Ország-Világ, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-28 / 22. szám

Gyengébb idegzetű hazai labdarúgó-szurkolók az idén tavasszal szinte már félve kapcsolták be a rádiót, lapozták fel az újságokat. Joggal tarthattak attól, hogy valamilyen rossz hírt hallanak a világbajnokságra készülő válogatottról. Félelmük nem volt teljesen alaptalan, mert a sok sikert elért csapat több tagja volt sérült, a válogatottról szóló híradások értelmezéséhez majdhogynem orvosi diploma kellett. A kívülállónak úgy tetszhetett, a vb közeledtével fogyatkoznak a korábban alaposan felduzzadt remények. A világbajnoki csapaton a lehető legrosszabbkor olyan sérüléshullám söpört végig, amilyenre a sportág hazai történetében aligha volt példa. A jelöltek közül Nagy Antal esett ki elsőként rövid időre, s hogy pár héttel térdműtétje után ismét pályára léphetett, az valóságos orvosi csoda. Ez még az elmúlt év végén történt, akkor még sejteni sem lehetett, hogy a folytatás lényegesen rosszabb lesz. A labdarúgás köztudottan veszélyes sportág, mégis a sors különös játéka, hogy rövidebbhosszabb ideig Róth, Péter, Kardos, Hannich, Nagy József, Garaba, Bognár, Herédi is pihenőre kényszerült. Nyilasi Tibor külön fejezet ebben a felsorolásban. Ember legyen a talpán, aki az információk és félrevezető közlések özönében tisztán lát. A „kórlap” utolsó oldalára Törőcsik is feliratkozott, aki a naiv visszatérés küszöbén vált harcképtelenné. Általában igaz az a megállapítás, hogy egy ország válogatottját nem lehet tartalékosnak nevezni, de esetünkben alighanem mégis ezt kellett volna tenni, ha a sérültek végleg kidőlnek a sorból. Több esztendő kemény munkája látszott veszendőbe menni. Amikor az ausztriai magaslati edzőtáborozás előtt arra kértem Mezey Györgyöt, hogy tekintsük át kapitánysága esztendeit, érthetően nem volt a legjobb hangulatban. Pár nappal az indulás előtt még sokan bajlódtak különféle nyavalyákkal, akkor tetőzött a Nyilasi körüli kötélhúzás, s alig voltunk túl az enyhén szólva langyos színvonalúnak minősíthető hazai bajnokságon. Még jó, hogy a világbajnokság kezdetéig majd egy hónap hátra volt, jutott idő a regenerálódásra. — Ahogy közeledett a világbajnoki rajt, egyre nehezebb helyzetbe kerültünk — vallja Mezey György. — Mintha néhányan nem tudnák elviselni, hogy sikereink voltak, s megpróbálnak minden lehetséges eszközzel az utunkba állni. Teljesen érthetetlen ez a magatartás. Amikor mindenkinek össze kellene fogni a siker érdekében, akkor néhányan, sajnos nem kevesen, akadékoskodnak. Ilyen légkörben nehéz csak a felkészüléssel foglalkozni, hiába próbáljuk kikapcsolni a „külvilági zajokat”, a civakodás a játékosokra is kihat. Kedvező mérleg Pedig van mit félteni. Mezey György irányításával a magyar válogatott sorrendben harmadszor biztosította helyét a világbajnoki döntőben. Ez a társaság azonban lényegesen különbözik az Argentínában, illetve Spanyolországban szerepelt gárdától. Már az eredmények is önmagukért beszélnek. Mezey kapitánysága (1983 szeptembere óta) alatt a válogatott 27 mérkőzést játszott, 17-et megnyert, 5—5 zárult döntetlennel, illetve vereséggel. A mérleg hihetetlenül kedvező, a csapat teljesítménye több mint hetvenszázalékos. Ilyenre a legendás „aranycsapat” óta nem volt példa idehaza. A magyar bajnokság színvonala köztudottan igen alacsony, ez a szereplés aligha elegendő a fenti eredményekhez. — Amikor nagy huzavona után elvállaltam ezt a tisztséget, olyan embereket kerestem, akiknek a szemlélete lényegesen különbözik a hazai pályán megszokott futballista-mentalitástól. Két világbajnokságon vettem részt (Argentína és Spanyolország), s a tapasztalatok azt mutatták, hogy egészen más utat kell járnom, mint az elődöknek. Úgy nem lehet eredményt elérni, ha mindenki másra mutogat a feladatok végrehajtásánál. Olyan labdarúgókat kerestem, akikben van hiúság, szeretnének kitűnni a környezetükből, nemcsak a játékukkal hanem életkörülményeikkel is. Magyarán: jobban akarnak keresni, mint az átlag, de hajlandók keményen dolgozni érte, s csak akkor nyújtják be a számlát, ha előtte tettek is valamit. Nem lehetett könnyű a magyar bajnokság nem éppen vegytiszta légkörében edződött játékosok között ilyen tulajdonságunkat találni. — A nagyválogatott előtt egy évig az olimpiai csapatnál is dolgoztam, s ott már találtam ilyen egészségesen törekvő embereket. A mag tehát adott volt, s e köré csoportosultak a hasonló gondolkodásúak. Az az elvem, hogy rábeszéléssel, parancsok osztogatásával nem lehet előbbre jutni, mindenkinek éreznie kell, mi kell az eredményességhez. S ha egy csapat tagjai a becsületes felkészülés tudatában nyugodt lelkiismerettel lépnek pályára, már nagyobb baj nem lehet. Arra, hogy ilyen tulajdonságokkal felvértezett labdarúgók vannak Magyarországon is, nemcsak a világbajnoki részvételt kiharcoló együttes, hanem a hasonló erényeket felmutató utánpótlásválogatott is példa. A fiatalok nem véletlenül jutottak a korosztályos Európa-bajnokság elődöntőjéig. A Mexikóba utazó csapatban is több olyan játékos van, aki a fiatalok közül került közénk. Tisztázott elvek — Említette az anyagi érdekeltséget. Ez mennyiben más, mint a hazai csapatoknál megszokott? Hiszen köztudott, hogy a gyenge bajnokságban szereplő együttesek tagjai is jól keresnek. — Kérdés, hogy mit nevezünk 1986-ban jó keresetnek. Meggyőződésem, hogy ma Magyarországon labdarúgónak lenni nem jelent komoly egzisztenciát. Úgy hiszem, az egy helyben topogás egyik legfőbb oka, hogy a magyar csapatok többségénél nincsen tisztázva, miért mennyi jár. Mi a válogatottnál korábban máshol soha nem használt ösztönzési rendszert dolgoztunk ki, amelynek alapja, hogy tisztázottak a feltételek. A mexikói világbajnokság előtt fél évvel a sportvezetéssel közösen meghatároztuk, hogy a Mexikóban elért eredményeket miként díjazzuk. A játékosok pontosan tudják, hogy mennyit kapnak, ha mondjuk a legjobb tizenhat, vagy éppen a legjobb nyolc közé kerül a csapat. Azt hiszem, hogy túlságosan sokat időztünk SPORT FEIJDÚSHÜLTEK... Együtt a stáb — Mezey György, Tajti József és Egervári Sándor FOTO: MTI — NÉMETH FERENC A csapatkapitány, Nagy Antal szabadidejében már franciául tanul...