Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye, 1904-1905 (38. évfolyam, 1-37. szám)

1905-02-12 / 19. szám

451 kát, akikről szólunk, ismerjük s az Ítélet, amelyet kimondunk, a miénk akkor is, ha az övével (t. i. a Brunetiéreével) megegyez«. Hogy nem egyez meg teljesen és mindenben, az csak a szerző önállóságát, vagy legalább ilyenre törekvését bizonyítja helyenként; bár néhol inkább a fontoskodás látszatával lép föl, mikor olyasmivel egészíti ki, illető­leg helyesbíti (?) Taine és Brunetiére elméletét, amit egy kissé több jóakarattal és behatóbb elemzéssel náluk is megtalálhatott volna a szerző, ha nem is mindig a tőle kedvelt szélesebb és kissé talán túl­ságosan is népszerűsítő modorban. A vulgarizálásnak szerzőnkön is megbosszulja magát olykor az a törekvése, hogy amit a finomabb elmék szándékosan fejeznek ki még kissé határozatlanul, azt is egészen éles körvonalakkal akarja közérthetőbbé tenni, de ezzel aztán a dolgot túlozza, hogy ne mondjam, el is torzítja. Szívesen megbocsátjuk Szigetvárinak azt, amit Előszavában maga is némi fogyatkozásaként említ, de mindjárt menteget is, midőn így szól: »szabad legyen megjegyezni, hogy a francia mellett egyéb irodalmakat elhanyagolni sokkal kisebb hiba az irodalmi kriti­káról szóló könyvben, mint például classica-philologiai vagy philo­­sophiai munkában.« Ennél azonban szerintünk már mindenkép nagyobb hiba magyar író részéről az, hogy Taine elméletének ismertetése során a szerző egészen megfeledkezik Erdélyi Jánosunkból. Legalább egy szerény kis jegyzet alakjában, (mint például a 130. lapon és egyebütt is alkalom­adtán Péterfy Jenőt illetőleg nagyon helyesen tette) megemlíthette volna, hogy e kiváló aesthetikusunk Népköltési gyűjteménye (1846 —1848.) II. kötetének a végén lévő értekezésé­ben, tehát jóval Taine előtt, világosan fejtegette úgy a mib­en, mint az öröklött hajlamoknak nemcsak az egyéni, hanem a népköltés terén is mintegy természeti törvény erejével nyilvánuló hatását. De Erdélyink e tanításával nálunk nem csak megelőzte Tainét, ami magában véve még nem is olyan érdem, mert hiszen arra Szigetvári is helyesen rámutat, hogy Tainenek egyebütt is vannak elődei és úttörői. (Csak mért feledkezik meg a magyar szerző épen a magyar úttörőről?) Ennél azonban a mi szemünkben még nagyobb érdeme volt Erdélyinek az, hogy bölcs mérséklettel korlátozta az ő milieu- és race-elméletét s kivált olyan térre szabta, ahol annak törvényei fel­tétlenül s igazán a természeti törvények elsejével uralkodnak. Holott Taine, az egyszerűbb és homogénebb talajból fakadó népköltészet szűkebb körét elhagyva, a műköltészet birálatának bonyolultabb ténye­zőkkel bajlódó terére is átvitte azt az elméletet, s ezzel abba olyan alkati hibát oltott be, amelyet szerzőnk nem emel ki eléggé. K. L. Die Kunst des Erzählens. Von Ludwig Schädel (Lehrproben und Lehrgänge 1904. 4. H.). E kis értekezés néhány figyelemre­méltó tanácsot ad arra nézve, mely alkalommal, mit és hogyan kell az iskolában elbeszélni. Elmés módon állít fel néhány antinomikus tételt Fricknek egy dolgozatában található útmutatásokkal szemben.

Next