Orvosi Hetilap, 1859. november (3. évfolyam, 45-48. szám)

1859-11-06 / 45. szám

Tartalom: Egy tanulmány a buja kenyvtan köréből Dr. Korányi Frigyestől. II.— Hivatalos jelentés : Felsége I­s. Oszkár, Svédország királya utolsó betegségéről, és testének halála utáni vizsgálatáról. — Gyógyszertani közlemények. Tárcza : A meggyilkolt Dr. Hartmann M. és Hán József biztos hulláinak bonczvizsgálata, — Vegyesek, — Adakozások. Pest, 1859. 49. Sí-November 6. ORVOSI HETILAP, Honi és külföldi gyógyászat s kórbuvárlat közlönye. Dr. MARKUSOVSZKY L. MÜLLER EMIL, Tulajdonos és felelős szerkesztő, kiadó-könyvnyomdász. Js é­rt’oltvain. Előfizetési ára: helyben 4 ft. 50 kr. egészév 9 fr. T Id­éke a félév 5 fr. egészév 10 fr. új pénzben. A lapot illető közlemények és fizetvények bérmentesen küldendők. Hirdetések közöltetnek soronként 14 új kivert. Megjelenik minden Vasárnap. Megrendelhetni minden cs. kir. posta­hivatalnál, a szerkesz­tőnél ujfér 10-dik szám, és a kiadónál Dorottya­ utcza 12-dik szám. EGY TANULMÁNY A BUJALENYVTAN KÖRÉBŐL. Dr. Korányi Frigyestől. II. A beteg felüdültével a gyakorló orvos tisztán gyakorlati feladata meg volt oldva; az elveszettnek hitt beteg visszanyerte az egészség azon fokát, mely átalában a körülmények és időhöz képest visszanyer­hető volt; visszanyerte oly módon, hogy kétséges nem lehetett, miszerint felüdülése egyedül az orvosi beavatkozásnak köszönhető.­­ Azonban az orvosi ön­érzetnek a frivol eredménynyel és a méltánylat illé­kony tömjénfüstjével megelégedni nem szabad , az orvosnak nem elég tudomásul venni a történtet, hanem nyomozni kell a történés kulcsát, bírnia a lehetőségig m­e­g­f­e­j­t­é­s­é­t. A kérdés egyszerűen ez: bujakór volt e valóban a­mit gyógyítottunk ? Mi sem volna könnyebb mint azt mondani: a be­­tegség hosszú ideig magára hagyatván csak rosszabbá tön, a legkülönbözőbb gyógyszerelések által nem érdekeltetett, de egy saját szere által a b­u­j­ak­ó­rn­ak­­ e­­gyezetett, tehát bujakór volt. Ezt mondva nemcsak hogy magánosan nem állanánk a logikai küzdőtéren, sőt társaink sem egyedül a vastag em­­piricusok köréből volnának újonczozva; közöttök el­ismert neveket, alapos mély gondolkozású embereket foghatnánk felmutatni. Leubuscher az agybetegségekről írott mun­kájában ezek kór­oktanáról szólva ezeket mondja : „A bujakór természete hozza magával hogy a kór­oktani kutatás soknemű akadályra bukkan, a legtöbb eset­ben a bujakór ellenes gyógymód sikere vezet csak a kórisme megállapításához.“ Wunderlich hasonló értelemben nyilatkozik (Lehrbuch d. Pathologie u. Therapie B. IV. pg. 146) „Úgy látszik hogy boncztani változások nélkül is be­következnek harmadlagos bujakór következtében az idegrendszernek többé kevésbbé súlyos működési za­varai, melyek részint magokon sajátságos jelleget hordanak, részint legalább azáltal külön­böztetik me­g magokat, (theils wenigstens da­durch sich auszeichnen), hogy idejében szerel­ve a bujakórellenes gyógymódnak enged­nek.“ Csak Vidalt akarjuk megemlíteni, ki Traités des Maladies vénériennes czimű munkájában említ egy embert, kit fiatal korában keményedett fekélyekből és bujakóros bőrbántalmakból gyógyított. Ezen egyén harmincz éves korában gutaü­tést kapott, mely után elmegyöngeség és az emlékező tehetség időnkinti el­veszte maradt hátra. Azon okból mivel ezen esetben a hamiblag használata sikeres volt, Vidal ezt a buja­kórhoz sorozza. Első tekintetre felötlő, mily gyönge alapokon, mily határozatlan, körül nem írt modorban tárgyal­tatnak az idézett tekintélyek által az idegrendszer bu­­jasenyvből eredő kóralakjai. Nem szükséges túlfeszített figyelmű észlelőnek lenni, hogy valaki felismerje, miszerint ha több ke­vesebb évvel előre ment bujakóros fekélyek, avagy bujakórellenes szerek sikere elegendő alapul tekinte­tik arra, hogy valamely baj bujakórosnak jellegeztes­­sék, akkor a bujakór rovata minden kórtani határon túl fog terjedni s lassankint minden jellegességét el­­vesztendi. Az iblanyról nevezetesen több orvosi te­kintély — ezek közt Oppolizer Bécsben — elis­meri, hogy idegzsábok némely eseteiben, úgy izzad­­mányok és vérömlenyek (extravasate) felszívódásának eszközlésére, csúzban gyakran szembeötlő hatást gya­korol , midőn bujasenyves okokra távolról sem lehet gondolni. *) *) Legyen szabad magány gyakorlatomból következő kóresetet idéznem , mely az iblanykészitménynek hatályosságát nem bujakóros eseteknél bizonyítani látszik . 1853-ik év de­­czember 28-án jött hozzám Labanics György, nyírbaktai földmívelő neje, 36 éves ; egyén gyermekkorában egyszer he-45

Next