Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1887-11-19 / 47. szám
ahhl nézett Deyanra s a szemébe próbált nézni, hogy a szívébe láthasson. De Deyan a földre szegezte szemeit. — Ah, igazad van, — folytatta aztán egyszerűen — ezt egészen elfeledtem. Hogy is nem tudtam. Melina, Leila egykori bajadérje, hoszszabb idő óta szolgálatomban áll s tőle hallottam valamit! . . . Mondd mégis, hogy ha császár és fia nem léteznének többé, miféle nehézségek vannak még? — Miféle nehézségek? Oh, az még sok van — felelt gyorsan Degan s látszott, hogy a közbeszólásnak más fordulatot szeretne adni. — Először is a te sheik-jeid. Ki akarna valamit a maharadsa ellen kezdeni, ha nincsenek oldalán a sheik-ek ? — A sheik-ek zöme úgy mozog az én hangom után, mint a habok a szél fúvása után. Elcsapatásom hírét tartsd magadnak még, hogy közben próbáljam ki befolyásomat és minden hatalmamat a sheik-ek fölött. De ki akar lenni a gyilkos eszköz? Ki az a rettenthetetlen ember? — Ha az, ki kezét a maharadsa ellen merészli emelni, közben visszaretten, az összeesküvők dolga lesz a mű végrehajtása. Természetesen, ehhez vasból és aczélból való kar szükséges. — Hol találunk ilyen férfiút? — Te csak foglalkozz a te sheik-jeiddel, tudd ki a véleményüket, hogy meggyőzheted-e vagy kényszerítheted-e őket. A te szereped lesz féken tartani őket, és ha lehetséges, odavezetni, hol a veszedelem kívánja. Készítsd elő a holnapi díszgyakorlatra őket s légy magad is készen. — Rajta leszek, Degan. E pillanatban több magas tiszt lépett be, hogy átvegyék Adsit parancsát. — Tehát a többit holnap, a díszgyakorlat előtt, — mondá a sirdar. — Jó, tehát holnap! ismétlé Deyan, kezével könnyedén üdvözölve. Azzal ismét lovára ült s eltávozott kíséretével. Adsit hosszan kisérte a tekintetével, aztán fejét megcsóválva, csöndesen mondta magában : — A Leila fiát gondolta ő. Értsek téged, Deyan, te vállaimon akarsz fölemelkedni . . . . Hm, majd meglátjuk. (Folytatása következik.) A ív I S M íí V É S l. — Tahi Antal rajzához. — Tud ő már valamit. Nagy tudomány az, sok próbálgatás, lankadatlan kitartás árán jutott e tudományhoz. A mamának is meg kell hallgatni, hiába mosolyog fél tréfásan. A kis hegedű félig felhangolt árva húrjai nyikorognak, s a ház kis művésze oly keservesen megható hangokat csal ki a húrokból, hogy a mama — el van ragadtatva. Melyik anya ne volna elragadtatva, mikor egyetlen fiú magzatja a «szeretnék szántani»-t oly zseniális szabadelvűséggel, de azért korrekten pengeti le. S a szeme ragyog, ajkain büszke mosoly játszadoz. Ebből Paganini lesz ! Avvagy nem kezdettek a nagyok nagyjai is a skálán ? A MI FÜSTBE MEGY. (A DOHÁNYRÓL ÉS DOHÁNYZÁSRÓL.) Az igénytelen dohánynövény, pápai átok, fejedelmi tilalmak és üldözések daczára, meghódította a világot. Szegényeknél és gazdagoknál csaknem nélkülözhetlenné lett, használja az észak-sark eszkimóitól kezdve a déli égöv lakásáig minden néptörzs és kiváló gonddal termesztik mindenütt, hol az éghajlat és föld alkalmas a tenyésztésére. A dohánynövénynek 10—15 válfaja is van, mindanynyit termesztik Európában ; a magyar ember előtt legkedvesebb a szűz dohány, de sajnos, hogy ehhez igen ritkán és csakis nagy áldozatok árán juthat. (Hátha még a legújabb javaslat törvénynyé lesz !) A mérges nikotin-nedv a friss dohánylevelekben található fel leginkább; mire a dohány az üzletekbe jön, a mérges nedvnek csak harmadrésze marad meg. A nikotin a dohánylevelekben czitrom- és almasavhoz van kötve és úgy nyerjük, ha a kisajtolt nedvet alkohollal keverjük meg, e vegyülékből azután aetrierrel igen egyszerűen felszívathatjuk a nikotint. A nikotin sárgás színű, kellemetlen ízű és szagú folyadék és egyike a legveszedelmesebb mérgeknek. Öt csepp megöli a legmérgesebb kígyót is, sőt a pipaszárakban lerakodó nikotin, noha az már a füst által sokat veszített erejéből, mégis fejfájást és gyakran ájulást is okoz. CSISZÁG-VILÁD Csodálatos dolog, hogy éppen e méregtartalmú növény lett az emberiség nélkülözhetlen, talán legkedvesebb fényűzési élvezetczikke. Hogyan örül a kis gyerkőcz, ha titokban elszívhat, egy szivart, pedig meg van győződve, hogy ártalmára lesz , milyen rosszul érzi magát a szenvedélyes burnótozó, ha véletlenül otthon feledte szelenczéjét! A török, a perzsa, a beduin mozdulatlanul elül órahosszat pipája mellett és abban találja legfőbb élvezetét. Klímában és Törökországban a vendéget egy pipa dohánynyal fogadják, e szokás divatba jött a czivilizált népeknél is: mi szintén szivarral kínáljuk meg legelőbb is vendégeinket. Költők énekelték meg a dohányt, ezer és ezer ember áldozta már fel az életét, midőn a tenger mélyéből felhozta a pipaszárhoz szükséges borostyánt. A föld kerekségén milliókra megy azok száma, kik a dohány termeléséből és árulásából élnek. Ha végre tekintetbe veszszük, hogy a dohányzó szerek, szivartartók és díszmű-áruk mily nagy forgalmat idéznek elő a kereskedelemben, bátran állíthatjuk, hogy a dohánynövény az országok nemzetgazdasági viszonyaira is tetemes befolyást gyakorol. Sokáig vitatták azt a kérdést, hogy várjon az őskorban ismerték-e a dohányt? A vizsgálatok eredménye az lett, hogy a dohánynövény ismeretlen volt ugyan a régiek előtt, de a füstöt már ők is kedvelték. A régi Scythák sátraikban kőrakások alá raktak tüzet és a kövekre kendert hintettek, a felszálló füstöt azután beszitták ; e különös dohányzási mód különben divatos még ma is a hottentottáknál és más vad népeknél. A dohánynövényt az európaiak legelőször Floridában látták meg, midőn Amerika fölfedezése után átkutatták az új világrészt. Mexico bennszülöttei már ekkor ismerték a dohányzást. Ovideo Ilemander 1535-ben egy röpiratban ismertette a mexicói viszonyokat és az akkori dohányzásról a következőkép ír : Az indusok egy közönséges tököt vájtak ki és vágott dohánynyal töltötték meg, a tökbe két nádcsövet tettek és ezeket orrlyukaikba dugták és addig szívták fel a füstöt, míg elaludtak vagy elájultak. A csöveket talmeus-nak hívták, innét származik a dohány elnevezése is. Az indusok hite szerint a dohánynövényt Maniton, a legnagyobb Isten adta az emberiségnek. A monda szerint a nagy Isten egyszer összehívta főpapjait, megmagyarázta nekik a dohányzás mesterségét és megparancsolta, hogy a dohányzó eszközöket ezután a béke jeléül használják. Az indusok szót is fogadtak ; minden családfőnek volt egy fából készült pipája, melyet lószőrrel és maglártollakkal díszítettek fel és az Isten jelképét imádták benne. Idegenek, kiknek véletlenül ily pipa jutott birtokukba, egész bátran utazhattak az országban, meg voltak védve minden támadástól. Az indusok népgyűléseiket is a dohányzási ceremóniával nyitották meg. A törzsfőnök meggyújtotta pipáját, a négy világrész felé fújta a füstöt és csak azután szólt a gyülekezethez. Egyszóval az indusoknál a pipa volt az isteni igazságszolgáltatás jelképe és az állami élet rendfentartója. A véletlen úgy hozta magával, hogy dohánylevéllel meggyógyítottak egy sebet, mely talán a nélkül is behegedt volna ; ekkor elhíresztelték, hogy minden betegség ellen alkalmas és az akkori orvosok valóban nagy menynyiségben használtak dohányleveleket gyógyszer gyanánt. A dohány hasznosságáról annyira meg voltak győződve, hogy az idegen országok követei kötelességüknek tartották a dohánynövényt hazájukban is megismertetni. Spanyolország követe 1560-ban hozta be hazájába az első dohánynövényt, innét Nicot Jean franczia követ terjesztette tovább Német- és Svédországba, itt azonban csupán orvosság gyanánt használták és mint ritka dísznövényt üvegházakban termesztették. A dohányzás mesterségének tökéletesítését Raleighnak köszönhetjük ; az ő érdeme, hogy a dohányzás csakhamar oly kedveltté lett egész Európában. Németország nagyobb városaiban külön helyiségeket rendeztek be, hol a dohányzók naponként pár órára összejöttek ; e helyiségeket Tabnyfmi'-nak nevezték. Dohányoztak azonkívül színházakban és templomokban, sőt a nők között is divatba jött a dohányzás és burnótozás. Pompadour marquisné halhatatlanná vélte magát tenni, midőn egy dohány kivonatot talált fel, mely szerinte nagyon hathatós szer volt migrain és fogfájás ellen. Idővel oly sok visszaélést követtek el a dohányzással, hogy naponként szaporodott azok száma, kik a dohányt végkép ki akarták irtani Európából. Urbán pápa 1624-ben egyházi átok alá helyezte a dohányt és 1694-ben St.Jágóban öt szerzetest elevenen be is falaztak, mivel az isteni tisztelet alatt a kóruson pipára gyújtottak. I. Jakab egy könyvet is írt a dohány ellen és szigorú törvényeket hozott a dohányzókra. A köznépet botbüntetésre ítélte, ha a dohányzás rájuk bizonyult, a nemeseket pedig mezítláb és leborotvált hajjal kergette ki a városból. Oroszországban a dohányzókat még szigorúbban büntették. Első ízben két évi börtönre ítélték a tilalom megszegőjét, másodszor orrát vágták le, harmadszor már fejvesztésre ítélték el. Mindamellett mindig szélesebb körben terjedt el a dohány s újabb és újabb híveket nyert. Végre a XVII. században a politikusok is figyelmessé lettek a túlságos dohánytermelésre, nemzetgazdasági szempontból feloszlatták a tilalmat és serkentették a földbirtokosokat a dohánytermelésre. Később több állam, így Magyarország is magához váltotta a dohány monopóliumot és köztudomású dolog, hogy e monopóliumból mily óriási jövedelmet húz évenkint az államkincstár. Ha kutatjuk az okot, hogy tulajdonkép miért dohányozunk, csupán egy feleletet adhatunk e kérdésre : szokásból. Az első szivar elszívása után férfinak képzeli magát a gyermek és lassanként oly szenvedélyévé válik, hogy nem is tud ez élvezetről lemondani. Ritkán találunk a mostani dohánygyártmányok közt hamisítatlan árut. Annyiféle processzuson megy keresztül a szűzdohány, mire elárusításra kerül, hogy a tiszta dohány csak fele részét teszi a szivarnak, legtöbbnyire répalevéllel vegyítik, miután színre ez hasonlít leginkább a dohányhoz. A répaleveleket választóvízzel fecskendik be, ezáltal sárgás pettyeket nyernek s az ilyen szivarokkal csalogatják leginkább a vevők jóhiszeműségét. A szivarok belseje szintén nem tartalmaz tiszta dohánylevelet, e czélra annyiféle hulladékot használnak fel, hogy valóságos ritkaság-múzeumot lehetne a szivarokban talált tárgyakból összeállítani. Alapos statisztikát az évenkénti dohánytermelés menynyiségéről lehetetlen összeállítani, miután a csempészkedés által forgalomba hozott áru csaknem megfelel a termesztők által bevallott mennyiségnek. Magyarországban az elmúlt évben 62.000 hectar talajon körülbelül 72 millió kgr. dohányt termesztettek, az egész világ dohánytermelése meghaladja az 1000 millió kilogrammot. Mint tiszta jövedelmet, Magyarország évenként 30—35 millió forintot tud felmutatni a dohánytermelésből, s a hozandó új törvénynyel bizonyára még jóval többet fog felmutatni. Nemzetgazdasági tekintetben tehát a dohány egyike a legjövedelmezőbb terményeinknek. K. L. PÁNIO R A. (Képpel.) A doktorok nagy köszönettel tartoznak e bájos nőalaknak. Úgy tartja a görög mythos, hogy Zeus Paiulerának szelenczét ajándékozott, melynek ragyogó külseje elcsábította a szemlélőt, belseje pedig magában rejtette az emberiséget gyötrő mindennemű betegséget. Kincs és bűvös erő helyett ez lett jutalma a külső fény után induló nőnek. Az emberek az aranykorszak gondtalanságából beleestek a zord vaskorszakba s mind több és több nyomorúság látogatta meg. Ha akkor a szép Pandora nem nézi meg kíváncsian, hogy mit tartalmaz a Zeus-adta titkos szelencse ! Azóta sok embert vakított el a látszat, s ha nem is az emberiség, de az egyes bizonyára megadta árát. A kép abban a pillanatban tünteti fel Pandorát, mikor kezében tartva az isteni ajándékot, találgatja magában : ugyan mi lehet benne ? A HÉTRŐL. Azt természetesen tudják önök, hogy Londonban a «piszkos csőcselék» rögtönzött a city milliomos kalmárai ellen egy nem sikerült «hecc»-et; hogy Casfarel tábornok megkönyezte a becsületrend letépett rózsáját s Wilson a legnagyobb zavarba hozta tisztes apósát, Grévyt; az is régi történet már, hogy San Remo-ban egy megrázó tragoediának utolsó jelenetei játszódnak le, melyet a pikáns vígjátékhoz szokott Európa mohó kiváncsisággal les, s a képes lapok jó előre gondoskodnak a szegény trónörökös arczképeiről. De hát itthon ? Ne teremne a mi vérrel dúsan áztatott földünkön is valamicske botrány ? Egy katonatiszt megszabdal egy mesterlegényt és a m. kir. színházak intendánsa kereken kijelenti, hogy ő nem hajlandó a temesvári színházhoz egy magyar színművészt sem küldeni vendégszereplésre. Melyik seb a fájóbb? A derék mesterlegény felépül s az össze nem ülendő hadbíróság legalább is kitünteti a lelkes hadnagyot. Hja, a kardbojt. ..! A védekezésre mindig készen álló intendáns megirat egy argumentumokban dúslakodó nyílt levelet, s ezzel nyakát szegi annak a falásnyi botránynak is, mely készülőben való. Lehet-e ennél kétségbeejtőbb állapot? Összehordjuk szépen a gyújtandó anyagot, kezünkbe vesszük az örökké égő fáklyát, s mikor az elkészített máglya jobbot vetne s a tenyerek tapsra formálódnának már, megered a zápor. A közvélemény nyel egyet, az intéző körök nagyjai markukba nevetnek, s a színház intendánsa szól: «Ezt is megcsináltam».* Temettünk is. Ott domborul a sír a Kerepesi úti temetőben s a fakeresztre aggatott koszorúkból ki-kitép a ragadozó szél egy levelet, egy virág 759