Orvosi Hetilap, 1866. június (10. évfolyam, 22-25. szám)

1866-06-10 / 23. szám

Pest, I8<>6. Junius 10. S 3. mXm JSlDfizetési kr . helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt. 50 kr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesitendők. Hirdetésekért soronkint 10 ujkr. Hegjelen minden vasárnap. Mehtennelheln minden cs. kir. postahivatalnál, a •ztrk«»2ti■•égnél, ujtér 10. az., és Kilián Gy. könyvkereskedésében vaczvutcza Parkfrieder-fél házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. ■ *««■ fi évfolyan Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom : Popper József tr. Adit a gaianileuz (taenia) gyógytanához — Hamary D. tr. Magán-gyakorlati naplómból. V. Külivarrészek sérelme nőnél. VI. A jobb szemöldív sebzése, állgörcs. VII. Aggok idült hörghurutja. — Balogh K. tr. A két és háromcsúcsú bilentyű elégtelensége; heveny gumó a tüdők, lép és vesékben. — Könyvismertetés: A vér átváltozásából származó sárgaság. W. van der Lee trtól. — Lapszemle. — A pokolvar új kezelés módja. —A. Steffan. Belehelés hökhurutnál. — Szokatlan nagyságú nyálkő. Tár CZ a: Budapesti kir. orvosegylet. — Fonalócz a görénynél, rókánál és patkánynál. — Közegészségi ügyek. — Vegyesek. Melléklet: A „Közegészségügy és törvényszéki orvostan« 3-ik száma. Adat a galandócz gyógytanához. Közli Popper József tr., a miskolczi közkórház főorvosa. A közönséges galandócz (taenia solium) Miskolczon és vidékén aránylag a legritkább kórtani események közé tartozik. A miskolczi közkórházban észlelt majd tízezer kóreset között a nevezett bélféregre egyetlen egyszer sem akadtam. Húsz évi magángyakorlatomban csupán két beteg jelenkezett, mindkettő az utolsó időben, kiknél a galandócz félreismerhetlen czikkelyei (proglottiden) ürittettek ki; a borsodi orvos-gyógyszerészegylet körében 5 évi fennállása alatt, alig emlékszem 1 —2 esetnél többre, melyről a tisztelt tagtársak említést tettek volna, mi szinte jeléül szolgál annak, hogy a közönséges galandócz a borsodi nép bélcsatornájában hasonlíthatlanul ritkábban fejlődik ki, mint hazánk más tájékain vagy más országokban, hol a galandócz előfordulása az orvosi gyakorlat mindennapi eseményét képezi. S ha mégis az imént említett ritkasági tény daczára egy gyógytani adattal bátorkodom hozzájárulni a galandiócz elleni gyógyszereléshez, erre főleg két oknál fogva érzem magamat indíttatva; először mert a közlendő gyógyeredmény (2. eset) oly határozottan döntő és teljes érvű, hogy az talán többet nyom, mint akárhány bizonytalanabb jellegű gyógykísérletek vagy tapasztalatok; másodszor pedig azért hiszem e sorok közlését nem egészen érdeknélkülinek, mert legújabban a bécsi jeles magántanár Brascher, a „Wiener mediz. Wochenschrift“ ez idei 31—34. számaiban a galandócz elleni szerekről értekezvén, eltérőleg nyilatkozik azon szerről (kousso), melynek hatásáról épen alkalmam volt meggyőződni. Mindkét esetem, mint mondom, egyidejűleg néhány hét előtt fordult elő. Az egyik beteg 45 éves asszony, két év óta folytonosan gyengélkedett, miért gyakran kényszeríttetett orvoshoz folyamodni, ki a változékony kórjelekből soha sem volt képes határozott kórismét megállapítani, de kinek mindig sikerült a beteget, vagy hánytatóval vagy hashajtóval rövid időre megnyugtatni. A másik beteg, szinte nő, 36 éves hízott testű de sápadt külemű egyén; ez semmiféle kórjelekről nem panaszkodott, midőn véletlenül részint bélkiüritéseiben, részint felkelés alkalmával maga alatt az ágyában, apró fehér, tökmagalakú mozgékony darabokat vett észre, s így inkább undorból, mint valamely testi bajtól való megmenekvési vágyból fordult hozzám, orvosi tanácsomat kikérendő. Mindkét betegnél legfeltűnőbb volt azon körülmény, hogy zsidóhitűek lévén, még pedig azok közül, kik Mózses törvényeit meg nem szegték soha, — a garanciaerot nem a legközönségesebb forrásból — borsókás sertéshústól kaphatták, hanem más után, talán vízivás közben, kelkáposztai) vagy más galandióczpetékkel érintkezésbe jött eledelek által szerezhették. Gyógyeljárásom a két esetben különböző volt, amennyiben az egyiknél páfránygyökér (filix mas), a másiknál kousso szerepelt. Első eset. A 45 éves asszony minden gyógytári szertől irtózván, eszembe juttatta egy gyermekkori barátom esetét, ki sok éven keresztül galandóczban szenvedvén, többféle elhajlási kísérleteken ment keresztül, de siker nélkül, míg véletlenül a bécsi udvari gyógyszertárban készült galandóczelleni tokcsákra (Kapseln gegen den Bandwurm aus der Wiener Holapotheke) lévén figyelmeztetve, azok elfogyasztása után pár óra alatt a galandóczféregtől fejestől együtt meg lön szabadítva. Megrendeltem tehát ezen tokcsákat, melyek külalakjukra nézve a közönséges copaiva-kapszulákhoz hasonlítanak, csakhogy sötét-zöld színűek és melyekből 30, csinos dobozba rakott darab képez egy adagot. A kezelésem alatt levő beteg a szert következőleg szedte : Reggel 7 órakor — az előtte való estén vacsorául csupán heringgel készült saláta szolgált — a fennebbi kapszulákból egyszerre 8 darabot nyelt el egymásután; azután negyed óránként két-két darabot fogyasztott el, úgy hogy 3 óra alatt az egész szeradag bevételén átesett. Beverés közben többszöri hányás állt elő, a hányásra való inger lecsilapitására orosz beát rendeltem, mindamellett vagy nyolcz fokosa visszavettetett. Tíz órakor egy kanál himbój-olajt vévén be, 11 óra táján a galandócz 4—5 darabban ürittetett ki. Délután 2 órakor megjelenvén a betegnél, a galandócz részeit megvizsgáltam, hossza 8—9 rősre volt becsülhető, színe hamuszürke, egyes ízei rendes négyszegű idomhoz közelítettek inkább, mint *) Schweitzban innen is származtatják a galambóczot, talán a trágya által vitetnek be a peték a növénybe. (? ?).