Orosházi Hírlap, 1969. április-június (14. évfolyam, 37-73. szám)
1969-04-01 / 37. szám
1969. április 1. 11 korrupció ellen Pakisztánban Pakisztánban a jelek szerint korrupcióellenes hadjárat indul. A pakisztáni rádió hétfői jelentése szerint Jahja Khan, az ország teljhatalmú katonai ura elrendelte tisztjeinek, hogy területükön számolják fel a korrupciót Tartóztassák le és állítsák bíróság elé a korrupt kormánytisztviselőket és javítsák a közigazgatás hatékonyságát Daccában. Kelet-Pakisztán legnagyobb városában hivatalos közlemény jelentette be, hogy a rendkívüli állapot előírásainak megsértése miatt letartóztatott 31 személy perének tárgyalását már megkezdték a hadbíróságok. Kínai elutasítás Kína a saját közvéleménye előtt mindeddig nem vett hivatalosan tudomást a határügyi tárgyalásokat javasló szovjet kormánynyilatkozatról. Az okmányt Moszkvában a kínai nagykövetség „provokációként” visszautasította és tartalma Kínán belül egyelőre csak a külföldi rádióadásokból ismeretes. Az MTI tudósítója a kínai Külügyminisztériumhoz fordult véleményért, de a minisztérium sajtóosztályának illetékes tisztviselője — mint közölték — nem volt jelen. (MTI) Tárgyalóasztal vagy a pusztítás? Vietnamból jelentjük Az AP amerikai hírügynökség nőszerkezetét állítólag egy mo saigoni tudósítójának adatai szerint a múlt hét végén lezajlott súlyos harcokban elesett 200 amerikai katona hozzáadása az amerikaiak vietnami veszteséglistájához azt jelenti, hogy az 1961. január 1-e óta az Egyesült Államok több katonát vesztett Vietnamban, mint amennyi halálos áldozatot a koreai háború követelt A hivatalos amerikai statisztika szerint Vietnamban a múlt hét végéig 33 529 amerikai katona esett el és ebben a számban nem foglaltatnak benne azok, akik sebesülésükbe haltak bele. A koreai háborúban, ugyancsak a hivatalos adatok szerint 33 629 amerikai katona esett el a harcmezőn. Ily módon — jegyzi meg az AP tudósítója — Vietnamban több amerikai pusztult el, mint bármilyen más konfliktusban, kivéve a polgárháborút és a két világháborút. • A Saigons országos rendőrfőkapitányság épülete közvetlen közelében hétfőn délben akna robbant A házi készítésű robbatot kerékpáros helyezte el az épület sarokkövénél. Három személy megsebesült• Visszaérkezett a francia fővárosba az az öt gauleista képviselő, aki húsz napot töltött Dél-Vietnamban, tanulmányozva a katonai helyzetet. A küldöttség vezetője, William Jacson, a nemzetgyűlés külügyi bizottságának titkára kijelentette: a saigoniak nem részletezte, hogy a vezetőségről vagy a közvéleményről beszél-e , inkább a-1 helyszínen szeretnék eldönteni a háborút mint a párizsi tárgyalóasztal mellett. (MTI) A DELTA legújabb számából: Kérdőjelek a halál fogalma körül A texasi Houstonban A. L. Bramum és D. Petterson 19 éves dokkmunkások emberölés vádjával állnak ezekben a napokban a bíróság előtt és a védelem azt állítja, hogy nem ők, hanem az orvosok ölték meg az áldozatot. Clarence Nicks, 32 éves hegesztőt. A különös per előzményei 1968. április 23-ra nyúlnak vissza, amior egy utcai verekedés során egy szeméttartály nehéz fedelével fejbe sújtották az áldozatot akit agyrázkódással azonnal kórházba szállítottak, de hat nap múltán el is bocsátottak. Rövidesen azonban erős fejfájásai miatt újra beszállították a helyi Methodista Kórházba, ahol súlyos agyvérzés gyanúja miatt megoperálták. A műtét ellenére az áldozat agyműködése lassan kialudt, szívműködését azonban mesterséges úton sikerült fenntartani, így — miután felesége beleegyezett a szívátültetésbe — átszállították a Lukács Kórházba, ahol a 62 éves nagybeteg John Stuckwish már hetek óta várt az új szívre. A dr. Cooley vezette sebészcsoport még négy órát várt a beavatkozással, mialatt Nicks agyáramai már nem voltak regisztrálhatók, így megkezdték szívének kiemelését. Közben azonban Stuckwich is meghalt a műtőasztalon. Mégis végrehajtották a szívátültetést és az új szívvel Stuckwisht sikerült is új életre kelteni. Hét nappal később azonban újra meghalt, most már végérvényesen. A védelem szerint a vádlottak csupán súlyos testi sértés bűntettében marasztalhatók el, mert az áldozat halálának körülményei tisztázatlanok. A texasi törvények szerint ugyanis a halál akkor áll be, amikor ezt két orvos egybehangzóan megállapítja. Nick esetében azonban annak a sebészcsoportnak a két tagja állapította meg a halál beálltát, amely a szívátültetést végrehajtotta, így ők lényegében érdekeltek voltak. Bonyolítja a jogi helyzetet, hogy a bíróságnak nem áll rendelkezésére boncolási jegyzőköny — a texasi törvények szerint «ugyanis szív -lelkűi halottat felboncolni törvényellenes. Nem tudjuk, miként ítélkezik majd a houstoni bíróság ebben a furcsa perben. Annyi azonban bizonyos, hogy a savátültetések immár gyakorlattá válása súlyos morális és jogi problémákat vet fel. Égető szükség van a halál új, pontos jogi definíciójára, annak tisztázására, hogy mikor halott voltaképpen az ember? Évszázadokon, évezredeken át a halál beálltának megállapítása nem okozott gondot az orvosnak. Ha nem észlelte a szívműködést a beteg szája elé tartott tükrön nem látta a légzés páráját, máris kiállíthatta a halotti bizonyítványt. A modern orvostudomány azonban tucatszámra hozza vissza azokat a betegeket is a klinikai halál állapotából, akiknek szíve megállt és nem lélegeznek. Ezért újabban az agyműködés teljes megszűnését, az agy halálát tekintik a végleges biológiai halál legfőbb ismérvének. Persze, a korszerű orvosi berendezésekkel azoknak a betegeknek a szívműködése, vérkeringése akár hónapokon át fenntartható, akiknek agyműködése már teljesen megszűnt, az elektroenkefalográf nem regisztrál agyhullámot. Az orvosi szakirodalomban mostanában különös eseteket ismertetnek. Leírják például egy 15 éves fiú esetét, aki játék közben egy mély barlangba zuhant. Teljes kómában szállították kórházba, pupillája tág volt, nem realgált a fájdalmas ingerekre sem. Nem sokkal később megszűnt légzése is. Légzését mesterséges úton fenntartották, később azonban az enkefalográf az agyműködés teljes megszűnését jelezte. Ennek ellenére két héten át mesterséges úton fenntartották légzését és vérkeringését Ez idő alatt EKG-je teljesen lapos volt, vagyis mai felfogásunk szerint meghalt. Két hét múltán azonban állapota javulni kezdett, megindult spontán légzése és az enkefalogram is megváltozott. Két hónappal a baleset után tökéletesen visszanyerte szellemi és testi egészségét, enkefalogramja teljesen normális lett. Vagyis visszatért a teljes, visszafordíthatatlannak tartott halálból. Vajon mikor tekinthető tehát a halál véglegesnek? 2 A Külügyminisztérium sajtófőosztályának közleménye A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nevében külképviseleteink vezetői ezekben a napokban szóbeli jegyzék kíséretében átadták, illetve átadják az európai országok kormányainak , az ENSZ főtitkárának a Varsói Szerződés tagállamainak Európa országaihoz intézett felhívást, amelyet a politikai tanácskozó testület 1969. március 17-én Budapesten tartott ülésén írtak alá. Külképviseleteink vezetői az átadás alkalmával tolmácsolják őszinte reményünkét hogy az európai országok kormányai Európa békéjéért és biztonságáért viselt felelősségük tudatában tanulmányozzák a felhívást és hatékonyan támogatják az abban foglalt elképzeléseket. (MTI) Munkásőrök Hazánk felszabadulásának 24. évfordulója alkalmából a munkásőrség vezetésében és irányításában kifejtett eredményes munkásságukért megyénkből többen részesülnek kitüntetésben és elismerésben. Dr. Faragó Elek, a munkásőrség megyei parancsnoka tegnap, hétfőn adta át Frank Ferencnek, az MSZMP megyei bizottsága első titkárának és Enyedi G. Sándornak, a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezeti osztályvezetőjének a Munkásőr Emlékjelvényt. A következő napokban még négyen részesülnek ebben a kitüntetésben. A munkásőrség megyei parancsnoka ugyancsak tegnap adta át Moravszki Pálnak és Ungi Gábornak, a munkásőrség megyei parancsnokhelyetteseinek a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát, dr. Sonkoly Kálmán vezető orvosnak e kitüntetés ezüst fokozatát és Raduly Zsigmondnak, a megyei törzs beosztottja kitüntetésé nak a Közbiztonsági Érem arany fokozatát. A két kitüntetés arany, ezüst és bronz fokozatát városi és járási ünnepségeken még tizenketten kapják meg a következő napokban. A felszabadulás 24. évfordulója alkalmából a munkásőrség országos és megyei parancsnoka negyvennyolc munkásőrt részesít dicséretben és elismerésben. Nixon-Kiesinger és a budapesti felhívás Bonra kormánykörökből haró imformációk szerint Nixon elnök kedden félórás megbeszélésre fogadja Kiesinger kancellárt Washingtonban. Kiesinger, aki hétfőn reggel utazott az amerikai fővárosba, hogy részt vegyen Eisenhower gyászünnepségén, az áprilisi NATO-értekezletről, a szovjet—kínai konfliktusról és a budapesti felhívásról akar az elnökkel tárgyalni. A témák között Bonnban nem említik az atomsorompó-egyezmény kérdését, valószínűnek tartják azonban, hogy ez a probléma is felvetődik az elnök és kancellár rövid találkozóján. Kiesinger a hét végéig marad az Egyesült Államokban, ahol egyik férjezett leánya lakik. (MTI) sA BÉKÉSCSABAI HŰTŐHÁZ FELVÉTELT HIRDET 1 gépészmérnök, (beruházási csop. vez.) 1 gépészmérnök, 1 építéstechnikus felvételére. Jelentkezés a hűtőház személyzeti vezetőjénél. Kedd Hazaérkezett az MDK-ból a partizán szövetség kiüdöttsége A Magyar Partizán Szövetség delgációja, amely Vágó Ernő ezredesnek, a szövetség titkárának vezetésével az NDK-beli testvérszervezet képviselőivel tárgyalt az együttműködés továbbfejlesztéséről Berlinben, visszaérkezett Budapestre. (MTI) Jégkorong és A Pravda hétfői számában cikket közöl a stockholmi szovjet-csehszlovák jégkorongmérkőzés eredménye nyomán a múlt hét végén Prágában történt szovjetellenes megnyilvánulásról „A jobboldali szocialistaellenes erők — írja a lap — lelkiismeretlenül ki akarják használni szocialistaellenes és szovjetellenes céljaikra a jégkorong világbajnokságot is. Az elmúlt napokban Prágában lezajlott provokációknak semmi közük a sporthoz. Szervezett, jól előkészített nacionalista megmozdulásról van szó, amely meghatározott politikai célokat követett”. „A nemzetközi sportversenyeket régóta a népek közeledésének eszközeként fogják fel minden civilizált országban. Ez alkalommal sajnos, a fékevesztett csehszlovák nacionalisták bemocskolták a nemes sporthagyo Hiányokat, megmutatták, mi mindenre képesek a szocialista rendszer elleni harcban” — írja a Pravda. A Pravda cikke rámutat, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának legutóbbi, különösen a novemberi határozatait az ország dolgozóinak nagy többsége kedvezően fogadta. Az emberek mindinkább kívánatosnak tartják az ország belső helyzetének normalizálását és a szocialista országokhoz, mindenekelőtt a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok rendezését. Ez a fejlemény nyílt és titkolt ellenzést váltott ki a szocializmussal szemben ellenséges erők részéről. A csehszlovákiai jobboldali revizionista, ellenforradalmár elemek a nyugati reakció támogatásával előbb Jan Palach diák önégetéséből igyekeztek tőkét kovácsolni. Most a jégkorong-világbajnokságot akarták kihasználni a szovjetellenes céljaikra. Sok lap, a rádió, a televízió már jóval a stockholmi világbajnokság kezdete előtt szította a szenvedélyeket a közvéleményben, külö nacionalizmus nőjen a Prace, a Reporter, a Mlada Fronta, a Zemedelske Noviny, a Svobodné Slovo és néhány más lap buzgólkodott ebben. Azt a tényt, hogy a csehszlovák csapat a szovjet csapattal lezajlott első mérkőzésén győzött, nacionalista szenvedélyek felszítására használták ki. A sajtó, a rádió és a televízió biztatására sok ezer ember, zömében fiatal vonult ki a Vencel térre. Meglepetést keltett, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt vezetői, a csehszlovák hatóságok nem léptek fel mindjárt ezekkel az egészségtelen és veszélyes jelenségekkel szemben. Ezért nem véletlen, hogy a jobboldali erők a csehszlovák jégkorongozóknak a szovjet csapattal vívott második mérkőzésén elért sikerét újabb politikai provokációra tudták felhasználni. A rosszindulatú jobboldali propaganda eredményeként huligánok nagy csoportja vonult március 29-re virradó éjszaka a prágai Vencel térre. A fékevesztett huligánok betörtek az AEROFLOT és az INTURISZT képviseletének helyiségébe és törtek-zúztak. Szovjetunióellenes megmozdulások voltak néhány más csehszlovák városban is. — Ezek az események és mindaz, ami megelőzte őket — folytatja a Pravda —, arról győznek meg, hogy a provokációkat meghatározott személyek irányítják, az ő segítségükkel és ellenőrzésükkel gyülekeztek a csoportok transzparensekkel és zászlókkal Prága különböző kerületeiben.* Innen teherautók és autóbuszok szállították őket a város központjába. Egyes lapok arról írnak, hogy a Vencel téri gyülekezetben ott volt Smrkovsky is, aki — mint ismeretes — már nemegyszer részt vett hasonló akciókban. Most is ott volt a szovjetellenes megmozdulás résztvevői között. Sok lap, elsősorban a Mlada Fronta és Svobodné Slovo nyíltan provokálva, újból durva szovjetellenes, sértegető kirohanásokat közölt. Nem kétséges, hogy a csehszlovák kommunisták és más becsületes csehszlovák dolgozók nem tűrik el, hogy a szocialista, ellenes elemek nacionalista, szovjetellenes rágalmakkal mérgezzék meg az emberek gondolkodását, mindent megtesznek a novemberi pártplénum határozatainak végrehajtásáért, a szocializmus csehszlovákiai pozícióinak megszilárdításért, Csehszlovákia és a Szovjetunió, valamint a többi szocialista országok közötti barátság erősítéséért — írja befejezésül a Pravda (MTI)