Ország-Világ, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-23 / 8. szám
Eleinte charlestont akartak táncolni. Nem mintha a saját korosztályukhoz illőnek tartották volna, az volt inkább a lényeg, hogy valami mást, a szalagavató bálokon már szinte félhivatalossá vált nyitó táncoktól eltérőt táncoljanak. Elhatározták, hogy nem angolkeringővel és palotással búcsúznak a gimnáziumi évektől. És akkor jött, illetve akkor hívták meg Ludmilla Kazakinát, akiről azt hallották, hogy nagyszerűen — és ami fő, gyorsan (hiszen a tanulás mellett nincs sok idejük) — tanít be táncot. Ludmilla jött és győzött, mert amikor megtudta, hogy a Veres Pálné gimnázium IV. b. osztálya orosz tagozatos, azt javasolta: ne charlestont, hanem „krumplicskát” táncoljanak. Az érettségizők, ahogy közeledik az év vége, néha 8—9 órákat ülnek az iskolapadban, nem is szólva az otthoni tanulásról. Nem volt hát könnyű időt találni a tánctanulásra. Meg aztán kiderült: a Mojszejev együttes világhírű táncát a kívánt tempóban „ropni”, ez komoly próbára teszi a lányokat. Szerencsére Ludmilla, aki a moszkvai Bolsoj tagja volt (amióta magyar feleség lett, a Balettintézetben tanít), a szakmai fogásokkal együtt olyan lelkesedést ültetett a táncosokba, hogy azok a Krumplicskát is szinte érettségi tételnek tekintették. Sokféle elfoglaltságuk mellett is vállalkoztak az eredeti zenei anyag megszerzésére, és a színes jelmezek öszszeállítására. Nem is maradt el a forró siukér. A tanári kar, a szülők és nem utolsósorban az iskolatársak — láthatóan, hallhatóan — együtt örültek az orosz tagozatosok „krumpliszedési” eredményének. (MIloH f Fttó: M int Irén ORSZÁG-VILÁG