Ország-Világ, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1967-01-25 / 4. szám

e­mber álma Nem is lépett, lebegett. Mint áld átúszta a megáradt folyót, de maga sem hiszi még, hogy sikerült.­­Nem is tudtam, figyel-e szavaim­ra? Aztán egyszer csak felnevetett: — Itt van a táskámban a fekete cipő. Barna cipőben vezényeltem. * Mennyi álmot őriznek az emberek. Szerényeket és vakmerőeket. Van, aki bevallani sem meri álmát, csak ha már teljesült. De van olyan álom, amelyet már megszületésének pillanatában be kell valla­ni, mert különben soha nem lesz belőle valóság. Mert teljesüléséhez az kell, hogy az álmodozó tervekké fegyelmezze szertelen álmait, hogy odaálljon az emberek elé, mintha pőre lenne, de szégyen nélkül, vál­lalva együttérzésüket vagy ellenszenvüket. Géczy Olga álma: »Karmester leszek!­» Három évvel ezelőtt végezte el a Zeneművészeti Főiskolát. Ének­­tanári és karvezetői képesítést szerzett; kinevezték a VIII. kerületi Homok utcai általános iskolába énektanárnak. Mit tehet egy zenerajongó fiatal tanár, akinek nem elég a tanári munka, nem elég, hogy kórust alakíthat. . . karmester akar lenni? Zenekar nélkül? Sorra kérdezte tanítványait: ki tanul zenét? Kinek a testvére ta­nul zenét? Ki ismer tehetséges, hangszeren játszó gyereket? A kapott címekre levelet írt: »Értesítelek, hogy a Homok utcai ál­talános iskolában zenekar alakult. (!) Ha kedvet érzel a zenekari munkához, jelentkezz te is... Próba ekkor és ekkor .. A próbán aztán­­kiderült, hogy a zenekar többé nem fikció, léte­zik, valóban. A neheze persze csak ekkor kezdődött. Mert igaz, hogy Géczy Ol­ga elvégzett egy karmesteri kurzust Kóródi Andrásnál, harminc férfi és egy nő társaságában, s ott jó minősítést kapott, de ugyan hol tanít­ják, hogy miként kell zenekarrá érlelni azt a vegyes kis társasá­got, amelyben tétova kamasz, éttermi zenész tehetséges fia és negye­dik elemista kislány egyaránt megtalálható? (»Ott ült a széken, ár­tatlan szemekkel, és a lába nem ért le a földig...«) * — Velük együtt tanultam én is . . . * — Táboroztunk is, Űrkúton. Vakmerő vállalkozásnak tűnt elő­ször, de nagyszerűen sikerült. Az úr­kúti iskolában szereztünk szállást, a VIII. kerületi napközi­ tábortól huszonöt ágyat. Sikerült kialkudni az ellátást, úgy, hogy tíz napra háromszáz forintba került. Ismertek és szerettek bennünket a faluban. Sokat énekeltünk és mindennap rend­szeresen próbáltunk. Csupán egyszer maradt el a próba, egy kirándu­lás miatt. Senki sem örült ennek, és én boldog voltam. Lehet azt elfe­lejteni, hogy egy­­fiam­ sírva fakadt, mert elégedetlen volt a játékával? — Külföldi meghívásunk is volt már. Három napig­­turnéztunk­ Csehszlovákiában. Három nap alatt négy koncertet adtunk. — Nyáron lengyel útra készülünk. Krakkóban lenne néhány fellépésünk, azután négy nap a Tátrában ... ^ M­eghívó A Józsefvárosi Művelődési Klub és a Nemzeti Múzeum Igazgatósága szeretettel meghívja önt és kedves családját a múzeum I. emeleti kanda­ló­ termében vasárnap­­:12 órakor tartandó zenés délelőttre. Műsor: Vivaldi: D-dúr fuvola verseny, Vivaldi: a-moll fagottverseny, Kodály: Epigrammák. Kodá­r: Intermezzo. Közreműködik: Szabó Mária (fuvola), Kovács János (fagott) és a Józsefvárosi Ifjúsági Vonószenekar, Viniczeyné Géczy Olga vezényletével. A termet megtöltötte a közönség. Az első sorban Kodály Zoltán foglalt helyet. Ezen a téli vasárnap délelőttön nagy megtiszteltetés érte a zene­kart és a karmestert. Izgalomtól fűtött és néha ettől megremegő pro­dukciójukat tapssal jutalmazta a Mester, s a kis koncert után részlete­sen elemezte teljesítményüket, felhívta figyelmüket néhány hibára. A karmesternek bemutatta ,a karmesteri pálca helyes használatát. — Csak két hete van pálcám... Eddig kézzel vezényeltem. — A zenekarnak a pálca hegyén, nem az ujjak végén kell éreznie a hangokat — mondta a Mester, és azt tanácsolta Olgának, tornásszon rendszeresen, naponta ... A karmester-jelölt meghatottan mondott köszönetet minden taná­csért, s csak útban a Rózsa-presszó felé vette észre: — Te jó ég! Barna cipőben vezényeltem. * Minden vasárnapi koncert után a Rózsa-presszóban találkozik a zenekar. Gyümölcslevet isznak, ha van rávaló, jutalom-szendvicseket esznek, és megbeszélik, mi volt jó, mi nem. A gyerekek úgy figyelik Olgát, mintha most is vezényelne. Gyerekek? Megnőttek már, alaposan. Az egykori kis pirosharis­­nyás is nagylánnyá serdült. Hívják is némelyiket, más zenekarba, olyanba, ahol nem málnaszörpöt, de pénzt is adnak. S hogy maradnak, ez csak azt jelentheti, hogy ötven-száz forintnál van nagyobb összetar­tó és vonzerő is. Talán úgy is mondhatnánk, hogy ők, a gyerekek az elsőik, akik igent mondtak Géczy Olga karmesterségére. Némethi G­yörgyi Hétköznap Kodály Zoltán és felesége a koncerten Érdemes... (Marosi László felvételei)

Next