Ország-Világ, 1923 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1923-06-10 / 24. szám

278 dánok eredetileg nem voltak görögök és a hellén műveltséget és nyelvet csak utóbb vették át. A macedón királyok és előkelőségek azonban szerettek kérkedni az ő állítólagos görög származásukkal és a görög tudósok, művészek mindig szíves fogadtatásra találtak a pellai királyi udvarban. Mindazonáltal magukból legnagyobb uralkodóikból, II. Fülöpből vagy Nagy Sándorból is olykor-olykor minden görög kultúrájuk dacára is kitört az eredeti, ősi barbárság, melynek következtében nem egyszer szinte tragikus helyzetek álltak elő. . II. Fülöp zabolátlan természete pl. elviselhetetlen állapotokat teremtett otthon, családi körében. Élvezethajhászásával, kicsapongásaival és azzal a tulajdonságával, hogy szenvedélyeinek sohasem tudott korlátokat szabni, mihamarább teljesen elidegenítette magától a feleségét, Olympiasz-t, aki nem bírta elviselni férje természetét. És ha figyelemmel tekintjük II. Fülöpöt, egyfelől az ő mértéktelenségével a magánéletben, másfelől csodálattal láthatjuk, hogy viszont a közpályán, pl. mint uralkodónak, hadvezérnek vagy diplomatának minden szavát, minden tettét a leghidegebb előrelátás, megfontolás, számítás, kimért szabatosság jellemezte. Mintha két egymással homlokegyenest ellenkező természet egyesült volna benne. És a szülei között látott és tapasztalt ellentétek mély hatással voltak az ifjú Sándorra, aki már mint gyermek nem egyszer adta tanujelét vakmerőségének és akaraterejének. Közismert az a szállóige, melyet egyik vakmerő bravúroskodása alkalmával Fülöp intézett hozzá, mondván: — Fiam, Sándor, keress magadnak más országot, mert úgy látom, neked szűk lesz Macedónia! És amint Sándor növekedett, fokonként hidegült el az atyjától, amiben kétségkívül sok része volt az anyjának is, akit rendkívül szeretett. Atyja hadi győzelmeit és politikai sikereit inkább irigységgel, semmint örömmel látta, több ízben jegyezvén meg elégedetlenül : — Ha atyám így folytatja, akkor nekem semmi sem marad, amit meghódíthassak! Elhidegülése atyja irányában természetesen súrlódásokat eredményezett, amelyek idővel mind jobban és jobban kiélesedtek, elannyira, hogy amikor II. Fülöp egyik alattvalójának, Affalosznak unokahúgát, Kleopátrát nagy, zajos nászünnepély közben nőül vette és Sándor ebben a cselekedetben anyja megalázását látva, éles szavakkal szállt szembe atyjával, ez heves indulatában le akarta szúrni a fiát, úgy hogy alig lehetett megmenteni. Ezután a jelenet után Olympiasz titkon el is hagyta fiával Macedóniát és atyjához, Neoptolémoszhoz menekült, haza Epiruszba. Fülöp ugyan utóbb megbánta hevességét és fiát visszahívta az udvarába. Formailag, külszínesen ki is békültek, de Olympiasz továbbra is Epiruszban maradt és onnan szőtte bosszúálló terveinek szálait. Kr. e. 336-ban történt, hogy II. Fülöp éppen a színházba készült, amikor egyik testőre, Pauzaniasz reárontott és tőrét a mellébe döfte, aztán lóra pattanva elvágtatott. A testőrök ugyan utána nyargaltak, ufói is érték, heves küzdelem után le is szúrták, de a király életét ez már nem adta vissza. Általában úgy mondták, hogy Pauzaniasz egyéni bosszúját akarta kielégíteni, de sokan Olympiasz cselszövényeiben keresték az orgyilkosság nyitját, sőt oly hangok is hallatszottak, hogy a gyilkosság tervéről Sándor is tudott, habár abban semmi tekintetben közvetlen részt nem vett. Ez a gyanúsítás mindenesetre hátrányára szolgált Sándornak, midőn igényét Macedónia trónjára érvényesíteni akarta. A királyság ugyanis Macedóniában örökletes volt ugyan, de az örökösödési rend nem volt szabályozva. Ebből aztán az következett, hogy egy-egy király elhaltéval tág tér nyílt az udvari, családi intrikáknak, a törtető versengéseknek. A trónutód legtöbbször nem az lett, akit a jog leginkább megilletett volna, hanem az, aki a többi igénylőket ravaszságban, cselszövésben, erőszakosságban megelőzte vagy felülmúlta. Sándorral szemben, mint trónkövetelő szerepelt az ifjabb királynénak, Kleopátrának fia, valamint II. Fülöp testvérének, III. Perdikkasznak gyermeke, Amüntasz. És mialatt Sándor Görögországban járt, hogy erélyes és gyors fellépésével a görög államokat hódolatra kényszerítse, anyja, a szenvedélyes Olympiasz felhasználta fia távollétét és Fülöp iránt érzett gyűlöletének annak ifjú özvegyén és kis gyermekén engedett szabad folyást. A kis gyermeket önkezével gyilkolta meg anyja ölében, Kleopátrát pedig kényszerítette, hogy magamagát saját övére f akassza fel. Sándor diadalmas visszatéréseután ugyan neheztelését fejezte ki anyja előtt ezért a kegyetlenségéért, azonban a másik trónpretendenst, Amüntaszt összeesküvés gyanúja miatt ő maga is kivégeztette. A sors keserű szeszélye volt, hogy II. Fülöp pályafutása, 23 évi tevékeny uralkodás után, úgyszólván terveinek megvalósulása pillanatában törött ketté és Sándor mihelyt az otthoni állapotokat valamelyest rendbehozta, erélyes kezekkel vette fel azoknak atyja kezeiből kihullott fonalát. Teljes erővel fogott hozzá, hogy megvalósítsa atyja tervét, a nagy perzsa birodalom világhatalmának megdöntését. Távolléte tartamára európai helytartójává Anfipafért nevezte ki, hívei és kegyencei között pedig bőkezűen kezdte szétosztogatni minden magánvagyonát és javait. Egyik vezére, Perdikkasz meg is kérdezte tőle egy ízben, hogy mije marad meg, ha mindenét szétosztogatja ? Mire Sándor ezzel az egy szóval felelt: — A remény. Elindulása előtt a hívei igyekeztek rábeszélni őt, hogy házasodjék meg és gondoskodjék utódjáról, örököséről. De Sándor erről egyelőre hallani sem akart. Sándornak a perzsák ellen megindított hadjáratában az első nagyobb csatája a Granikusz-folyócska mellett zajlott le és a perzsák teljes vereségével végződött. A második nagyobb csata Isszusz mellett volt, ahol Sándor maga is megsebesült. Sándor fegyvereit itt is szerencse és győzelem kísérte és Dáriusz Kodomannusz, a perzsa király futásban keresett menekülést, otthagyva egész táborát és ebben kincsein kívül anyját, feleségét, nővérét, két fiát és két leányát. Még a palástját és fegyverzetét is eldobta magától. A perzsa sereg szétszóródott és a menekülő Dáriusz a futók közül alig birt 4000 embert maga körül csoportosítani. Ezután a győzelem után vonult Sándor dél felé, Szíriába, hogy ezt, Palesztinát és Egyiptomot is elfoglalja és a perzsa uralmat ezeken a helyeken is megtörje. Sándor hosszasabban pihent meg Egyiptomban és ez alatt az idő alatt született meg agyában az a nagy eszme, hogy megalapítsa Alexandria városát, amely előnyös fekvésénél fogva hivatva volt, hogy a görög műveltségnek, a görög szellemnek és ezenkívül a görög kereskedelemnek a székhelye legyen Egyiptomban s viszont az egyiptomi tudományok és kereskedelem közvetítője Európa felé. Terveit siker is koronázta, de azok megvalósulását ő már nem érte meg. Csupán a hulláját szállították oda utóbb Babylonból. Az isszuszi csata óta már majdnem két év folyt le. Ezt az időt Sándor a szíriai partvidék és Egyiptom elfoglalásával töltötte el. És most, amikor ezek felől az oldalak felől is biztosítottnak érezhette magát, elérkezettnek látta az időt, hogy teljes erővel nekiindulva, Dáriuszt birodalma közepén támadja meg és ott mérje reá a végső csapást. Kr. e. 331. évi október hó 1-én volt a döntő ütközet a Gaugaméla melletti térségen, amely Sándor diadalait betetőzte. A perzsa birodalom összeroskadt, szétesett és Sándor a fegyveres hódítás jogcímén akadály nélkül vette azt birtokába. A városok hódolattal, önként nyitottak előtte kaput és III. Dáriusz, az utolsó perzsa „nagy király", menekülő, trónvesztett kalandorrá vált, — akit utóbb egyik saját áruló szatrapája, Besszusz, — orgyilkos módon ölt meg, hogy ezzel magát Sándornál behízelegje. Besszuszt azután Sándor egyik vezére, — Ptolemaiosz, a későbbi egyiptomi uralkodó, — fogta el, — Sándor pedig orrát és fülét levágatta, majd pedig keresztre feszíttette. Ezekben az időkben történt, hogy Sándor Bakka városában nőül vette az általa legyőzött Dáriusz király egyik leányát, Roxanét, — amely házasságon kívül Sándor még két más házasságot is kötött: Dáriusz másik leányával: Sziaílrával és az azelőtti perzsa királynak, — Odiusznak, — leányával, Pariszafisszal. Negyedik felesége Barszine volt, Dáriusz egyik hősies hadvezérének özvegye. Azzal, hogy Sándor perzsa nőket vett nőül, nemcsak igényeinek a keleti szokások szerinti jogszerűségét kívánta megszerezni a perzsa trónra, hanem példát is akart adni katonáinak, híveinek, előmozdítani kívánta, hogy a családi élet bensősége megszüntesse azt az évszázados ellenszenvet, mely a görög és a perzsa népet eddig elválasztotta. És példája ragadós is volt, amennyiben Sándor házasságát követőleg néhány nap alatt 90 házasságot kötöttek macedón tisztek, előkelő perzsa nőkkel, amely szám utóbb tízezerre szaporodott. 33 éves volt a nagy hódító király, amikor 12 évi és 8 havi uralkodás után, dicsőségének tetőpontján meghalt. Halálát általános megdöbbenés és őszintén átérzett gyász követte. A trónvesztett Dáriusz édesanyja úgy siratta, mint tulajdon édes gyermekét. Csupán vezérei feledkeztek meg róla. Hét napig hagyták a holttestet gondozás nélkül, arról vitatkozva, hogy ki legyen az örököse ? Habár nyíltan nem is mondták ki, minden vezér önmagának arrogálta, hogy Sándor örökébe lépjen, mindegyik között leginkább Perdikkasz, Sándor gyűrűjének birtokában. Csakhogy figyelemmel kellett lenni a királyi család jogigényeire is. Perdikkasz azt javasolta, hogy miután Roxane királyné várandós, várják meg, vájjon fia születik-e? Ha igen, ez legyen a király, Sándor utóda, addig is azonban válasszanak kormányzót. Neardhosz tengernagy ezzel szemben Barszine fiát, Hérakleszt ajánlotta. De ez a javaslat ellenvetésekkel találkozott, minthogy Barszine csak hadifogolynő volt és így fia nem volt törvényes utódnak tekinthető. Meleager, II. Fülöp királynak ifjabb fia, Sándor öccse, Archidaiosz Fülöp mellett emelt szót. De ennek Ptolemaiosz vezér mondott ellent, kifejtvén, hogy Fülöp Idesz- ORSZÁG-VILÁG 1923. június 10.