Orvosi Hetilap, 1858. július (2. évfolyam, 26-29. szám)
1858-07-04 / 26. szám
407 408 alanság szinte észrevehető; annak első időszakában tiszán láthatni miszerint: először a nyelcsap tapad a garathoz melyet a szélek követnek, s midőn a lágy szájpad magasan fölemelkedett, elölről hátra mélyen sülyed az le s a nyelcsap egy kigyómozgást csinál, úgy, hogy vége fölé sántorodva utoljára csúszik le. A jeles bécsi tanár Schuh egy hasonló esetet észlelt és irt le f.é. január havában azon különbséggel, miszerint azon esetben a nagggyá fejlődött álképlet a részeket nevezetesen széttolván, azoknak éptani működésében is zavart idézett elő, s a beteg nem volt képes minden hangot tisztán előállítani. Az esetet azonban egész magasztos tudományos elragadtatással állítja elő, s fölhozza azon következtetéseket is, miszerint a szopáshoz a szájüregnek az orrtóli tökélyes elzáratása igényeltetik, mily szövevényes mesterséges mozgással kénytelenek a farkas torokkal született csecsemők a kemény és lágy szájpad hézagát elzárni, mit csak a nyelv egyik szélének a hiányba történő betolulása által képzelhetni. Miért tökélytelen a hasadt lágy szájpadnál vagy annak átszóródásánál a beszéd, most világos lesz előttünk, minekutána látjuk , hogy a hang képzéséhez az orrüregnek a szájüregtőli tökélyes elzáródása szükséges; s a lágy szájpad-varrat eredményének árnyékoldala — t. i. a tökélytelen beszéd a lágyszájpadnak tökélytelen érmécessége és mozgékonyságában keresendő. A leirt eset érdekessé válik még a véghezviendő orrszárny képzése által, melyet a fölkarbőr áttétele által kisérendek meg visszapótolni. (Folyt. köv.) AZ EBDÜH (HYDROPHOBIA) EMBEREN. Dr. Sasstól. Nem lesz érdektelen s viszonyainktól épen nem elütő , ezen tárgygyal egy kissé komolyan foglalkozni. Annyival inkább nem , mert alig van orvosrendőrséggel biró ország, hol az ebdüh gyakrabban fordulna elő mint nálunk s igy több alkalom nyílnék tanulságos adatok szerzése s felhasználására. Más részről alig van a tudomány mezején tárgy, melyet hagyományos előítélettel terhelten, oly titokszerű homály borítana, mint az említettem nyavalyát. Ezért is itt a kuruzsolásra tágas tér kínálkozván, az előítélet által fölkarolt ámítok elterjedt orvosi hírnévre tesznek szert. Ki ebben tán nagyítást lát, ám hallgassa meg a műveit s nem műveit osztály vélemény nyilatkozatát. Én tíz év lefolytában öt kifejlett ebdührohamot észleltem, mely esetekből merített tanulmányomban ha nem találand is az olvasó úrat s meglepőt, legalább megjegyezheti azt, hogy a félretett tárgyak szellőztetése néha igen-igen szükséges. Az ebdült máskép víziszony, jelen nézetek szerint mérgezési idegbajnak tekintetik, mely kiválólag a nyúlagyból kilépő bolygideg egyes ágazatai folyamában külölvén magát, ezen után, a visszahajlás (reflexio) törvénye szerint , a dühanyag fölszívódása következtében hozatik létre. Ezen magyarázat kielégítő volna, ha a dühanyag természetét, felszívódásának idejét és törvényeit ismernék s ha ezen felszívódás által létrehozott idegműködési zavar — mely a nyelő-, légző-, vérmozgató- s tápszervek ideguralmában mutatkozik — nem képezné azon csomót, minek megoldására a tudomány eddigelé képtelen. — A megtörtént harapás és a düh kitörése közti időszak változó. Öt esetemnél legrövidebb volt 21 nap, leghoszabb 9 hónap. — A lappangási időszaknak (stadium incubationis) ily változékonyságát sem az életkor sem a testalkat vagy ivarkülönbségből , sem a sebzés foka s helyzetéből következtetni nem tudom. Ezen idő alatt az egyén , ha a veszélyt érettsége műveltségi fokozata s a képzelődés élénkségénél fogva sejti vagy arra figyelmeztetik — valódi lélekbeteg. Ily állapotban az egyén félénk, magányba vonultan bizonytalan sorsa felett aggódik. Alvása nem üdítő, nehéz álmoktól zavart. A bűbájos szavú kuruzsoló s ennek titkolt szerei iránt bizalmas. Nincs borzasztóbb látvány mint az ily szerencsétlen lélekállapota. Szolgáljon erre K . . . József I . . . lakos esete élőpéldaként. 1850-dik évben megjelenek S ... Juli 16 éves leány dühös eb által okozott sebjének szerelése végett. A község jegyzője figyelmeztet, hogy a felnevezett egyén ez előtt 5 hónappal szinte egy dühös eb által jön megmarva s akkor baját eltitkolván , azóta sintődő, szótlan, a magányt keresi s naponkint kijár az erdőre azon fűnek feltalálása végett, mely álmában megjelent s mitől gyógyulását várja. Magamhoz hivatván, előttem állott egy közép termetű s korú, halvány szinü s beesett arcú egyén, kinek bágyadt pillantása a lélek szenvedését árulá el. A fél hüvely hosszú heg a jobb kézfejnek küloldalán a kis ujj szülése felett látszott. Fájdalom nélküli. Rajta a bőr a rendesnél véresebb, fénylő. Előadja, hogy a megmaratás után a sz . . . helyi javoshoz *) ment, ki neki oly gyógyszert adott mire tücsök alakú állatkákat **) vizelt ki; azonban gyógyulását mind az ideig nem reményli, mig az álmában látott fűre nem akad. Az egyén valóságos mélakórossá (melancholia) vált s mint ilyen 4 hónap múlva a dührohamtól mégis lehetett s 60 óra eltelte alatt elhalt. Rohamja csendes, dühöngés nélküli volt. A könyvekben írva van, hogy a kórlappangási időszakban s a kitörés előtt helybelileg a hegeken: vörösség, dag s a gerincoszlop felé nyilamló fájdalmai mutatkoznának. Meglehet. Én ez irányban minden esetnél kutatva sem győződhettem meg. A heg igenis a dühroham alatt vörösebb mint egyébkor, mert az egész bőr edényei duzzadtabbak. Amint a düh kitörőfélben van, a fenebbi kedélyállapot beáll oly egyénnél is, ki a kórlappangás idejében ettől mentes volt. A gyermek kedvetlen, ingerlékeny, játéka nem mutatja, lefekülni készül, aludni vágyik, de miből egy ijesztő álom közben csakhamar fölriad. A felnőtt egyén izgékony, aggódó. A víznek a kortyantón át lenyomása nehezült. A legcsekélyebb léghuzam kellemetlenül érinti. A mell szorul, a légzés szabálytalan, sebes. A bőr hőfoka emelkedett, az érülés szapora hullámzó. A szem köthártyájának edényei belöveltek, a tekintet nyugtalan. A tagmozgatás szélesen történik. A beszéd fecsegő, a szájban fehér, szivós nyál. Később a nyelés lehetlenné válván, ennek kísérlete, fénylő tárgyak megpillantása, véletlen zörej és léghuzam mint izgatmányok hatnak és görcsös légzést, derme (tetanus) alakú megrázkódást idéznek elő , dühöngésre hajlandó kitörések mellett. Az ily kitöréseket rendesen rövid, látszólagos nyugalom váltja föl, mig a roham tetőpontját érvén a dühöngés folytonossá válik s csak végkimerülésnek ad helyet. Mily fokozatú az ideges izgalom, tanúsítja egy betegem, kinek ágyánál négy óráig ülvén, ez idő alatt legalább hatszor elkezdé kortörténetét beszélni s valahányszor kimondandó vala, hogy őt a kutya marta meg, mindannyiszor légzési szerme-alaku görcsöktül lepetett meg. A testnek ilyszerű rázkódásai közben a lélekműködés is megzavarodik. Gyermekek s a fenebb említett mélakóros külemü egyéneknél a dühöngés helyett, fájdalmas légzési görcsök, derme alakú rohamokkal párosultan, továbbá levert kedélyállapot, jőnek elő. Ily esetekben a kór csendesebb alakját mindvégig mégis tartja. Kórbonctani észleleteim nincsenek. Tudván tudjuk, hogy a nép ilynemű kutatások iránt ellenszenvvel viseltetik. A sebek , ha a dühroham kitörte előtt be nem gyógyultak, a roham alatt sötétebb színt öltenek magukra, de nem érzékenyebbek mint előbb , ha már behegedtek, sem rajtuk sem a környéki felszívóedények fonatán, valami különös kórtünetet nem észlelhetni, valamint közvetlen a dühanyag beoltása (harapás) után sem. A dühanyagot egyedül a bőrnek sértésével olthatni be *) Javosnak hívja a nép a kuruzslókat. **) Bizonyosan kőrisbogár-port vett s ez a hólyagra izgatólag hatvan, véralvadékok ürittettek ki.