Orosházi Hírlap, 1966. április-június (11. évfolyam, 40-76. szám)

1966-04-03 / 40. szám

1966. április 3. „ÉLJEN A SZABAD, FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG" — Bajcsy-Zsilinszky felszabad !Életünket és vérünket a sza­bad, független, demokrati­kus Magyarországért” — mondot­ta Bajcsy-Zsilinszky Endre 1943. szeptember 16-i, miskolci beszédé­ben. Valóban, ő életét és vérét adta a magyar felszabadulásért, küzdve a német elnyomás és fa­sizmus ellen. Emlékezzünk ezekben a napok­ban — amikor hazánk felszabadu­lásának évfordulóját ünnepeljük — a magyar radikális polgárság eme kiváló képviselőjére! Életének utolsó időszaka is hí­ven tükrözi addigi harcát: tilta­kozott a németekhez kapcsolódó politikánk miatt, ellenezte a há­romhatalmi egyezményhez való csatlakozásunkat; tudta, hogy en­nek következménye a magyar függetlenség elvesztése lesz. — 1944-ben, amikor Magyarország a német megszállás küszöbén állt, Kállay Miklós miniszterelnökhöz írt levelében a következőket írja: „... az én szavam, holott a há­romhatalmi egyezményhez való csatlakozásunk óta minden előre bemondott számításom teljesült, mindig pusztába kiáltott szó volt: fantaszta vagyok azok szemében máig, akik Magyarországot tör­ténelmének legnagyobb kataszt­rófájának szélére sodorták, nyil­ván azért, mert előre láttam vég­zetes sodrásukat, és még meg is mondottam, ...ők a reálpolitiku­sok, a Bárdossy-féle lelkiismeret­len és túlbuzgó tökfilkók és a Werth-féle teuton zsiványok. És még a Te szemedben sem vagyok politikus? Mint ahogy a legutóbb Tombor és Barankovics barátom előtt is mondottad a merevségem miatt. Holott meg kellene köszön­­ni i­tek, hogy vállalom ennek a „merevségnek” minden keserves következését és ódiumát.”­­Állásfoglalása világos az or­szágot fenyegető veszéllyel szemben: „Tiltakozom Magyaror­szág mindenfajta — csöndes, po­loskaszerű, germán stílusú vagy akár erőszakos — megszállása el­len, és vallom, hogy jobb az erő­szakos megszállás, mint a békésen tűrt. Mert az erőszakos megszál­lás legalább becsületét és jövő­jét szerzi vissza, talán szenvedé­sek, esetleg igen súlyos szenvedé­sek, vér és pusztulás árán sze­rencsétlen hazánknak...” Állásfoglalása miatt 1944. már­cius 19-én, a német megszállás napján elhurcolta a Gestapo. A reggeli órákban törtek be lakásá­ra, ő fegyverrel védekezett utolsó golyójáig. Két sebből vérezve (váll- és haslövés) került a néme­tek kezébe. Elhurcolásakor az ös­­­szecsődült, megdermedt emberek felé a következőket kiáltotta: „Éljen a szabad, független Ma­gyarország!” A németek kínzásokkal igye­keztek megtörni ezt a szilárd, erős akaratú, félelmet nem isme­rő embert, de kínzásaik kudarcot vallottak. A Gestapo börtönéből október 10-én szabadult, majd a magyar politikai rendőrség őrize­tébe került. A Magyar Front kö­vetelésére a Lakatos-kormány október 15-én szabadlábra helye­zi. Szálasiék október 16-i hatalom­ra jutása miatt kénytelen azonnal illegalitásba vonulni, így is tevé­keny szerepet vállal az antifasisz­­ta küzdelemben és annak további szervezésében. Ekkor már teljes szívvel a munkásosztály mellé áll, vállalva a legkövetkezetesebb együttműködést a kommunisták­kal Magyarország függetlenségé­ért. A Békepárt javaslatára már korábban megalakult Ma­gyar Front révén lehetőség nyílt a pártok együttműködésére és a fegyveres ellenállás megszervezé­sére. A partizáncsoportok mellett, Endre harca népünk írásáért — az általános fegyveres felkelés kirobbantására létrehozták 1944 novemberének első felében a Ma­gyar Nemzeti Felkelés Felszaba­dító Bizottságát Bajcsy-Zsilinsz­ky Endre elnökletével. A szerve­zetben nemcsak kommunisták, haladó polgári személyek, hanem hazafias érzelmű tisztek is részt vesznek. Árulás révén sikerül leleplez­ni a szervezkedést. Bajcsy-Zsi­linszky Endrét Bíró Zsigmond álnéven rejtegetik barátai, lakó­helyét állandóan változtatva. A „Nemzeti Számonkérő Szék” csendőrei november 22-én a Fü­­vészkertben levő rejtekhelyén mégis elfogják. Ugyanekkor a mozgalom katonai vezetőit is letar­tóztatják. Kegyetlenkedéseikben túltesznek a Gestapón is. A le­tartóztatottakkal való bánásról Radó csendőrszázados a követke­zőket vallotta: „...először mezíte­lenre vetkőztették le őket, majd felváltva gumibotokkal kéz- és lábfejüket ütlegelték. Ezután em­bereim gúzsba kötötték Bajcsy- Zsilinszky Endrét, jobb bokájánál fogva a mennyezetre erősítették”. Társait már december 8-án el­­ítélik, közülük hármat még azon a napon kivégeznek. Bajcsy- Zsilinszky mint országgyűlési képviselő mentelmi joggal ren­delkezett. Először meg kellett fosztani ettől a jogától, hogy el­ítélhessék. A soproni „parlament” december 9-én felfüggeszti men­telmi jogát." Ügyének tárgyalásá­ra és az ítélethozatalra a szovjet csapatok gyors előrenyomulása miatt már Pesten nem kerülhetett sor. December 11-én elhurcolják Sopronkőhidára, majd december 23-án sor kerül a bírósági tárgya­lásra. Ez a néhány órás tárgyalás inkább komédiának illett be, mint bírósági tárgyalásnak, hi­szen az ítélet már úgyis készen volt. Dominich, a tárgyalást ve­zető bíró azonnal ki is hirdette a halálos ítéletet. Az ítélet végre­hajtására december 24-én került sor. B­ajcsy-Zsilinszky utolsó órái­nak leghívebb tanúja Bár­­dosi Jenő fegyintézeti evangélikus lelkész, aki az elítélttel tölti annak utolsó óráit.­­ Bajcsy-Zsilinszky ekkor írta búcsúlevelét feleségé­hez, de még ebben is az ország problémáival foglalkozott, kifejt­ve iskolapolitikai programját. Kérte feleségét, hogy életét iratai­nak rendezésével és kiadásával töltse el. A lelkésznek elmond­ta, hogy „minden törekvése mindig az volt, hogy a magyarságot szol­­­gálja, és hisz abban, hogy magyar népe meg fogja őt érteni, törek­véseit, céljait valóra váltja”. Utol­só kívánságaként még közölte, hogy amikor a helyzet rendező­dik, holttestét szállítják Tarpára, mert ott szeretne nyugodni. Az utolsó percek lelket megrendítő pillanatok voltak. A két őr tisz­telegve fogadta, amikor elindult a kivégzésre. „Az egyikkel kezet fogott. Lelkére kötötte, hogy le­gyen jó magyar. Amikor a másik­hoz ért — aki vagy falubelije, vagy közeli ismerőse volt — az­zal is kezet fogott, akkor ez a magyar katona egyszer csak meg­­csuklott, ráhajolt a kezére és meg­csókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét.” Majd őrei között emelt fővel, bátran ment a vesztőhelyre. Ezután már drámai­­ gyorsa­sággal játszódott le minden. A második világháború korának leg­gerincesebb, legtüzesebb magyar érzésű országgyűlési képviselőjét, az igaz hazafit bitóra húzták. M­ártírhalála teszi emberi és hazafias kötelességünkké, hogy legjobb erőnkhöz képest dolgozzunk, alkossunk, küzdjünk a békéért, a szocializmusért. Árvai Pál 2 Kitüntetések a rendőrségen Felszabadulásunk évfordulója alkalmából szombaton, április 2- án, délellőtt Hidas Mihály ezredes elvtárs, a megyei rendőrfőkapi­tányság vezetője átadta rendőr elvtársainknak az Elnöki Tanács és a belügyminiszter kitüntetése­it. Kiváló Szolgálatért Érdem­rendet kapott Latyák István rend­őrszázados. Rajta kívül a belügy­miniszter több elvtársat kitünte­tett a Haza Szolgálatáért Érdem­éremmel és a Közbiztonsági Éremmel. A főkapitányság vezető­je ezután a belügyminiszter pa­rancsában meghatározott előlép­tetéseket közölte az érdekeltekkel. Vasárnap Koszorúzási ünnepségek a szovjet hősi emlékműveknél Felszabadulásunk 21. évfordu­lója alkalmából szombaton a fő­város számos kerületében benső­séges koszorúzási ünnepségeket tartottak a felszabadító harcok­ban elesett szovjet katonák em­lékműveinél. A mártírhalált halt szovjet par­lamenter, Osztapenko kapitány budaörsi úti emlékművénél a lágymányosiak, a XI. kerületi üzemek, vállalatok dolgozói ko­szorúztak. A magyar és a szov­jet himnusz hangjai után vörös szegfűvel borították az emlékmű talapzatát. A hála virágaival dí­szítették a kerület lakói a Gellért téri hősi emlékművet. Ünnepi díszt öltött a gellért­hegyi felszabadulási emlékmű is, ahol az I. kerület lakói rótták le kegyeletüket a felszabadító hő­söknek. A IV. kerületi István téri emlékműnél az újpestiek tiszte­legtek. A pestlőrinciek Steinmetz kapitány emlékének adóztak ke­gyelettel. Elhelyezték itt koszo­rúikat a hős parlamenter hozzá­tartozói is. A Ferencváros lakói a Kerepesi temetőben nyugvó szovjet hősök sírjait borították virággal. Kegyeletes ünnepségek voltak a XVIII. kerületben, a Kossuth téri emlékműnél, továbbá Csepe­len, Kispesten, Óbudán és má­sutt. (MTI) Folytatta munkáját az SZKP XXIII. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) folytatta Gromiko — az Egyesült Államoknak ki kell vonnia onnan csapatait, haladéktalanul be kell szüntetnie a VDK elleni rablótá­madásait. Tiszteletben kell tarta­nia továbbá az Indokínával kap­csolatos genfi megállapodásokat, valamint a nemzetközi jog elemi szabályait. Gromiko kijelentette, hogy a Szovjetunió teljes egészében tá­mogatja a vietnami helyzet ren­dezésének programját, amelyet a VDK kormánya vetett fel, vala­mint a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front platformját. Andrej Gromiko ezután kije­lentette, hogy a Szovjetunió el­ítélte és elítéli azokat, akik „ön­­kényeskednek, akik összeesküvé­seket szőnek az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokban”. A Szovjetunió fellép azon kísérletek ellen, hogy „a népeket megfos­­­szák a társadalmi rendszer meg­választásának jogától, e választás megvédésének, ezen belül fegy­veres megvédésének jogától”. A Szovjetunió ellen folytatott burzsoá propagandát érintve a külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok szilár­dan tart egy sajátos rekordot: „egyetlen más kapitalista ország­ban sem termelnek négyzetméte­renként a Szovjetunióra és annak külpolitikájára, a kommunizmus­ra szórt annyi rágalmat, mint az Egyesült Államokban”. Gromiko hangsúlyozta, hogy még ebben a helyzetben is fel kell vetni a megérett problémákat és törekedni kell megoldásukra. „A Szovjetunió nem maradhat kö­zömbös a földkerekség bármely térségében kialakult helyzet iránt. Mindaz, ami a nemzetek, a népek szabadságának és függet­lenségének érdekeit érinti, a Szovjetunió érdekeit is érinti” — jelentette ki a miniszter. „Az Egyesült Államoknak nem volt és nincs joga beavatkozni más államok belügyeibe” — mon­dotta Gromiko. „Jobb lenne, még a szovjet— amerikai viszony szempontjából is, ha Washington rengeteg dok­trínája helyett csak egy, de jó doktrína lenne: a békének, a né­pek jogai tiszteletben tartásának, a más államok belügyeibe való be nem avatkozásnak a doktríná­ja”.­­ „A nemzetközi viszonyoknak van egy vonásuk — mondotta a szovjet miniszter —, amelyen egyetlen kormánynak sem szabad túltennie magát, ha nem akarja felcserélni a felelősségteljes poli­tikát veszélyes hazárdjátékkal”. Gromiko kijelentette, hogy a Szovjetunió külpolitikai tevé­kenységében különleges hely jut Európának. A német kérdés az európai biztonság egyik fő prob­lémája. A külügyminiszter rámutatott, hogy a Szovjetunió volt szövetsé­geseinek letörése a potsdami egyezmények elveiről megbos­­­szulja magát. Olyan követelések­be torkollik, hogy rajzolják­­ újra Európa térképét, azt eredménye­zi, hogy növekszik a nyugatnémet fegyveres­­ erő. Gromiko hangsú­lyozta, hogy a potsdami egyezmé­nyeik elárulását jelenti a nyugati hatalmaknak az a készsége, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot az atomfegyver-raktárakhoz en­gedik. „A Szovjetunió és barátai soha nem békélnek meg azokkal a tervekkel, amelyek értelmében az NSZK-t atomfegyverekhez juttatnák”. Az a jegyzék, amelyet a közel­múltban az NSZK kormánya a Szovjetunióhoz intézett, újra csak elsősorban a jelenlegi európai ha­tárok revíziójának igényét tartal­mazza. „Az európai határok kér­dése végérvényesen megoldást nyert” — hangoztatta a küldöttek nagy tapsa közepette Andrej Gro­miko. A szovjet külügyminiszter a következőket mondotta Erhard kancellárnak a CDU kongresszu­sán elhangzott felszólalásáról: „Nehéz lenne felfedezni a fogal­mak valamiféle módosulását: az derül ki, hogy nem Nyugat-Né­­metország, hanem a Szovjetunió köteles tanújelét adni — mégpe­dig elsőként — békés szándékai­nak. Bonn azt szeretné, ha osztá­lyozhatná magaviseletünket”. A miniszter kijelentette, hogy az NSZK-nak még nagy utat kell megtennie ahhoz, hogy elfogad­ható hírnévre tegyen szert a né­pek szemében. Gromiko ésszerű­nek nevezete Adenauernak azt a beismerését,­­ hogy a Szovjetunió a békeszerető országok közé tar­tozik. Andrej Gromiko hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió síkraszáll a kapcsolatok rendezéséért az NSZK-val azon az alapon, hogy Nyugat-Németországban fordu­latnak kell bekövetkeznie a békés egymás mellett élés és a reálpoli­tika irányába. Az európai béke nemcsak a Szovjetuniónak és más szocialista államoknak szívügye — folytatta a külügyminiszter. Valamennyi európai népnek szüksége van rá. Sajnos, néhány nyugati állam kormánya az utóbbi időkig nem tettek lényeges erőfeszítéseket azért, hogy érintkezési pontokat találjanak a felek álláspontjában és kiemeljék azt, ami az európai államok érdekeiben közös. Ez kü­lönböző okokkal magyarázható, de az egyik ilyen ok „egy nem európai nagyhatalom befolyása”. „Az Egyesült Államok, ki tudja miért, úgy vélekedik, hogy Euró­pa nem lehet meg az ő gyámko­dása és jelenléte nélkül... Az európai népek azonban máris ki­mond­já­k és a jövőben még in­kább hallatják majd ezzel kap­csolatos véleményüket”. Andrej Gromiko után Julia Fi­­linova, a szaratovi terület volszki kerületi bizottságának titkára szólalt fel. Filinova a szaratovi területnek, a Volga-medence e nagy ipari központjának és gabonaszállítójá­nak népgazdasági fejlődésével foglalkozott. Szergej Pavlov a Komszomol iránti nagy bizalom jeleként érté­kelte az SZKP Központi Bizott­ságának azt a javaslatát, hogy a 23 éves korhatár alatt a fiatalo­kat csakis a Komszomolon át ve­gyék fel a pártba. Max Reh­mann, a Német Kom­munista Párt első titkára felszó­lalásában kijelentette: „Az euró­pai biztonság Brezsnyev által ja­vasolt rendszerének megteremté­se lehetővé tenné az európai fe­szültség enyhítését, a bizalmatlan­ság felszámolását, a jószomszédi kapcsolatok és az együttműködés megteremtését az államok között.” a feszültség enyhítése pedig meg­könnyítené a két német állam kö­zeledését és lehetővé tenné, hogy előbbre vigyük az újraegyesítés ügyét. Henry Winston, az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártja kül­döttségének vezetője hangoztatta, az Egyesült Államokat kormány­zó imperialisták a vietnami nép ellen viselt barbár, szennyes há­borújukkal megszentségtelenítet­­ték az amerikai nép büszke ha­gyományait. Ezután Codevilla, az Argentin Kommunista Párt elnöke szólalt fel, majd Turdakum Uszubalijev, a Kirgiz Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titkára, Georgij Markov író, Vaszilij Ko­­notop, a moszkvai területi párt­­bizottság első titkára, Alekszej Vatcsenko, az Ukrán Kommunis­ta Párt dnyepropetrovszki terüle­ti bizottságának titkára, Kosz­tasz Kelijarmisz, a Görög Kom­munista Párt első titkára, Rodney Arismendi, az Uruguay Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak első titkára szólalt fel. A pártkongresszus hétfőn, moszkvai idő szerint 10 órakor (magyar idő szerint 8 órakor) folytatja munkáját. (MTI)

Next