Ország-Világ, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-09 / 6. szám

BUDAPEST TEGNAP, HOLNAP Finta József építész műtermében Természetesen a könyveknek éppúgy megvan a saját sorsuk, mint az épületeknek, a hidak­­nak, a városoknak. De igazi történetük mégis az embereknek van. Csakhogy a múlt, a jelen és a jövő hármas kapcsolódásában a szemé­lyes út, a megélt sors ad-e, adhat-e garanciát az eredményes tevékenységre?­­ — A második világháború zavaros végjátsz­mája idején Nagyváradról költözött fel a csa­ládom Budapestre. Édesapám magyar-latin tanár volt, elismert műfordító Erdélyben, s it­teni barátai azzal biztatták: a visegrádi gim­náziumban kap állást. A harcok azonban olyan gyorsan értek utol bennünket, hogy örülhe­tett, ha a család megélhetése helyett pusztán az életünkről gondoskodhatott. • Egy kis gellérthegyi lakásban négy csa­lád zsúfolódott. Kilencéves voltam, s ha mint afféle kamaszodó gyerek, kezdetben romanti­kusnak tartottam is a háborút, a budai Vár ostroma, a hidak fölrobbantása félelemmel és borzalommal töltött el. Néhány nappal Buda fölszabadulása előtt új lakás után kellett néz­nünk, szüleim kézen fogva vezettek le a mai Fehérvári úti piac környékére. Halottak, ló­tetemek, romba dőlt házak mellett botorkál­tunk, miközben egy percre sem szünetelt az ágyúzás, a lövöldözés. * A város felszabadulása. Vannak pillanatok, amiket a gyermeki emlékezet nem rögzít. Finta József számára a békét az első pesti ki­rándulás jelentette. Át a mai Szabadság-híd mellett vert szovjet katonai pontonon. Már tavaszodott, s a túlsó part, a Belváros isme­retlen titkokat kínált. Megfejtésükre aztán új­ra és újra a Lónyai utcai gimnáziumból in­dult el, de ezekből az iskolai évekből a mai építészeti feladatokhoz Finta József nem talál jelképes kapcsolatot. Annál inkább szívesen idézi föl azt a napsütéses kora délutánt, ami­kor egyetemi évfolyamtársaival kiült a Duna budai oldalán a megkopott, golyó- és grá­nátmarta lépcsősorra. Még nem épült újjá az Erzsébet-híd­ karcsú pilonja, amely valaha oly büszkévé tette az Erdélyből érkezett kis­fiút, most csonkán és megbillent félszegséggel állt a másik parton, mintha maga is sebesült katona lenne, aki egyszerűen a létével tilta­kozik a háború ellen. Szóval ott ültek a lép­csőkön, egyetemi jegyzetek, vonalzók, rajzo­kat őrző mappák hevertek körülöttük, s néz­ték a pesti házakat odaát. A pusztító belövé­­sek nyomán roskadozó Vigadót, a bombák ti­zedelte foghíjas palotasort, a sebtiben össze­foltozott Bristol szállodát és az agonizáló Tho­­net-házat. S akkor az egyik leendő építész, fiatalosan csapongó tervező készségét teremtő hajlandóságú fantáziával párosítva, így for­dult Finta Józsefhez: „Látod, az lenne csak a nagyszerű, ha a túlsó partot te építenéd újjá.” Ö akkor legyintett, képtelennek tartotta az ötletet. * — A hatvanas évek elején a főváros pályáza­tot hirdetett a pesti Duna-part újjáteremtésé­­re. A Petőfi-híd és a Lánchíd közötti szakasz kialakítására magam is beküldtem verseny­vázlatomat, s amikor munkatársammal, Kasz­­ta Dénessel első díjat nyertem, azonnal eszem­be jutott a diákköri jóslat... Akkor már a LAKÓTERV-nél dolgoztam, s túl voltam né­hány, a szívemhez nagyon közel álló felada­ton. Dunaújvárosban egy garzonházat tervez­tem, amelyre megkaptam első Ybl-díjamat. Ezután Salgótarján következett — talán ez volt életem legboldogabb korszaka —, ahol is a városmag-rekonstrukció keretében én ter­vezhettem meg azt az üzletházat, amelyért Állami díjjal tüntettek ki. E régebbi munkám szerves folytatásaként most dolgozom a nóg­rádi megyeközpont nyugati városrészének át­építésén. — A Duna-parti tervből, persze — ugyan­csak egy megnyert versenypályázat után — elsőként a Hotel Intercontinental megvalósí­tására kaptunk Kovácsy László belsőépítész kollégámmal megbízást. A szálló felépült, s ettől kezdve nem volt megállás. Akkor, 1963- ban harmincéves voltam, s hirtelen túl sok teher szakadt a nyakamba. Műteremvezető lettem, s ahhoz, hogy feladataimat maradék­talanul teljesíthessem, egy kicsit a pihenő­időm rovására kellett dolgoznom. Legfeljebb azzal vigasztaltam magam, hogy az egyik ne­héz munkával kipihenem a másikat. • A Váci úti Volga szálló után Pozsonyban megterveztem a Hotel Bratislavát, Brnóban a Hotel Voronyezsi, majd Budapesten a három nővér következett: a Forum, a Novotel és a Penta. Bécsben pedig egy banképület, ame­lyet nemrég avattak. Lényegében szerencsés­ is vagyok, olyasmit csinálok, amit szeretek, jóllehet mindig törekszem az útra, ami azért nem jár veszélyek nélkül. A kritikákból viszont megpróbálok erőt meríteni a következő fel­adathoz, mint most például, a Belváros egyik szép, talán a legszebb részének átépítésekor. * A térkép egyetlen jókora háztömb. A Váci ut­ca, a Régiposta utca, a Petőfi Sándor utca és a Párizsi utca kicsit szabálytalan négyszöge. A tíz éve megszületett városrendezési terv alapján, Schall József és Kapsza Miklós elkép­zelései nyomán, illetve ezekhez kapcsolódva, Vedress György építész előterveit követve, már javában épül a Váci utca és a Régiposta utca találkozásánál magasodó impozáns sa­rokház. Mellette, a Váci utca 20. alatt nyílik majd meg a Finta József által tervezett 224 ágyas Taverna panzió. A hét lakószintes, pá­ratlan építészeti megoldásokat tartalmazó szálloda átnyúlik a Petőfi Sándor utca 14. számú telekre. A hotel minden bizonnyal sok vendéget vonz majd. De hogyan, hiszen a Váci utcába nem le­het autóval behajtani! A megoldás egyedül­álló a magyar városépítészet történetében, s a megvalósulás után a budapesti Belváros egyenértékű lesz, vonzereje semmivel sem marad el a híres metropolisok sokat emlege­tett látványától. De ehhez előbb el kell mon­dani, hogy a Taverna panzióval szemben a Váci utca 19—21. számú telken egyidőben épül föl a Pénzintézeti Központ elegáns nemzet­közi irodaháza. A két garázsszint fölött kiala­kított nyolcszintes üzleti centrumot panorá­maablakos, eszpresszónak berendezett fe­dett és nyitott híd köti majd össze a Váci utca felett átívelve a Tavernával. A két új épület bejáratai csak gyalogosan közelíthetők meg. A gépkocsik ugyanis a Pe­tőfi Sándor utca felől egy, a felszín alatt négy méter mélyen kialakított aluljárórámpán ér­keznek a Taverna, illetve az irodaház alagso­rába, parkolójába. Innen az utasokat gyors­liftek szállítják föl a felső szintekre. Az alag­sori utcát Finta József úgy alakította ki, hogy az legkevésbé se legyen fedett, fölötte a pas­­­százs gyalogosforgalma az átvezető hidakon, a széles konzolokon zavartalan lesz. A Taverna panzió megépítése máris módot adott a várostervezőknek arra is, hogy a ház­tömbben, illetve a szomszédos (és a Haris kö­zig, sőt a Párizsi udvarig nyúló) háztömbök­ben soha nem látott szépségükben ragyogja­nak föl a fedett utcaközök és a belső terek. Üzletek és eszpresszók, szökőkutak és hangu­latos pihenők teszik látványossá és élménysze­rűvé a sétát a Belvárosban, ahol a szecesszió és az eklektika nagyszerűen megfér majd a modern építészet számos ötletes megoldásá­val. — Szeretek utazni, hivatalból éppúgy, mint a családommal, magánemberként. Ha módom­ban áll, az új építészeti megoldásokat a hely­színen tanulmányozom. Na és persze a köny­vek. Belőlük okulok, tanulok és tovább­gondo­­lok, s azon vagyok, hogy a legkorszerűbb pél­dákat késlekedés nélkül illesszem a hazai le­hetőségekhez. De éppen azáltal, hogy oly sok­felé jártam már a világban, mondhatom el tiszta szívvel: gyönyörű és minden szempont­ból érdekes város Budapest. Az új tervezési feladatok pedig izgalommal töltenek el, hi­szen meggyőződésem: az építészeti alkotások­nak is megvan a maguk sorsa, küldetése. A városfejlesztési törekvések a gazdaság és a társadalom más területein is hatnak. Serken­tenek és biztatnak, s a politikusokat éppúgy mint a közgazdászokat, a műszakiakat, az író­kat, a művészeket, vagy ha így egyszerűbb: az embereket, valamennyiünket, újabb alko­tásokra, a kölcsönösség jegyében színvonala­sabb, igényesebb munkára ösztönzik. BENEDEK ISTVÁN GÁBOR FOTÓ: KOVÁCS SÁNDOR A fénykép a mai Váci utcát ábrázolja, ahol — már a rajz szerint — a Régiposta utca tér­ségében rövidesen két gyönyörű épület áll majd: egy hipermodern szálloda és egy im­pozáns irodaház A felső rajz szerint a Petőfi Sándor utcáról hajtanak le az autók — 4 méter mélyre — a Váci utca felé. A szállodát és az irodaházat a kétszintes garázsokból lifteken érik el az utasok. Az alsó rajz az alakuló belvárosi passzázsrendszert ábrázolja ■ 18 I ORSZÁG-VILÁG

Next