió, rádió, mosógép, villanysütő teszi szebbé, kényelmesebbé. Megvaló­sult a régi álma is: varrógépet vá­sárolt a maga számára. LISZKAI ÉVA VILLANYMOTOR­­TEKERCSELŐ IPARI TANULÓ Az Orosházi Vas- és Kályha­ipari Vállalat egyik műhelyében dolgozik, I. éves ipari tanuló. 17 éves, szemrevaló, csinos lány. De­rűs, mosolygós arca messziről el­árulja, hogy megelégedett a sor­séval. Ez a dolga most: tanulni. Ezért a szüleinek nem kell fizetniük, sőt — ha jól tanul —, havonta 130 fo­rint jár neki, az ebédje mindössze 50 fillérbe kerül és munkaruhát is kap. Otthon nem várnak tőle sok segítséget, csak a takarítás a fel­adata. Édesanyja azonban nem egyszer kiveszi a munkát a kezé­ből, így aztán jó a tanulmányi ered­ménye, de marad ideje arra is, hogy a vállalati KISZ színjátszó csoportban szerepeljen, TV-t néz­zen, könyvet olvasson, művelődjön és néha-néha táncoljon is. MÓROCZ ISTVÁN Az élet akkori törvénye szerint nem volt más választás számára­, minthogy 13 éves korában munkára jelentkezzék a baromfi­üzemben. Rendkívül nehéz volt a felnőttek­kel egy sorban dolgoznia, gyötörte a sok éjszakázás, s mindene­kel­őtt az embertelen bánásmód. Dehát nagyon kellett az a néhány pen­gő! ... Közel harminc év telt el azóta, s ma Mórocz István, a Bar­­nevál vágottáru osztályozójában* csoportvezető, h­árom gyermek ap­ja és elégedett ember. Örömmel tölti el, hogy gyermekeinek már nem kell robotban végigszenved­­niök az ifjúságukat és biztató a jö­vőjük is. Büszke reájuk, különö­sen a legnagyobbra, Pistára, aki a mezőgazdasági technikum harma­dik osztályát járja és a Barnevál ösztöndíjasa. PISTA ÚGY HATÁROZOTT, hogy ha elvégzi a technikumot, je­lentkezik a felsőfokú élelmiszer­­ipari iskolára. KISZ-tag és if­júgárdista, tanulmányi szintje az utóbbi időben elérte a négyes át­lagot, ami 300 forint ösztöndíjat jelent. Hálás azért, hogy a tanulás lehetőségén túl anyagi támogatást­­ is kap a társadalomtól, az üzem­­ kollektívájától.

Next