Ország-Világ, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1986-07-09 / 28. szám

I pohár sör « 1 liter bor A­­halászzsákmányt megsütöttük, megettük, majd nekivágtunk az útnak a nyugaton kéklő dombok felé. A festői dombvidék Adelaide városát övezi, és­ híres borairól. Német bortermelők telepítették meg ezen a vidéken a rajnai sző­lőt. Nemcsak a borok íze, hanem a vidék települései is Németor­szágra emlékeztetnek, egész más­képp festenek, mint a jellegzetes angolszász stílusú kisvárosok. Ausztrália sosem volt nagy bor­­fogyasztó, és ez ma is megmutat­kozik abban, hogy például egy pohár sör árából akár egy liter bort is lehet vásárolni. Adelaide-ben, amely négy pár­huzamos völgyben húzódik és Dél-Ausztrália egyik legfontosabb kulturális központja, csupán egy éjszakát töltöttünk. Utunk egyik legnehezebb szakasza várt ránk. A ponyvák alatt sorakozó 340 automata mosógépet kellett Alice Springs-be vinnünk, át a sivata­gon. A Mercedest alaposan el­lenőriztük, mint a pilóták felszál­lás előtt a repülőgép műszereit, feltöltöttük a víztartályokat, és nekivágtunk a 3000 kilométeres útnak. Észak felé haladva egyre melegebb lett, és ahogy sorra ve­tettük le a fölöslegesnek bizonyu­ló ruhadarabokat, úgy lett egyre kietlenebb körülöttünk a táj, egy­re ritkább a lakott hely. A sivatagi út legnagyobb veszé­lye az unalom. Vezető és utas is könnyen elalszik, ezért szóval tar­tottuk egymást, az egyenletes mo­torzúgás azonban így is nagyon megviseli mindkettőnket. Sehol egy domb, sehol egy bokor, erre­felé még az igénytelen eukalip­tuszfa sem él meg. Mint sivatagi oázisok a Közel-Keleten, olyanok errefelé a kamionállomások, ahol a sofőrök rövid pihenőt tarthat­nak. A pusztaságban ugyan van Tevék és tuburák Hirtelen tevéket pillantok meg a sivatagban. Hogyan? Úgy tudtam, tevék Ausztráliában nincsenek, ezek itt előttünk pedig szabályos kétpúpúak. Kovács Ferenc termé­szetesen tudja a­ magyarázatot. A sivatag hajói a múlt századból maradtak itt, amikor is vasútépí­téshez hozták őket Afganisztán­ból. Amikor már nem volt szük­ség rájuk, egyszerűen szélnek eresztették a jámbor jószágokat, s azóta háborítatlanul élnek itt új hazájukban. És ha már a különleges állatok­nál tartok, nem mindennapi él­ményben volt részem az egyik reggel. Egyedül sétálgattam az in­dulásra várva, mikor hirtelen ne­vetésre lettem figyelmes. Hallu­­cinálok talán? Hiszen egy terem­tett lélek sincs a közelben! A ne­vetés újra felharsant. Nem tud­ván mire vélni a dolgot, megkér­deztem útitársamat, lát-e valami rendkívülit rajtam, mert azt hi­szem, napszúrást kaptam, ő az­tán harsány nevetéssel felvilágo­sított, hiszen ezek a tubura ma­darak, az ausztrálok csak így ne­vezik őket: kacagok. Alice Springs, felé haladva a si­vatagba lassan élet költözött, előbb cserjék és bozótok jelentek meg, majd pedig az eukaliptu­szok, itt-ott banánligetek, néhány farm és mellettük az elmaradha­tatlan repülőtér, mert az ausztrá­liai távolságokat légi úton a leg­könnyebb leküzdeni. Repülővel jár a postás, a rendőr, sokfelé az orvos, és repülővel érkezik a vá­ratlan vendég is. Kocsmaajtók , Alice Springs maga úgy emelke­dik ki a tájból, mintha varázs­­vesszővel érintették volna meg a földet, mintha nem is a végtelen sivatag közepén járnánk. Maga a város nem nagy, de fel van sze­relve minden földi tóval, ami az itt lakókkal feledteti, hogy a ter­mészet nem éppen kegyes erre­felé. Érkezésünk estéjén betértünk egy jellegzetes ausztráliai „pub”­­ba, magyarul kocsmába, amilyen­nel a hosszú út során bőven volt alkalmunk találkozni, és talán abban különbözik leginkább a mifelénk megszokott ivóktól, hogy berendezése jobban emlékeztet egy elegáns étteremhez, továbbá legalább két helyiségből áll. En­nek az a magyarázata — tudtam meg népes társasággal sörözgetve —, hogy valaha nők és férfiak egy helyiségben, nyilvános helyen nem tartózkodhattak. Volt tehát egy női kocsma és egy férfikocs­ma, amire most már csak a két külön bejárat emlékeztet. A kamionosok természetesen itt beszélik meg kalandjaikat, főkép­pen cselfogásaikat, amelyekkel a rendőrök eszén igyekeznek túljár­ni. Ezekre a tudnivalókra nekünk is szükségünk lehet még. (Folytatása következik) TAGÓ IMRE A SZERZŐ FELVÉTELEI A szerző a kamion vezetőfülkéjében víz, itt is, ott is megcsillan egy­­egy tó felszínén a nap, csakhogy abból inni nem lehet. Sós tavak ezek. A kamionban természetesen CB-rádió is van, aminek különö­sen a sivatagban vesszük hasznát, a többi kamionos időről időre be­jelentkezik, közlik, hol lehet szá­mítani rendőri ellenőrzésre, eset­leg valaki segítséget kér vagy csak elmond egy jó viccet. ■.RhIAAWJIRArini Egy élő legenda MACARKOiI AZAZ MAGYARFALVA Ha Anatólia délnyugati részébe eljut a magyar turista nagy ritkán, akkor a hazánkfiaival megkülönböztető módon barát­ságos helyi lakosok előbb vagy utóbb felhívják a figyelmét egy falura, amelynek nem is olyan régen még Macarköy, azaz Ma­gyarfalva volt a neve, ma viszont már Gebiz. A tengerparti Antalyától északkeletre fekvő kis település csak gépkocsival vagy autóbusszal közelíthető meg. Nem sokban kü­lönbözik a többi kis-ázsiai falucskától, főterén ennek is mecset, kávéház, piac, néhány szerény üzlet és Kemál Atatürk szobra található. A falubeli értelmiségieknek az a véleménye, hogy la­kóhelyük hajdani elnevezése — Macar —, a lakosok magyar eredetére utal. Ugyanis a hagyomány szerint őseik Észak-Ana­­tóliából jöttek jelenlegi lakhelyükre, ahová viszont — feltevé­sük szerint — a XVI. század második felében, Magyarország­ról érkeztek. Ezek után érthető, hogy egyesek a falu temetőjének a sírkövein magyaros motívumokat vélnek felfedezni. A község polgárai ma természetesen mindnyájan mohamedán vallásúak és nem beszélnek magyarul, csupán magyar szárma­zásuk halvány tudata él bennük. Feltételezhető azonban a ma­­carköyi „magyarokról”, hogy elődeik valóban a XVI. vagy a XVII. században Magyarországról elhurcolt rabszolgaként ke­rültek Kis-Ázsiába, akik az idők folyamán asszimilálódtak kör­nyezetükhöz, de ha mindez nem így volna is, már önmagában az is figyelemre méltó, hogy a község lakosainak többsége ma­gyar származásúnak tekinti magát. Egyébként Macarköy nevét Kemál Atatürk idejében változtatták Gebizre. batári gyula Tipikus gebizi ház HALÁSZ LAJOS FELVÉTELEI Gebizi „magyarok" a kávéház előtt

Next