Ország-Világ, 1974. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-18 / 38. szám

A rádió szeptember 23-tól 29-ig Tévé-levél Vészi Endre hőseiről Az elmúlt években újabb, érett alkotásokat felmutató Vészi End­re novelláiban gyakran szerepel­nek régi mellékutcák lakói, úgy­nevezett „szürke kisemberek”, akik lemaradtak a „forduló”­ban. E novellák igazi feszültségét azonban nemegyszer az adja, hogy bár az író részvéttel rajzol­ja meg hőseit, sorsukért nemcsak azokat bírálja, akik részvétlenek irántuk, hanem őket magukat is. Gyámoltalanságukért, amely mö­gött — néha — egyszerűen lus­taság lapul. Ama három Vészi-novella kö­zül, amelyeket Napok a három­százhatvanötből főcímmel, s Szán­tó Erika értő dramaturgi közre­működésével tévéjátékként lát­hattunk a képernyőn. A szere­lem napjai mindhárom hőse egy­szerre szánandó és ugyanakkor meg is bírálandó. Szánandó az asszony, mert ostoba, szánandó a férje, mert gyáva, és szánandó az „udvarló” is, mert nem tud mit kezdeni magával. De mind a hárman sokban tehetnek is helyzetükért. Más típus már Szlovák Lajos, A részvét napjai című elbeszélés (és tévéfilm) hő­se. Őt nemcsak feleségének hir­telen halála, hanem több más külső körülmény is nyomorítot­ta nevetségessé. De bár Szlovák­ban — Garas Dezső formálja meg e csúnya és furcsa Lajost, összetetten, kitűnően — van ön­irónia is (ami nemcsak rokon­szenves, hanem erőt adó tulaj­donság), Vészi éppen ezért rész­ben őt okolja azokért a szituáci­ókért, amelyekbe került. A sza­badság napjai megcsúfolt hőse — a Klottnadrágos — viszont teljes együttérzésünket érdemli ki. És bár Dégi István — önmagában igen érdekes az alakítása — ta­lán kicsit túljátszotta a figurát a hisztéria irányában, a néző az üdülőben vele egy szobába ke­rült két társa viselkedéséből is megtudja, hová tegye ezt az em­bert. Dózsa László emlékezetesen rajzolt meg egy provinciálisan „kivagyi” — a gyengébbeken él­vezettel ütő — minivilágfit, de talán még árnyaltabb a Balázs Péter által elénk hozott szoba­társ. Aki hajlamos ugyan arra is, hogy együtt sodródjon az ember­telenséggel, de aki azért belül bizonytalan ... lelkiismeretfurda­­lás gyötri. Kerényi Imre — Illés János mozgékony kamerája segítségé­vel — szuggesztíven rendezte meg Vészi Endre hol felháborító, hol groteszk (hol meg felháborí­tóan groteszk) „panoptikumá”-t. Alkalmat adott a kisebb szerepek alakítóinak — például Bálint Györgynek, aki egy portást ját­szott finom gúnnyal —, hogy va­lóban színészi munkát produkál­janak. Féner Tamás fotói kellő kerettel szolgáltak a minden szempontból kiemelkedő tévé­produkcióhoz. A. A RÁDIÓ ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMAI KOSSUTH RÁDIÓ: 4.25—7.50: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.05: Műsorismertetés. 10.00: Hírek. Idő­járás jelentés. 12.00: Déli Krónika 15.00: Hírek. Idő­járás jelentés. 17.00: Hírek. Idő­járás jelentés. 19.00: Esti Krónika. 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. PETŐFI RÁDIÓ: 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Idő­járásjelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 1800: Hírek. Idő­járásjelentés. (Az URH rádió is közvetíti) 20.00: Az Esti Krónika külön kiadása. ÍSzOPi Hírek. Időjárás jelentés. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) SZEPTEMBER 23. HÉTFŐ Kossuth rádió. 8.16: Mit üzen a Rádió? 8.51: Nép­dalok. 9.05: A Prométheusz-rejtély. 9.30: A hét ze­neműve. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Szimfonikus zene. 11.00: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.35: Tánc­zene. 13.20: Nóták. 13.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.30: Operettdalok. 14.44: Krúdy Gyula no­vellája. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Új felvételek. 16.05: Irószobám. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17-20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Az érdek és a társadalom. 18.00: Sajtókonferencia a fegyveres erőknél. 19.40: Mikrofonközelben — Sandle Show. 20.19: Liszt, h­­moll szonáta. 20.50: Népi zene. 21.30: Mi, férfiak. 22.20: F. Roland együttese játszik. 22.35: A XX. szá­zad gondolatai. 0.10: Kórusmuzsika. Petőfi rádió. 8.05: Operettrészletek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népi zene. 12.30: Művészlemezek. 13.03: Filmklub. 13.20: Operákból. 14.00: Kívánságműsor. 18.05: Külpoliti­kai figyelő. 18.20: Operákból. 19.13: A ma hullám­hosszán. 20.13: Kettesben . . . 21.13: Csajkovszkij: V. szimfónia 22.00: Operettkettősök. 22.30: A hét zene­műve. 23.15: Magyar együttesek felvételeiből. SZEPTEMBER 24. KEDD: Kossuth. 8.44: Harsan a kürtszó! 9.19: Adam: A longjumeau-i postakocsis. 10.06: Iskolarádió. 11.34: Haydn: D-dúr szimfónia. 12.35: Melódiakoktél. 13.45: Törvénykönyv. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.10: Egy ismeretlen Bartók­­lemez. 15.41: Népdalok. 16.05: Pro és kontra. 16.15: Szimfonikus költemény. 16.33: Rádiójáték. 17.05: Operákból. 17.45: Van új a Nap alatt. 18.00: Népi zene. 18.30: A Szabó család. 19.25: Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.58: Operettmuzsika. 21.39: Holnap közvetítjük. 22.30: Népdalok. 23.15: Vivaldi-concer­­tók. 0.10: Fúvószene. Petőfi rádió. 8.05: Népi zene. 8.45: Morley-kóru­­sok. 9.03: Könnyűzene. 10.00: A zene hullámhosz­­szán. 12.00: Zenekari muzsika. 14.00: Zenés délután. 14.00: Tánczene. 14.50: Találkozás a stúdióban. 16.00: Könnyűzenei Híradó. 16.36: Csúcsforgalom. 18-10: Itália. 18.40: Zenekari muzsika. 19.35: Bartók: Kont­rasztok. 20.28: Nótacsokor. 21.15: Műsor Szép Ernő­ről. 22.00: Hangverseny. 23.15: Zenés játék részle­tek. SZEPTEMBER 25. SZERDA: Kossuth rádió. 8.22: Szimfonikus zene. 9.00: A Prometheus-rejtély. 10.05: „Nyitnikék”. 10.40: Ope­rarészletek. 11.30: A Szabó család. 12.35: Tánczene. 13.20: Népi muzsika. 13.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.15: Harsan a kürtszó! 14.50: Kóruspódium. 15.15: Diáktarisznya. 15.50: Közv. bajnoki labdarúgó­­mérkőzésekről. H. félidő. 17.05: Külpolitikai ügye­lő. 17.20: Évfordulók nyomában. 17.45: Pro és kont­ra. 18.00: Zsoldos Imre trombitál. 18.13: Gondolat. 19.25: Hangszerszólók. 19.35: Hangverseny. 20.25: Népballadák. 21.20: Népdalcsokor. 22.20: Haydn­művek. 23.00: Versek. 23.25: Jazz. 0.10: Operakó­rusok. Petőfi rádió. 8.05: Slágermúzeum. 9.03: Népi zene. 9.30: Mi van a varázsdobozban? 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.00: Vezényel: Thomas Beecham. 12.30: Petress István műsora. 13.03: Beethoven: B- dúr trió. 14.00: Zenés délután. 18.05: Külpolitikai fi­gyelő. 18.20: Nemzetközi Gyermekdalverseny. 18.45: Föld és csillagok. 19.00: Közvetítés az O. Dózsa— Haladás bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 19.20: Ze­nés epizódok az Éneklő Ifjúság KISZ-táborából. 20.33: Félóra sanzon. 21.03: Munkamegosztás a ném­eti kutatásban. 21.22: A Rádió Dalszínháza. SZEPTEMBER 26. CSÜTÖRTÖK: Kossuth rádió. 8.22: Népejc zenéjéből. 8.50: A ma hullámhosszán. 9.30: Operettrészletek. 10.05: Iskola­rádió. 10.30: Balettszvit. 11.00: Mindenki Könyvtára. 12.35: Melódiakoktél. 13.42: Vita a korszerű mező­gazdaságról. 14.02: Kóruspódium. 14.09: Az Iskola­rádió műsora. 15.15: Decsényi János műveiből. 15.38: Rádiószínház. 17.06: Churchill: Hófehérke és a hét törpe. 17.13: Népzenei Magazin. 17.53: Körmikrofon. 18.18: Évfordulók nyomában. 19.25: Kritikusok fó­ruma. 19.35: Csajkovszkij: Anyegin. 21.00: Külpoli­tikai magazin. 23.00: Tánczene. 23.30: Népdalok. 0.10: Monyók Ildikó énekel. Petőfi rádió. 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Hans Hotter énekel. 9.30: Petress István műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Éneklő Ifjúság. 12.32: Bach, a-moll hármasverseny. 13.03: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.20: Dénes Vera gordonkázik. 14.00: Sport. 17.00: Alpár Gitta énekel. 17.15: Fúvószene. Brahms: Akadémiai ünnepi nyitány. 17.45: Sárdy János énekel. 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: Arany János dalai. 20.28: Rádiójáték. 21.12: Zenés ballada részletek. 22.00: Rádióhangversenyekről. 22.30: Nó­ták. 23.15: Zenekari muzsika. SZEPTEMBER 27. PÉNTEK: Kossuth rádió. 8.22: Örökzöld dallamok. 9.12: A Prometheus-rejtély. 9.32: Régi híres énekesek mű­sorából. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Kórusmuzsika. 11.00: Riportműsor. 11.10: Magyar előadóművészek Liszt-felvételeiből. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Táncze­nei koktél. 13.20: Népi muzsika. 13.45: Riportműsor. 14.00: Tudod-e? 14.25: „Nyitnikék”. 15.10: Magyarán szólva... 15.35: Népdalok. 15.45: Négy dal. 16.05: Nézőpont. 17.20: Az MRT Szimfonikus Zenekarának új felvételei. 17.42: Budapesti Művészeti Hetek. 18.02: Népi muzsika. 18.23: Vers és dal. 19.40: Ka­leidoszkóp­ az őszi erdőről. 20.53: Johann Strauss: Egy éj Velencében — részletek. 21.11: Slágermú­zeum. 22.20: Szimfonikus zene. 0.10: Rózsa Miklós filmzenéjéből. Petőfi rádió. 8.05: Beethoven-művek. 9.03: Ezer­egy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Operarészletek. 12.45: Rádiónovella-pályázat. 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől hatig. 18.05: Kül­politikai figyelő. 19.10: Éneklő Ifjúság Budapesten. 19.31: Balettzene. 20.28: A rock mesterei, 47. rész. 20.58: Láttuk, hallottuk. 21.18: Bach I. brandenburgi verseny. 21.40: Katedra. 22.00: Népdalok. 23.15: Rész­letek Kálmán Imre operettjeiből. SZEPTEMBER 28. SZOMBAT: Kossuth rádió. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Nép­zenei Magazin. 9.22: Etűdök zongorára. 10.06: A pár­duc — regényepizódok. 11.02: Yehudi Menuhin és Dinu Lipatti lemezeiből. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.12: Forradalmi dalok. 14.25: Új Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Verbunkosok, katonadalok. 15.30: A Middle of The Road együttes műsorából. 15.55: Labdarúgó-mérkő­zés közvetítése. 18.15: Hallgassuk együtt! 19.30: Örökzöld dallamok. 20.20: Szeretném magam meg­mutatni .. . Somogyvári Rudolf műsora. 21.10: Nép­dalok. 21.41: Bartók: Kontrasztok. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Századunk zenéjéből. 0.10: Me­lódiakoktél. Petőfi rádió. 8.05: Szöktetés a szerájból — rész­letek. 9.03: XX. századi kórusművek. 9.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.10: Francia muzsika. 13.03: Közművelődés Hevesben. 13.18: George Malcolm csembalózik. 14.00: Buda­pesti Művészeti Hetek. 14.44: Éneklő Ifjúság. 15.27: A Falurádió műsora. 16.20: Népi muzsika. 17.02: Ki­váncsiak klubja. 18.15: A Magyar Rádió Karinthy­­színpada. 19.00: Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti Színházat. 21.45: Nóták. 22.15: Új Beethoven lemez­­felvételek. 23.15: Tánczene éjfélig. SZEPTEMBER 29. VASÁRNAP: Kossuth rádió. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: MRT Magazin V. évfolyam. 7. szám. 10.03: Buda­pesti Művészeti Hetek. 11.10: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 12.15: Versek. 13.00: Operettrészletek. 13.38: Rádiólexikon. 14.08: Magyar előadóművészek Mo­­zart-felvételeiből. 14.44: Világlíra. 15.08: Szituációk — megoldások, xxm. rész. 16.13: Dönteni kell. 17.05: Nóták. 17.45: Riportműsor. 18.10: Szólistapa­rádé. 19.15: Kispolgárok — közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból. 21.41: Régi magyar dalok. 22.20: Részletek a Botrány Tahitiben című zenés játék­ból. 23.10: Turandot — részletek. 0.10: Éji zene. Petőfi rádió. 8.30: Népművészek a mikrofon előtt. 8.49: Az MRT Gyermekkórusa énekel. 9.00: Bizet: Dzsamila. 10.12: Mit hallunk? 10.40: Szívesen hall­gattuk. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.12: Bab­szem Jankó — meseopera. 14.00: Táskarádió. 15.00: Riportműsor. 15.30: Népdalok. 15.05: Hanglemez­gyűjtőknek. 17.05: Hogyan tanuljunk meg alkotni? VI. rész. 17.35: A Generál együttes slágereiből. 18.10: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. 17.30: Schu­mann: Spanyol szerelmi dalok. 18.50: Hol járt, mit csinált — riportműsor. 19.05: Színes népi muzsika. 20.15: Zsolnai Hédi sanzonestje. 21.19: Verdi: Aida — IV. felvonás fináléja. 21.30: Hangversenyközvetí­tés Plzenből. 23.10: Örökzöld dzsesszmelódiák. AGELKA ÁTALÁNYDÍJAS TV JAVÍTÁSI SZERZŐDÉSE* KÉNYELEM,BIZTONSÁG

Next