Ország-Világ, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-09 / 6. szám
BUDAPEST TEGNAP, HOLNAP Finta József építész műtermében Természetesen a könyveknek éppúgy megvan a saját sorsuk, mint az épületeknek, a hidaknak, a városoknak. De igazi történetük mégis az embereknek van. Csakhogy a múlt, a jelen és a jövő hármas kapcsolódásában a személyes út, a megélt sors ad-e, adhat-e garanciát az eredményes tevékenységre? — A második világháború zavaros végjátszmája idején Nagyváradról költözött fel a családom Budapestre. Édesapám magyar-latin tanár volt, elismert műfordító Erdélyben, s itteni barátai azzal biztatták: a visegrádi gimnáziumban kap állást. A harcok azonban olyan gyorsan értek utol bennünket, hogy örülhetett, ha a család megélhetése helyett pusztán az életünkről gondoskodhatott. • Egy kis gellérthegyi lakásban négy család zsúfolódott. Kilencéves voltam, s ha mint afféle kamaszodó gyerek, kezdetben romantikusnak tartottam is a háborút, a budai Vár ostroma, a hidak fölrobbantása félelemmel és borzalommal töltött el. Néhány nappal Buda fölszabadulása előtt új lakás után kellett néznünk, szüleim kézen fogva vezettek le a mai Fehérvári úti piac környékére. Halottak, lótetemek, romba dőlt házak mellett botorkáltunk, miközben egy percre sem szünetelt az ágyúzás, a lövöldözés. * A város felszabadulása. Vannak pillanatok, amiket a gyermeki emlékezet nem rögzít. Finta József számára a békét az első pesti kirándulás jelentette. Át a mai Szabadság-híd mellett vert szovjet katonai pontonon. Már tavaszodott, s a túlsó part, a Belváros ismeretlen titkokat kínált. Megfejtésükre aztán újra és újra a Lónyai utcai gimnáziumból indult el, de ezekből az iskolai évekből a mai építészeti feladatokhoz Finta József nem talál jelképes kapcsolatot. Annál inkább szívesen idézi föl azt a napsütéses kora délutánt, amikor egyetemi évfolyamtársaival kiült a Duna budai oldalán a megkopott, golyó- és gránátmarta lépcsősorra. Még nem épült újjá az Erzsébet-híd karcsú pilonja, amely valaha oly büszkévé tette az Erdélyből érkezett kisfiút, most csonkán és megbillent félszegséggel állt a másik parton, mintha maga is sebesült katona lenne, aki egyszerűen a létével tiltakozik a háború ellen. Szóval ott ültek a lépcsőkön, egyetemi jegyzetek, vonalzók, rajzokat őrző mappák hevertek körülöttük, s nézték a pesti házakat odaát. A pusztító belövések nyomán roskadozó Vigadót, a bombák tizedelte foghíjas palotasort, a sebtiben összefoltozott Bristol szállodát és az agonizáló Thonet-házat. S akkor az egyik leendő építész, fiatalosan csapongó tervező készségét teremtő hajlandóságú fantáziával párosítva, így fordult Finta Józsefhez: „Látod, az lenne csak a nagyszerű, ha a túlsó partot te építenéd újjá.” Ö akkor legyintett, képtelennek tartotta az ötletet. * — A hatvanas évek elején a főváros pályázatot hirdetett a pesti Duna-part újjáteremtésére. A Petőfi-híd és a Lánchíd közötti szakasz kialakítására magam is beküldtem versenyvázlatomat, s amikor munkatársammal, Kaszta Dénessel első díjat nyertem, azonnal eszembe jutott a diákköri jóslat... Akkor már a LAKÓTERV-nél dolgoztam, s túl voltam néhány, a szívemhez nagyon közel álló feladaton. Dunaújvárosban egy garzonházat terveztem, amelyre megkaptam első Ybl-díjamat. Ezután Salgótarján következett — talán ez volt életem legboldogabb korszaka —, ahol is a városmag-rekonstrukció keretében én tervezhettem meg azt az üzletházat, amelyért Állami díjjal tüntettek ki. E régebbi munkám szerves folytatásaként most dolgozom a nógrádi megyeközpont nyugati városrészének átépítésén. — A Duna-parti tervből, persze — ugyancsak egy megnyert versenypályázat után — elsőként a Hotel Intercontinental megvalósítására kaptunk Kovácsy László belsőépítész kollégámmal megbízást. A szálló felépült, s ettől kezdve nem volt megállás. Akkor, 1963- ban harmincéves voltam, s hirtelen túl sok teher szakadt a nyakamba. Műteremvezető lettem, s ahhoz, hogy feladataimat maradéktalanul teljesíthessem, egy kicsit a pihenőidőm rovására kellett dolgoznom. Legfeljebb azzal vigasztaltam magam, hogy az egyik nehéz munkával kipihenem a másikat. • A Váci úti Volga szálló után Pozsonyban megterveztem a Hotel Bratislavát, Brnóban a Hotel Voronyezsi, majd Budapesten a három nővér következett: a Forum, a Novotel és a Penta. Bécsben pedig egy banképület, amelyet nemrég avattak. Lényegében szerencsés is vagyok, olyasmit csinálok, amit szeretek, jóllehet mindig törekszem az útra, ami azért nem jár veszélyek nélkül. A kritikákból viszont megpróbálok erőt meríteni a következő feladathoz, mint most például, a Belváros egyik szép, talán a legszebb részének átépítésekor. * A térkép egyetlen jókora háztömb. A Váci utca, a Régiposta utca, a Petőfi Sándor utca és a Párizsi utca kicsit szabálytalan négyszöge. A tíz éve megszületett városrendezési terv alapján, Schall József és Kapsza Miklós elképzelései nyomán, illetve ezekhez kapcsolódva, Vedress György építész előterveit követve, már javában épül a Váci utca és a Régiposta utca találkozásánál magasodó impozáns sarokház. Mellette, a Váci utca 20. alatt nyílik majd meg a Finta József által tervezett 224 ágyas Taverna panzió. A hét lakószintes, páratlan építészeti megoldásokat tartalmazó szálloda átnyúlik a Petőfi Sándor utca 14. számú telekre. A hotel minden bizonnyal sok vendéget vonz majd. De hogyan, hiszen a Váci utcába nem lehet autóval behajtani! A megoldás egyedülálló a magyar városépítészet történetében, s a megvalósulás után a budapesti Belváros egyenértékű lesz, vonzereje semmivel sem marad el a híres metropolisok sokat emlegetett látványától. De ehhez előbb el kell mondani, hogy a Taverna panzióval szemben a Váci utca 19—21. számú telken egyidőben épül föl a Pénzintézeti Központ elegáns nemzetközi irodaháza. A két garázsszint fölött kialakított nyolcszintes üzleti centrumot panorámaablakos, eszpresszónak berendezett fedett és nyitott híd köti majd össze a Váci utca felett átívelve a Tavernával. A két új épület bejáratai csak gyalogosan közelíthetők meg. A gépkocsik ugyanis a Petőfi Sándor utca felől egy, a felszín alatt négy méter mélyen kialakított aluljárórámpán érkeznek a Taverna, illetve az irodaház alagsorába, parkolójába. Innen az utasokat gyorsliftek szállítják föl a felső szintekre. Az alagsori utcát Finta József úgy alakította ki, hogy az legkevésbé se legyen fedett, fölötte a passzázs gyalogosforgalma az átvezető hidakon, a széles konzolokon zavartalan lesz. A Taverna panzió megépítése máris módot adott a várostervezőknek arra is, hogy a háztömbben, illetve a szomszédos (és a Haris közig, sőt a Párizsi udvarig nyúló) háztömbökben soha nem látott szépségükben ragyogjanak föl a fedett utcaközök és a belső terek. Üzletek és eszpresszók, szökőkutak és hangulatos pihenők teszik látványossá és élményszerűvé a sétát a Belvárosban, ahol a szecesszió és az eklektika nagyszerűen megfér majd a modern építészet számos ötletes megoldásával. — Szeretek utazni, hivatalból éppúgy, mint a családommal, magánemberként. Ha módomban áll, az új építészeti megoldásokat a helyszínen tanulmányozom. Na és persze a könyvek. Belőlük okulok, tanulok és továbbgondolok, s azon vagyok, hogy a legkorszerűbb példákat késlekedés nélkül illesszem a hazai lehetőségekhez. De éppen azáltal, hogy oly sokfelé jártam már a világban, mondhatom el tiszta szívvel: gyönyörű és minden szempontból érdekes város Budapest. Az új tervezési feladatok pedig izgalommal töltenek el, hiszen meggyőződésem: az építészeti alkotásoknak is megvan a maguk sorsa, küldetése. A városfejlesztési törekvések a gazdaság és a társadalom más területein is hatnak. Serkentenek és biztatnak, s a politikusokat éppúgy mint a közgazdászokat, a műszakiakat, az írókat, a művészeket, vagy ha így egyszerűbb: az embereket, valamennyiünket, újabb alkotásokra, a kölcsönösség jegyében színvonalasabb, igényesebb munkára ösztönzik. BENEDEK ISTVÁN GÁBOR FOTÓ: KOVÁCS SÁNDOR A fénykép a mai Váci utcát ábrázolja, ahol — már a rajz szerint — a Régiposta utca térségében rövidesen két gyönyörű épület áll majd: egy hipermodern szálloda és egy impozáns irodaház A felső rajz szerint a Petőfi Sándor utcáról hajtanak le az autók — 4 méter mélyre — a Váci utca felé. A szállodát és az irodaházat a kétszintes garázsokból lifteken érik el az utasok. Az alsó rajz az alakuló belvárosi passzázsrendszert ábrázolja ■ 18 I ORSZÁG-VILÁG