Orosházi Hírlap, 1976. október-december (21. évfolyam, 79-104. szám)

1976-10-02 / 79. szám

Kádár János találkozott a Libanoni KP főtitkárával Kádár Jáncs, bt. MSZMP KB első titkár­a pénteken fogadta a hazánkban tartózkodó Nicolas Chaoui-t, a Libanoni Kommu­nista Párt főtitkárát A szívélyes, elvtársi légkör­ben, az internacionalista szo­lidaritás szellemében megtar­tott találkozón Véleménycserét folytattak a két párt kapcsola­tairól, áttekintették a nemzet­közi helyzet, a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom időM&ert kérdéseit. Különös fi­gyelmet fordítottak a közel-keleti helyzetre, a libanoni válság problémáira. Rámutattak, hogy a liba­noni vérontás a közel-keleti helyzet rendezetlenségének, az imperia­lista körök, az izraeli agresszió, az arab reakció mesterkedésé­nek következménye. Állást fog­laltak a vérontás azonnali be­szüntetése, a válság politikai rendezése mellett. Elítélték Iz­rael terrorakcióit és a libanoni pártok köré vont­ blokád­ját. Hangsúlyozták, hogy a libanoni válságot csakis a libanoni nép oldhatja meg, minden külső be­avatkozás nélkül. Újabb erőfe­szítésekre van szükség, hogy az arab haladó, antiimperialista erők elhárítsák az imperializ­musnak Libanon egysége és szu­verenitása, az arab nemzeti fel­szabadító mozgalom ellen in­dított támadásait Megállapították, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt és a Libanoni Kommunista Párt kapcsolatai tovább mélyültek, a marxizmus,leninizmus és a proletár internacionalizmus szel­lemében. Kádár János kifejez­te az MSZMP, a magyar nép szolidaritását a libanoni kom­munistákkal, s más haladó, ha­zafias erőkkel, valamint a Pa­lesztina­ felszabadító mozgalom­­mal. A megbeszélésen részt vett Nádim Abdel Samad, a Libano­ni Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a KB tit­kára, Georges Batal, a KB tag­ja. Jelen volt Győri Imre, az MSZMP KB titkára és dr. Nagy Gábor, a KB külügyi osztályá­nak helyettes vezetője. (MTI) Lénia-rend a kozmonautáknak Nyikomij Podgornij, a Szovjet­­­­unió Legfelsőbb Tanácsa elnök­ségének elnöke pénteken a Kremlben kitüntetéseket nyúj­tott át a Szojuz—21 és a Szojuz —22 űrhajósainak. „Mindkét űr­repülés ragyogóan teljesítette az­­ eléje állított feladatokat, ismét hozzájárult a világűr birtokba­­ vételéhez” — mondotta Podgor­­­­nij. Podgornij az űrrepülések sike­­r res befejezése és a magas kitün­tetések átnyújtása alkalmából tolmácsolta a kozmonautáknak Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP i KB főtitkárának forró üdvözle­tét. Lenin-renddel és — másodíz­ben — „Arany Csillag” érdem­éremmel tüntették ki Boriz Volinovot és Valerij Bikovsz­­kijt, akik másodszor jártak a világűrben. Lenin-rendet, Arany Csillag­­érdemérmet és „A Szovjetunió űrrepülője” jelvényt kapott Vi­­talij Zsolobov és Vlagyimir Aksz­jonov. Egyúttal megkapták .,A Szovjetunió Hőse” címet is. Nekik ez volt az első űrutazá­suk. I SWfiPO vezetője Kissingernél Sam Nujoma, a namíbiai felszabadítási mozgalom (SWAPO) veze­tője találkozott Kissinger amerikai külügyminiszterrel New York­ban (Telefotó — AP MTI — KS) Puja Frigyes megbeszélései Puja Frigyes külügyminiszter pénteken New Yorkban találko­zott Hamilton Shirley Amera­­szinghe Sri Lanka-i nagykövet­tel, az ENSZ-közgyűlés XXXI. ülésszakának elnökével. Majd Donald Jamieson kanadai kül­ügyminiszterrel A találkozón a közgyűlés napirendjén szerep­lő kérdésekről, valamint a két­oldalú kapcsolatokról tárgyal­tak. (MTI)­­j Üdvözlő távirat A Ciprusi Köztársaság nemze­ti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, a­z Elnöki Tanács elnöke tá­viratban üdvözölte Makariisz érseket, a Ciprusi Köztársaság elnökét. (MTI) Erősödő szt­rájk­mozgalom Izraelben Izrael súlyos gazdasági válsá­­­­got él át, amelyet főként ka­­­­tasztrofális mértékű expanziós­­ politikája idézett elő — jelentet­­­­te ki a L'Humaniténak adott in­­­­terjújában David Khenin, az Iz­­­­raeli Kommunista Párt Politikai­ Bizottságának tagja, a Központi­­ Bizottság titkára. a­ területi terjeszkedés politi­kája megnövekedett katonai ki­­­adásokat von maga után. Ezek a kiadások a nemzeti költségvetés 60 százalékát teszik ki. A kor­mány állandóan emeli az adó­kat és elzárkózik a dolgozók kö­veteléseinek teljesítésétől. Az országban elégedetlenség alakult ki, erősödött a sztrájk­­­­mozgalom. Az­ izraeli kommunis­ták kiveszik részüket ebből a harcból. Varsóba utazott a laoszi párt­és kormány­küldöttség A laoszi párt- és kormánykül­döttség, amelyet Kaysone Phom­­vihane, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság minisz­terelnöke vezet, pénteken Szó­fiából Varsóba utazott. A vendégeket a repülőtéren Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az államtanács elnöke, Sztanko Todorov, a miniszter­­tanács elnöke és más párt- és állami vezetők búcsúztatták. A látogatásról közös közle­ményt adtak ki. Emlékezés egy nagy forradalmárra Jacques Duclos, a francia­ kommunisták egyik legendás hí­­­­rű vezetője, aki tavaly tavasszal­­ távozott az élők sorából, mo­s­t lenne nyolcvanesztendős. Szü­letésnapján nemcsak szűkebb pátriájában emlékeznek rá, ha­nem mindenütt a földön, ahol szép, emberi eszmékért dobban a szív. „Bemutatkozásként — írta emlékiratai budapesti kiadásá­hoz — el kell mondanom a ma­gyar olvasóknak, hogy munkás vagyok, szüleim szegények vol­tak ... 13 éves koromban cuk­rászdásként kellett megkeres­nem a kenyeremet, majd 1912- ben, 16 évesen, elmentem Pá­rizsba, a fény városába ...” A fiatal munkás számára a fény városa jó ideig az árnyak városa maradt. Szűkebb szülő­földjénél is jobban, töményeb­ben tárult fel kutató tekintete előtt a szegények, az elesettek­ mérhetetlen szenvedése, kiszol­­­gáltatottsága. Olyan alkat volt,­­ akit nem elégítettek ki maguk a­­ jelenségek, az okokra is szenve­­­­délyesen kíváncsi volt. A sors I jóvoltából hamar kielégíthette ezt az érdeklődését is: nagyon fiatalon találkozott a szocialista munkásmozgalommal, általa pe­dig olyan elmékkel, mint Ana­­tole France és Jean Jaurès. A nyugat-európai forradalom egyik legnagyobb iskoláját járta ki a fiatal munkás az elmaradt „igazi” iskola helyett. Miután felismerte, új rend születik Oroszországban, az 1920-ban megalakult Francia Kommunista Pártnak Duclos alakító tagja lett. Szónoki, politika, tehetsége korán kitűnik. 1926-ban már képviselő és pártja központi bi­zottságának tagja, a harmincas években a népfrontmozgalom, a fasiszta megszállás alatt az el­lenállás egyik vezetője. 1959-ben a Francia Köztársaság szenátora, tíz évvel később az FKP elnök­jelöltje — az államfői tisztségre. Minden vonatkozásban gazdag, tartalmas élet jutott e nagyszerű harcos osztályrészéül. Azok kö­zül való volt, akik nem egysze­rűen élik, hanem formálják is a történelmet. (KS) Brezsnyev—Raul Castro találkozó Njeonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára pénteken találkozott Raul Castróval, a Kubai Kom­munista Párt Politikai Bizott­ságának tagjával, a Központi Bizottság másodtitkárával, aki átutazóban a Szovjetunióban tartózkodik. Leonyid Brezsnyev és Raul Castro megállapították, hogy sikeresen fejlődik a sokoldalú testvéri együttműködés a Szov­jetunió és Kuba között és ki­cserélték nézeteiket e kapcsola­tok további kiszélesítésének és elmélyítésének egyes kérdései­ről. A találkozó során megvi­tattak több olyan időszerű nem­zetközi problémát is, amelyek összefüggenek a szocialista ál­lamoknak a nemzetközi bizton­ság megszilárdítására irányuló erőfeszítéseivel, az államok bé­kés együttműködésének fejlesz­tésével, a szocialista országok és a fejlődő országok kapcso­latainak megszilárdításával. A találkozót a szívélyesség és teljes kölcsönös megértés jelle­mezte. (MTI) ENSZ-közgyűlés Előtérben a dél-afrikai problémák Az ENSZ közgyűlésének vitá­jában továbbra is a figyelem elő­terében állottak a dél-afrikai problémák. Edom Kodjo, togói külügyminiszter szerint „egyes tagállamok önző érdekeiket a nemzetközi kötelezettségek fölé helyezik és nem veszik figye­lembe az ENSZ-tilalmakat a fajüldöző rendszerekkel ápolt kapcsolataikban”. Al Szabah,­­Kuvait külügymi­nisztere arra emlékeztetett, hogy a Biztonsági Tanács döntései gyakran nem követik az ENSZ- közgyűlésen kialakuló többségi álláspontot. Ennek példája, hogy a dél-afrikai rendszernek a szer­vezetből való kizárását 1974-ben (nyugati részről) megvétózták. Fejszál, Szaúd-Arábia külügy­minisztere volt eddig az egyetlen arab küldött, aki „dicséretre mél­tó” kezdeményezésnek minősí­tette az USA és Nagy-Britannia dél-afrikai terveit. Az afrikai országok képvise­lői általában fenntartásokkal, vagy­­ éles bírálattal illették az USA Afrika-politikáját a Bizton­sági Tanács Namíbiával foglal­kozó vitájában. Garba nigériai külügyminisz­ter kijelentette: „Tekintélyt köl­csönöznek a Vorster-rendszer­­nek, nem azért, mert hajlandó eleget tenni a világközösség na­­míbiai igényeinek, hanem az­ért, mert kétes módon bekapcsolódik a zimbabwei kérdésbe A fajül­döző rendszer nem állíthatja, hogy hozzájárul a zimbabwei rendezéshez, amikor egyidejűleg megerősíti a faji megkülönböz­tetésen alapuló uralmát , Namí­biában.” Abdel Meguid eavintomi nagy­követ a Biztonsági Tanács gya­korlati intézkedéseit sürgette Dél-Afrika ellen. Abdellatif Ba­llal, Algéria képviselője hangoz­­­­tatta: „Nem lehet megoldani sem Namíbia, sem Zimbabwe problé­­­­máját anélkül, hogy ne foglal­­­­kozzanak a dél-afrikai faji meg­­­­különböztetés kérdéseivel is”. Dél-Afrika és a nyugati nagyha­­­­talmak kapcsolatai tagadhatatla­nul hozzájárultak a fajüldöző rendszer fennmaradásához — mondotta. Az USA ENSZ-küldöttsége cá­folta a mauritiusi nagykövetnek a Biztonsági Tanács előző ülé­sén elhangzott vádjait Washing­ton, a NATO és Pretoria össze­játszásáról. A cáfolat szerint az USA nem garantálta Dél-Afrika határait, nem nyújt katonai se­gítséget Pretoria namibiai ural­mának fenntartásához. Harminchatezer halálos áldozat Libanonban „A libanoni hadsereg kötelé­kei és a libanoni (a konzerva­tív) erők alakulatai pénteken reggel a Kahale-Aley körzetben megsemmisítették az ellenség két erődjét” — jelentette be a jobboldali erők parancsnoksága. A jobboldali alakulatok „folytat­ják előrenyomulásukat célpont­­jaik felé”. Basir Gemajel, a jobb­oldali erők egyesített parancs­­­­nokságának vezetője pénteken­­ reggel Aley körzetébe utazott — közölték Bejrútban. A palesztinok és a libanoni ha­­­­zafias erők ellenőrzése alatt ál­­­­ló Alay körzetét a jobboldali­­ erők támadásával egyidőben szí­­­­riai páncélosok közelítették meg,­­ és ágyúkkal, valamint rakéták­kal lőtték Aley városát és a sz­omszédos Bhamdum telepü­lést. Palesztin források rámutatnak, hogy a Szíriai alakulatok a hegy­vidéki offenzívában 400 harcko­csit vetettek be. Bejrútban olyan értesüléseket is közöltek, hogy a kedden kezdődött nagyszabású támadássorozat előtt a Libanon­ban állomásozó szíriai haderők létszámát 13 000 főről 21 000 főre, a harckocsik számát 300-ról 300- ra növelték. A szíriai kormány az offen­­zíva megindulása után tárgyalá­sokat és tűzszünetet ajánlott fel a palesztin erőknek azzal a fel­tétellel, hogy a gerillaegységek az összes frontokról visszavonul­nak a palesztin menekülttábo­rokba. Az immár 18 hónapja tartó libanoni polgárháború eddig több mint 36 000 halálos áldozatot szedett. Szovjet—francia találkozó Andrej Cromiko, a Szovjetunió külügyminisztere, New Yorkban találkozott Louis de Guiringard francia külügyminiszterrel. A baráti légkörű megbeszélésen a két külügyminiszter a francia— szovjet kapcsolatokról tárgyalt. A szovjet, illetve a francia veze­tés nevében kifejezték készségü­ket, hogy a két ország nemzetközi kapcsolataiban továbbra is kitart az enyhülés politikája mellett, amely már eddig is kézzel fog­ható eredményeket hozott Euró­pa politikai diétában.

Next