Orosházi Hírlap, 1972. október-december (17. évfolyam, 115-152. szám)

1972-10-01 / 115. szám

Kádár János elvtárs beszéde a Tervhivatal jubileumán Kádár Janos felszólalásában átadta a Központi Bizottság szí­vélyes üdvözletét és jókívánsá­gait az Országos Tervhivatal és a tervezéssel foglalkozó más szervek vezetőinek és munka­társainak, köszöntötte a kitün­tetett dolgozókat, majd a terv­­gazdálkodás bevezetésének tör­ténelmi jelentőségéről szólt.­­ Ez olyan időpont volt né­pünk és az ország történetében, amikor hatalomra jutott a mun­­kásosztály, kezdetét vette a szo­ciális­ átalakulás, és az elmélet gyakorlattá vált. Ezzel a nagy történelmi kezdettel az ellent­mondásos és anarchikus kapita­lista fejlődést Magyarországon felváltotta a jövő szocialista, tu­dományos megtervezése. A tár­sadalmi összefüggés oldaláról megvilágítva: a gazdálkodás alapja, indító és mozgató ereje, célja a tőkés profit helyett a tár­sadalom általános érdeke, a fel­szabadult dolgozó nép érdeke lett — mondotta. — A szocialista tervgazdálko­dás a szocializmus építésénél­ nemzetközi, közös törvénysze­rűsége. Munkásforradalmat, szo­cialista forradalmat győzelemre vinni, annak céljait megvalósí­tani, a szocialista társadalmat felépíteni tudományos, szocialis­ta tervgazdálkodás nélkül nem lehet. O­lyan történelmi korban élünk, amelyben mind több és több nép lép a szocializmus út­jára. Az átmenet formái a szo­cializmusba a nemzeti sajátossá­goktól függően változatosak. De mindazokra a népekre, amelyek már ezen az úton járnak, és azokra is, amelyek a jövőben erre az útra lépnek érvényes, hogy szocializmus tudományos tervezés és tervszerű gazdálko­dás nélkül nem lehetséges! — A szocialista tervgazdál­kodás valamikor elmélet volt, a gyakorlatban először a Szov­jetunióban vezették be. Em­lékszem a Szovjetunió első öt­éves tervének nemzetközi fo­gadtatására. A szocialista terv­­gazdálkodás bevezetése és meg­valósítása osztályban­­, és a Szovjetunió első ötéves tervét ennek megfelelően, a maguk módján kétkedéssel fogadták az imperialisták. Azóta viszont a világ megtanult egy új fogal­mat, új szót, a szocialista terv­gazdálkodás eszméje és ereje az egész nemzetközi közvélemény előtt győzött.­­ A szocialista tervgazdálko­dás döntő sikerét bizonyítja ha­zánk 25 éves tapasztalata is, mutatott rá Kádár János és ki­emelte, hogy a tervgazdálkodás segített eltüntetni a háborús pusztítások nyomait, döntő sze­repet játszott a szocialista tár­sadalom gazdasági alapjainak lerakásában, megszilárdításá­ban és szerves alkotó eleme a szocialista társadalom teljes felépítéséért folyó munkának. — Hazánk a munkáshatalom, a néphatalom a szocialista terv­­gazdálkodás eredményeként erősödött. Lenin a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom kez­deti szakaszában hangsúlyozta, hogy a népgazdasági terv a párt második programja. A terv mé­lyen­ érinti a párt politikáját, az ország politikai és társa­dalmi fejlődését. Az eszmét a széles milliók gondolkozásuk­ban úgy mérik, ahogyan az a gyakorlatban megvalósul. Kádár János elimeréssel be­szélt a tervezés tudományos megalapozottságának, módsze­reinek, technikájának fejlődésé­ről, és hangsúlyozta, hogy a gazdaságirányítás reformja hoz­zájárult a tervszerűség, a szo­cialista tervgazdálkodás erősödé­séhez. Felhívta a figyelmet, ar­ra, hogy nagyfontosságú a számítástechnika, de az nem pótolja a marxista módon gon­dolkodó, kommunista meggyő­ződésű, a szocialista rendszer­rel és célokkal rokonszenvező alkotó emberek szellemi munká­ját.— A tudomány és a szocializ­mus—, hogy hasonlattal éljek — egy test, egy lélek, nem le­het egymr­ástól elválasztani. Ha valahol, a­kkor itt érvényes az, hogy az eméletet és gyakorlatot állandóan fejleszteni kell. Ez elengedhetetlen nemcsak az öt­éves tervek készítése idején, hanem a tervezés minden fázi­sában. A tervhivatal előtt álló fel­adatokra és a magasabb szín­vonalú tervezésre utalva ki­emelte, hogy az Országos Terv­hivatal legyen a Központi Bi­zottság, a kormány és egész né­pünk számára is olyan mérő­műszer, amely népgazdasági összefüggésekben ellenőrzi, ho­gyan valósulnak meg a tervek. A közeljövőben a parlament elé kerülő terv-törvényj­avasl­at­ról szólva Kádár János el­mondta, hogy a tapasztalatok szerint az Országos Tervhivatal hatáskörét növelni kell. Állami munkánk korszerűsítésével össz­hangban ez lehetséges és szük­ségszerű. Kádár János emlékeztetett arra, hogy a Központi Bizottság fog­lalkozik a kongresszusi hatá­rozatok végrehajtásának tapasz­talataival. — Ha most pillanatfelvételt készítünk a főtevékenységünk­ről, annak irányáról, nyugod­tan megállapíthatjuk, hogy az országban a hatalom szilárd, érvényesül a párt vezetése, a szocialista népgazdaság alap­jai erősek, a szocialista terme­lési viszonyok megbízhatóan működnek, az emberekben meg­van a munkakészség, a bizako­dás, ha az anyagi eszközök nem is elegendőek, a legszük­ségesebbekkel rendelkezünk. Most már reális alapja van an­nak, hogy arról beszélhessünk: hogyan tud Magyarország még előbbre lépni a közepesen fej­lett országok sóréból. Kádár János elismerően be­szélt a gazdasági eredmények­ről, a beruházási intézkedések kedvező hatásáról. Rámutatott, hogy a szocialista mezőgazda­ság ma már érezteti erejét. Az állami gazdaságok dolgozói, a termelőszövetkezeti parasztok, a kedvezőtlen időjárási nehézsé­geket is leküzdötték, biztató eredmények ígérkeznek. Szólt arról, hogy világmére­tekben mindinkább a szocializ­mus javá­ra alakulnak az erővi­szonyok. Ez is kedvező körülmé­nyeket teremt a tervgazdálko­dás történelmi tapasztalatainak további hasznosításához, célja­ink eléréséhez, népünk boldo­gulásához. — A belső és külső feltételek tehát jók. Nyugodtan dolgoz­hatunk és kell is dolgoznunk Népünk szocialista jövője biz­tosítva van — jelentette­­ki Ká­dár János, akinek beszédét nagy tapssal fogadták az ünnepség résztvevői. (MTI) után, egyedül a többieknek is. Ez a döntés nem folyt természe­tesen vita nélkül: ma már vilá­gos, hogy könnyebb — bárme­lyik ágazatban — gyártás-sza­kosítást bevezetni a fejlesztés szakaszában, mint amikor már gyártanak valamit. A felszerszá­­mozott, jól begyakorolt sorozat­gyártásról nehéz lemondani és nehéz is eldönteni, melyik or­szág, melyik gyára kapja meg végül is a szakosodás jogát. Éppen ezért ebben az ágazat­ban is lépésről lépésre halad majd a szakosodási program tel­jesítése, hiszen ráadásul renge­teg a különböző rendeltetésű, kisebb-nagyobb gép is. Külön­ben­ Zakopánéban az ÉLGÉP, a többi között szakosodott a 60 & 100 tonnás toronydarura, a 160 kg-os felvonóra, a 3 és 5 köb­méteres hidraulikus betonfoga­dóra, 1000 literig a betonkonté­nerre, a betonkeverő kocsira és a 60, illetve 120 köbméter/óra teljesítményű betongyárra. .Nem kis részben ebből is következik, hogy az ÉLGÉP idei szocialista exportja kb. 15—20 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál. A flexi-sztori A szakosodási program, ame­lyet Zakopánéban elfogadtak az érintett országok, s nem kevés­bé az OZMOSZ-ban kialakult szoros kapcsolat biztonságossá teszi a jövőt az ÉLGÉP számá­ra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell nap mint nap új megoldásokon godolkodni, új le­hetőségeket keresni, vagy a je­lentkező új gondokat megoldani. Az ÉLGÉP például az utóbbi években kifejlesztett egy kor­szerű vibrátort, (talajtömörítő­nél és betonozásnál használják), amelynek ma már a miniatü­rizált változatát is elkészíthet­ték, hála is a EVIG-ben elké­szült kisebb motornak, illetve a kohászat által produkált kisebb öntvényháznak. A vibrátort kü­lönösen az egyik alkatrésze miatt, az ún. flexibilis tengelye miatt, használná nagyon szíve­sen a szovjet és az NDK építő­ipar. Sőt, ma már nemcsak több­ezer vibrátort várnak a gyártól (szakosodhatna is erre a termék­re a gyár) hanem több tízezer flexi-tengelyt is — szólóban. A hazai gumiipar és a dróthúzó­művek azonban jelenleg nem tud több nyersanyagot adni az ÉLGÉP -nek a flexi-tengelygyár­­tás bővítéséhez. Most keresik a megoldást, de nemcsak Ma­gyarországon, hanem a Szovjet­unióban és az NDK-ban is. Ér­kezett is nemrégiben egy javas­lat a Szovjetunióból: a tengely­hez szükséges gumirészeket ők tudnák szállítani, tehát a ma­gyar gumiipar többlettermelé­sére nem lenne szükség. Ha eb­­ben megegyeznek és dróthuzalt is sikerül szerezni, akkor itt a szakosodás legkorszerűbb válto­zata — a részegység-szakosodás szerveződhet meg a szovjet, az NDK és a magyar építőgépgyár­tók között. Ez az integráció elmélyítésé­nek mindennapos gondja (más ágazatban is), a nyersanyag, a szakértelem, a megoldás, a ter­melő kapacitás legjobb ered­ményt adó kombinációját — és a mindenki számára legelőnyösebb kombinációját megkeresni és megszervezni. Gerencsér Ferenc Magyar—NDK közös nemesítésű kukorica NDK kitüntetést kapott Németh János szegedi kutató A Szegedi Gabonatermesztő Kutató Intézet és az NDK-beli Edmburgi Növénytermesztési és Nemesítési Kutató Intézet, a szo­cialista országok közti tudomá­­nyos együttműködés keretében, közösen, ötven—ötven százalé­kos részvételi arányban, új, nagy termő­képességű silókuko­ricát állított elő. Az NDK-ban tavaly államilag elismert „Beke 270” hibridkukorica nemesítése és elszaporítása hazánkban Né­meth Jánosnak, a szegedi intézet főosztályvezetőjének nevéhez fű­ződik. Munkájáért a Német De­mokratikus Köztársaság Erdé­szeti és Mezőgazdasági Minisz­tériuma a „Szocialista Munka Kollektívája’’ kitüntetéssel ju­talmazta. A kitüntetést az NDK nemzeti ünnepén, október 7-én nyújtják át. A Beke 270 silókukorica vető­magjából hazánkban tavaly 100 tonnát állítottak elő, az idén pe­­dig már 2500 holdon folytattak vetőmagszaporítást a pápai, a mezőfalvi, a dalmandi, a Felső­nyomási Állami Gazdaságban, valamint a földeáki Kossuth, a makói­­ Úttörő, az orosházi Béke Tsz-ben. Ennek eredményeként körülb­elül 4000 tonna vetőmag áll rendelkezésre, amit a baráti országba szállítunk. (MTI) Békési kesergő .Biztosítani a­­­ békésiek helyben foglalkoztatottságát, az iparosítással előmozdíta­ni az urbanizációt, kielégí­teni a helyi iparral a lakos­ság szükségleteit és ezzel emelni népességünk anyagi és kulturális ellátottságának színvonalát.” Az egész célkitűzés nem új, mégis megérdemel néhány szót, mivel ezt a Békés Nagyközség Tanácsa szeptember 30-i ülésén újólag fontos feladatként jelöl­te meg munkájában. Ezért friss. A helyi, valamint a megyei tanácsnál dolgozó olvasó szá­mára bizonnyal nem is jelent szenzációt, de talán máshol új csengéssel hat Az iparosításra való törekvés a tanács közös jószándékából ered, s ez ugyan­úgy érvényesül ma már, me­gyénk más nagyközségében is. Egyszerűen arról van szó, hogy­ha egy városiasodó nagyköz­ség területén a munkásosztály­hoz tartozás a lakosság foglal­koztatott részére jellemzővé vá­lik , akkor e terület vala­mennyi dolga ilyen, vagy­ olyan áttétellel a tanács gondja is lesz. Szándékkal ragadtam meg a békésiek törekvését és nem olyan várost példázok, mint Bé­késcsaba, ahol „aki mozog, már üzembe, intézménybe megy’’, hanem olyan nagyközséget, melynek említése az olvasóval a termőföld illatát is érezteti. Ez a tipikus tanyás, búzavetéses terület ma sem iparvidék, de a­­ lakosság túlnyomórészt az ipar­­­­hoz kapcsolódik. A budapesti gy­árakhoz, a békéscsabai üze­mekhez, ktsz-ekh­ez, a maradék: tsz-tag és egyéb kategória. Bé­késen sincs már „tiszta paraszt család”, mindenünnen valame­lyik tagja jár iparba is, ha mindjárt szezonmunkára is. Ke­rékpáron, vasúton, gyalog jár­nak a munkába — a fiatal munkásosztálynak egy osztaga él itt. Hány ilyen osztag van a 29 és fél ezres tanyás megyé­ben? Azért időztem ennél a témá­nál hosszabban, mert jelzi, nem lehet csak a nagyvárosok­ra korlátozni a munkások élet­­körülményeivel, helyzetével­­ foglalkozó felméréseket­, köz­­véleménykutatásokat — s a tényleges tetteket sem. Békésen az elmúlt évtizedben lassú, de határozottan kedvező fejlődés indult el, új ipari üzemrészek települtek. Az elmúlt ötéves tervben a békési ipari termelése megduplázódott, a dolgozó la­kosságon belül az iparban fog­lalkoztatottak aránya túlsúly­ba került. Az elvándorlás meg­szűnt és a távoli ingázók szá­ma csökkent, mivel egyre je­lentősebb lett a békéscsabai iparral való munkakapcsolatok kiépítése, valamint a Bélkés vonzáskörében levő kisközségek­ben felszabaduló munkaerőnek a békési ipari üzemekben való foglalkoztatása. És most mint­ha elvágták volna. Jóllehet, nem tartjuk brilliáns megoldás­na­k az úgynevezett „módern gyarmatosítást­” ,a helyi több száz és ezer dolgozót foglal­koztató üzemek fővárosi telep­hellyé való kinevezését, ám a szükségszerűség rávisz az egyet­értésre. Hogy mégis a naposabb oldallal kezdjem, hadd példáz­zam a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár békés gyárát. Harminc harminckét millió forintos be­ruházást kapott új szerelőcsar­nok építésére és különféle szerszámgépek beállítására. E beruházásokhoz a megyei tanács 10 millió forinttal járult hozzá Az építkezési munkák megkez­dődtek, 1975. év végére a dol­gozók létszámát a jelenlegi 500- ról 750-re emelik. A békési szakmunkásképzéshez a megyei tanács csaknem 3 millió forint költséggel járult hozzá. Ez a meglevő munkaerő számára biztonságos foglalkoztatást nyújt Mi hát akkor a gond — szin­te hallom a kérdést. Probléma, hogy a békéscsa­bai üzemek a Békésről be­járó dolgozói után, il­letve a békési telepednken lévő létszám után nem járulnak hoz­zá arányosan a gyermekelhe­lyezési intézmények fejleszté­séhez. Ebben a megyei szervek­ közreműködése határozottabbb­ lehetne. És hadd címezzem to­vább a békésiek gondját azok­nak, akiket illet. A tanácsülés állásfoglalásában ez áll: az­­ ideiglenes bizottság véleménye továbbra is az, hogy az üzemek város- és községfejlesztési hoz­zájárulását utalják át annak a községnek, ahonnan a munka­erő származik. Sajnos a jelenle­gi pénzügyi szabályozás ezzel ellentétes és emiatt a munka­erőt adó település gondjai meg­­­oldhatatlanok. Jelenleg több mint 1200 békési dolgozó jár be mindennap békéscsabai munka­helyükre. Ezek hazahozatala nem lehet közvetlen cél, inkább a közlekedésben, a gyermekek elhelyezésében kell egészsége­sebb megoldást találni. Nem ábrándokra gondolnak a tanács­vezetők sem. Ők se tudják ,hogy Békésből nem le­het egy másik Csepelt csinálni. Csak szeretnének kiszakadni hátrányos helyzetükből. A fél­ttel lobbanó fényt­ olykor elolt­ja egy-egy rendelet, egy vi­déknek szánt sorompó. A kor­mányhatározat szerint a jelen­leg Békésbe települő ipari üze­mek kedvezményes hitelt kap­hatnak ugyan, de vissza nem tértendő dotációt már nem. Ez a megoldás nem segíti elő a bu­dapesti üzemekkel való tárgya­lásokat a letelepedéssel kapcsola­­ban, így „csavarodott” ki a bu­dapesti Csavarárugyár idetele­pítése is. Jól jött volna az ösz­­szes gondjaival együtt, hiszen a távoli munkahelyekre eljáró dolgozók szám­a ma is megha­ladja a kétezret. Ezek jórészé­­re nem lehet úgy számítani, hogy elhagyja új munkahelyét és Békésen vállal munkát. De akik kitartottak a békési lakó­hely mellett, azoknak biztosíta­ni kell és tudnánk is biztosíta­ni annak lehetőségét, hogyha akarnak, helyben vállalhatnak munkát. Ugyanakkor a vonzás­körből is számítanak munkaerő feleslegre. Szóval bonyolult szakaszát él­jük a vidék iparosításánál­. Persze ez a bonyolultság nem azért jelentkezik, hogy ráncolt homlokkal beszéljünk róla. Azért szóltunk, mert közös ügyről van szó. Az üzemeknek sem mindegy az, hogyan él, művelődik az a munkás, akivé mind drágább gépeket és igé­nyes termékek készítését bízzák; hullat­ árad­tan, három órás utazás után kezdi-e a munkát. Vagy éppen frissen, kipihenve, vidáman áll munká­ba. Hogy ennek a szervezeti meg­oldása még a jövő méhében rejlik? Bizony annak látszik , de kihagyni a számításokból nem lehet többé. Bocskár János

Next