Ország-Világ, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1986-07-16 / 29. szám
Tudván tudom, hogy felségsértés számba megy Nílusnak nevezni a „legmagyarabb folyót”, ahogy kisiskolás koromban hallottam tanítómtól, olvastam tankönyvből, pedig akkor már jó ideje nem „magyar földön eredt és magyar földön ömlött a Dunába". Azóta pedig még több víz folyt le a Tiszán, e szőke folyam mit sem törődött a politikai-területi realitásokkal. (Nevezetes: akkor csak három, ma pedig öt ország felségterületén futja be kanyargós — ma is kanyargós — pályáját.) A Tisza — ugyanúgy, ahogy valamennyi folyó- vagy folyamtársa — természetéből eredően és adódóan elsősorban vízügyi jelenség, s ettől a ténytől akár egy, akár öt ország sem függetlenítheti magát! Természetvízrajzilag a magyar Nílus titulus mégis jobban illik rá akárminél. (Bárhogy tiltakozott, tiltakozzék, berzenkedjék ellene amatőr szaktekintély barátom, Csorba Dénes, réges-rég nyugalmazott vasúti főtiszt, akinél jobban aligha, legfeljebb ismertebben és dokumentáltabban ismeri valaki is a régi Tiszát , s akinek Tisza-könyvtáránál gazdagabb gyűjteménnyel kevesebben rendelkeznek széles e hazában. A Nílus-hasonlat miatt csaknem elvesztettem barátságát, áradó segítőkészségét. Kárpótlásul azonban annyi engedményt tettem — és teszek is neki —, hogy e bemutatásnál, bemutatkozásnál, amennyire csak lehet, elfeledem felrakni a folyó sok-sok évszázados történetének arculatára a szeplőket, amelyeket a későbbiekben úgysem sikerülne lemosnom róla.) A Tisza szabályozás előtti nagy korszakának természetrajzáról esik szó itt, elöljáróban : a kanyargós, szőke, virágzó, haltermő, terméshozó, szelíd és békés, a jámbor folyóról, a paradicsomi idill, a rideg állattartás kiterjedt, óriási birodalmáról. Számunkra inkább természetföldrajzi kuriózum, hogy tudósaink a Tisza kialakulásának kutatása közben 50-60 millió év távlatába nyúlnak vissza, ám a maihoz már közel hasonló helyzet kialakulását mintegy 20-25 ezer évvel ezelőttre taksálják. A természet felszínalakító munkája eredményezte, hogy a folyó medre széltében-hosszában szinte tenyérnyi simaságú.Jellemző, hogy e medence nagyobb részén több kilométer kiterjedésben sincs öt-tíz méternél nagyobb szintkülönbség. A vízszíntesés is alig mérhető: a szabályozás előtt a Szamos beömlése és a dunai torkolat közötti valamivel több, mint ezerszáz kilométer hosszúságban négy és fél centiméter az átlagos esés kilométerenként. Szolnoktól lefelé az ötszáz kilométernyi teljes hosszban viszont csak kereken két centiméter kilométerenként, természetesen.) Ez az asztallap simaság az oka, hogy igen sekély víz csordogált a Tiszán, mederről alig lehetett beszélni. Innen a kanyargósság, a meder szinte szakadatlan ide-oda vándorlása. A legkisebb akadály is új út keresésére kényszerítette a vizet. (A mai aszályos, gyér növényzetű, sok helyütt szikes területeken a szabályozás előtt valóságos vadvízország virágzott.) Szeretném remélni, hogy minden írni-olvasni tudó hazánkfia ugyanúgy tanulta és tudja Petőfi híres versét, A Tiszát, ahogy annk idején mi magunk is. (Nem hiszem, hogy van magyar ember, aki legalább egy-két sorát ne tudná idézni e gyönyörű természetleírásnak!) Abban azonban bizonyos vagyok, hogy egyet-mást semmiképpen sem úgy értelmezünk, ahogy a költő egykoron. Sajnos, nem fér ide a vers egésze. Ezért csak felvillanásszerűen, egy-egy szó erejéig. A vadvízország — a Tisza és mellékfolyói ősi árterülete kis híján kétmillió hektár, jó ötöde pedig állandóan víz alatt volt — természetföldrajzához: kanyargó: a folyó oly simán, oly szelíden ballagott le parttalan medrében; sima tükrén; sárga föveny-szőnyeg ... tartott a mezőnek; levágott sarjurendek; túl a réten ... magas erdő; mogyorós rekettyebokrok tarkán, köztök egy csak a nyílás; egy madár csak néha füttyentett be; a malom zúgása; korsaját míg telemerítette; friss gyümölcsből készült vacsorára; lobogott a rőzseláng, s ő a föld legjámborabb folyója. Két versszakot azonban okvetlenül idézni kell. „Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségérül. Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni veled? Mily nagy vagy tementül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. A költő lefesti a Tisza-völgy — nemcsak természeti, hanem gazdasági bőségét. Ennyit látott csupán egy pontról, onnan, ahol a kis Túr siet beléje. Csak természetes, hogy nem láthatta az országrésznyi területet (a Tisza mellékfolyói által borított ősi ártér hazánk mai területének jó egyötödét adta), egyéb gazdagságáról nem szólhatott — arról, amit úgy neveztek-nevezünk mindmáig: ártéri gazdálkodás. Ez utóbbira öreg, amatőr tudós barátom hívta fel a figyelmem, mondván: tulajdonképpen a magyar vízgazdálkodás múltja történelmünk legrégibb „fehér foltja”, a mulasztás pótlása, az adósság törlesztése épphogy megkezdődött. Mint mondotta korábban egy rövid áttekintés látott napvilágot két nagyobb összefoglaló munka keretében. És kezembe nyomott egy ujjnyi vastag sincs, fényes papíron nyomott tanulmányt az ősi ártéri gazdálkodásról. „Igaz, hogy ez Duna-mente, a Sárköz ősi ártéri gazdálkodását veszi számba, de az ősi ártéri gazdálkodás ott olyan, mint itt. Akár két tojás. A dolgok természetéből adódóan.” (A mű szerzője, dr. Andrásfalvi Bertalan dedikálta számára, igaz némi késéssel, négy évvel a kiadás után, 1977-ben.) (Az amatőr Tisza-kutató ezzel tulajdonképpen öngólt lőtt: maga is megerősítette a magyar Nílus elnevezést. A sivatag ugyanis csak a szabályozás után alakult itt ki, addig „tejjel-mézzel folyó Kánaán volt az egész árterület”.) Ha most mégis más szerzőkhöz — Károlyi Zsigmondhoz és Nemes Gerzsonhoz fordulok, s az ő „Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (896—1846)” című munkájukhoz nyúlok, éppen azért teszem ezt, amiért Dénes bátyám háttérbe szorította: rövidségéért, továbbá azért, hogy egyértelműen a Tiszáról essék szó. „A Tisza-völgy ősi ártéri gazdálkodásának ismertetéshez szinte mottóul idézhetnénk Györffy Istvánt, a Nagykunság néprajztudósát. Ő vetette fel ugyanis a kérdést, hogy mi- 8 ORSZÁG-VILÁG TISZA - SZABÁLYOZÁS: ELŐÍTÉLETEK NÉLKÜL [L] A magyar Nílus Talán a Tisza hajdanvolt árterületénél, mocsaras öntésterületénél is ingoványosabb talajra lép, aki arra vállalkozik, hogy beutazza a „föld legjáratkorabb folyója” történelmének vidékét. Talán a Tisza egykori kanyargós medrénél is nagyobb vargabetűket írt le a szabályozás immár csaknem másfél százados története. (Augusztus 26-án lesz kerek 140 esztendeje annak, hogy a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István - a Tisza-völgy (a szó is az ő nyelvi leleményszülötte!) rendezésének ötletkezdeményezője, szervezője elvégezte az első ünnepélyes kapavágást. Hogy miért volt szükség a „legmagyarabb folyó" évezredek óta érintetlen völgyének, hatalmas árterületének, a rajta kialakult gazdálkodási rendnek megrendszabályozására, arra maga Széchenyi - és az ellene hadakozó tábor - adja meg a választ. Meg a szabályozás művének mai mérlege. Miért éppen addigra érett meg a kivitelezés lehetősége? Milyen erők álltak mögötte-mellette és ... ellene? A Tisza-szabályozás műszaki elgondolása Vásárhelyi Pál vízimérnök - és tudós - akkor világszínvonalon álló elgondolására, tervére épült. Széchenyi választása szükségszerűen esett rá. (Akárcsak Kossuthé Bem tábornokra.) Vásárhelyi Pált bízvást nevezhetjük a nagy alföldi folyó szabályozási munkálatai, műszaki megoldásai „Bem tábornokának”, akinek - Széchenyihez hasonlóan - meg kellett vívnia „műszaki csatáját” a politikai-gazdasági ellenzék, az önös helyi érdek, a magyar patópálkodás műszaki vitával álcázott ellenállásával szemben. A sorsdöntő vita hevében érte halálos szívszélhűdés a zseniális mérnököt. Életét adta a Tisza-tervért, Széchenyi hazasorsot formáló, az ország ötödrészét átfogó, a kapitalizálódás útját egyengető hatalmas tervéért, amelynek méreteit azóta sem haladta meg Európában elvégzett hasonló tevékenység. (Egész Hollandia lecsapott, a tengertől elhódított területe mögötte marad ennek.) Hogy aztán szinte mindmáig ki nem hevert kártétellel is járt a természet rendjébe történő erőteljes beavatkozás, az csak természetes. De tényleg természetes? Mind e kérdésekre próbál választ keresni most induló sorozatunk, melynek egy-egy további témája: Széchenyi-Vásárhelyi meg az ellenzék; Tervbokszolás és árnyékbokszolás; Kivitelezés magyar módra; Ront és javít. S a végkövetkeztetés: Be kéne végre fejezni már. A Tisza-völgy vízrajzi képe a szabályozás előtt