Ország-Világ, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1958-01-07 / 1. szám
A New York Herald Tribune december 16-i számában Margaret Higgins párizsi keltezésű cikket írt ezzel a címmel: »Amerika ítélet alatt«. A cikk a NATO-államok kormányfőinek és külügyminisztereinek párizsi értekezletéről szólt és felmérte az Amerikai Egyesült Államok külpolitikai helyzetét az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének legutóbbi ülésszaka s a párizsi NATO-konferencia tükrében. Azoknak a nehézségeknek a kimutatásával, amelyekkel az Egyesült Államok delegációja az ENSZ- ben találkozott és annak a bizalmatlanságnak a jellemzésével,amelybe az Egyesült Államok politikája NATO konferencián ütközött, megálalapította, hogy az Egyesült Államok kül- és belpolitikája nagyon kritikus próbatétel alatt áll. Ezt a cikket azon a napon olvastam, amikor háromhónapi New York-i tartózkodás után hazaindultam Budapestre. A New Yorkban töltött három hónap alatt az amerikai közhangulat rendkívüli arányú megváltozásának voltam tanúja. Bizonyára nem túlzok, ha azt mondom, hogy korunk egyik legrendkívülibb élménye , Amerika hangjának ez a megváltozása. A változott hang ma még zavaros, de sejthető, hogy tisztulása merre vezet. Most ezt a zavarosságot mutatom be. Egyik este New York utcáin sétálva, arra lettem figyelmes, hogy mellettem öreg nénike tipeg. Pár pillanat múlva fiatal pár — 18—20 éves fiú és leány — egymás kezét fogva, s levetett cipőjüket kézben lábalva, harisnyában, csúszkáló ugrálással suhant el mellettünk, elénk szaladt, visszafordult, mögöttünk újra majd előre suhant, s a nénikét majdnem elsodorta. Az öregasszony felém fordult s megbotránkozva mondta: olyanok ezek, mint a szputnyik. A szputnyik szó, így, oroszos kiejtéssel bevonult az amerikai nép szókincsébe. A mesterséges bolygónak Amerikában ez lett a neve, de bizonyára nemcsak Amerikában, hanem a föld egész kerekségén, minden nép szóhasználatában. A szó átvételével együtt az amerikai nép azokban a napokban megértett valamit, valamit, ami az első pillanatban számára rettenetes lehetett. Évtizedeken át a vezető körök hivatalos propagandája azt akarta elhitetni az amerikai néppel, hogy az Amerikai Egyesült Államok legyőzhetetlen fölénnyel a világ első tudományos, erkölcsi és katonai nagyhatalma. szputnyik hírére összeomlott ez az illúzió, s a kiábrándulás szinte pánikot keltett. Az egyik nagytekintélyű politikai folyóirat egyik novemberi számában az olvasóknak a szerkesztőséghez írt levelei között láttam ilyen megjegyzést: »Ki az optimista és ki a pesszimista ma Amerikában? Az optimista az, aki úgy számol a gazdasági helyzet romlásával, hogy azt PÉTER JÁNOS: Mi szól Hozzá AMERIKA ! hiszi: két év múlva két dollár lesz a kenyér fontja Amerikában. A pesszimista az,,aki arra számít, hogy két év múlva két rubel lesz a kenyér fontja Amerikában Eisenhower elnök betegségével kapcsolatban is jelentkeztek a zavaros hangok. Tudom, hogy a szocialista országok sajtója Eisenhower betegségével kapcsolatban olyan hangon és módon írt, ahogy az a második világháború Eisenhowerének kijárt. De nem így az amerikai sajtó. A kegyetlen cinizmus minden változatával találkoztam. Láttam New York-i napilap első oldalán olyan fényképet Eisenhowerről, amely az elnök riadt tekintetét tükrözte, s alatta a szöveg azt mondta, hogy az elnöknek nem jutott eszébe az egyik sajtókonferencián a saját hadügyminiszterének vezetékneve, hanem csak a keresztneve. Tekintélyes publicisták latolgatták, nincs-e itt az ideje az elnök lemondásának. Volt olyan hang, amely azt a kérdést vetette fel, nem addig kellene-e az elnöknek gondoskodnia helyettesítése vagy utódlása megoldásáról, amíg megvan a képessége annak megítélésére, hogy a mostani viszonyok között és mostani állapotában meg tud-e felelni a rendkívüli követelményeknek. Heteken át gondja volt az amerikai sajtónak, hogy az elnök betegségére való tekintettel az európai NATO szövetségesek hajlandók-e későbbre halasztani a december közepére tervezett párizsi kormányfői konferenciát. Ha a Fehér Ház sajtókonferenciáján elhangzott a kérdés, Eisenhower részt vesz-e a párizsi NATO konferencián, akkor erre először az volt a válasz, attól függ, hogy az európai szövetségesek későbbre halasztják-e a konferenciát. Az európai szövetségesek válasza az volt, hogy a konferenciát mindenképpen megtartják december közepén. Ezután az előbbihez hasonló újabb kérdésre a Fehér Ház sajtókonferenciáján az volt a válasz, hogy Amerika képviselete attól függ, vajon az európai szövetségesek Eisenhower betegségére való tekintettel megelégszenek-e külügyminiszteri konferenciával vagy ragaszkodnak kormányfői konferenciához. Erre Európából az volt a válasz, hogy ragaszkodnak a kormányfői konferenciához, és ha Eisenhower elnök nem tud részt venni Amerika képviseletében, megelégszenek Nixon alelnök személyével. Az amerikai sajtó ezután a várakozás hosszú napjai alatt hol találgatta, hol javasolta Nixon utazását Párizsba. Billy Grahamé, az evangélistáé a zavar más jellegű hangja. Az Ország-Világ olvasói közül talán emlékeznek némelyek arra, hogy Billy Graham fényképét lapunk valamely legelső száma közölte. Ez az evangélista ma az amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb személye. Evangélizációs előadásait tíz- és tízmilliók hallgatták. A szputnyikok Után Grahamnak elhangzott egy rádióbeszéde. Saját fülemmel hallottam beszédében a következő három tételt. Az elsőt ilyenféleképpen fogalmazta meg: tudatában van-e Amerika annak, hogy a Szovjetunióból irányított lövedékkel bármely pillanatban romba dönthetik? A második ilyenféleképpen hangzott: fennáll annak a lehetősége, hogy Amerika a Szovjetunió »bábállamává« válik. Harmadik tételét egyenesen vezető politikusokkal folytatott beszélgetésekre való hivatkozással mondta ki: az amerikai politika az előtt a választás előtt áll, hogy vagy elfogadja nemzetközi tárgyalásokon a Szovjetunió javaslatait vagy atomháborúba bocsátkozik. Ennek a hangzavarnak az alaptónusa sajtóban, rádióban, előadásokban és Eisenhower előadássorozatában is az, hogy a Szovjetunió megnyerteá versenyt. A vita a különböző hangok képviselői között csupán az, hogy a technikai tudományok versenyét nyerte-e csak meg a Szovjetunió vagy a fegyverkezési versenyt is, s a fegyverkezési versenyben minden téren győzött-e vagy csak egyes ágazataiban; a vita középpontjában álló kérdés pedig az, hogy a Szovjetunió előnye behozható-e, s ha egyáltalán behozható, mikor és milyen feltételek mellett. Ez az alaptónus ma még azzal jár együtt, hogy az uralkodókörök a fegyverkezési verseny fokozását hirdetik. Ez a katonai kiadások növelésével s az adók emelésével jár együtt. Az U. S. News and World Report című folyóirat ezekkel összefüggésben gazdasági válságtüneteket jósol ez év tavaszára. A hangzavar tisztulásának is vannak már jelei. Nemcsak az egyszerű emberek körében, vezető körökben is egyre erősebben hangzik az új tárgyalások felvételének követelése a Szovjetunióval. A moszkvai javaslat kormányfők új tárgyalására vonatkozóan ma még ellenállásba ütközik washingtoni körökben, bár szemmel láthatóan egyre erőtlenebb ellenállásba. De nem kétséges, hogy a javaslat előbbutóbb elfogadásra talál. Elfogadásra talál, mert nem is lehet másként.