Orosházi Hírlap, 1971. április-június (16. évfolyam, 38-74. szám)

1971-04-22 / 46. szám

Kádár János felszólalása a BKP kongresszusán Kádár­ elvtár­s, aki szerdán­­ délelőtt érkezett meg Szófiába, hogy a magyar küldöttség élén­­ részt vegyen a Bolgár Kommu­­­­nista Párt kongresszusán, a napi folyamán felszólalt. Üdvözölte a testvérpárt legfelsőbb fórumá­nak tanácskozását s többek kö­zött a következőket mondta: A magyar kommunisták, dol­gozó népünk nagy figyelemmel kíséri a­ testvéri bolgár nép éle­tét, munkáját, eredményeit Küldöttségünk nagyra értékeli és üdvözli Központi Bizottságuk Todor Zsivkov elvtárs által­ el­mondott beszámolóját az előző kongresszus óta elért fejlődés­ről, a népük előtt álló nagysze­rű távlatokról. Szívből kívánjuk hogy a test­véri, bolgár nép eddigi nagysze­rű eredményeire támaszkodva érjen el újabb sikereket az új ötéves terv teljesítésével, a párt programjának megvalósításával mielőbb érje el a történelmi cél­ját, a szocialista társadalom tel­jes felépítését. A továbbiakban a magyar­­bolgár kapcsolatok elvi szilárd­ságáról szólt, mely a marxiz­mus—leninizmus eszméiből táplálkozik és fejlődik egyre erő­sebbé. Beszélt hazánk eredmé­nyeiről a szocializmus építésé­ben, majd az internacionalizmus jelentőségét hangsúlyozta. A történelmi tapasztalat, a len valóság­ egyaránt mutatja, hogy a proletár internacionaliz­mus eszméje, az összefogás és az egység, a szocialista világ­rendszernek, a nemzetközi munkásosztálynak, a világ kommunista és munkáspártjai­nak leghatalmasabb fegyvere. A­­ Magyar Szocialista Munkáspárt az egység, a szocializmus és a béke, a népek alapvető érdekei­nek védelmében, a többi test­vérpárttal együtt, a leghatáro­zottabban és egyformán eluta­sítja a jobb- és a „baloldali” opportunizmust, a nacionaliz­must, a szovjetellenességet, a kínai vezetők szakadár tevé­kenységét Támogatunk min­­dent, ami az egységet erősíti, el­utasítunk mindent, ami az im­perialistákkal szembeni közös frontunkat gyengíti. A kommunista és munkáspár­­tok, a szocialista országok nagy többségének sokévi állhatatos erőfeszítése, az 1969-es moszk­vai tanácskozás eredményeként az utóbbi időben egységünk erősödött. A nemzetközi mun­kásmozgalom, a haladás erőinek összefogása, küzdelme, a sza­badságszerető népek harca ke­resztülhúzza az imperialisták minden számítását. Az imperia­lista agresszorok ma még sok szenvedést okoznak a hősiesen harcoló vietnami népnek, Indo­kína népeinek, az arab népek­nek és jogos aggodalmat kelte­nek a békét kívánó emberek­ben az egész világon. De semmi­­­­éle imperialista manőver és az­­ erőpolitika sem tud változtatni­ a világ fejlődésének fő irányán:­­ az emberiség a kapitalizmusból a szocializmus irányába halad, a népek, a nemzetek szabadok lesznek, és a béke le fogja győzni a háborút. Kedves Elvtársak! Bolgár ba­rátaink! Kongresszusuk ismét bizo­nyítja, hogy a Bolgár Kommunis­ta párt dicső hagyományaihoz méltóan, magabiztosan vezeti a bolgár népet a szocializmus építésének útján. Meggyőződé­sünk, hogy a párt és a nép ös­szefogásának eredményeként megvalósulnak a kongresszus határozatai és a népi Bulgária a szocialista fejlődés újabb ma­gaslatára érkezik. A magyar kommunisták, a magyar dolgo­zók szívből sok sikert kívánnalk a Bolgár Kommunista Pártnak, a testvéri bolgár népnek ország­építő, szocialista munkájában — mondotta végezetül Kádár elv­­társ. Kép a Bolgár Kommunista Párt X. kollcressaus űnat, elnöksé­géről: az előtérben a beszédet mondó Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, mögötte Leonyid Brezsnyev, az SZKF főtitkára. UU, ÁPRILIS 22. BÉKÉS HÍM 2 Brezsnyev? A­ szocialista államok ereje döntő tényező a békéért folyó harcban Felszólalt a kongresszuson Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra. .Üdvözlő beszédében kijelen­tette: „A szocialista államok ma olyan erővé váltak, amely ha­talmas befolyást gyakorol a vi­lág egész fejlődésére. A szocialista rendszer befo­lyása érvényesül ma a nemzet­közi élet minden területén, boly­gónk minden szegletében. Or­szágunknak a szocializmus és a kommunizmus építésében elért eredményei az új élet építésére lelkesítik az emberek millióit és millióit.­A szocialista államok szaka­datlanul növekvő ereje, szövet­ségük az egész világ forradalmi, felszabadító, antiimperialista erőivel — ma döntő tényező ab­ban a küzdelemben, amelyet az emberiség azért vív, hogy meg­szabaduljon a rakéta-nukleáris világháború veszélyétől — mon­dotta Brezsnyev. — Ahol pedig az imperialisták fegyverrel akar­ják elnyomni a felszabadító har­cot mind keményebb és ha­tározottabb visszacsapással talál­koznak. Mindennél ékesszó­­lóbb az a sikeres harc, amelyet a vietnami, laoszi és kambodzsai hazafiak vívnak az amerikai ag­resszorok ellen, és az a kudarc, amelyet a haladó arab rendsze­rek megdöntésére irányuló im­perialista tervek szenvednek”. „Mi jól tudjuk, hogy a szocia­lizmus országai annál jobban teljesítik majd történelmi kül­detésüket, minél szorosabbra zárják soraikat, minél összehan­­goltabban cselekszenek a nem­zetközi porondon” — jelentette ki Leonyid Brezsnyev. Az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára nagy elismeréssel szólt a bolgár kommunistáknak a szocialista közösség erősítésé­ben szerzett érdemeiről. Brezsnyev megjegyezte, hogy a Szovjetunió és Bulgária — csakúgy, mint a Varsói Szerző­désben szövetségre lépett más szocialista államok — egysége­sek abban az eltökéltségben, hogy aktívan és következetesen folytatják a béke és a népek szabadsága védelmének lenini politikáját. „A Bolgár Kommunista Párt, történetének minden szakaszá­ban szoros testvéri együttműkö­désben cselekedett pártunkkal, országunk forradalmáraival — jelentette ki Brezsnyev, majd biztosította a bolgár kommu­nistákat, hogy az SZKP a jövő­ben is lenini internacionalista hagyományaihoz híven, minden eszközzel erősíteni és fejleszteni fogja a barátságot és az együtt­működést a bolgár kommunis­tákkal, a szocialista országok kommunistáival, minden harcos­társával a szocializmusért , a kommunizmusért vívott küzde­lemben. Szovjet—EAK közös közlemény Moszkva A szovjet kormány meghívá­sára április 15-től 20-ig Moszk­vában tartózkodott Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztár­saság mini­szter­elnökhelyettese és külügyminisztere, akinek a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásairól közös közleményt adtak ki. A közlemény többek között megállapítja, hogy teljes mértékben megegyeznek nézeteik minden megvitatott kérdésben, mindenekelőtt az arab államok elleni izraeli ag­resszió kérdésében. Ismét megerősítést nyert, hogy a Közel-Keleten az igazságos és tartós béke csupán olyan alapon teremthető meg ha végrehajtják a Biztonsági Tanács 1967. no­vember 22-i határozatának minden tételét, kivonják az iz­raeli csapatokat az 1967. június 5 .után megszállt minden arab területről, és biztosítják a Pa­lesztina­ arab nép törvényes jo­gait A tárgyalófelek megállapítot­ták, hogy az a pozítív, amelyet az EAK kormánya adott Jarringnak, az ENSZ-fő­­titkára közel-keleti képviselőjén­­ek emlékiratára, újabb fontos megnyilvánulása annak a pozi­­tív álláspontnak, amelyet az EAK a közel-keleti rendezési ügyében elfoglal Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok által támoga­tott izraeli kormány makacsul ragaszkodik hódító politikájá­hoz, és ez megnyilvánul a Jar­ring által előterjesztett legutób­bi javaslatokkal kapcsolatos ne­­gatív magatartásában is. Izrael­nek ez az obstrukciós politikája durva kihívás minden békesze­rető állammal, a világ közvéle­ményével szemben, fenyegetés a nemzetközi békére és biztonság­­ra nézve. A felek megállapodtak abban, hogy további együttes lépéseket tesznek a közel-keleti helyzet normalizálása, a béke és a biz­tonság megszilárdítása érdeké­ben. Gierek beszéde Edward Gierek, a gdanski vajdasági beszámoló-választási pártértekezleten beszédet mon­dott. A lengyel tengermelléken ta­valy decemberben lezajlott ese­ményekről szólva a többi között rámutatott: A decemberi konfliktust egye­­dül a párt belső ereje oldhatta és oldotta meg. A párt le tudta küzdeni saját gyengeségét. A decemberi eseményből fakadó parancs: A szocialista állam politikai élete irányítóinak kötelessége, hogy a társadalom jogos igé­­­nyeinek elébe menve, a változó körülményekhez alkalmazkod­va, alkotó politikával megaka­dályozzák a bizalmi válság ki­alakulását. Másfelől országunk minden dolgozójának, minden hazafinak tisztában kell lennie azzal, hogy a nép, az állam, az egyes állampolgárok érdekei egyaránt azt követelik, hogy ne a termelés megszakítása, a köz­rend megbontása útján keressék a jogos, vagy vélt sérelmeik el­intézését. Ez mindig túlságosan drága út, s a nép és állam szempontjából egyformán veszé­lyes. Kairó magyarázatot kér Kairó Az EAK sürgős magyarázatot kért az amerikai kormánytól az­zal a hírrel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok újabb 12 Phantom típusú vadászbombá­zót szállít Izraelnek, s további szállítmányok jóváhagyását mér­legeli, a szóbanforgó tranzak­cióról a keddi New York Times számolt be. Az Egyesült Államok — mu­tat rá az Al Ahram az egyip­tomi álláspontot ismertetve — fi­gyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az EAK-ba irányuló állítólagos szovjet fegyverszál­lítások ürügyén indított izraeli kampány igazi célja a Bizton­sági Tanács határozatának sza­­botálása, a megszállt arab terü­letek kiürítésének megtagadása Izrael fokozódó katonai támo­gatása a rendezés érdekében ki­fejtett politikai erőfeszítések kudarcához vezet és a folytató­dó izraeli megszállás miatt előre látható összecsapás eszkalációját jelenti”. Az Al Gumhurija rámutat: az Egyesült Államok egyfelől bé­kéről beszél, másfelől viszont olyan agresszív lépéseket tesz, amelyek homlokegyenest ellen­tétesek a politikai megoldást­­ cél­zó béketárgyalásokkal. E lépé­sek közé tartozik a földközi­tengeri 6. flotta megerősítése is. A „Szaljut“ űrállomás A Szovjetunióban Föld körüli pályára­­ elbocsátott „Szaljut” tudományos űrállomás

Next