Orvosi Hetilap, 1869. május (13. évfolyam, 18-22. szám)

1869-05-16 / 20. szám

327 gyógymódtól, mely a szenvedő emberiségre oly nagy horderejű, visszahagyták magukat tartani. Nemcsak tapasztalataimra, hanem az előttem ismert jelesebb értekezletekre, névleg Brand, Jüngersen, Liebermeister, és Moster tudorokéira utalok, s mi főleg e sorok közlésére ösztönzött Bamberger tanár nov. 6 és dec. 7-diki előadása, midőn a hagymáz gyógykezeléséről értekezett. December 7-diki előadásában Bamberger würzburgi tanár, miután, a hagymáz történetére visszapillantva, a jelen még divatos gyógymódokat birálgatná, a higanyhalvacs elhajtó és az iblany állítólagos kedvező hatását semmis értékükre levonná, a kínainak csak bizonyos kórjeli szerepet tulajdonítana, különös nyomatékkal kiemelé ekkor, hogy a láz a hagymáz legfontosabb tünete, s annál inkább megérdemli, hogy figyelmünket annak korlátozására irányozzuk, mert ez leginkább áll hatalmunkban. Ellene nincs szerünk, mely feltűnőbb eredményeket mutatna, mint a tudományos alapra fektetett hideg vízgyógymód. A módszer különböző és vannak orvosok, kik egyes alkalmazási mód iránt előszeretettel viseltetnek, hanem nem az a dolog bibéje, hogy lepedőt, zuhanyokat, fél vagy egész fürdőt rendeljünk, hanem a fő czél az, hogy a meleg elvonását rendszeresen foganatosítsuk. A legjobb módszer az, mely legkönnyebben kivihető, a lepedőkbe való betakarás igen nagy gondot és fáradságot igényel, a zuhanyok a betegre kellemetlenek, miért B. tanár Brand szerint hideg (18-20° C.) fürdőket hozott alkalmazásba. Mihelyt a test hőmérséke a hónaljban 39,5 C. fokot elért, legyen ez nappal vagy éjjel, azonnal fürdőbe a beteggel A beteg, mintegy 15—17' mélyre vízbe merítve, kézzel lemosatik és mintegy 14° hideg vízzel jó magasról leöntetik. A beteg, 10—12 perczig marad a fürdőben és azon nedvesen kisértetik ágyához, hol azután mellére és hasára hideg vízbe mártott borogatások rakatnak. E mellett a beteg gyakran kap hideg vizet italul, s mihelyt a bő nevezett fokra emelkedett, az eljárás ismételtetik és pedig súlyos!) eseteknél naponta 4—5-ször is. Ez a legkellemesb módszer a betegre és az ápolókra. A betegek a fürdőt rendesen jól tűrik, sőt némelykor kívánják is, s minél előbb jön a beteg a gyógymód alá, annál kedvezőbb a lefolyás. Ez eljárás fényoldalát a tünetek szelíd volta képezi. A tüdőtünetek nem fejlődnek oly gyorsan, nem érnek el oly nagy kiterjedést és gyorsan enyésznek. Az eredmény bámulatos, minden várakozásunkat felülhaladja. A kórjel kezelése mellett jogaiba lép, habár a tünetek hideg víz alkalmazás mellett korántsem érnek el oly magas fokot, s jelenleg a hasi hagymázos eseteket kizárólag fürdőkkel kezeli. Midőn e gyógymódot mint a jelen orvostan egyik legfényesb diadalát ajánlom. ügyfeleim figyelmébe, nem rejthetem el égő óhajomat aziránt, hogy kórházaink és kórodáink minél előbb egy nélkülözhetlen tényező birtokába jussanak, mely nélkül se kór-, se szál-, se bonczház nem felelhet meg magas hivatásának, ez a vízvezetés. Azonban addig is ajánlom, hogy ügyfeleim e gyógymódot egy pillanatig se hagyják kisérletlenül, nehézségek vagy akadályok itt nem jöhetnek szóba, ha magasztos feladatunknak megfelelni készek vagyunk, s biztos vagyok róla, hogyha az ember bizonyos dolgok határozottan hasznos voltáról meggyőződött, s az eredmény hordereje előtte egész teljében ismert, úgy annak kivi Adat az álképletek befecskendések általi kezeléséhez. Ullmann Izidor tudortól Tiszalczon. Utolsó években az álképleteknek, főleg a rákféléknek hígított pokolköves és szikonyhalyagos vagy eczetsavas oldat befecskendése általi kezelése orvosi tekintélyek által melegen ajánltatott, s átalában nagy reményt keltett, hogy azáltal a gyógytan terén megint jelentékeny vívmányt értünk el. De ezen gyógymód jövőbeli nagy jelentőségét hirdető értesítések után nemsokára nemcsak ellenkező tapasztalatok közöltettek, hanem egy idő óta úgy látszik már átalában nem sokat emlegetik, mi épen nem képes annak további alkalmazására buzdítani. Azért talán nem lesz érdektelen, ha ezennel 3 esetet közölni bátorkodom, melyeknél a nevezett kezelésmódot foganatba vettem. Az első eset 61 éves hivatalnokot illet, kinél 1866. évi ősz óta nyelvrák fejlődött. Midőn december hóban először láttam, a nyelv alsó felületének jobb szélén öblös, bibircses, kemény alapú, szürkés színű hámrákos fekélyt észleltem. Ezen esetet már terjedelmesen a „Wiener medizinische Presse“ 1868 számában közzé tevén, itt csak röviden említem, hogy harmadfél hónapig boldogélt Balassa tanár korodáján, későbben három hónapig általam véghezvitt hígított eczetsavas oldat (1: 3) befecskendések az álképlet tovaterjedését nem gátolták ugyan , de látszólag a betegre azon előnyös eredményt hozták, miszerint a majdnem diónagyságig növekedő rákképlet egészen a betegnek 1867. július végén történt haláláig nem fekélyesedett ki annyira, mint kezdetben, s kevesebb bűzös évet választott el, mint más hasonló esetekben lenni szokott. Második eset. — Nemsokára 60 éves kövér parasztasszony jelentkezett nálam, a jobboldali nyelvszélen fészkelő fájdalmas érzés miatt tanácsomat kikérendő. Vizsgálatkor a nyelv hátulsó részének mindkét szélén, a szélső körülárkolt szemölcsök táján, mégpedig jobboldalt két, részarányosan helyzett, kendermagnyi, színre nézve a környezettől nem különböző, kevéssé keményded összetartású szemölcsös képletet találtam. A következő hetekben többször hígított eczetsavval vagy iblanyfestvénynyel beecsetelem. October hóig, midőn Paczek megyei főorvos úrnak a beteget bemutattam, az álképlet megnagyobbodott, s ekkor jobb oldalon az eleinte egymástól elszigetelve volt szemölcsök, alapjaikkal érintkezve, három vonalnyi átmérőjű és két vonalnyira kiemelkedő, málnadarabhoz hasonló dagocskát képeztek, melyet szemölcsdagnak (papilloma) jeleztünk. Most végre a beteg befecskendési kezelésmódba beleegyezett, s 1867. évi October 17-kén a mindkét oldali dagocska gyurmájába a következő oldatból fecskendeztem be : Kir. Add. acet. concentr. drachmam unam, Aquae dest. drachmas tres, Acetatis morphii grana quinque. A képletek kis terjedelménél fogva csak néhány cseppet lehetett befecskendeni, a többi folyadék visszaszivárogván, de a behatoló néhány csepp is igen nagy fájdalmat okozott, mely azonnal enyhült ugyan, de csak úgy 1 óra múlva szűnt meg egészen. Ezen eljárást 21-én jobboldalt és 26-kán mindkét oldalon ismételtem. Három nap múlva a bal szemölcsképlet felszínén fehér genynyel fedett fekélylyé vált, mely két hét múlva egészen begyógyult. November végén a fekély helyén halványabb színű, valamivel keményebb ugyan, de sima kis heg, mellette pedig jelentéktelen emelkedés mutatkozott, s jobb oldalon a dagocska kisebbnek és puhábbnak látszott. Fájdalom csak jobb felé volt, s itt is kis mértékben, főleg pedig a felső állcsontban és a fogakban mutatkozott, s december folytán a jobboldali képlet némi kisebbedése mellett teljesen megszűnt. Azóta másfél év múlt el, mialatt ezen asszonyt, ki igen jó egészségnek örvend, gyakran vizsgáltam. A nyelvbaj folytonosan az utóbb említett állapotban maradt. A jobboldali piros színű szemölcsdagocska lapos, nem kemény, míg a bal oldalon a heg is eltűnt, s csak jelentéktelen domborulat észlelhető, különben semmi helybeli fájdalom vagy érzékenység se jelentkezik. 328 telében nem ismer gátat. Itt csak az orvos erélyétől függ, hogy az akadályok néma odaadással széledjenek.