Ország-Világ, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-04 / 9. szám

■ Thuróczy János azért szer­zette fáradságos munkával, s adta közre — mint a mű ajánlásában olvasható — 1488- ban hírneves krónikáját, hogy könyve híján a magyarok cse­lekedetei ki ne essenek az em­berek emlékezetéből és ne süly­­lyedjenek, mint más népek oly sok ragyogó tettei, lejegyzetlenül maradván a feledés örökös ho­mályába. Meglehet, e sorok már soha­sem lesznek olvashatók a Chro­nica Hungarorumnak abban az egykori jegyzetekkel is ellátott, pompás példányában, amelyet mindeddig a zirci Reguly Antal Könyvtárban őriztek. Szegény jó Thúróczy nem gon­dolhatta, hogy művét fél évez­reddel később igazságügyi szak­értők fogják értékelni a Fejér Megyei Bíróságon, egy szövevé­nyes bűnper tárgyalásán, mond­ván : „Könyvészeti ritkaságérté­kén túl külön jelentősége van nemzeti önbecsülésünk szempont­jából is, lévén a magyar törté­nelem első nyomtatott latin nyel­vű összefoglalása, kézírásos kró­nikáink alapján.” Elégették, és... A Thuróczy-krónika halhatat­lanságának egy jelentéktelen kül­sejű férfi, Várpalotai Ferenc, ve­tett véget egy „nagy üzlet” re­ményében. A 43 éves Várpalo­tai öt társával — akik java­részt hozzá hasonlóan, büntetett előéletűek — egy székesfehérvá­ri tárgyalóteremben ül most, a vádlottak padján. A sors iróniá­jának tartja, hogy éppen itt, egy másik híres krónikaszerző — Kálti Márk — városában von­ják felelősségre a Thuróczy­­krónika és több más, becses ős­­nyomtatvány ellopásáért, múzeá­­lis értékű könyvek elkótyavetyé­léséért. Várpalotai Ferenc a maga mód­ján művelt ember. Saját alvilá­gi köreiben valóságos „kódex­szakértőnek” tartják. A banda többi tagja viszont iskolázatlan. Hogy miért törtek be néhány neves dunántúli könyvtárba? Igazán nem a kultúrszomj ve­zérelte őket, hanem a pénz, a remélt nyugati valutaáradat. Ar­ról voltaképpen fogalmuk sem volt, hogy bűncselekményeikkel micsoda pótolhatatlan kárt okoz­nak a nemzeti kulturális hagya­tékunkban. Épp ezért nem is őket, ha­nem a banda „agytrösztjét”, Vár­palotait kérdezi a tárgyalást ve­zető, nagy tapasztalatú bíró, dr. Tóth István: nem érzett-e mégis valami megdöbbenést, amikor a kezében tartotta a könyvtárból kilopott Thuróczy-krónikát? Vár­palotai „bibliofil betörő” lévén először arról beszél, hogy szinte könnyekig meghatódott, amikor a gazdagon illusztrált ősnyomtat­ványt kezébe foghatta. Pár perc múlva azonban már szenvtelen hangon azt meséli, miként tép­te lapjaira és hogyan égette el, majd maradványait hogyan húz­ta le a WC-n, amikor már úgy érezte, hogy szorul a hurok, és nem akarta, hogy terhelő bűnjel legyen a birtokában. Kísérteties hasonlóság Hogy hihető-e vagy sem Várpa­lotai Ferenc állítása — misze­rint épp a legértékesebb három könyvet, köztük a Thúróczy­­krónikát semmisítették meg a be­törésekből származó jókora zsák­mányból, — erre még később visszatérünk. Előbb azonban nézzük a per azon adatait, amelyek a banda külföldi kapcsolataira vonatkoz­nak. Ezek ugyanis a konkrét bűn­ügyön túl, általános tanulságot is kínálnak, fényt vetve arra a tényre — amit már a Szépmű­vészeti Múzeumban történt be­törés is bizonyított­a, hogy ve­szedelmesen megnőtt a nyugat­európai zugkereskedők érdeklő­dése a Magyarországon őrzött műkincsek iránt. Ki volt Várpalotai Ferenc kül­földi „üzlettársa”? Az a Szatmári Tibor, akivel évekkel ezelőtt közösen fosztogat­ta a pannonhalmi műkincseket. Akkor Várpalotaira hét év bör­tönbüntetést szabott ki a bíró­ság, de Szatmári — és két hol­land bűntársuk — sem úszta meg börtön nélkül. Szatmári szabadult előbb. Alig­hogy szabad lábra került, disszi­dált. Később Várpalotai is kijött a börtönből. Ekkor azonnal fel­vették egymással a kapcsolatot. S most már Szatmári közvetí­tette a külföldi zugkereskedők „megrendeléseit”. A milliós értékű könyveket — egyebek között egy 1808 fa­metszetet tartalmazó ősnyomtat­ványt, a híres Schedel-krónikát, valamint egy 1608-ból származó, 86 rézmetszetű térképet tartalma­zó albumot — úgy lopták el Vár­palotaiék, hogy azok már előre „el voltak adva”. A zirci betörést egyébként a Várpalotai-banda a Szépművé­szeti Múzeumban történt képlo­pás mintájára tervezte meg. Hattyúdal A betörőbanda a fővárosból sze­mélygépkocsival érkezett a ko­rábban már alaposan felderített helyszínre. A csoport minden tagja pontosan tudta, mi a dolga, és „lelkiismeretesen” végre is hajtotta a rá kiszabott feladatot. Magyari László, 38 éves — több­szörösen büntetett — budapesti lakos most csak a gengszterek sofőrje volt (korábban azonban ő vezette a móri betörést, amiről később szólunk). Zircen az volt a feladata, hogy „ugrásra készen” álljon az autóval, és a sikeresen végrehajtott bűntény után a le­hető leggyorsabban elvigye tár­sait a helyszínről. A főszerep Zircen az ugyancsak többszörö­sen büntetett Somogyi Lászlónak jutott. Ő a tatarozás alatt álló könyvtárépület állványzatán, és az egyik emeleti ablakon behatol­va — pontos helyszínrajz alapján — összeszedte a „megrendelt” könyveket. Mórott is Várpalotai végzett előzetes felderítést az egyházi kezelésben lévő, úgynevezett Ka­pucinus Könyvtárban, ahol több mint tízezer értékes könyvet őriznek. A múzeális ritkaságú, régi könyveket viszont Magyari László és Somogyi Lászlóné (a zirci betörés főszereplőjének alig 21 éves felesége) emelte el. A legfélelmetesebb az egész­ben, hogy mindkét akciót olyan aprólékosan kidolgozva, másod­percre pontosan hajtották végre, ahogy bármely jól szervezett kül­földi gengszterbanda tette volna. A krónikatolvajok különös kró­nikája tehát csak megerősíti azt a felismerést: hazánkban is szá­molni kell a bűnözés szervezet­tebbé válásával. A rendőrség hatékony bűnül­döző munkájának eredménye­ként csakhamar magabiztosságát vesztette az eleinte oly profi mó­don ügyködő Várpalotai-csoport. A magyar hatóságok kérésére azonnal körözést adott ki az In­terpol az ellopott könyvritkasá­gok ügyében. Így azok egy csa­pásra értéktelenné váltak a nyu­gat-európai feketepiacon. Az ellopott könyvek kevésbé értékes példányaiból jó pár köte­tet határainkon túl próbáltak ér­tékesíteni Várpalotaiék, ám ez csak siettette lebukásukat. A könyveket részekre szedték, felte­hetően azért, hogy az értékes met­szeteket egyenként értékesítsék, vagy hogy külön-külön rejtsék el. Így került meg a híres Sche­­del-krónikából 21 metszet-lap So­­mogyiné jóvoltából. A fiatalasz­­szony ugyanis feltáró jellegű vallomást tett. (E vallomást a vád képviselője, dr. Dravecz Ti­­borné ügyész is méltányolta. Vádbeszédében súlyos fegyház­büntetést kért a banda vala­mennyi tagjára, kivéve Somogyi­­nét és a bűncselekmény-sorozat­ban csak alárendelt szerepet ját­szó Múzsái János 24 éves és Mú­zsái József 31 éves budapesti la­kost.­ A Múzsái testvérek egy paksi áruház betörésénél lettek „sáro­sak”. Amikor ugyanis a Várpalo­tai-banda már teljesen elvesztet­te a fejét, mert látták, hogy a nyugatról remélt nagy összegű pénznek már búcsút mondhat­nak, és érezték, hogy egyre in­kább szorul a hurok a nyakuk körül, lázadozni kezdtek vezérük ellen. Az egyik bandatag kijelen­tette: vagy kap végre egy na­gyobb összeget a főnöktől, vagy feladják magukat a rendőrségen. Várpalotai — a „lázadás” le­szerelése érdekében — határozta el magát a paksi betörésre, hogy az onnan származó pénzből elé­gítse ki társai igényeit. Több mint százezer forint értékű mű­szaki cikket zsákmányoltak. Ám ez a betörés volt a banda „hat­­­tyúdala”, mert lebuktak, és vala­­mennyiüket letartóztatták. Megtörve a vádlottak padján A vádlottak a székesfehéri bíró­ság tárgyalótermében már ko­rántsem olyan fölényesek és ma­gabiztosak, mint végrehajtott­­akcióik során. A várhatóan sú­lyos büntetések tudata (az ítélet kihirdetésére lapzártáig nem ke­rült sor), illetve a tapasztalt igaz­ságügyi szakemberek, mindenek­előtt a tanácsvezető bíró kérdé­seinek pergőtüze alaposan kizök­kentette Várpalotai társait előre betanult szerepükből. Csak Vár­palotai Ferenc tart ki makacsul állításai mellett. Miközben tár­sainak is imponálni próbál. Úgy tesz, mintha betyárbecsületből magára vállalná az egyes bűn­­cselekményeket. Az ügyésznő — épp a vádlottak egymásnak ellentmondó vallomá­saira alapozva — mondotta per­beszédében: még mindig van ta­lán halvány remény arra, hogy az elpusztultnak mondott króni­kák előkerülnek. A barbár könyvégetésből ugyanis semmi előnyük nem származik a tette­seknek. Haszonhoz nem juthat­nak, büntetésüket viszont jelen­tősen súlyosbítják . .. Ki tudja, történik-e még vala­milyen fordulat az ítélethirdetés előtt? Mondjuk, valamelyik vád­lott — akár az utolsó szó jogán — megváltoztatja korábbi vallo­mását ... Nem lehet előre tudni. Az ügyésznő perbeszédéből idézve: őseink a nagy értékű kó­dexeiket odaláncolták a tartó­polcokhoz. Ma már az effajta naiv elővigyázat nem elegendő. A modern bűnözési technikával szemben korszerű védelmi tech­nikát kell állítaniok azoknak, akik nemzeti kultúránk kincsei­nek védelmére hivatottak. MEKIS JÁNOS MŰKINCS KÜLFÖLDI MEGRENDELÉSRE |[rénil[.itolvniak különös luimikájsi Mátyás király képe a Thuróczy-krónikából 18] ORSZÁG-VILÁG

Next