Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1982. július-december (13-23. szám)

1982-07-01 / 13. szám

BEETHOVEN: E-MOLL VONÓSNÉGYES, op. 59., No. 2. Az op. 59-be foglalt három vonósnégyest a megrendelő mecénás után Razumovszkij­­kvartettnek nevezik. A dúsgazdag, orosz mágnás nemcsak bőkezű pártfogója volt Beethovennek, hanem a házában muzsikáló Schuppanzigh-vonósnégyesben olykor maga is aktívan részt vett.­­ Amint az Eroica fordulópontot jelent a szimfóniák között és az Appassionata új mércét állít a szonátáknak, úgy a három Razumovszkij-kvartett is (1806-ból) határkő a differenciált kamarazene-hangzás és a szimfonikus igényű vonós­négyes-stílus között. Az orosz népi dallam koloritja még lehetővé teszi három mű egy opuszba sorolását, ettől kezdve azonban Beethoven nem ír többé csoportos vonós­négyeseket, hanem egy-egy kvartett-óriással tetőzi be egyes fejlődési korszakait. Az első tétel (Allegro) két, energikus nyitóakkordja az Eroica „függöny”-ére em­lékeztet, itt azonban a két akkord szerves része a főtémának, mert nemcsak a visszaté­résben, hanem a kidolgozás kezdetén és a kódéban is vele együtt szerepel. Az első hegedűn és a gordonkán pianissimo szólal meg a kérdés-válasz jellegű „tulajdonkép­peni” főtéma. A téma szimfonikus pátoszú kibontása után finoman differenciált ka­marazenei hangszerelésben jelenik meg a melléktéma, a párhuzamos dúr hangnemben. A zárótéma tömör hangzatokban szólal meg, majd szinkópás zökkenők gazdagon ár­nyalt dinamikájával tesz pontot az expozíció végére. A kidolgozás elsősorban a főtéma gazdag, motivikus lehetőségeit aknázza ki, majd a zárótéma szinkópáiból sző dúsan hangzó átvezetést a repríz számára. A kóda a főtéma mellett ugyancsak ezt az anyagot használja fel a súlyos feszültséggel telített tétel hangulati feloldására. A második tétel (Molto adagio) szokatlanul hosszú, olasz utasításban jelzi, hogy az előadóktól az érzelmek rendkívüli bőségét követeli a komponista. A tétel ugyancsak szonátaforma, melynek harmonikusan daloló E-dúr főtémája egy megismételt, meg­nyugtatóan lezárt periódussal indul, majd az első hegedű pontozott akkordfelbontásai alatt újabb szívhez szóló dal kezdődik. Ezzel a pontozott figuráciéval intonálja a gor­donka és a brácsa a melléktémát, melynek ringató varázsa földöntúli, végtelen álmot ígér. Az első hegedű szólisztikus fantáziája vezet a zárótémához. A kidolgozás ezt a témát kapcsolja össze a himnikus főtémával, sőt hasonló találkozás vár rájuk a kódá­­ban is. A Scherzo-ban (Allegretto) meglepetés a táncos lejtésű, dobbantós ritmika és a Mag­giore trió-részben felhasznált orosz dallam, a régi cári himnusz, amit később Muszorg­szkij a Borisz Godunov koronázási jelenetében dolgozott fel. Az orosz népi dallamokat Beethoven Razumovszkij révén ismerte meg Ivan Pracs gyűjteményéből, és a kvar­tettekben külön „Théme russe” jelzéssel dolgozza fel (jelen esetben kontrapunktikusan, ami az orosz melódiának enyhén anakronisztikus ízt ad!). A zárótétel (Presto) rondóforma, amelynek külön érdekessége, hogy témája kilép az eddigi e-moll tonalitásból és C-dúrban jelenik meg, csak itt-ott tartva valami laza kapcsolatot az előjegyzésben szereplő hangnemével, hasonlóan a G-dúr zongoraver­seny zárótételéhez. BEETHOVEN: C-DÚR QUINTETT, op. 29. Pándi Marianne Beethoven hat vonóskvintettje közül csupán kettő készült már első fogalmazásában is két hegedű, két brácsa és cselló együttesére. Közülük az egyik, a 29-es opuszjelzésű, C- dúr quintett. A zeneszerző 1800-ban kezdte komponálni, 1801-ben készült el. Nem magá­nyos mű: közeli rokona a 18. opusz vonósnégyeseinek, közöttük is a c-moll kvartettnek. Nem a zeneszerzőtől származó, mégis jól jellemző címmel vált ismertté Franciaország­ban: „L’orage” (A vihar). Dinamikus, forrongó és szenvedélyes, nyugtalan és feloldást alig teremtő az első tétel (Allegro moderato) zenéje. Feszültséget teremt a szonátatétel nagyívű, felfelé törő és kavargó főtémája, a térerőkön hangnemben megszólaló mellék­téma, a távoli hangnemi régiókba vezető moduláció-sor, a számos, kifejezően elrajzolt dallamvonal. Más világot idéz a lassú tétel (Adagio molto espressivo). Hangja nem a lázadó Beethovené, hanem inkább a tizennyolcadik századi rokokóé. Meleg, kifejező, széprajzú, 4

Next