Orosházi Hírlap, 1967. január-március (12. évfolyam, 1-38. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! 1967. JANUÁR 1., VASÁR­NAP Ára: 80 fillér XII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága eredményekben gazdag, boldog új esztendőt­­kíván a párt tagjainak és a város egész lakosságának Az új esztendőre írta: Darvas József Megint eltelt egy év, s el­jött egy új: az 1967-es. Mit hoz vajon? Nem tudjuk. A sor­sot — mert ha szavunk van rá, mégis van ilyen — nem vagyunk képesek teljesen a ma­gunk szándéka, akarata sze­rint formálni, alakítani. Azt hiszen, sose lesz képes erre az ember. Az viszont igaz: az emberiség egyre nagyobb tu­datossággal él és tervezi a jö­vendőt Filozófusok vitatják, hogy az őstörténet kezdetétől máig boldogabb lett-e a föld­­dön az ember? Vannak, akik azt mondják: semmivel nem lett boldogabb, mert az élet — ha messze magasabb fokon is, de — mindig újratermeli az ellentmondásokat, a disszhar­­móniát Akik ezt vallják, azoknak — úgy hiszem — nin­csen igazuk. Boldogabb lett az ember? Annyiban szerintem feltétlenül, hogy végletes el­lentmondásokat ki tudott kü­szöbölni, elbírhatatlan végle­teket fel tudott oldani — vagy legalábbis megtalálta ezek fel­oldásának a kulcsát És egyre előrehalad ezen az úton. Hazudnánk, ha azt monda­nánk, hogy a szocialista tár­sadalmi rendszer már tökéle­tes. De ha erős és jogos re­mény él bennünk, hogy az em­beriség életéből ki lehet iktat­ni mint elkerülhetetlen vég­zetet, a háborút, akkor ez mindenekelőtt a szocialista világrendszer létének köszön­hető. Annak, hogy létrejött a világ igen jelentős részén egy olyan társadalmi rendszer, amelynek nemcsak nem érde­ke a háború, hanem ezzel el­lenkezőleg: a létéből ered, hogy szervezze az egész vilá­gon azokat az erőket, amelyek békét akarnak. S ez óriási do­log. Talán a legnagyobb, amit az emberiségért ma tenni le­het — hiszen egy új háború­val az emberi lét vagy nemlét kérdése forogna kockán. S a szocialista világ egyáltalán nem a saját gyengesége miatt ellensége a háborúnak. Éppen elég bizonyíték van rá: hadi felkészültségben nem mara­dunk el — legalábbis: nem maradunk el! — az imperialis­táktól. De a mi rendszerünk az emberért, az emberi har­mónia megteremtéséért van s ellenzi, meg akarja akadályoz­ni a legtömegesebb szörnyűsé­gek szülőjét, a háborút! De menjünk tovább! A háború mellett az emberi­ség másik legfőbb veszedel­me a nyomor. Az „intézmé­nyesített” éhség. Sajnos, so­kan nem tudják, hogy az em­beriség közel kétharmad része ma is éhezik — vagy leg­alábbis erősen a létminimum alatt él. Igaz az, hogy egyes legfejlettebb kapitalista orszá­gokban még magasabb az élet­­színvonal, mint a szocialista országokban? Igaz. De ez az igazságnak csak az egyik fele — és sok ember tudatában ez is eltorzítottan jelentkezik. Mert ehhez hozzá kell tenni: a szocializmus nem a leggaz­dagabb országokban, hanem a fejletlenebbekben valósult meg eddig. De ott megszüntet­te a nyomort, a végletes társa­dalmi igazságtalanságokat. S a fejlődésben, az élet minden területén olyan tempót ért el, ami túlhaladja a legfejlettebb országok ütemét. És ezek a legfejlettebb országok vajon nem azért lettek, lehettek gaz­dagok, mert százmilliók, a világ más részein, gyarmati nyomor­sorsban mindent ne­kik kényszerültek áldozni? S most ezekben a fejlett orszá­gokban elsősorban nem azért képesek a dolgozó osztályok több szociális vívmányt­­­ küzdeni, mert — erős hátvéd­ként léteznek a szocialista or­szágok? És a gyarmati sorsból felszabadult vagy felszabaduló országok — miközben a sza­badságuk kivívásához is a szocialista országoktól kapták, kapják a legtöbb segítséget — a nyomor megszüntetésére nem a szocialista, vagy leg­alábbis „nem kapitalista” utat választják sorra?... Lehetne kérdezni még to­vább. Ahány kérdés, annyi állítás a magunk igaza mel­lett. S annak az igaza mellett, hogy az emberiség sorsa — ha nem is megtorpanások nélkül — megy előre. A világ ilyen nagy összefüg­géseiben mi is lehet a mi dol­gunk az új esztendőben? Végezni — az eddiginél még jobban végezni —, ami a tör­ténelemtől ránk bízatott: foly­tatni teljes erővel a szocialis­ta Magyarország felépítését Nemrégiben zajlott le az or­szág életének nagy eseménye, az MSZMP IX. kongresszusa. És a napokban került nyilvá­nosságra a Minisztertanács ha­tározata az 1967-es év népgaz­dasági feladatairól. Ebben a két dokumentumban, a IX. kongresszus határozataiban és a Minisztertanács határozatá­ban benne van az új esztendő programja. Ha ezt a progra­mot eredményesen, jól végre­hajtjuk, akkor jó részben fe­lelünk arra a kérdésre is, hogy mit hoz az új esztendő. Tör­ténhetnek, persze a világban váratlan, kiszámíthatatlan for­dulatok — de mindent meg kell tennünk, hogy alapvetően a mi terveink határozzák meg a jövendőt. Mi a terveinkkel, a progra­munkkal s ezek végrehajtásá­val elsősorban a mi népünk­nek — önmagunknak — tar­tozunk felelősséggel. De azért annak is a tudatában kell len­nünk, hogy a mai világban egy szűk helyre korlátozott, loká­lis felelősség nem létezik. Ré­szei vagyunk a nagy egész­nek — s ahogyan ránk is vis­­­szahat, hogy másutt mi törté­nik, az is hat a nagy egészre, hogy nálunk mi hogyan halad előre. Igaz, kis ország va­gyunk , ám egy kis ország sorsa is számít a nagy egyen­letben, amit a világ sorsa je­lent. Sőt, néha sokkal többet szá­míthat, mint ami a nagyságá­val egyenes arányban van. Példa erre Vietnam sorsa. Vi­etnam is viszonylag kis or­szág — de az, hogy mi tör­ténik­­­ Vietnamban, s az, hogy 19b1-ben mi fog történni Vi­etnamban, nagyban befolyá­solja az egész világ sorsát, jö­vőjét. A mi jövőnket is. A testvéri szolidaritás természe­tes érzésén túl ezért is kell 1967-ben erőnkhöz képest se­gíteni, hogy a béke a vietnami nép jogos igényeinek a győzel­mével létrejöjjön a világnak ezen a súlyosan vérző részén. Nemzetközi felelősségválla­lásunknak talán ez a legkomo­lyabb része. S vele még egy: munkálkodni a nemzetközi munkásmozgalom egységén. Vietnam sorsa is jórészt ezen fordul meg, és az is, hogy az imperialisták ne teremthesse­nek esetleg másutt egy új há­borús tűzfészket. Minderről a dolgok súlyá­nak megfelelően szó esett a kongresszuson. Valamint arról is, hogy fontos, nagy változá­sok előtt áll országunk belső élete. A gazdaságirányítás re­formjára gondolok, amelynek a kimunkálásában sok minden vár az 1967-es évre. Világossá kell tennünk, hogy ez nem pusztán gazdasági kérdés , hanem hatással lesz éle­tünk minden területére. Jó végrehajtására nemcsak a szű­ken vett „érdekelteket” kell felsorakoztatni, hanem az egész népet, mert sikerében az egész nép érdekelt Mindez azt követeli meg tő­lünk, hogy tovább erősítsük a nemzet szocialista egységét, erkölcsi összeforrottságát. Ta­lán ez lehet az új esztendő nagy feladatainak összefoglaló gondolata — hiszen ez a mi legnagyobb erőforrásunk!

Next