Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-06 / 1. szám

LEVÁGOTT FEJEK AZ AGYOA - hátborzongató az Egyesült­­ Államokban • Mark Lade, a Kennedy-gyilkosság hát­terét felvázoló könyvéről nálunk is jól is­mert amerikai jogász és író új műve máris szenzáció az Egyesült Államokban. Az idő­zítés egyenesen félelmetes: a „Beszélgeté­sek amerikaiakkal” című kötet akkor jelent meg a könyvpiacon, amikor Nixon elnök döntése értelmében ismét megkezdték a de­mokratikus Vietnam bombázását és a My Lai-i tömeggyilkosság ügyében folytatott per tanúi szóról szóra olyan borzalmakról számolnak be, mint amilyeneket Mark Lane magnetofonja örökített meg. Mark Lane ugyanis hosszas beszélgetéseket foly­tatott harminckét amerikai fiatalemberrel, aki Vietnamban szolgált. Az Egyesült Álla­mokban, Kanadában, Franciaországban, Svédországban találkozott azokkal, akik dezertáltak a hadseregből, de azokkal is, akik megmaradtak a hadsereg kötelékében, s hajlandók voltak beszámolni élményeik­ről. Bevezetőjében írja: „Szavaik nyomán, amint a sokféle forrás kölcsönösen igazolta, s megerősítette egymást, hamarosan kiraj­zolódott a brutalitás képe . .. Most, hogy hónapokon keresztül beszélgettem volt ka­tonákkal, ha csak bemegyek egy szobába, könnyen felismerem, hogy a jelenlevők kö­zül ki járta meg a háborút és ki nem. A vietnami frontharcosok külsőleg is külön­böznek a többi embertől. Különböznek, mert valójában egészen mások .. Az alábbiakban az egyik magnetofon­beszélgetés teljes szövegét közöljük Mark Lane könyvéből, amely a közejövőben „A vietnami kaland ára” címmel jelenik meg '"S"Kossuth Kiáltónál. Lane: Hogy hívják? Roberson: Jimmy Roberson. Lane: És hová való? Roberson: Washingtoni vagyok. Lane: Hány éves volt, amikor a hadsereg kötelékébe lépett? Roberson: Tizenkilenc éves koromban je­lentkeztem. Lane: Járt középiskolába? Roberson: Igen. De nem fejeztem be. Otthagytam — átmentem estire. Akkor is esti iskolába jártam, amikor beléptem a hadseregbe. Már csaknem elegendő osztály­zatom volt ahhoz, hogy lezárják az utolsó évemet. Aztán, amikor bekerültem a had­seregbe, letettem valamiféle tesztvizsgát, amire azt mondták, hogy ha átmegy az em­ber, megkapja az érettségi bizonyítványt. Nekem azt mondták, hogy átmentem. Öt tárgyból tettem vizsgát, és elég jó pont­eredménnyel végeztem.­­Egy önkéntes a helyszínre érkezik Lane: Mikor jelentkezett katonának? Roberson: 1966. április elején. Lane: Hol kapta az alapkiképzését? Roberson: A georgiai Fort Gordonban. Lane: És hol részesült gyalogos kiképzés­ben? Roberson: Fort Jacksonban. Lane: Dél-Karolinában? Roberson: Igen. Olyan egységhez küld­tek, amely már Vietnamba készülődött. A kiképzés alatt zászlóaljjá alakultunk. Né­hány hónapot töltöttem ott, aztán hajóra szálltunk mi is, még néhány zászlóaljjal együtt. Lane: Hajóra — Vietnamba? Hajóval utaztak? Roberson: Aha. Huszonegy napig. Lane: És hol értek partot Vietnamban? Roberson: Vung Taónál. Ez közvetlenül a tengerparton van ... Éjjel értünk oda. Nem tudtunk kiszállni, így hát reggelig ott ros­tokoltunk, mielőtt átszállhattunk volna azokra az alkalmatosságokra. Tudja­­ a deszanthajókra. Lane: Mennyi ideig volt Vietnamban? Roberson: Egy évig. Lane: Tanúja volt az ottani harcoknak? Roberson: Hát, nem mindig. Tudja, az én egységem kiszolgáló jelleggel működött az­­ 1. gyaloghadosztály mellett. Híradósok vol­tunk ... Amikor átmentünk, azt mondták, hogy az év fele részét a csatamezőn fogjuk tölteni — összeköttetéseket létesítettünk. De volt egy csomó sofőr is a századunknál — teherautósofőrök —, a feletteseink azt mondták, hogy olyasmit is fogunk csinálni, amire esetleg ki sem képeztek. Hogy el kell majd végeznünk olyan dolgokat is ... szó­val, egyéb feladatokat, akár tetszik, akár nem.­ ­ Az első harci cselekmény Lane: Mikor látott először harci cselek­ményt? Roberson: Mindjárt az elején. De csak aknavetőtámadás volt, meg ilyesmi. Né­hány aknavetőtámadás. Lane: A maguk egysége ellen? Roberson: A körletünk ellen. De nem volt sok támadás — hébe-hóba megöltek néhány ürgét. Nem valami sokat... És az­tán, úgy nagyjából egy hónap múlva, hoz­zácsatoltak bennünket az 1. gyaloghadosz­tályhoz, és áthelyeztek Ozi An mellé, ahol nagy gyalogsági támaszpont volt. És mi­után odakerültünk, és mi is az ő fennható­ságuk alá tartoztunk, a hadosztálynál azt mondták, hogy azt kell tennünk, amit ők parancsolnak — az, hogy mi híradós egy­séghez tartozunk, nem jelent semmit, ne­künk is kell őrjáratra menni, meg hason­lók . .. Szóval, az ember nem szállhat szem­be a hadsereggel — úgy értem, egymaga nem. Már ami az ilyen dolgokat illeti .. . Így hát mi is mentünk nappali őrjáratra, amolyan gyalogsági ürgékkel, akik már régóta részt vettek a buliban, és sok min­denre megtanítottak. És azután mennünk kellett éjszakai őrjáratra is — úgy értem, a nappali őrjárat nem volt rossz, de aztán mennünk kellett éjszaka is, meg őrséget állni a lőszerraktáraknál, meg ilyesmi. És néhány hónap múlva valahogy kezdett for­ró lenni a talaj a lábunk alatt... Részt kel­lett vennünk­ egy nagy hadműveletben — irtó nagy hadművelet volt, „Cédrusdöntés”­­nek nevezték. Ez Saigontól körülbelül negy­ven mérföldnyire történt. Van ott egy nagy erdő, Huan San a neve, és az ellenség ott nagy erőket vont össze... Na és aztán megindítottuk a hadműveletet. Először én csak az utánpótlásnál ügyködtem — né­hányszor meg is támadták a szállító oszlo­punkat —, de aztán egy kicsit kihúztam a lutrit, mert belekeveredtem egy s másba. Olyasmit szívtam, amit nem szabad ... Lane: Maga szerint a fiúknak hány szá­zaléka szív „olyasmit”? Roberson: Úgy taksálom, legalább het­venöt százalékuk ... Akkor rámparancsol­tak, hogy vonuljak vissza, és álljak őrsé­get. És aztán egy kicsit zűrös is lett körü­löttem minden, mert belekeveredtem abba a dologba — kissé elvetettem a sulykot, nem vitás és már zúgott a fejem .. . Igazán az idegeimre ment az egész. Hallani sem akartam már róla. És meg is mondtam, hogy elegem van, tudja, ebből az utánpót­lási melóból, és azt akarom — szóval úgy értem, hogy tulajdonképpen azt se tudtam, mi az ördögnek vagyok ott. De aztán csak csináltam tovább — végeztem, amit kellett, őrséget álltam, meg minden, de eléggé oda-TESTIMONY FROM 32 VIETNAM VETERANS THEIR SHOCKING STORIES OF BEING TRAINED IN TORTURE TACTICS AND THEIR ACCOUNTS OF ATROCITIES AND MASSACRES THEY WITNESSED OR PARTICIPATED IN „Beszélgetések amerikaiakkal” — az amerikai kiadás címlapja I „Az ürgék hetvenöt százaléka füveket szív"

Next