Orvosi Hetilap, 1869. április (13. évfolyam, 14-17. szám)
1869-04-04 / 14. szám
221 fán éles késsel, nem épen egész bélvégeig felhasítottam, s a húgycsőbe a hólyagig szerencsésen betolt ily csap belüregébe, annak épen megfelelő vastagságú húrszálacsot csúsztattam, mely 3—4 órai tartam alatt a felszívott nedvességek miatt megdagadva, a húgycsap oldalfalait s ennek folytán a szűkületet tágította. Midőn e húrszálacs további feszítő erőt nem gyakorolhatott, azt óvatosan kihúztam és helyébe a húgycsőben hagyott s e kezelés által használhatlanná nem vált csapba, annak tágított belüregéhez mért vastagságú új szálacsot toltam be, mely szintén megdagadva a húgycsap belüregét tovább szélesíté, s egyszersmind a szűkületet szintén tovább tágította. A kevés idő lefolyta alatt oly hathatósan tágított szűkületen keresztül a kihúzott húgycsap helyébe most már könnyű volt egy szintén hasított s nagyobb belüregű csapot bevinni, s a fentebb leírt eljárás szerint abba megfelelő szálacsokat még további tágítás végett becsúsztatni. A szűkületnek ekként aránylagosan oly gyors tágítását azonban nem erőszakoltam, nehogy az igen nagy feszítés folytán a szűkület lobos állapota a czélzott felszívódás általi szabályozás helyett növekedjék. Miután egy felhasított 2-dik számú ruganyos húgycsap szerencsés bevitele, s annak megdagadó húrszálacsokkal kétszer történt szélesítése által a szűkületet fél nap alatt annyira tágítottam, hogy e tágító készlet eltávolítása után egy 5-ös számú hasítatlan csapot könnyen betolhattam, azt másnap reggelig a szűkületben hagytam heverni, a midőn helyébe újra hason számú, de most hasított csapot tettem, melyet újólag húrszálacsokkal szélesítve pár óra alatt a szűkület annyia kinyílt, hogy már 7-es számú húgycsapot tolhattam be, melyet egy ideig bennhagyva, csak másnap vettem ki, hasonló számú hasított húgycsappal cserélve fel a további tágítás érdekében. Ezen eljárást oly kedvező siker koronázta, hogy a hasított 2-dik számú csap bevitele után harmadnapra 8-as számú csapot könnyen és biztosan tolhattam be és ki, hogy a későbbi csapbevitel ellen többé semminemű akadály nem állott elő; a szűrcsapot a szúrcsatornából kihúzhattam, a szűrmenet a következő 2 nap alatt begyógyult, s a vizelet a húgycsövön át vette rendes útját. Fentebbi kezelés alatt az 5-dik számú hasított csap bevitele után észleltem, hogy annak a belécsúsztatott szálacs eszközlésével lett megdagadása után a húgy a csap mellett a húgycsőből kezdett szivárogni. A hasított csap szétfeszített és így össze nem érő oldalfalainak szélei között t. i. egy keskeny menet támad, amelyen keresztül a húgy kifelé folyhatott. Észleltem továbbá, hogy a húrszálacsok, a csapok belüregében, kivált ha azt egészen kitöltik, a csapok bélfalainak érdessége miatt abba nehezen tolhatók, továbbá hogy főként vékonyabb csapok belürege aránylagosan igen szűk ; ezek miatt a szűkületnek az 5-ös számú csap vastagságáig lett megtágítása után további tágítás végett hegybe vékonyuló üres szalacsot használtam fel, melynek aránylagosan szélesebb belürege van, mint a csapoknak, s ily fokú vastagság mellett elég kemény hegygyel bírnak, hogy az vissza ne hajolják. E hasított csapok alkalmazása azonban különösen a húgycsőből kivételek alkalmával nevezetes hátrányt okozhat, ami a fennforgó esetben ugyan nem volt rossz következménynyel összekötve,de ez más esetekben beállhat, s e hátrány abban áll, hogy a csap szétfeszített szélei a kihúzás alkalmával a húgycsövet a betegre nézve fájdalmat okozólag felsértik. A csap bevitele alkalmával ez nem történik, mivel hasított szélei egymáshoz érnek. E hátrány elhárítható lenne oly ruganyos csapok gyártása által, amelyek hosszúságok szerint meghasítva, meghasított oldalszéleik pedig valamely nyúlékony anyaggal összekötve lennének. Ezen a csap hasított oldalszélei közé beolvasztott anyag, illetőleg hártya, nyúlékonyságánál fogva a csap kellőleg kitágítható lenne, s hogy ha azok gyártásánál belső simaságukra is oly figyelem fordíttatnék, mint a külsőnél, akkor elháríttatnék a tágító szálacsok bevitelének nehézsége is, s a tágításra nemcsak húr, de másnemű szálacsokat is lehetne használni. Ha ily csapok gyártása nehézséggel járna, czélnak megfelelők lennének oly csapok is, melyek a gyártás alkalmával felhasítva és hasított széleik a fenemite 1t összekötő ruganyos hártya elhagyásával jól kisimítva lennének. Ennyit az eredményről, melyet röviden összefoglalva, megemlítem, hogy a tágítási kísérletek után harmad napra a szűrcsapot a hólyagból kivehettem, az ötödik napon a szúrmenet begyógyult, s a beteg, kinek vizelete a szúrmenet begyógyulása után láthatólag megtisztult és csap nélkül vastag árban, akaratától függőleg ment el, nemcsak az ágyat hagyhatta el, hanem szállásáról eltávozva foglalatossága után járhatott a műtét után körülbelül 6 hétre. A csapnak a húgycsőben hat napig tett tartását a beteg jól eltűrte s a húgycső szövetére sem okozott kóros elváltozást. A húgycső szűkületének további tágítását lassan kint és ruganyos 9, 10 és 11 számú szálacsok bevitele által eszközöltem. All számú szálacs használatánál megállapodva, s két hétig ugyanazt alkalmazva, olyat naponként a csőbe betolva 2 órát hagytam benne; ezenkívül langyos ülőfürdőket rendeltem. E két hét lefolyta után, tehát a műtét után 8 hétre, a csap bevitelét hetenként 200-szor vittem végbe, míglen ezt is nemsokára egészen abbahagyhattam. A gyógyított egyén ez idő óta jó egészségnek örvend s jelenleg már mátkaságba lépett. A második húgyrekedési eset a vezetésem alatt levő külkőrodában épen azon időben fordult elő, midőn a fennebbi tágítási eljárást követtem. Ezen húgyrekedés 56 éves, erős termetű, jól táplált földmívelő egyént lepett meg, ki ezelőtt 6 évvel húgycsőtakárban szenvedett, a mely orvosilag kezeltetve 5—6 hét alatt állítólag meggyógyult. Körülbelül egy év óta vizelése sugarának elvékonyulását kezdette észlelni, mely fokozódó hugyozási nehézséggel összekötve oda fejlődött, hogy a vizelés csak cseppen kint történhetett.Ily állapotban vézetett fel a beteg a külkórodára. A húgycsőnek különféle csap és szálacsokkal megkísértett átvizsgálása nem vezető eredményhez t. i. a legvékonyabb csap se hatolhatott a hólyagig. A dülmirigy rendes állapotban volt. A hólyag csaknem a köldökig terjedt, s érintésre nagyon fájdalmas volt, s abban majd minden félóránként görcsös fájdalmak jelentkeztek, mialatt csak igen kevés mennyiségű húgy sajtolódhatott ki. A másnap újból megkísértett csapolás szintén nem sikerült. A kórtünetek ez alatt komolyabb jelentőségűekké váltak, a hólyag a köldök tájékát elérte, s annak szükségeltető szárcsapolásáról kezdettem gondolkozni. Délután segédem a húgycső kutatással foglalkozva szerencsés volt egy 0 számú húgycsappal a hólyagba behatolni, melyen keresztül a hólyagban meggyülemlett húgy annyira kiszivárgott, hogy esteli látogatásom alkalmával a hólyagot a köldökön alól leapadottnak találtam. A húgycsap azonban azalatt megdugult s azért a húgycsőből ki is vétetett. Másnap a csapbevitelt újra megkísértettem, de egész nap nem sikerült, s ennélfogva a húgyrekedési tünetek, s a hólyag terjedése újra korábbi fokozatukat érték el. Harmadnap azonban a csapbevitel sikerült, s miután épen akkor tettem előnyös kísérletet a fennebbi tágítási módszerrel, azt itt azonnal alkalmaztam, és épen oly kedvező eredménynyel. A beteg 2 nap alatt a húgyrekedési veszedelmen kívül volt, miután már harmadnapon 6 számú csapot vihettem be. A további tágítást lassan kint eszközöltem. Jelenleg 11 számú csap bevihető. A beteg különben idült tályog miatt jelenleg is a kórházban van. Végül felemlítem még, hogy míg e közleményt írnám, a külkórodában egy hasonló húgyrekedésig fokozódott szűkület miatt szenvedő beteg vétetett fel, kit a fentebb ismertetett eljárás szerint kezdettem kezelni s az eddigi eredmény szerint épen oly hathatós sikerrel, mint az előbbi esetekben. A még netán kezelésem alá kerülő hasonló esetekre vonatkozó további tapasztalataimról és észleléseimről nem fogok késni e lapok hasábjain jelentést tenni. 14* 222