Orvosi Hetilap, 1861. december (5. évfolyam, 48-52. szám)
1861-12-01 / 48. szám
949 fenség beállna, az első metszés irányáért áttekinténk a műtevés terét még egyszer s mert — mint följebb kiemelénk — úgy találtuk, hogy a belboka mellső alsó szélénél egy dudoros nyilas van, vörös, beszűrődött, lobos környékkel, a kívánatos sebes hegedős érdekében legalább a lobgócz környékét a sebvonalon kivül hagyandók, metszvonalunk belső végét a bélboka alsó hátsó széléhez kelle irányitnunk, az ez által igenis megkisebbülendő sarksapkának pedig pótlást az által kelle szereznünk, ha a már így résztútos kengyelmetszés külső kezdő végét fél hüvelykkel a külboka alsó mellső széle elé helyezzük. Ez alatt betegünk elérzéketlenült. Én a tervezett kengyelmetszést — miután bal hüvelykem a belbokára, többi ujjaim, különösen mutató s közép ujjam a külboka elé helyezem, s beszúrván csontig jobb marokra fogott erős szikém fél hüvelykkel a külboka elé, s annak élét hegyes szög alatt hajtván, jelölt vonalra nyomás közti húzással a belboka hátsó alsó széléig — végzem, s ismételt vonással a csontig mélyitém. Majd bal mutató s közép ujjam a talpi seb mélyébe bocsátva azok körmein becsúsztatám a tollkép fogott szikét is csontig, s annak fölszinén s hajlása szerint vezetett kevés de hathatós félkörös metszésekkel a talpi lágyrészeket a sarkcsúcsig lefejtém. Most balkezemmel, — melynek tenyerét úgy tevem a lábhátra, hogy hüvelykemmel, többi ujjaim kül szélére s alá helyezkedjenek — a lábat erősen nyújtom , s oly alanti mély metszéssel kötöm össze a lábháton át a bokáknál metszvégeket, hogy ezzel csakis az erős nyújtás mellett lehetett a lábtő tokszalagát is megnyitnom. Erre balkézzeli folytonos kifelé feszités mellett — ugyanazon fogás — a tollkép tartott szike hegyét az ugró teste s a belboka-nyujtvány bellapja közé csúsztatván, köztök vezetett később fürészlő nyetszéssel a belboka szalagait, a mögötti inak részét leválasztám s a metszést le a talplefejtésnél képzettbe folyaszttom. Hasonlón szabaditom meg a külbokát, befelé feszítés mellett, azután — lefelé feszítés mellett — a tokszalag hátsó részét s az a mögötti kötszövetet, szorosan a sarkcsonton vezetett kevés haránt határmetszéssel; majd meg az általam folyton kifelé feszített csont s helyi segédem által befelé vont lágyrészek közt, mindig a csonton vezetett függő sarló-metszésekkel az Achill s a boka szabadításnál még át nem metszett többi inak s kötszövet átmetszésével a sarkcsontot elég könnyen fejtem ki. A sarksapkát a lábat rögzítő segédem le és visszacsapta, a mellső lágyrészeket is visszahúzta, én pedig oly magaslatban metszem körül az így kinyúló alszár epiphysise csonthártyáját, hogy ez az által jelölt nyombani lefürészelés után , a lefürészelt izlemez közepén alig egy vonalnyi vastagságú lett. Lekötünk ezután a mellső sípteret s a szárkapcsit. A boka küzdésénél át nem metszett hátsó sípütérnek a beszűrődött részekbeni ágai nem vérzettek. A fönntebb tervezett s jól kivitt ütér-lenyomások mellett vérzés általán igen csekély volt. A fölpróbált sarksapka épen elégséges volt a csont befedésére, az odaegyesítést azonban csak pár óra múlva tehetünk , e kiterjedt metszési felületen lévő vérszivárgás miatt. (A vérzés csilapodásának ilyetén bevárása egyébiránt Balassa tanár korodáján megállapított szokás s bizonyosan oka annak, hogy a műtétek utáni utóvérzések itt igen ritkák). Addig is, míg a seb zárhatását várnunk kelle, a beteget ágyába víteténk s ott elhelyezendők, hanyatt fektettük, csonka alszárát szecskatömetű s guttapercha papírral takart vánkoson emelten úgy helyezénk, hogy térde a vállakkal egy magasságban s csonkja vége valamicskével alantabb feküdjék, a sebváladék leszivárogtatása kedvéért. — A csonkra hideg s jeges vízbe mártott szivacsokat nyomatunk, míg pár óra múlva a vérzés teljesen megszűnt, s mi a sebet zárhatánk. Csomós varratokkal egyesíténk a talpbőrt az alszár mellsőjéni sebszéllel, melyeket előbb a sebszélek közepén s innen a külső s belső szögletek felé alkalmazónk. A sebváladék könnyű kifolyásáról az által godoskodtunk, hogy a két sebszögletet egyesítlenül hagyánk, nem zárván az így hagyott nyílásokat a tapasz csíkokkal sem, melyeket az egyesülés vonalára függélyesen, részint rézsűt a véres varratok istápjául s a csonk födésére — feszesség nélkül — alkalmazónk. Ez eljárásunk kezdetét képzé egyszersmind az utóbánásnak, melyet még lábellenes étrend a leves mellett, s a csonkára egyelőre óranegyedenkint változtatandó hideg bontások föltevésével egészítünk ki. A csonk másnapra, bekötésnéli térfogatának egy negyedével megdagadt. A varratok istápolására alkalmazott tapaszcsíkok néhányát, bár laza alkalmazásukkal a leendő dagadásra figyelemmel valónk előre is, mivel a dagadt rész mellettük kidazadt, átmetszünk, nehogy nyomásukkal az úgy is hátrált, s pedig oly kívánatos szabad vérkeringés gátjai legyenek. A csekély sebváladék a meghagyott réseken szivárgott ki. A csonk hőmérséke jóval emeltebb volt, a jeges hideg borogatásokat tíz perczenkint rendeltük váltogatni. Mérsékelt láz mutatkozott. Következő napra a csonk még dagadtabb, dazadtabb s rajta a bőr még feszesebb lett; a sebváladék jelentékenyebb mennyiségű, a kezdődő genyedés különnemű szagával. A kötést a netáni sebesen hegedt részek iránti figyelemből olykép változtatónk meg ma, hogy minden egyes eltávolított tapaszcsíkunkat újjal helyettesítünk előbb, mintsem szomszédját leverénk. E kötés újításánál úgy találtuk, hogy az egyesített bőrszélek összehegedtek , egy félujjnyi hosszúság kivételével, az egyesülési vonal külső harmadának a középsővel érintkezésénél, hol a széleket a meggyűlt s kiszivárgó sebváladék szétfeszíté. Eltávolítónk ez alkalommal varrataink nagy részét, is, az említett nyílás mellettieket hagyván csak későbbre, melyekhez tapasz-csíkjainkat akkép alkalmazónk a két szöglet s e nyílás szabadon hagyásával, hogy a már megtörtént hegedés együttmaradását támogassák. — Láz ma, a tegnapinál nagyobb mutatkozott. Negyednap a genyedés jelentékenyebb, az említett réseken, melyek kissé nagyobbultak is, szabadon foly ; a daganat nem nő. Kötés-változtatásnál, mely ezentúl naponta kétszer történt — eltávolítónk a hátra hagyott két öltést is, s különös figyelem fordíttaték a már megtörtént hegedés oltalmazására. Láz kisebb, étvágy jelentkezik. A következő napokon a dagadtság lassan lohadt, bő s jó indulatú genyedés állt be, melyet kifecskendéssel, gondos, gyöngéd kinyomásokkal s a nyílások fenntartásával tisztitánk. A nyilásoknál födetlen szélek tisztultak s rajtuk jó sarjadzás indúlt meg. Megvizsgáltuk az inhüvelyek lefolyását s föntebb eljárásunkkal és laza kötéseinkkel előztük meg a méltán oly igen féltgenysülyedéseket. A láz kimaradt. Nyolcad napján a műtétnek, június 29-én, a már mutatkozott étvágy kimaradt; a beteg több napi székrekedést panaszolt, hasa puffadt volt, vastag hurkái bélsárral tömöttek. Hashajtót kapott; ürülések után a kilenczed naponi vizsgálatnál a hast lelapultnak, a beleket kiürülteknek találtuk s a fanív fölött egy jókora ökölnyi keménykés daganatban 2 hónapi terhességet ismertünk föl, mi és a beteg. E kis zavart leszámítva, a begenyedés, sűrű geny és sarjadzással, tartott a műtét 13-ik napjáig; attól fogva fogyott az napról-napra, az üreg szemcsésen betömődék gyorsan, a lágyrészeknek még a műtét előttről maradt dagadsága s keményedése is eloszlott. A műtét 21-ik napján, julius 12-én, üreg nem volt többé, a nyílások zárvák s helyeiket finom heghám fedé. A sarksapka szorosan az alszár fűrészlapjára nőve a teljes gyógyulás. Pár nap múlva rálépéssel tett kísérletnél kitűnt, hogy a csonk vége a ránehézkedést bírja, s az a betegnek fájdalmat nem, csak bizsergést okoz. (Vége következik) 950 LAPSZEMLE (K.Gy.) Az újszülöttek sárgasága (Icterus neonatorum) kórtani tekintetben. Brünniche Kopenhágában eme bántalom kórtani jelentőségéről következőkép nyilatkozik: Az újszülöttek sárgasága különféle kórtani változások-48*