Ország-Világ, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-17 / 7. szám
Jobbat, többet, takarékosan... Új beruházás nélkül, a gépek teljes kihasználásával több terméket állítanak elő a Pamutfonó Ipari Vállalat miskolci gyárában. Az eddigi három műszak helyett, elsőnek az iparban megszervezik a négy műszakot, és 6+2, naptárilag folyamatos munkarendet vezetnek be. Három műszak napi nyolc órát dolgozik, ezalatt a negyedik műszak pihenő napot tart. A dolgozó hat nap után nem egy, hanem két napot pihen, s munkaideje — azonos bér mellett — heti negyven órára csökken. A folyamatos termelésre — amely április 1-én veszi kezdetét — gondosan felkészültek a gyárban: új munkásnőket tanítanak be és levizsgáztatják a munkába lépő ipari tanulókat . (MTI — Fotó — Birgés — Urbán — Lajos György felvételei) A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola növénytermesztési eredményeinek köszönhető, hogy már kora tavasszal az üzletekbe kerülnek a keresett primőrök. A Főiskola budai telepén érdekes kísérleteket folytatnak a nyári növények téli termesztésére, s az eredmény a képen látható: szépen fejlett paprikát terem télen a tó. A kísérletezések főként annak a meghatározására irányulnak, mennyi hőre és fényre van szüksége a növénynek a fejlődéshez. Ez nemcsak azért fontos, mert a hő- és fényadagolás túllépése károsan hathat a növényre, hanem mert a túlfűtés pénzpocsékolás ki tudná számbavenni, mennyi bosszúságot és kárt okozott már egyes alkatrészek és háztartási cikkek hiánya. A »Gábor Áron« kohóipari technikum diákjai, a Diósgyőri Gépgyárakkal arra szerződtek, hogy öntési gyakorlataik alkalmával olyan cikkeket gyártanak, melyeket költséges voltuk és kis tételszámuk miatt a nagy gyárak nem vállaltak. Tűzhelyalkatrészek, kis satuk, többféle alumínium- és vasöntvény háztartási gép alkatrész kerülnek ki az iskolából. Képünkön: a kohász technikusok a gyakorlati órán — munka közben . Akik legyőzték Szibéria telét égtelen hómezők, apró faházikók, száguldó kutyaszánok és cammogó barna medvék: ez Szibéria? Eddig is tudtam, hogy már nem ilyen. Mégis maradt bennem valami a régi olvasmányokból, érdekeseknek tartottam ezeket az emlékképeket mindaddig, míg személyesen nem tekintettem be a bátor szibériai emberek kemény, küzdelmes életébe, a hatalmas terület jellegét megváltoztató munkájukba. Majdnem tízezer kilométeres téli repülőutunk végcélja a bratszki vízierőmű volt, amelyről először az SZKP XX. kongresszusa idején hallottam. Azóta Bratszk, ez a szibériai őserdőben felépült város világszerte közismert lett. Nevét elsősorban az az erőmű tette ismertté, amely az utóbbi időben már árammal látja el a körülötte felépült, vagy épülőben lévő alumíniumipari, fémipari, és faipari kombinátokat, amelyek mindegyikére ráillik a »legnagyobb« elnevezés. Államférfiak, ipari szakemberek, no meg újságírók százai keresik fel Bratszkot, és a tapasztalatok nyomán a kapitalista sajtó is, mint a gazdasági fellendülés egyik példaképét emlegeti. Lenin GOELKO terve harminc erőmű volt, amelyek összkapacitása nem érte el a kétmillió kilowattot, H. G. Wells ezért Lenint fantasztának nevezte — mondta Szergej Georgijevszkij, a városi pártbizottság titkára. — Most csak a mi erőművünk kétszeresen múlja felül a lenini elképzeléseket A bratszki erőmű vezérlőterme. Az irányításhoz a teljes felépítés után sem kell több négy embernél (Folytatás a 6 — 7. oldalon) .