Orvosi Hetilap, 1871. június (15. évfolyam, 23-26. szám)
1871-06-04 / 23. szám
— Az iblany átvezetése villámárammal az állati testrészeken. Ossikovszky József tr. volt tanársegédtől Bécsben. (Vége.) A kérdésünkbe vágó természettani pontok tárgyalása után térjünk át a Rosenthal tr. által bemutatott átvezetési eredményekre, s azok értelmezésére. Rosenthal tr. — mint már említettük — módosított iblany - átvezetési kísérleteinél, a hamanyiblagos (Zn) rheophort felhámfosztott bőrrészletre (álzsábás beteg ágyéktájára) illesztve, az áram félórai hatása után iblanyt a húgyban és a nyálban kimutathatott. Ezen eredményt K. tr. egyenesen a villamos vegybontásnak nem pedig átszivárgásnak tulajdonítja, 1) mert betege a hamanyiklagos rheophor helyén égető érzésről panaszkodott, 2) mert ugyanezen vezető alkalmazási helyén pörk képződött és 3) mert a rézsark vizében sárgás színezés és vegykémlés útján iblany volt kimutatható. Lássuk egyenként a felhozott érveket. A horganyvezető helyén panaszolt égető érzést elhisszük, de bizonyító érvül nem fogadjuk el, mert létesítésére még villamos áram jelenléte sem szükséges, valamely sebes felület beecsetelése tömény hamanyiklagos oldattal is elégséges lévén. Hogy erős villamos áramok behatásánál sebes felületen pörk előbb képződik, mint felhámos bőrön, szinte elhisszük, mert magunk is tapasztaltuk azt. Mi azonban még azt is tudjuk, hogy erős áramok behatására, felhámmal fedett bőrrészleteken is — bár valamivel később — támadhatnak a perzselés jelei. Ezen pörk azonban mit bizonyítson ? A 3-dik pont, mely szerint a bőrnek csak egyoldalú megsebzésénél, a rézrheophorban sárgás színezés és Many vegyileg ki lett volna mutatható, nagyon sokat bizonyítana, de — saját, alább idézendő kísérleteink által feljogosítva — nem hiszszük azt. Ezen leletet elhinni és megfejteni csak úgy lehet, ha nemcsak a hamanyiklagos, de a vizes rheophor alkalmazási helye is sebzett volt (az utóbbi talán szinte az áram perzselő behatása következtében ?). Ezen megfejtést azonban mi, K. tr-ral ellentétben, épen nem (az ő értelmében) villamos vegybontásban keressük, hanem az átszivárgás, vagyis inkább felszívódásban találjuk. Ez nem a prioristikus vélemény, hanem kísérletekből merített meggyőződés, melyet jelen kísérleteim közlése által az olvasóban is remélek kelteni, s ezt abban megerősíteni. Hogy égvényi alogok általában a felhámtól fosztott bőr által igen gyorsan a vérbe felszívatnak, s abból a húgy és a nyál által ismét kitakaríttatnak, régóta ismert tény. Demarquay-nek „De l’ absorption par les plaies“ czímű iratában közzétett vizsgálatai nyomán égvényi blagok, melyek sebfelületekre hozatnak, a nevezett váladékokban már 10 —15 percz múlva kimutathatók. Hogy különösen a hamanyiblagra nézve személyes meggyőződést szerezzünk, számos kísérletet tettünk, s a hamanyiblagot a legkülönbözőbb sebekre, majd mint tömény oldatot ecsettel, majd mint port hintés által alkalmaztuk. Demarquay vizsgálataival megegyezőleg azt találtuk, hogy 10—15 perez múlva mindig, gyakran azonban 5—7 perez után is a hamanyiblag úgy a nyálban, mint a húgyban is ki volt mutatható. Azon kifogás elkerülésére azonban, hogy hamanyiblag a hártyával beborított rheophortól nem szívódhatik fel, hacsak egyszersmind az áramot is behatni nem engedjük, kísérletünket úgy is intéztük, hogy a hamanyiblagoldattal telt rheophort húzótapasz segítségével felhámjától fosztott bőrrészletre illesztettük, anélkül, hogy az áramot alkalmaztuk volna. Tíz perc múlva a húgy Many tartalmának bizonyult. Valahányszor azonban a hamanyiblagot, akár oldat akár por alakjában a sebzett felülettel érintkezésbe hoztuk, a betegek mindannyiszor (áram alkalmazás nélkül) égető fájdalomról panaszkodtak, miért is további kísérleteinket tengeri nyálakon kellett végeznünk. Egy ilyennek farizma táján új krajczárnyi bőrdarabkát leválasztva, a hamaoyiblaggal tett vezetőt e helyre illesztettük. Félóra múlva (villámáram nélkül) úgy a húgy, melyet a húgyhólyag táján alkalmazott nyomás által kaptunk, mint a nyál, melyet a szájürbe dugott száraz itatópapiros útján nyertünk, nagy iblanytartalmat mutatott. Ezen, több ízben ugyanazon eredménynyel véghezvitt kísérletekből kitűnik, hogy a hamanyiblag sebzett felület által puszta felszívás útján gyorsan vitetik a vérbe. Rosenthal tr. által kísérleteinél a húgyban és nyálban talált iblany jelenléte tehát az áram alkalmazása nélkül puszta felszívódás által is eléggé megfejthető. A Rosenthal tr. által felhozott másik tény ellenőrzése végett, mely szerint neki sikerült volna, a vizes rheophor alkalmazási helyének épsége mellett, abban ilanytartalmat kimutatni, R. tr. leírása szerint pontosan végzett számos kísérletet tettük, de ugyanazon pozitív eredményt kimutatni nem lehetett. E czélból a tengeri nyulak mindkét oldali farizomtáját leberetváltuk, s azután a bőrt újkrajczárnyi területen az egyik oldalon leválasztottuk, a sebzett oldalra a hamanyiklagos, a másik oldal ép bőrére pedig a vizes rheophort illesztettünk, s a két vezetőt 80 elemből álló Daniell-féle üteggel hoztuk kapcsolatba. A heves zárási rángás az áram erősségére, a különben nem érzékeny tengeri nyúl élénk kiáltása pedig nagy fájdalomra engedett következtetni. A villamos vegybontás szorosan Rosenthal leírása szerint fél óráig folytattatott. A vezetők eltávolítása után a hamanyiblagos vezető sebzett helye részben pörkkel volt fedve ; a víziheophor tartalma, iblanyra kémlelve , teljesen tagadó eredményt adott. A fent említett módon nyert húgy és nyál dús iblanytartalmat mutatott. Bonczoláskor valamennyi szerv, vér, izom, stb. mind hamanyiblaggal átivódva találtatott. Ezen és más, épen így és ugyanazon eredménynyel végzett kísérletekből azon következtetéshez kellett jutnunk, hogy a vizes rheophorral érintkező bőrben kell keresnünk az akadályt, mely a hamanyiblag átszivárgását egyedül gátolja. Hogy tehát az iblany átlépését a vizes rheophorba mégis láthassuk, kísérletünket úgy intéztük, hogy mindkét oldali farizom táján a bőrt leválasztva, a két vezető mindegyikét a sebzett helyre alkalmaztuk, s 30 elemű üteggel összekötöttük, miután a vizes rheophor tartalmát, alkalmazási helyét és környékét hígított kemnyepéppel elláttuk. Tíz perc múlva a vizes rheophor helye és környéke, s még 4 óra múlva ezen vezető tartalma is kék színezést mutatott. Kérdjük azonban, szabad-e ezt vegybontó illanyátvezetésnek tartanunk azon értelemben, mint azt némely villaragyógyászok, s legújabban Rosenthal Jr. még mindig gondolja és szándékolja ? Nem! Vegybontás csak azon értelemben, hogy a felszívódás, vérkeringés és átszivárgás útján a vizes rheophorba jutott hamanyiblag ott az áram által létrészeire szétbontatott. Végül tengeri nyúlnak belsőleg meglehetős mennyiségű hamanyiblagot beadva, annak mindkét oldali farizomtájára a megfelelő bőrrészletek leválasztása után tiszta párolt vízzel telt rheophorokat illesztettünk, anélkül hogy ezeket villamos üteggel összekötöttük volna. És íme, félóra múlva a két rheophorban hamanyiblagot találtunk. Ha tehát Rosenthal Jr. az általa végzett kísérleteknél a vizes rheophorban iblanyt kimutathatott, ezen tünemény okát csak két lehetőségnek tulajdoníthatjuk: 1) vagy a vizes rheophor alkalmazási helye szintén sebzett (az erős villámáram következtében ?), 2) vagy a kísérletnél használt vizes rheophor iblannyal fertőzve volt. Az épen bemutatott kísérletek eredményére támaszkodva, a következő tételeket állítjuk fel: 1) Ha a hamanyiblagos vezető alkalmazási helye m megsebeztetik, de a vizes rheophor alkalmazási helye ép marad, — ezen utóbbiban az áram átvezetése után iblanyt kimutatni nem lehet.2) A húgy és nyál iblanytartalma Rosenthal Jr. kísérleteiben nem a villamos vegybontás, hanem puszta erőművi felszívódás eredménye. Közlemények Korányi Frigyes ny. r. tanár korodájáról.) Kimutatás az 1860/10-diki tanévben történt hirályvizsgálatokról. Illés Zsigmond tudortól. (Folytatás.) Catarrhus ventriculi chronicus, alcoholismus. Itt az urophaein szaporodását azon izgalomnak lehet tulajdonítani, melyet az alconol a májra gyakorol.) L. az OHL. 21. sz. 23* 381 - 382 -