Ország-Világ, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-51. szám)

1970-07-01 / 26. szám

növésűek. De Ali Ravanduzi még nálam is magasabb egy fejjel, ami azt jelenti, hogy le­het úgy 1 méter 90. Ráadásul kövér, nagy­darab ember és ál­landóan mosolyog. — Szóval itt van Barzani fő­hadiszállása? — Most már a Kurd Demok­rata Párt központja van itt — helyesbít Ali Ravanduzi. — De nemcsak erről neveze­tes Nauperdam, hanem arról is, hogy március 11-én itt írták alá a megállapodást a bagdadi kor­mány képviselőivel — ezt már dr. Mahmud Oszmán mondja, aki egyébként orvos, 1962-ben végezte el a bagdadi egyetemet, de sohasem praktizált, mert a diploma kézbevétele után nyom­ban a partizánok soraiba lépett. S egyszerre itt van Barzani is. Mellette két nagy fia: Idrisz és Maszud. A kurd szabadsághar­cosok egyenruháját viseli, min­den rangjelzés nélkül. Mond­hatnám azt is, hogy a hegyből lépett elő, hiszen otthona egy he­gyi barlang és úgy hiszem, nem tévedek, ha arra gondolok, hogy ennek a barlangnak a hegy má­sik oldalán is van kijárata. Sok ilyen barlang akad a kurd he­gyekben. A 68-ik évében járó partizán­vezér nem mutatja korát. Haja, bajusza fekete, és az a hamis­­kás mosoly, amit a róla készült képekről ismerünk, most is fe­lénk villan. Leülünk a folyóparton, erős teát hoznak, hatalmas testű ma­darak húsából falatozunk, ame­lyekről kérdezés után kiderül, hogy nem sasok vagy griffma­­darak, hanem egyszerűen tyú­kok, amelyek ilyen nagyra nő­nek itt a kurd hegyekben. Kölcsönös bizalomra van szükség — Ez nem az első tűzszünet, nem az első békemegállapodás. Az elmúlt tíz esztendőben, mi­óta a polgárháború kirobbant, többször is sor került megegye­zési kísérletre. Miben különbö­zik ez az előbbiektől? Mi a biz­tosíték arra, hogy tartósabb lesz azoknál? — volt az első kérdésem. — Ami eddig történt, azzal meg lehetünk elégedve — vála­szolta Barzani. — Irak egész te­rületén elcsendesedtek a fegy­verek, s megkezdődött a felgyü­lemlett bajok orvoslása. A köz­ponti kormányban öt kurd mi­niszter kapott helyet. — A márciusi megállapodás autonómiát ígér a kurdoknak az általuk lakott területen. Mi tör­tént ezen a téren? Barzani egy kicsit elgondol­kodott, majd lassan, megfontol­tan a következőket mondotta: — Nézze, az egyezmény négy évet ír elő a teljes megvalósí­táshoz. Legalább két-három esz­tendőnek kell eltelnie, hogy megmondhassuk: sikerült-e valóságba áttenni az egyezmény a papíron rögzített előírásait. Annyit azonban már most meg­mondhatok, ismerve a tíz év alatt felgyülemlett problémá­kat, nehézségeket, a mindkét ol­dalon kialakult bizalmatlanságot — keményen kell dolgozni azért, hogy elérjük, amit magunk elé tűztünk. De bízni kell, mert a kölcsönös bizalom elengedhetet­len feltétele az előrehaladás­nak. Ekkor dr. Mahmud Oszmán vette át a szót: — A kölcsönös bizalom mel­lett szükség van arra is, hogy tömörítsünk minden haladó erőt, annál is inkább, mivel a reakció a házon belül és házon kívül már egyesítette erőit el­lenünk. Gondoljon a januári összeesküvésre, amikor a hadse­regen és rendőrségen belül meg­húzódó ellenséges elemek tudo­mást szerezve a kormánnyal fo­lyó titkos tárgyalásokról, véres puccsal akarták elejét venni a kormánnyal kötendő megállapo­dásunknak. — Kikre gondol, amikor ha­ladó erőkről beszél? — Minden haladó emberre szükségünk van, de elsősorban az Iraki Kommunista Pártra és más demokratikus pártokra gondoltam, amelyeket be kell vonni a nemzeti frontba. A kom­munistáknak nemcsak azért van helyük a nemzeti frontban, mert jelentős erőt képviselnek Irak­ban, hanem mert nagyon sokat tettek ennek az egyezménynek a létrehozásáért. — Bagdadi tapasztalataim szerint nincs ilyen törekvés az uralmon levő Baath Párt részé­ről és a kommunisták számára kevés lehetőséget biztosítanak a legális politikai életben való részvételhez. — Mi harcolunk azért, hogy a kommunista pártot bevonják a haladó erők frontjába, mert mint mondottam, ez létérdek — feleli dr. Mahmud Oszmán. — Milyen harcra gondol ön? — Természetesen békés harc­ra — replikázik és közben sokat mondóan rám mosolyog, jelezve, hogy nem partizánharcra gon­dolt. — De meddig hajlandók el­menni ebben a békés harcban? — Addig, amíg ez a harc nem sérti a kormánnyal kötött meg­állapodásunkat. — Bagdadban olyan vélemé­nyeket hallottam, hogy ön lesz az Iraki Köztársaság kurd alel­­nöke. — Szó volt róla, de nem vál­laltam. Amint látja, visszatér­tem Bagdadból és így teljesen a párt ügyeinek szentelem min­den erőmet, a Kurd Demokrata Párt gyakorlati vezetése a fel­adatom elnökünk, Mullah Musz­­tafa Barzani irányításával. Mullah Musztafa Barzani te­hát nemcsak katonai, hanem po­litikai vezére is a kurdoknak. Elterjesztették róla, hogy ő val­lási vezető. Mullah ugyanis Ko­rán-tanítót, mohamedán papot jelent. Ám tévedtek, akik így gondolták. Mullah egyszerűen csak a keresztneve. Barzani briliáns katonai ve­zetőnek, legyőzhetetlen parti­­zánvezérnek bizonyult, s most a politikai harc eszközeivel kí­vánja folytatni a népe jogaiért vívott küzdelmet a Kurd De­mokrata Párt élén. Figyelmesen hallgatta Mahmud Oszmánnal való beszélgetésemet, s most is­mét ő szólt: Barzani üzenete — Úgy gondolom, hogy a mi harcunknak és eredményeinknek nemzetközi jelentősége is van. Azzal, hogy megoldottuk és fel­számoltuk a polgárháborút, az imperialistaellenes erőknek se­gítettünk világszerte. Ne vegye túlzásnak, ha azt mondom — amikor most egy magyar újság­íróval beszélgetek —, hogy nem­csak üdvözletemet küldöm ön­nel a magyar népnek, hanem ké­rem, tolmácsolja azt az üzenete­met is, hogy mi, kurdok, az önök oldalán állunk, az önök ügyét támogatjuk. gyunk, de a Mi kis nép va­harcunk segíti önöket, mint ahogy az önök bé­kéért és haladásért vívott harca segít bennünket. A nap már lemenőben volt és az úti program szerint még sö­tétedés előtt vissza kellett térni a Szalahadini üdülőbe, amelyet Szaladinról, az Oroszlánszívű Richardot legyőző kurd hősről neveztek el. Elbúcsúztam­ tehát Barzanitól, fiaitól, dr. Mahmud Oszmántól, Ali Ravanduzitól, a többi kurd harcostól és elin­dultunk visszafelé a száz hajtű­kanyaron át, százhúsz kilométe­res sebességgel, hogy a sötéte­dés ne érjen bennünket a he­gyi utakon, ahol a tízéves pol­gárháború emléke még túlságo­san friss ahhoz, hogy ezt a tilal­mat feloldja. F­orgács Marcell Gallala, egy jellegzetes kurd hegyi község főutcája „Pesmergák” . ..halai rászánták — így nevezik Barzani harcosait (MTI Külföldi Képszolgálat)

Next