Orvosi Hetilap, 1860. november (4. évfolyam, 45-48. szám)
1860-11-25 / 48. szám
931 932 (Virchow, Zenker) azon észlelet is, hogy a trichina embereknél sokkal gyakrabban jön elő, mintsem ezt egyelőre hitték, s hogy az izmoknak csak a hullabonczolásnál szokásban lévő elhanyagolása oka annak, miért becsültetett oly kevésre a trichina kártékony volta. Virchow bebizonyitá *) hogy a fonalócz épen oly gyakran, sőt gyakrabban fordul elő mint a hólyagfark. — Zenker kimutatá**) hogy 136 bonczolatnál 4 trichina-esetet észlelt (és csak egy cysticercust és echinococcust), hogy eszerint 34 halottra egy fonalócz esik. Leuckart-nak, ki a hullákat csak kicsiny, tehát nem gazdagon ellátott boncztermekből laboncznokok szívességéből kapta, tíz év alatt ötször volt alkalma a fonalóczot emberi testben vizsgálat alá vehetni. Ezen aránylag gyakori előjövetel — mely valószínűen még sokkal jobban annak fog bizonyulni, ha a gyakorló orvosok minden előforduló bonczolásnál, kivált oly esetekben, midőn csúzban (Rheuma) szívlobban, úgynevezett heveny köszvényben (acute Gicht) és tárgyilag homályos hagymázban (typhus) elhalt betegek hullai kerülnek vizsgálat alá, figyelmüket az izmok átkutatására fordítandják — kapcsolatba hozva a trichina támadása és szaporodása rejtélyes viszonyaival, és azon fejlemtani (morphologisch) körülménynyel, hogy e fonalférgek a hólyagfarkok módjára mindenkor tömlőkben találtatnak: a hólyagfarkok (cysticercus) és galandóczok (taenia) közt létező s Küchenmeister és Siebold által bebizonyított összefüggés kimutatása után, mintegy logikai kényszerűséggel azon gondolatra vezettek, hogy a szintén mindenkor betokozva előjövő trichinák sem lehetnek önálló állatok, hanem hogy csak az emberi test valamely már ismert vagy még eddig ismeretlen fonálférgének fejlődési szakainl tekintendők. Minthogy Küchenmeister kísérleteiből továbbá kitűnt, hogy a galandóczkót (Bandwurmkrankheit) legtöbb esetben borsókás (finnig) disznóhús élvezete által feltételeztetik, a trichina szaporodása viszonyainak s azon módnak, melyen az emberi szervezetbe juthat, okvetlenül föl kell ébresztenie a gyakorló orvosok figyelmét, azon valószínű természetrajzi hasznosságnál fogva, melyet a trichinák s a borsókák és galandóczok közt találunk. Az alak hasonlatossága s a trichina belső szervezete legnagyobb összefüggést gyanittattak közte s az indafej (trichocephalus, Peitschenwurm) közt, mely fonalféreg, mint tudjuk, leginkább a hagymázban szenvedő betegek vakbelében fordul elő, s Küchenmeister ez oknál fogva a fonalóczban az egyenetlen indafej (trichocephalus dispar) fiatalkori állapotát vélte fölismerhetni. Az angol búvár Leidy-nak azon észlelete hogy fonalócz a sertések izomhúsában is jön elő, s az Amerikában általán elterjedt vélemény, hogy az ember nyers disznóhús élvezete által indafejre tehet szert, hasonlóképen Küchenmeisternek elméleti nézete mellett látszottak szólni. E nézet általános tetszésben részesült s atrichinát gyakorló orvos előtt új fontossággal ruházta föl. Hanem itt csupán a kísérlet dönthette el tudományosan a dolgot. Valamely e czélra alkalmatos állat etetése által, fonalóczot tartalmazó hússal, ebben indafejnek kellett támadni, ha Ko eh en m ei s ter-nek igaza volt. Mert ha a trichina valósággal csak a trichocephalus fiatalkori állapota, amint ezt K. hiszi, úgy annak ott indafejjé épen úgy ki kell fejlődnie, mint a cysticercus cellulosae emberben borsókás disznóhús élvezete után galandóczczá (taenia solium) fejlődik ki (Küchenmeister hírneves kísérlete). Másrészt ismét a trichocephalus tojásainak alkalmatos „gazdával“ (Wirth, Wohnthier, lakállat) feletetése által izom-trichináknak, azaz betömlőzött, izmokban tenyésző trichophcephalus fiúknak kellett támadni, s e mellett természetesen még a kísérlethez használt állat gyomrába bevitt férgek (s illetőleg tojásaik) vándorlásának az izmokba kiderülni. Ha mind a két említett kísérlet várt eredményhez vezetendne, akkor a zoologikus összefüggés a fonalócz és indafej, mint ennek fiatal- és felnőttkori állapota közt, megcáfolhatlanul ki volna mutatva; — ha ellenben a kísérletek azt mutatnák, hogy a fölétetett trichinákból nem trichocephalus, hanem más nemileg kifejlett fonalféreg támadt, akkor be volna bizonyítva, hogy a trichina más, eddig ismeretlen féreg fiatalkori állapota. Leuckart a tudományos trichina-ismeret mindezen követelményeinek, igen szép és sikeres kísérletei által iparkodott megfelelni s ezek közlése legnagyobb részét képezi azon monographia tartalmának, mely jelen közlésünknek alapul szolgál. Herbst*) Göttingában 1851—52-ben tett hasonló kísérleteket. Ő ugyanis egy borznak trichinát tartalmazó húsát kutyákkal etette fel, eredményül azonban nem trichocephalust, hanem ismét fonalóczczal megrakott izmokat kapott. Ez látszólag Küchenmeister állítása ellen szóló eredmény volt. Virchow**) hasonlókép a párisi t. akadémiához írt levele szerint, kutyákkal etette fel a trichinát tartalmazó húst; ő eredményűi 4 nap múlva a kísérletnek használt kutya belében számtalan apró fonalférget talált, melyek nem indafejek, hanem világosan nemileg kifejlett, vagy legalább a nemi kifejlődéshez közel lévő fonalóczoknak látszottak. Ezen eredmény — így előállítva — szintén Küchenmeister ellen szólott, ha csak azt nem akarták fölvenni, miszerint ezen apró trichinához hasonló fonalférgek, talán még később az indafejek ismert alakját fölvehetik. *) L. Archiv fiir path. Anatomie 1860. XVIII k. 330 1. **) L. Archiv f. path. Anat. 1860. 5 f. *) Nachrichten v. d. Univ. und. königl. Gessell. d. Wissenschaften zu Göttingen, 1851 19 sz. **) Comptes rendus 49 köt.