Orvosi Hetilap, 1859. november (3. évfolyam, 45-48. szám)
1859-11-06 / 45. szám
* 721 Leubuscher fennt idézett munkájában előrebocsátván, hogy a harmadlagos bujakór a koponyacsontok belső felületének felpuffadásait, úgyszinte lerakódásokat az agykérekre, különösen a keménykér megvastagodását eredményezheti; fölemlíti miszerint az elmekórházi észlelés gyakran mutat föl közvetlenül másod bujakórtünetekre következő elmekórokat. Óvatosságot ajánl azonban a bujakór okolásában akkor , amidőn oly sok együvtműködő ok van jelen. Leggyakrabban észlelhetők bujafenyvesek után a zavarodás (Verwirrtheit) alakjai , továbbá hülyeség (Blödsinn) hüdéssel. L. maga két esetben látott bujakór ellen használt higanybedörzsölések alatt agyvérömlenyt létrejönni, mely hülyeséget és hüdést hagyott maga után. Egyike ez eseteknek bonczolat alá kerülvén, a pókhálókörben vérömleny és savós izzadmány találtatott, de semmi jellegzetes bujakóros tünemény. Míg az eddig idézettekben szerző egészen egy értelemben nyilatkozik az előtte elsoroltakkal, török eltérőleg említi, hogy harmadlagos bujakór következtében „mint egyes észlelők akarják, bekövetkeznek néha sajátszerű boncztanilag ki nem deríthető változásai az ideggyurmának, de melyek magokat mégis hüdési tünemények és elmezavarok által kidőlik.“ (Folytatása következik.) — I JS i •— HIVATALOS JELENTÉS — Felsége I s. Oszkár Svédország királya utolsó betegségéről, és testének halál utáni vizsgálatáról. *) A hold, svéd király testének vizsgálata most uralkodó XV Károly parancsára a stokholmi palotában 1. év július 12-én délelőtti 10 órakor ment végbe. Az állam nagy hivatalnokai és az orvosi kar tagjai azon felhívások következtében, melyeket a királyság marsalja, Lewenhaups gróf ő exe. közrebocsátott, nagy számmal összegyűlvén, s ez utóbbi nagy hivatalnok engedelmet adván a napi munka megkezdésére , az első rendes testorvos, P. D. Liljewald, által olvastatott fel a következő : Jelentés a hold, király I-s. Oszkár utolsó betegségéről. „A hold, király, melle kivételével, erős testalkattal nem bírt; mindamellett élete legnagyobb részén keresztül tűrhetően jó egészségnek örvendett. Fiatal korában egy súlyos hagymázt állván ki, férfikora derekán csúz lázban szenvedett; mindkét betegség azonban rendesen folyt le,semminemű kártékony utódajt nem hagyván maga után. Ő Felsége ennélfogva trónra léptekor képes volt magát fáradhatlan szorgalommal és töretlen egészséggel maga hivatása teendőinek szentelni, mit ő a legélénkebb kötelességérzet buzgalmával tett. Minden tavasz elején azonban a szív működését háborgató rendellenesség gyakran jelentkezett. De a kóros tünemény közönségesen nem soká tartott, s enyhe rendszabályoknak rövid időn engedett, és miután őfelsége csaknem minden évben a nyári évszak alatt kirándulásokat tett az ország távolabb vidékeire vagy a nonvégi királyságba, s nagyobbára csak késő őszszel tért vissza a fővárosba, szervezete a falusi lég s nagyobb testgyakorlatnál fogva, mely kirándulásaival össze volt kötve , visszanyerte azt, mit tél idején kemény, gyakran késő éjig folytatott munka és életmód által vesztett volt. Azonban 1851 év folytán egészsége komolyan veszélyezve jön ; a szív működése állandóan rendetlen, az emésztés gyönge, a máj terméje nagyobbodott volt. Az idegrendszer főközpontja hasonlóan a kimerülés félreérthetlen jeleit mutatós okvetlenül nyugalmat szükségelt. Ennek következtében ő Felsége 1852 év nyarán a kissingeni fürdőt látogatá meg, s az idény elteltével Schweitzban utazást tett, őszszel Svédországba a májbántalom megszűntével s más tekintetben is javult egészségi állapottal kerülvén vissza. De most atyai szivét nehéz csapás érte, midőn egyik kedves fiát elveszté, s nem sokára a királyi atya is betegágyba került , ugyanazon kórtól támadtatván meg, mely a keserűen siratott gyermeknek nyitá meg a sírt. Egy rendkívül hosszadalmas hagymázos láz (febris typhosa) veszélyeztető most hetekig a király életét, de elvégre is üdüléssel végződött, mely bár lassú volt, az egészség tökéletes helyreállítására jövőben mégis reményt nyújtott. E várakozás némi kiterjedésben teljesült is, s kétségkívül egészen is teljesülendett, ha az idő politikai viszonyai ő Felségét túlságosan igénybe nem veszik, sőt arra nem határozzák , hogy a saját személyéről a gondoskodást elhanyagolva, magát egészen azon két nemzet érdekeinek megvédésére szentelje , melyeknek jólléte kötelességérzetének legfőbb tárgyát képezi. A mértéken túli ész megfeszítés, melynek ő Felsége magát alávető, a nyári kirándulások elhagyása, vagy megrövidítése s a szükséges fürdőlátogatás elhanyagolása végre erejét kimeríték, s 1857 év elején egészsége ismét aggasztó módon kezdett ingadozni, világos vértolulással a fej felé. Az alsó végtagok, melyeknek izmai mindig gyengék voltak, a test súlya alatt inogni kezdtek , s ugyanakkor midőn e részek mozgatására szükséges összevetési képesség — combinationsvermegen — fogyott, ő Felsége szédelgés által zavartaték, kivált a fej mozgatásánál, és hányással, mely jelenségek, az átalános elgyöngülés és önkénytelen izomgörcsök kíséretében, mélyebben fekvő bántalomra, s nagy valószínűséggel az idegközpontok ellágyulására mutattak. A képtelenség királyi hivatásának eleget tenni most mély búskomorságot— melancholia— idézett elő, s ő Felsége már gyöngélkedése kezdetén kifejező meggyőződését a baj gyógyíthatlanságáról. Ámbár ő Felsége orvosai e meggyőződésben sajnosan kénytelenek voltak osztozni, mi mind a mellett nem tartottuk kötelességünknek azt akkor nyilván kifejezni. A baj leküzdésére alkalmazott szerek ezen felül lényeges hatás nélkül maradtak; a hüdés, mely az alsó végtagokon kezdődött, fokonkint növekedett , mire a király érezvén tehetlenségét azon magas állás betöltésére, melyre őt a gondviselés meghívta, az akkori királyi Fenség a koronaherczeg kezébe adá át az egyesült királyság kormányzatát, s mély komorsága növekedő közömbösségnek engedett helyet még azon dolgok iránt is , melyek őt élete folytán a legélénkebben érdeklik. A betegség ez idő óta lassan haladott vége felé, s a hűdés oly állandóan terjedt el a többi önkénytes izmokra, hogy az utolsó június hó vége felé már mindkét alsó és felső végtag , s a kiválasztóttak zárizmai csaknem egészen düdve voltak, mialatt a jobb lábat önkénytelen görcsök rázták fel szakon kint. Az étvágy hasonlóképen elveszett, s ámbár az emésztés folyton ép maradt, a test tetemesen elsoványodott, s az eddig felületes fekvélyek — decubitus, — melyek gyakran szinte egészen begyógyultak s már hat hónap óta minden fájdalom nélkül jelen voltak, nagyobbra kezdtek terjedni és fenés küllemet magokra ölteni. Mindezen bántalmak mellett a beteg ereje fokonként csökkent; a szólás képessége, előbb igen gyönge, utolsó időben végkép elveszett; a tüdők megteltek nyakkal, mely a légzési izmok kezdő hűdése folytán csak a legnagyobb nehézséggel vettethetett ki; és július 8 án reggeli 8 órakor ő Felsége nyugodtan kimúlt, királyi neje karjaitól támogatva, ki két évnél hosszabb beteg-45* Ezen kór- és boncztanilag — nem is tekintve a halott magas állását — érdekes közlemény az eredeti után W. D.Moore által készült s a Medic Times 1. év 1. oktob. számában megjelent angol fordítás magyarítása. Mi az áttételnél az angol példát követve minél kevesebbet változtattunk a szerkezet és irmodoron, nehogy az okiratok történelmi érdeke ezáltal csorbát szenvedjen. Szerk. 722