Ország-Világ, 1899 (20. évfolyam, 27-52. szám)

1899-07-30 / 31. szám

488 Épp hat hét telt el azóta, hogy Framleigh megszabadult gondjai­tól, mikor Polly átjött Cicelyhez és csodás újságot jelentett neki. Még nem köszöntött be teljesen a ho­mály, a­mikor Polly bekopog­tatott. Mindjárt a kölcsönös köszön­tések után kipattant Pollyból az újság. — Cicely, — mondotta — valami nagyszerű történt velem. Cicely csodálkozva nézett a leány kipirult arczáira. — Valami takaros dolog lehet. Az arcza olyan piros, Polly! Mi történt ? — Bizony takaros is! — felelte Polly. — Évi ötezer font jövedel­met örököltem. Cicely örömében felsikoltott és felugrott ülőhelyéről. — Ötezer font . . . — Évente!. . . — bizonyozta Polly és bólintott a fejével. — Azt hiszem, fel fogok mondani az öreg Buxtonnak ! Nem tenné meg ezt ön is ? • — Ó, Polly ! — kiáltotta Cicely szinte elkábultan s egyúttal meg­zavarodva a barátnője nyugodt­ságától. — Hiszen regényekben lehet csak ilyen esetekről olvasni ? S bizonyos, hogy igaz ? Kitől örö­költe ? Ugy­e, Polly, ön most na­gyon boldog ? — Skócziából, Ayrshireből örö­költem, a­hol a nagynéném, Alison Rossitur asszony, élt és meghalt. Az anyám is Rossitur leány volt, de miután az atyámmal megszö­kött volt hazulról. .. akkor még nem voltak férj és feleség! . . . rokonai tudni sem akartak róla. Megtagadták. A nagynéném hara­gos, veszekedő természetű asszony volt, azt hiszem, csak azért hagyta rám vagyonát, mert többi roko­naival minddel összeveszett. Nyugodtan, egykedvűen, szinte közönyösen beszélt nagy szerencséjéről. Cicely egészen belezavarodott, mikor látta, milyen hidegen, mennyire izgatottság nélkül emleget ez a leány mindenféle terveket. Mert, természetesen, Polly meg fogja változtatni életmód­ját. És erről sokat kell tanakodni. Hol vegyen há­zat ? Hogyan rendezze be ? Ezek voltak a legelső elintézni valók s Polly kikérte mindezekben a Cicely tanácsait. — Úgy beszélt mindenről, mintha évek óta várt volna már erre a nagy szerencsére, s olyan sokat gondol­kodott róla, hogy már fel sem izgatta a dolog — mondta Cicely a bátyjához, mikor ez később hazajött. — No, én azt se tud­nám, hová lennék az örömtől, ha engem ilyen nagy boldogság érne. Cicely nem foghatta fel, miért izgatta fel annyira e nagy hír Gastont ? Mikor elmondta neki a Polly szerencséjét, Gaston először elsá­padt, azután elkomorodott és Cicely lelkesedése sem tudta fel­deríteni a kapitányt. Hogyan, hát Gaston nem örül ? Igen, örül, nagyon örül ? És mégis mintha hirtelen árny borult volna a lelkére. — Nem fog többé játszani! — mondta Cicely. — Igazán saj­nálom a pályatársait. Nagyon ne­hezükre esik nélkülözniük ezt a jó leányt. — Mi is nélkülözni fogjuk ! — szólt Framleigh önkéntelenül. — Hogyan? — kérdezte Cicely. — Hiszen nem megy el tőlünk! — Meglátod, az lesz a vége, hogy mégis csak megteszi a vele ellen a kapitány. — Más emberek fogják elfoglalni az idejét és olyan sok új felelősség fog ránehezedni, hogy kénytelen lesz lemondani a mi társaságunkról. E megjegyzés következménye volt, hogy Cicely, mikor legköze­lebb találkozott Pollyval, szomo­rúan így szólt hozzá: — Gaston azt hiszi, hogy el fogjuk önt veszteni most, hogy ön olyan gazdaggá lett. Ó, Polly, ugy­e ez nem igaz? — Framleigh kapitány, úgy látszik, még mindig úgy vélekedik rólam, mint azelőtt — felelte Polly szárazon. — Nagyon köszönöm ezt neki. De nem fog beigazolódni a véleménye. Higgye el, Cicely, önhöz jobban ragaszkodom, mint akárkihez ezen a világon . . . jobban, mint Jack bácsihoz. Az erdődi vár. Petőfi Sándor mint nemzetőr. Gracza Magyar Szabadságharcz Történetéből. Petőfiné szül. Szendrey Julia. Részlet az erdődi parkból. OR­SZÁG-VILIRG 1899

Next