Ország-Világ, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-04-01 / 13. szám

A kommunisták kezdeménye­zésére indult meg az élet. S a párt vezetésével jutottunk el oda, hogy most már harmadik esztendeje a gazdasági reform elvei szerint dolgozunk, építjük a szocializmust. A kommunis­ták segítettek abban, hogy mi­közben újjáépítettük az orszá­got, leromboltuk a régi társa­dalmi rendet. Hogy azután a következő esztendőkben új or­szágot és új társadalmat épít­sünk. Hadd idézzek a régi jelsza­vakból: „Lesz magyar újjászü­letés!”, „Azé a föld, aki meg­műveli!”, „Fizessenek a gazda­gok!”, „Földet vissza nem adunk!”, „Ki a nép ellenségei­vel a koalícióból!”, „Nem a tő­késeknek, a népnek építjük az országot!”. Mind valóra váltak. A szocialista forradalom meg­valósult. Igaz, az előrevivő út korántsem volt olyan töretlen és egyenes vonalú, mint köz­vetlenül a felszabadulást kö­vető években. A kommunista eszme nagy erejét, harcosainak állhatatosságát mutatja, hogy a súlyos hibák, mulasztások el­lenére is nagy eredményeket szült a nép alkotóereje. A hi­bák nem tanulság nélkül va­lók, s az eredmények részét ké­pezik mai helyzetünknek. Az 1956-os nehéz és veszedelmes napok után pedig megújult a magyar élet. Az 1957 utáni esz­tendőkben az MSZMP úgy nyúlt vissza a felszabadulást követő évek politikai tanulsá­gaihoz, hogy alkalmazásuknál figyelembe vette a szocialista építés új feltételeinek sajátos­ságait. Ez a politika meghozta gyü­mölcseit. Egyre nagyobb töme­gek előtt vált nyilvánvalóvá, hogy a magyarság érdekei megfelelnek az internaciona­lista eszmének. Egyre inkább a jövőhöz, a szocialista társada­lomhoz igazítjuk elképzelésein­ket. A hatvanas évek elejére leraktuk a szocializmus alap­jait. Nem, nem azt jelenti ez, hogy ma már könnyű az élet, s mindenkinek jut mindenből elegendő. Sokkal több nehéz­séggel kell megküzdeni az or­szágnak is, az egyes állampol­gárnak is, m­int szeretnénk. Nincs azonban már kizsákmá­nyolás a mi hazánkban, nincse­nek egymással ellentétes érde­kű osztályok, s nem él nálunk senki, aki ne találhatná meg boldogulását a nép boldogulá­sával együtt. „Aki nincs elle­nünk, az velünk van!” — fo­galmazta meg az új jelszót Ká­dár János. S ez a politika ve­zetett el oda, hogy egyre töb­ben vannak velünk. S nem­igen akad olyan ember az or­szágban, aki a mostani ünnepen visszatekintve a negyedszázad­ra, függetlenül attól, hogy mi­ként­ alakult az ő egyéni sor­sa, ne érezné, hogy a régi vi­lág pusztulása új lehetőségeket hozott a néptömegek számára. Ma már az életszínvonal összehasonlíthatatlanul maga­sabb, mint a második világhá­ború előtti utolsó békeévekben, 1945-ben, vagy akár 1957-ben volt. Ha nem is olyan nagy mértékben, mint az jólesne, esztendőről esztendőre valami­vel jobban élünk. Tény, van­nak nálunk jóval gazdagabb államok, ahol az életszínvonal magasabb. Jobb az életszínvo­nal, de nem jobb a társadalmi rendszer. Csak a vakok, s na­gyon elfogultak tagadhatják, hogy Magyarországon soha nem éltek ilyen jól és ilyen szaba­don az emberek, mint a mosta­ni esztendőkben. Nagy, nagy eredmény ez egy olyan ország­ban, ahol nagyarányú volt a nyomor, az analfabétizmus, s „ezernyi­féle népbetegség, sza­pora csecsemőhalál” tizedelte a népet. Az évfordulón, mintegy jel­képes kilátóról jól látni mind­ezt. A kelenföldi új lakás ab­lakából azonban nemcsak ha­sonló otthonokra nyílik kilátás, hanem látszanak azok is, akik még mindig lakásra várnak. Tanult százezrek vitatkoznak azon, mit kell tenni, hogy tíz­millió ember valóban művelt legyen. Az emberek egészsé­géért és boldogulásáért is so­kat kell még fáradozni. Hu­szonöt esztendő minden ered­ménye kelti a reményt, hogy azokat a célokat, amelyeket mostanában tűztünk ki magunk elé, éppúgy elérjük, mint ahogy a ma már történelemnek szá­mító programokat megvalósítot­tuk. Növekvő hitü­nk a világban Mi bízunk magunkban, s nem alaptalanul. A kis Ma­gyarország ezekkel az eredmé­nyekkel elismerést szerzett ha­zánk határain túl is. Elsősor­ban negyedszázaddal ezelőtti felszabadítónk, s azóta is tán­toríthatatlan barátunk, a Szov­jetunió rokonszenvét és bizal­mát bírjuk. A szocialista or­szágok testvéri közössége ve­lünk együtt ünnepel. Számos ország van a világon, ahol te­kintélynek örvend a Magyar Népköztársaság. Ahogy nem volt könnyű a harc idehaza, úgy nem volt könnyű a nem­zetközi élet porondján sem. Ne­gyedszázaddal ezelőtt úgy em­legették Magyarországot, mint a hitleri Németország utolsó szövetségesét. A soviniszta, a nagy imperialista hatalmakhoz dörgölődző Horthy­ Magyaror­­szágot felváltotta a népek kö­zötti békéért és barátságért munkálkodó népi magyar ál­lam. Ezen az úton járt a ma­gyar külpolitika, jóllehet az imperialista provokációk újra és újra próbatétel elé állítot­ták. Az ország nemzetközi te­kintélye éppen elvi, a provo­kációknak nem engedő politi­kája nyomán erősödött. Nem­csak a baráti országokkal vált szilárdabbá a barátság, hanem a más társadalmi rendszerű országok vezetőivel folytatott megbeszéléseken is egyre ered­ményesebben képviselhettük a békét szolgáló, a nemzetközi biztonságot megszilárdítani kí­vánó külpolitikai elképzelése­inket. A Magyar Népköztársa­ság a jubileumi ünnepnapok idején 78 országgal áll diplo­máciai kapcsolatban, ezek kö­zül 76-tal nagyköveti szinten. Ezenkívül két országgal­ konzuli kapcsolatokat tartunk fenn, működik három főkonzulátu­sunk, két ENSZ-missziónk, egy UNESCO-missziónk és egy misz­­sziónk a Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség amellett. Mindez azt bizonyítja, hogy hazánknak sikerült a világ előtt kivívni a megbecsülést. A krónikás az ünnep elő­estéjén átlapozva az Ország- Világ legutóbbi példányait, az új Magyarország történetéről szóló dokumentumsorozatot, így summázhatja a tanulságokat. És aztán elábrándozik. Az író­asztal lábánál ott játszik a fia — 16 hónapos — , onnan indul, ahová mi eddig értünk. Vajon az ötvenedik évfordulón mi­ként, hogyan tekintünk majd vissza a mára? A krónikás ab­ban bízik, hogy az újabb hu­szonöt esztendőről is beszá­molhat majd egy dokumentum­sorozatban az Ország-Világ ol­vasóinak. Azt kívánja, hogy a mai olvasók közül minél töb­ben érjék meg azt az ünnepna­pot is. Bizton reméli, hogy ak­korra még messzebb jutunk azon az úton, amelyen 1945. április 4-én elindulhattunk. A krónikás, aki felelevení­tette a múltat, nagyon bízik a jövőben. Úgy érzi, hogy opti­mizmusa megalapozott. Ezen a negyedszázados fundamentumon csak még szilárdabb, még impo­­zánsabb negyedszázad épülhet. I

Next